Kádár alatt jobb volt

A zene mindenkié, ez tagadhatatlan. De.

A focivébét viszont akár le sem kellene játszani. A Goldman Sachs, a világ egyik legnagyobb befektetésialap-kezelője statisztikai elemzések alapján számítógépes programot készített, amely Brazília–Argentína döntőt hozott ki, 3–1-es hazai győzelemmel. (Ezzel én úgy elégedett is lennék, a 10-es argentin mezemre felkapnám a brazil kapucnist, és már hasadna is – a tudatom.) Szerintük az elődöntőben Brazília 2–1-re legyőzi Németországot, a másik ágon Argentína és a címvédő Spanyolország 1–1-re végez és tizenegyesekkel az előbbiek jutnak a fináléba. A nyolc között ott lesz még Franciaország, Portugália, Uruguay és Olaszország, a gólkirály Messi lesz, az All Star-válogatott pedig imígyen fest majd: Neuer – Alves, Ramos, Silva, Lahm – Hazard, Iniesta, Ribéry – Neymar, Messi, C. Ronaldo.

Márpedig a Goldman Sachst nem érdemes félvállról venni. Beavatottak, mint Bajnai Bilderbergéknél. Na, ez is milyen!

Ugyanarról a tőről fakadó sunnyogás, mint a benzinkúton pénzt kérni a vécéért (a kuponodért vegyél valami drágább szart is), a turistát már az érkezése pillanatában átverni a pénzváltással Ferihegyen (hivatalos hiénák), ezerötszáz forintot elvenni néhány perc parkolásért ugyanott, vagy kilopni a huszadik szál cigit a pakliból.

Vagy éppen focivébét venni készpénzért, esetleg tevéért korrupt hivatalnokoktól, akik semmivel sem különbek a Fülöp-szigeteki Tippmix-csalóknál. Amikor Katar megkapta a 2022-es világbajnokság rendezési jogát (a 2018-as egyelőre Oroszországé, de még ebből is lehet gáz), sokan úgy gondolták, hogy az aggkori agylágyulás most már tényleg elkezdte tizedelni a FIFA vezérkarát. Ötven fok meleg, nulla futballkultúra, csak olaj meg lóvé dögivel. Aztán felmerült az is, hogy legyen télen. Azért itt már világossá vált, hogy ezeket megvették kilóra, és most már elmennek a falig. Amit a Sunday Times több mint hároméves nyomozómunka után kirobbantott, nem meglepő, a bizonyítékok száma annál inkább. Több ezer(!) van belőlük, bankszámlakivonatok, átutalások, e-mailek. Felsőbbrendűségi komplexus, az érinthetetlenség érzete. Hogy mindent lehet. A piti bundázók meg masíroznak a börtönbe. Olyan ez, mint hogy a komlói uzsorás megy a sittre, a bankár meg lekaszálja a bónuszt, ugyanazért. Lázadni most már kötelező, a közös minimum: Blatter, takarodj, vébét elvenni, pénzt szétosztani a segélyszervezeteknek, aztán meg elölről kezdeni ezt az egész sportnak nevezett dolgot is.

Ha már lassan elveszik minden játékunkat, vagy legalábbis a kedvünket tőlük, marad a szex. Az még Kádár alatt is jó volt (na jó, ezt most nem húzom ki, de megesküszöm, hogy nem viccnek szántam), legfeljebb bizonyos szempontokból kissé macerásabb. De a magyar a világ legtalálékonyabb népe, amit az alábbi példa is bizonyít, méghozzá ékesen: Cs. Gyuláné 1969. október 20-ig dolgozott gyors- és gépíróként az Egyesült Izzóban. E munkája mellett külföldi férfiakkal tartott fenn kapcsolatot, amelyért devizában fizettek neki. A vállalattól kilépett, mivel a két munkát nem tudta összeegyeztetni, és Sz. J. mérlegkészítő kisiparosnak havi ezer forintot fizetett azért, hogy munkaviszonyt igazoljon neki.

Hát nem gyönyörű? A prostitúció és az ehhez kapcsolódó bűntettek alakulása az 1966–1970. években című ORFK-jelentésből való és a Szex és szocializmus című kötetben (Libri Kiadó, 2014) olvasható. Kihagyhatatlan mindazoknak, aki már a Kádár-korszakban is éltek szexuális életet és azoknak is, akik még nem is éltek akkor. Emlékek felelevenítése vagy történelem, egy olyan koré, amelyet még ráncigálunk magunkkal, viszont nem volt még mobiltelefon, internet és pornó. Illetve utóbbi volt, legálisan a keletnémet Das Magazin, közepén néhány kép egy átfagyott rostocki csajról az Északi-tengeri dűnék között, illegálisan meg kamionosok által becsempészett újságok aranyáron az Ecserin, többnyire svédül. Na, aki a hetvenes-nyolcvanas években nem volt még ivarérett, az ebből egy szót sem értett, mindegy, majd apa elmeséli. Talán mert neki nem meséltek semmit, mert dühöngött a szocialista erkölcs és egy női mell felvillanása a filmvásznon legalább akkora port kavart, mint manapság az amerikai filmcenzorok ultrakonzervatív tagozatának teadélutánján. De azért Kádár alatt jobb volt, mert jött az enyhülés, a délegyházi nudistastrand, az NDK-s lányok a Balatonra, a Postinor tabletta, az ultraszoft szex a mozikban, a nyitott házasság, és Veres doki rovata, amiből azt is megtudhattuk, hogy szabad-e menstruációkor hajat mosni. És soha ne felejtsük el, a melltartólobbi még nem uniformizálta az utcaképet.

A baráti Csehszlovákiával pedig felhőtlen volt az elvtársi légkör, kit érdekelt már, hogy ki ölt meg kit, minden bent pihent a szőnyeg alatt. Fel sem merülhetett, hogy az éppen távozó szlovák elnök (még érkező sem volt) közszolgálati osztályának vezetője, esetleg éppen Rusnák nevű hótrészegen szidalmazzon két magyar nőt, mert azok magyarul beszélnek, majd a szintén nagyeszű haverjával megverjenek két szlovák srácot, akik a nők segítségére siettek. Így aztán az sem fordulhatott volna elő, hogy az új szlovák államfő viszont meghívja a lányokat egy kávéra és megdicsérje a srácokat. A minap viszont ez történt, és így lett a politikai pornográfia hardcore változatából egy több mint biztató emberi gesztus.

És most így a végén egy bravúros mozdulattal összekötjük a szexet, a pornót, Pozsonyt, az internetet és az 1984-ben születetteket és egyben tanulmányozásra ajánljuk Mérő Vera Pornográcia (Pornó és női szexualitás) című könyvét. A pozsonyi és a budapesti Kalligram kiadók közös gondozásában megjelent mű nyugodt szívvel nevezhető még mindig bátornak, ami elég nagy baj, tekintve, hogy a szocialista szex óta elég sok víz lefolyt már a Berettyón. Mérő Verát először elgondolkodtatta a tudomány és a tapasztalat tökéletes ellentéte, majd lendületből nekilátott könyve megírásának. A következők vezérelték: a sok bosszúság, ami azért érte, mert a témáról komoly emberek hajlamosak végtelen magabiztossággal hajmeresztő ostobaságokat állítani. Egyrészt kétségbeejtőnek találta az olyan – tudományos alapokra helyezett – állításokat, hogy a nők természetüknél fogva képtelenek élvezetet találni a szexualitást nyíltan ábrázoló tartalmakban. Másrészt a végtelenségig idegesítette a radikális feministák basáskodó álláspontja, miszerint a pornográfia a nőket mindenképpen lealacsonyítja. Olyannyira, hogy a férfivágy kielégítésének puszta (tárgyiasított) eszközévé redukálja őket. Sőt a pornó felelőssé tehető azért is, hogy a férfiak nemi erőszakot követnek el a nőkön, hiszen a pornónak ez az üzenete, a pornó nemi erőszakra nevel. Ez van, vita nincs. A felszínt kicsit megkapargatva hamar kiderül, a világ nem ilyen egyszerűen működik, a nők meg főleg nem.

Ez tuti. Mérő Vera alaposan körüljárta a témát, elemzése érdekfeszítő, kérdéseire vagy négyezer választ kapott. Nekem meg az jutott eszembe, hogy ha a női dominancia ebben az iramban folytatódik, akkor ami ma még esetleg tabu, vagy férfiprivilégiumnak számító valami (már a közhiedelem szerint), az hamarosan olyan lesz, mint amilyennek most látjuk a szexet a szocializmusban.