Szex és foci

Ezek érdeklik legjobban a férfiakat. Állítólag.

Hegyi Zoltán
2014. 07. 18. 10:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világbajnokság is jó volt, de egy hónap után az is jó, amikor vége. Arra lennék még kíváncsi, hogy négy év múlva, amikor elkezdődik a következő, a Jóisten kegyelméből mire emlékszem majd ebből a mostaniból. Suárezre tuti, meg arra, hogy fair play-díjat kapott a kolumbiai srác, aki átrendezte Neymar csigolyáit. A 7:1-re, persze. Hogy miért kell ragaszkodni a retardált Balotellihez, amikor alacsony odsszal adják a menetrendszerű kiállítását. És arra is, hogy a tűnődő Marlon Brandóra emlékeztető argentin edző ki sem vitte Tevezt, ami akkora baromság volt, mint ide Lacháza, mert azt lehetett tudni, hogy ha Di María kiesik Messi mellől, jön majd a kínlódás. Jött is, az arany meg ment. Mert ha az argentinok Torghelle Sanyija helyett a döntőben Tevez kerül ziccerbe, beviszi a gólvonalig. Így viszont a legjobb, a leglatinabb focit játszó csapat győzött.

Örülni viszont így kell.



Mi is örülünk, Vincent, megvan a magyar válogatott felemelkedésének kulcsa és egyben záloga. Honosítani kell, oszt jó napot. Igaz, hogy nekünk nem voltak gyarmataink, de ettől még beszerezhetünk néhány ügyes koszovóit és afrikait, mint a belgák, a svájciak és a franciák, vagy éppen a németek, legfeljebb rágóznak a Himnusz alatt. Viszont nem szarnak be Bukarestben. A Husztit meg honosítsák a kínaiak.

Mert valami azt súgja, hogy hiába tolódunk egyre frankóbban, akkor sem jutunk ki semmilyen világversenyre, ha hetvenkettőre emelik a csapatok számát. Azért a vb-re még egy esély van. Ha átjelentkezünk Óceániába, mint Izrael Európába.

Klubszinten ez alatt az történt, hogy a Fradi, a Diósgyőr és a Debrecen a öldöklő küzdelmet vívott máltai és északír hentesek, trafikosok, kalauzok és virágkötők lelkes csoportjaival. Majd a Ferencváros elvérzett Rijekában, a Győrt kiütötte a Göteborg, csak a Diósgyőrnek sikerült „bravúrt” elérni bolgár ellenfelével szemben. Viszont mire kezdtem volna megtanulni a Fradi összeállítását, már megint egy teljesen új kezdő tizenegyet látok, „természetesen” a két legjobb nélkül. Sírva könyörögtem, hogy a Besicset ne adják el, Gerának örülök persze, de nem hiszem, hogy csak ezen az áron lehetett hazahozni egy-két évre, feltéve, ha bírja a térde. A Leonardo-ügy pedig egészen elképesztő. Az a helyzet Herr Doll, hogy ezek a dél-amerikai srácok tényleg nem a Karl Marx Stadt-i mentalitást hozzák, hiányzik nekik a családjuk, meg a napocska és akkor még a sok pénz se érdekli őket annyira, mint Husztit, vagy a Szovjetunióban eltűnt Dzsudzsákot. Késett egy hetet, meg kell büntetni, jól meghajtani az edzésen, aztán adja tovább a fazont az egyébként egérszürke csapatnak. De kirúgni, az volt akkora hülyeség, mint a Juventusban kirobbanó formában játszó Tevezről lemondani.

Régóta nem írtam már a devizahitelesek „problémájáról”, egyszerűen belefásultam az aljasságokba egyfelől és a félmegoldásokba másfelől. Július 4-én viszont újjászületett több százezer Tom Cruise és miközben lélegzet-visszafojtva várják a szeptembert, elkezdték önteni Rogán Antal lovasszobrát. Mert hogy most tényleg és mindenkire vonatkozóan. És senki, de senki nem marad az út szélén. Mert hogy tisztességtelen volt, ami még egy rendkívül enyhe kifejezés olyasmire, amire emberek mentek rá. Éveik, vagy az életük. Vissza tehát az eredeti megállapodásokhoz, ahogy az tisztességes emberek között egyértelműnek kellene hogy legyen. Mindent vissza, a tisztességtelen kamatoktól, árfolyam-különbözettől a többször kifizetett, ellopatott autókon át az elzabrált otthonokig. Az életeket már nem lehet visszaadni. Leírni százszor, tisztességtelen voltam, többé nem leszek. És kiragasztani az üvegpaloták kirakataira.

Valamint azokra a benzinkutakra, ahol megbuktak végre a sumákoláson. Az amúgy is méregdrága üzemanyag ugyanúgy visszafogja a pörgést, mint az eladósodás, így aztán „tisztességtelen haszonszerzés reményében” sunnyogni a mennyiséggel és a minőséggel, kútmérgezés és passz.

A borral is megy még a pancsolás, a termékek egy jelentős része pedig változatlanul túlárazott, de még nagyobb a baj, ha a döntő pillanatban, közvetlenül az ateizmus halálugrása előtt mondunk csődöt. Mindenki ismer persze néhány ócska bolsevista trükköt egy palack mindenáron való felbontásához, de azért íme egy kis segítség :



És ha megéheznénk közben :

Azt hittem, majdnem mindent tudok már Weöres Sándorról. Közben meg ugye a tudás a nem tudás, amit a Mester is tudott. Ebből most kijövünk, valahogy így: mentségemre szolgáljon, hogy sokáig a kutatók sem tudtak annak a negyven versnek a létezéséről, amelyeket a költő 1950-ben jegyzett le és most jókedvűen olvashatók a Priapos (Helikon Kiadó, 2014.) című kis kötetben. Weörest ugye szokás megközelíteni a dallamosan csilingelő gyerekversek felől (azért itt is akad néhány értelmezési tartomány), a Psychétől, vagy akár A teljesség felé irányából. Utóbbit 1944-45-ben írta Csöngén, miközben lángolt körülötte a világ. Az életmű hatalmas és diadalmas és százrétű. Az Örök Gyerek angyali mosolyától a létezés titkainak bogarászójáig minden belefér, a Priapos is, bőven. Weöres ugyanis nagy huncut volt. Ezek a versek pedig, a szonettől a népi rigmusig pajzánok, erotikusak, vagy éppen pornográfok. A költő ezt fűzte hozzájuk: Mind illetlen versezet, s ládd, mégsem ledér dalok. Priapos egyébként a görög regékben a természetben rejlő termékenység, az érzéki élvezet istene. Ezenkívül még jó családból származó mezei és kerti istenség, apja feltehetően Dionysos, esetleg Adonis vagy Hermes, anyja viszont mindenféleképpen Aphrodite. A női test és a férfi test kiegészítésre szorul – írja Weöres A teljesség felében, a Priaposban már jóval profánabbul fogalmaz. Viszont ellenállhatatlanul viccesen és ismét elmerülve valami olyasmiben, ahová a hatalom szőrös mancsa már nem ér el.



Ha az ember például Székre utazik a gyönyörű viseletek, a zene, a tánc mellett hosszúra nyúlt beszélgetések során előbb-utóbb beleakad erotikus történetekbe is. Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az erotika, a szexualitás ősidők óta fontos szegmense a népköltészetnek, prózának, sőt a meséknek is. Legfeljebb a prüdéria, a képmutatás, a korszellem, vagy a cenzúra időnként keresztbe tett, de az életöröm és a humor újra és újra áttöri ezeket az összetákolt barikádokat.

A Székelységben sem volt ez másként és mindehhez ráadásul (akárcsak a Mezőségben) még társult egy olyan nyelvezet is, amely plusz élvezeti értéket generál. Ez süt többek között Barcsa Dániel Jösz'te hezzám (Helikon Kiadó, 2014.) című, 69 (naná) pajzán erdélyi történetet felvonultató kötetéből is. A szerző elsősorban édesanyja, Székely Jula gyűjtőszenvedélyének gyümölcseiből merít, aki a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évek végéig járta Székelyföldet és hatalmas folklórkincset halmozott fel. Ezek a történet „Áronnak és nem Áronkának szólnak”, de minden nőnek és férfinak, aki nem „tereli a szót” és szívesen meglesi, hogy a tűzrőlpattant menyecske, az okos asszony és a furfangos székely mire mennek egymással.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.