Surján: Ezt eléggé szégyellni nem lehet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az anyaországnak vannak kötelezettségei a határon túliakkal szemben. Surján szerint tragikus, hogy ezekről időről időre belpolitikai vita robban ki Magyarországon.

tá
2013. 10. 05. 13:44

Farkas Vajk, a Századvég Alapítvány vezető kutatója arról beszélt, hogy az önrendelkezés egyik eszköze lehet az autonómia. Ez egy jó eszköz lehet, de egyáltalán nem varázsszó – fogalmazott, és Spanyolországot említve rámutatott: az egyes spanyol nemzetiségek – baszkok, katalánok – példája azt mutatja, nem elég csak az autonómiát akarni, hanem arról is pontos képpel kell rendelkezni, milyen autonómiát akarnak az érintettek. Ellenkező esetben az autonómia tartalma a központi kormányok játékszerévé válhat. Ezzel pedig könnyen állandó politikai konfliktusforrássá lehet az, amit éppen a békés egymás mellett élés egyik eszközeként akarnak használni a nemzeti kisebbségek – állapította meg.

Ádány Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, nemzetközi jogász szerint a nemzetközi jog viszonylag keveset foglalkozik az autonómiával. Kötelező erejű normája a nemzetközi jognak nincs – mondta, hozzátéve: ehelyett ajánlások vannak. Megjegyezte: nem biztos, hogy minden határon túli területen az autonómia a jó megoldás. A szerbiai magyarság esetében az autonómia sokkal szükségesebb, mint ott, ahol az uniós csatlakozás már megvalósult. Szerinte merni kell feltenni a kérdést, milyen más eszközök állhatnak még rendelkezésre a célok eléréséhez, s ezekkel meg kell próbálni élni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.