Csodajó szövegeket írt. Ilyeneket például:
Úgy halunk meg, ahogy éltünk,
Minket nem zavar a társas magány,
Pedig mi is lehettünk volna arany sarkantyúk
Isten vágtázó lován.
De Őzike olyan fej volt, aki asztalnál talán még jobban élt, mint színpadon. Anti-Menuhin. Verte az Isten, rúgta a lova, könyörtelen küzdelmet folytatott a démonaival, ment a bunyó rendesen, de szívós volt, mint Joe Fraizer a tizenkettedik menetben. Egyszemélyes önkínzó tehetségkutatás, ez ment reggeltől estig. Mégsem láttam talán soha szomorúnak. Azt ránk hagyta, mint most.
Megalapította a legviccesebb nevű magyar zenekart, az Ugatha Christie-t, aztán meg a Vidámparkot. Aznap halt meg, amikor nekiálltak szétszedni a budapestit.
Amikor a Sziámi kiadta Őz Zsolt regényét, a Rakenrollt, napokig a röhögéstől vinnyogva olvastam fel belőle részleteket a családomnak. Ez már a második verzió volt, az első kéziratot a szerző ottfelejtette egy kocsmában. Másodjára azért sikerült, mert bezárták egy stúdióba, és nem engedték ki, amíg nem végzett. Aztán elvették tőle a művet, mielőtt megint baj lett volna.
Gondoltam, ezen a helyen idézek belőle valamit, de abbahagytam a keresgélést. Valaki elfelejtette visszahozni. Viszont aki szerette, kommentelhetne egy részletet. Ennek legalább lenne valami értelme.
Őzike meghalt, úgy képzelem el, hogy lombok takarják, nyulak futkosnak körülötte, miközben esik az eső, bele egy üres söröskorsóba.
