Szervezetek és rítusok

A szellemi elszegényedés és az agyhalál ott kezdődik, amikor eltűnik a törzshely, a folyóirat, a szakmai és bárminemű szolidaritás.

Az is jó persze, ha kínkeservvel is, de megpróbálunk felállítani magunknak valamiféle rendszert. Ez sem egyszerű, csakúgy, mint az őrült beszéd esetében, pláne ha már bementünk a sűrűbe, és rájöttünk, hogy még az idő sem létezik, és mindenki töketlenkedik csupán, mint gyújtogató a vizes szalmával. Erre jó a rítussá fejlesztés módszere. Mint amikor reggelenként néhány bizonytalannak tűnő mozdulat kíséretében becélozzuk a kávéfőzőt. Magam például minden hónap első napjaiban autóba pattanok, és ötven kilométeres körzetben felkeresem az egyetlen lelőhelyet, ahol Filmvilágot lehet vásárolni. Elő is fizethetném, egyszerűbb is, olcsóbb is, de az más. Inkább odamegyek, átnézem a többi kulturális lapot is, néha veszek ezt-azt. Szerény kis mecénási küldetésnek fogom fel. Mert a Filmvilág az egyetlen magyar filmművészeti folyóirat, és bitang jó is még a tetejébe, remek szerzőkkel és látással. És annyi mindent elveszítettünk már a rítusainkból, kezdve attól, hogy reggelenként összeszedjük az összes napilapot, és beülünk egy rendes kocsmába, ahol rá lehet gyújtani, és nevünkön szólít a Pincér úr, egészen a könyvek szaglászásáig. A szellemi elszegényedés és az agyhalál ott kezdődik, amikor eltűnik a törzshely, a folyóirat, a szakmai és bárminemű szolidaritás. Akkor a mindenkori gyökér hatalom vigyorog, mi meg csak nézünk, mint Rozi a plázában.