A vég és a törlesztés

Végtörlesztenék. Szép szó. Még nem tudom, hogy lesz, ha lesz, mert egyelőre nem tudom elérni a jelenlegi ügyintézőmet, így aztán nem tudom azt sem, hogy százhetvenkilenc,kilencvennél vettem fel a svájci frankot, vagy száznyolcvan,tíznél. És azt sem, hogy miért vagyok az egyiknél rosszabb arc, de amíg kiderül, van időm gondolkodni.

Hegyi Zoltán
2011. 11. 15. 14:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felelősségen először is, ami engem is terhel. Teljes feloldozás nincs, még akkor sem, ha kényszerhelyzet volt, aztán görgött tovább, bele a csapda közepébe. Nem plazmatévé és Bahamák, hanem betegség és idióta könyvelők. Halálközeli élmény és kényszervállalkozás. Cselédnek indultam és rabszolga lettem.

Hogy mennyit fizetek havonta (lassan a dupláját, mint amiben megegyeztünk), azt úgynevezett hitelminősítők döntik el. Ezek az arctalan valakik életükben nem dolgoztak még két percet összesen, mert amit végeznek, az nem munka, mégis ők irányítják a világot. Ez meg biztos színtiszta populizmus.

Örülök, hogy a komlói uzsorás cigány tíz évet kapott. Nem azért, mert komlói, és nem azért, mert cigány. Esetünkben mindkét identitása tökéletesen érdektelen. A harmadik nem. De mi különbözteti meg attól a pénzintézettől, amelyiknél tíz évig kamatot törlesztünk, a tőke majd azután jön? Ha megérjük, ha bele nem rákosodunk, ha meg nem tébolyodunk, ha el nem válunk, ha szét nem csúszunk. A maradékot majd a gyerekeinkre hagyjuk, akiket addig nem tudtunk megfelelően taníttatni.

Felmerül az újabb borzalmas kérdés. Egy alig tízmilliós országnak minek ennyi bank, külföldről? Mit csinálnak itt ezek, amit ne tudna megoldani az OTP, a Takarékszövetkezetek és mondjuk a Kinizsi Bank?

Emlékszik még valaki arra, hogy miért utalják át például a fizetésünket egy bankhoz, ahelyett, hogy Marika néni kiadná egy ablaknál? Amiből már adóztunk, majd a bank leveszi a kezelési költséget és a sápot minden egyes kivétnél. Plusz kártyadíj és az összes többi harács. Mire fel?

Totális átverés, mint a mobiltelefon-hiszti. Papa, mama, két gyerek, negyven rugó havonta, de asztalnál már nem beszélünk egymással. Ésszerűbb lenne elinni.

Szeretnék fogyasztani. Nem sokat, csak keveset, a fenntartható nem-fejlődés jegyében. De nem fogyasztok, csak törlesztek. Pedig ha fogyasztanék, működne a haza. Alapjáraton, de mégis. Egy prágai polgár például elmegy egy vendéglőbe, én nem. Ő igen, és azt a pénzt a tulaj elviszi a fodrászhoz, a fodrász az asztaloshoz, az asztalos az autószerelőhöz és így tovább. Így működik a munkaalapú társadalom. Amiben én élek, az uzsoraalapú társadalom, nem is működik. Nem az adókkal van itt baj, hanem a hitelekkel, államnál és állampolgárnál. Amíg ez nem változik meg gyökeresen, járhatja a kormány gúzsba kötve a legényest, abból sosem lesz széki virtus, csak botladozás.

Látszólag az van, hogy fesztiválországban dől a libamell, tizenötezerért telt ház van a sportcsarnokban, és permanens dugó van a négyszázhuszonötös gázolajjal. Csak a parádéról hiányzik hárommillió polgártárs. Ők mennek mindjárt Babilon utcáira, illetve oda sem, mert utcán már nem szabad lakni. Még szerencse.

Az osztrákok Brüsszelhez fordulnak, mert már a végtörlesztés lehetősége is sok nekik. Na, ez az igazi görényvircsaft.

Uff, nem magamért beszéltem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.