Egy időben rokonszenveztem a tradicionalistákkal. Báró Julius Evola, René Guenon, ilyesmiket olvastam. Amikor eljutottam a magyar követőik egy részéig, azonnal elfogott a hányinger. Haynaut hájpolták, amihez azért gyomor kell.
Szendrey Júlia mondta Petőfi Sándornak : „Nézz a lenyugvó napra, én is oda fogok nézni, s lelkeink az elvesző sugarakban fognak találkozni. Miért ne lett volna szabad találkozni március 15-én a rokonszellemeknek? E nap a honszerető keblek első közös imaháza volt, melynek csarnokában a jobb keblek egymáshoz simultak. A márciusi ifjak egyike én valék, erre intett keblem istene, a szent meggyőződés.” Na, így beszél egy jó költő nője.
„A csatatér színhelyére jöttem három hónapos betegeskedésem után, hogy ha halnom kell, együtt haljak meg beteg hazámmal, vagy ha a hon felgyógyul, engem is gyógyítson fel az öröm, melyet akkor élvezendek. Itt járok a nagyszerű látvány piacán, vizsgálom a haza embereit és gondolkodom… Itt létem olyan, mint Pliniusé az Aethna-kitörés rémjeleneténél. Ő…”
A legvége kicsit olyan, mint ha a Gyalog galoppból idéznénk, de nem, ez Vasvári Pál utolsó feljegyzése. Nagyon jól írt, összehasonlítva például Kossuth beszédeinek nyelvezetével olyan, mint ha nem is egy időben keletkeztek volna. A szöveget az erdélyi hadszíntérre való visszatérés után írta. 1849 júniusában több hetet Pesten töltött, innen tért vissza betegen, hogy csatlakozzon Bemhez, aki új hadjáratot szervezett a román felkelők ellen. E hadjárat részeként indult aztán Bánffyhunyadon táborozó csapatával, s a felkelők köré vont kört. Bem közben a cári sereg támadása miatt visszavonulási parancsot adott ki, de Vasvári ezt – alighanem árulás miatt – nem kapta meg. Kétezer emberből álló csapatát a Funtinella-fennsíkon Marisel mellett körülzárták. Itt halt hősi halált 1849. július 6-án. Huszonhárom éves volt.
A forradalom és szabadságharc egyik legérdekesebb alakja. A március 15-i események egyik kulcsfigurája, Petőfi barátja, az egyetemi ifjúság vezére, Kossuth munkatársa, a pesti egyetem tanára, a Rákóczi-szabadcsapat parancsnoka, történész, író.
Állok a fennsíkon, cefetül fúj a szél, mögöttem Kalotaszeg, mellettem a Bélis-tó, előttem a havasok, és a huszonhárom évesen csatában meghalt Vasvári egyik mondata jut eszembe: „Az emberi élet oly rövid, hogy ezt méltán keveselli a halandók legnagyobb része.”
Meg arra, hogy Vasvári hogy a francba nem ikon, legenda, rock and roll sztár a mai fiatalok szemében. Ha francia lett volna, már vagy nyolc film őrizné emlékét, arcmását pedig pólókon viselnék.
origo.hu
Ennyibe kerül a Velencei-tó az idén
