Szoják Balázs külföldön dolgozik. A nívódíjas építésszel – aki az Év háza pályázat kurátora – két éve beszéltem először annak apropóján, hogy igyekezett elindítani az általa életre hívott Lechner Ödön-programot. Ennek az volt a célja, hogy átmenekítse a munka nélkül maradt magyar építészeket, azok tudását a válság utáni időszakra. A gond már régebb óta érzékelhető volt: tervezőinket sorra csábították el a külföldi cégek, némelyek komplett építészirodák megvételére tettek ajánlatot. A tetszhalott, csőd szélén álló magyar stúdiókat úgy vették meg, hogy az építészek tovább dolgozhattak bennük, a munkát viszont már a kinti tulajdonos hozta. Ez rendszerint azt jelentette, hogy a mérnökök külföldre terveztek. Erre sokan rábólintottak, hiszen a hazai építőipar mélyrepülésben volt, az irodák bevétele pedig annyira csökkent, hogy a fönnmaradásért kellett küzdeniük.
Ezért látta szükségét Szoják Balázs a Lechner Ödön-program elindításának. Kezdeményezését gyakorlatilag minden szakmai szervezet támogatta, melléálltak mértékadó, Kossuth- és Ybl-díjas építészek is. A program igyekezett rávenni a döntéshozókat, hogy kulturális, szakmai indokok figyelembevételével, központilag készíttessék el azokat a koncepciókat és szabályozásokat, amelyek alapján a későbbiekben, a gazdaság fellendülésével megalapozottan el lehet kezdeni az építkezéseket, felújításokat. Mert amit ma nem terveznek meg az építészek, az két-három év múlva aligha épül fel. A döntéshozók jónak tartották az elképzeléseket, ám érdemi előrelépés nem történt. Végül Szoják Balázs, bár sok energiát fektetett a „Lechner-tervbe”, Ausztriából olyan ajánlatot kapott, amelyet nehéz lett volna visszautasítani.
– Egy nagy, nemzetközi kapcsolatrendszerben működő osztrák céget vezetek. Hazai építészirodám most is létezik, de nagyon kevés a piacról szerezhető munka. Építész szakmai munkát a hazai szervezetekben és az Év háza pályázat keretében végzek mint annak jogtulajdonosa és kurátora. Emellett az idén az európai Év háza pályázat bizottságának zsűrijébe is beválogattak.
Az építész nincs egyedül azzal, hogy alapvetően külföldön dolgozik. Van olyan korábbi kollégája, aki Nyugat-Európában tervez, más Kínából, Oroszországból vagy éppen Iránból remél megrendelést. Többségük persze itthon maradt, ám ennek oka inkább az, hogy hazánkban is vannak félbemaradt munkáik. Ha sokáig így marad a helyzet, az építészek tudása „kiszárad”, jóvátehetetlen kár éri a szakmát. Mára a meghatározó, nagy tapasztalatú, rengeteg tervet birtokoló idős építészek irodáinak nagy része is a csőd szélére került, esetenként meg is szűnt. Az újonnan érkező fiatalok pedig nem tudnak megerősödni, piacot szerezni. Holott évente mintegy hatszáz frissen végzett szakember lép ki az egyetemek építészkarairól, jelentős a túlképzés. Többségük vagy valamilyen alkalmazott szakmai ágon, például kivitelezésben helyezkedik el, felújításokat, korszerűsítéseket végez, vagy tudását felhasználva egészen más területen kezd dolgozni. Mivel az építészszakma nemzetközi presztízse igen magas, ezt viszonylag könnyen megtehetik.
Az idősebb kollégák közül is mind többen lesznek pályaelhagyók, ezt jelzi az, hogy egyre kevésbé fizetik be az évi néhány tízezer forintos kamarai tagdíjat. Fölöslegesnek tartják, hiszen nem tervezésből élnek. (A kamarai tagság ahhoz szükséges, hogy az építésznek legyen tervezői jogosultsága, tehát tervezhessen.) Korábban ez csak vidéken volt látványos, ám a friss hírek szerint már a Budapesti Építészkamara tagsága is negyedével csökkent.
– Pár éve azt mondta az egyik tanárunk, hogy amit korábban ingatlanfejlesztésnek neveztek, azt el kell felejteni. Ma nem épülnek plázák és lakóparkok, így azzal a tudással, amelyet ezek tervezésekor tudnánk hasznosítani, gyakorlatilag semmire sem megyünk – fogalmaz Juhász Janka, a Budapesti Műszaki Egyetem végzős építészhallgatója. Mint mondja, manapság esetleg a zöldberuházásoknak és a felújításoknak van keletjük. Az előbbieknek azért, mert a zöldépületek olcsón tarthatók fönt, az utóbbiaknak pedig azért, mert míg újat építeni csak drágán lehet, addig rengeteg a felújítandó régi lakás, helyrehozataluk sokkal gazdaságosabb. Épülnek ugyan ma is új családi házak, de jellemzően csak drágábbak, ezek tervezését pedig a fiatalok nem tudják elvállalni referencia híján. Az új generáció ettől függetlenül még bizakodó.
– Egyelőre nem akarunk külföldre menni, megpróbálunk itthon boldogulni. Néhány évfolyamtársammal cégalapításon is gondolkozunk – mondja Janka. A fiatal építészhallgatónak szerencséje van, piciny, 32 négyzetméteres lakását teljesen leromlott állapotban vásárolta meg, belső tereit maga tervezte át többéves munkával. A látványos átalakulásról több internetes oldal és blog is beszámolt, azóta pedig sorra érkeznek hozzá a megrendelések. Persze az ilyen jellegű felújítás és átalakítás nem a klasszikus értelemben vett építészeti munka, inkább belsőépítészet. De jelenleg inkább erre van itthon kereslet. Emellett ma egy fiatal építész elkezdheti pályáját működő építészirodában is. A stúdiók azonban a kevés megrendelés miatt nem nagyon tudják megfizetni a kezdőket. Az hagyján, hogy a kötelező egyetemi gyakorlaton csak jelképes összeget tudnak fizetni az irodáknál dolgozó diákoknak, de sokszor a stúdiókban több éve tevékenykedő mérnökök óradíja sem lépi át az 1000–1500 forintot. Ilyen jellegű munka viszont egyre több akad, az építészhallgatók levelezőlistájára is hetente érkeznek hasonló állásajánlatok. Több végzős építészhallgató is elmondta, hogy a megkeresések vélhetően azért szaporodtak meg, mert a válság kezdetekor sok iroda megvált kollégáitól, most pedig, hogy a piac kezd helyreállni, szükségük lenne munkaerőre. A fiatalok azért kelendők, mert bár szakmai tudásuk nem olyan mély, és a tapasztalatuk is kevés, gyorsabbak, az idősebbeknél jobban kezelik a számítógépes programokat, könnyebben készítenek látványterveket, és kevesebb fizetéssel is beérik. Annak pedig még így is örül a fiatal építész, ha szakmán belül tud elhelyezkedni.
Ferencz Marcel Ybl- és Pro Architectura díjas tervező tanított építészeket a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Debreceni Egyetemen is. Úgy látja, hogy az oktatási rendszer nem veszi figyelembe a piaci igényeket, jelentős a túlképzés. Viszont ezt nem tartja problémának, hiszen az építészdiplomával rendelkező fiatalok magas esztétikai érzékkel rendelkeznek, más területeken is megállják a helyüket. Másrészt épp a túlképzés teszi lehetővé, hogy a válság után ne legyen hiány szakemberekből.
– Nem csak azok lesznek építészmérnökök, akik tervezőként akarnak dolgozni. Sőt én azt látom, hogy a képzési létszámnak nincs is köze a jó építészek számához. Mert ha például a felvételinél szigorúbb lenne a szűrés, akkor öt végzett diákból ugyanúgy öt lenne jó építész, mint ahogyan most százból is csak öt jó szakembert lehet kiemelni – magyarázza. Elmondja, hogy állásinterjúkon ő maga is csak öt jelentkezőt tud kiszűrni száz pályázóból, de azok sem feltétlenül tapadnak meg a szakmában. Ferencz Marcel a pályakezdőkből leginkább az elhivatottságot, elkötelezettséget hiányolja. Pedig erre nagyon nagy szükségük van az építészeknek, mert mint mondja, attól nem lesz valaki tervező, hogy elvégzi az egyetemet. Ahhoz pedig, hogy a szűk piacon megéljen, nagyon jónak kell lennie. A pályát azért sem szabad elhagyni, mert a tapasztalat szerint nemigen van visszatérés.
A kezdők nehéz helyzetét hangsúlyozza Földes László Ybl-díjas építész is. Mint mondja, az elhelyezkedéshez óriási szerencse és elszántság kell. De ez nemcsak a fiatalokra igaz, a befutott építészeknek is kapaszkodniuk kell azért, hogy egyben tartsák irodájukat. Hiába számolnak be jó ideje a különböző jelentések építőipari növekedésről, a válság miatti zuhanás olyan nagy volt, hogy az emelkedés csak a mélyponthoz képest jelentős, amúgy minimális a munkák száma a korábbihoz képest. Az ebből adódó kockázat igen nagy, mert ha az építőipar nem talál újra magára rövid időn belül, züllésnek indulhat a szakma, a tartalékaikat felélő tervezők pedig végleg eltűnhetnek és pályát válthatnak. Az eltűnt világot pedig nagyon nehéz lesz újjáépíteni. Mindez pedig nemcsak az építészek gondja, hiszen az épített környezet mindenkinek fontos.
Patthelyzet
A válság miatt nemcsak az építészek egzisztenciája került veszélybe, hanem több olyan cég is megszűnt, illetve kivonult hazánkból, amely előrevitte volna az építőipart. Ilyenek a könnyűszerkezetes házakat gyártó vállalkozások, amelyek azért fontosak, mert gyorsan tudnak felhúzni jó energiahatékonyságú épületeket.
– Régen harminchárom tagunk volt, mára heten maradtunk. Teljesen szétesett a szakma – mondja Kárpáti József, a könnyűszerkezetes házakat gyártó vállalkozásokat összefogó Magyar Készházszövetség elnöke. Az osztrák cég, amelyet a szakember képviselt a válság előtt hazánkban, korábban évi harminc házat gyártott Magyarországra, ám ez a szám négyre csökkent a recesszió beköszöntével. A vállalkozás ezt követően be is szüntette magyarországi tevékenységét. Hasonló a helyzet a többi céggel, köztük a hazaiakkal is; a szakemberek még megvannak, de legtöbben már más területen mozognak. A megmaradt vállalkozások többsége Ausztriába és Németországba exportálja házait a hazai megrendelések csökkenése miatt. Ugyanúgy, mint Kárpáti, aki egy szekszárdi cégnél helyezkedett el, ahol nemcsak készházak értékesítésével, hanem energiahatékonysággal és az ökoépítészet fejlesztésével foglalkozik. Kollégáihoz hasonlóan külföldi piacra dolgozik.
A szakember a készházszövetséget és partnereit képviselve megszervezte a hó elején zárult Construma építőipari kiállítás Ökocity nevű részét is. Itt azt tapasztalták a kiállítók, hogy bár nő az érdeklődők tábora, de konkrét megrendeléseket nem adnak. Ez pedig a cégeket sem ösztönzi, hogy újra aktívan piacra lépjenek, marketingre költsenek. Pedig 2020-tól már minden újonnan épülő háznak jó energiagazdálkodásúnak kell lennie, az energia 25 százalékát megújuló forrásból kell nyernie. Ez a könnyűszerkezetes készházak többségénél a válságot megelőző időben is magától értetődő volt. Csakhogy ilyen házakat építő cégek már alig léteznek hazánkban.
Debreczy Zoltán, a passzívházakat építő vállalkozásokat tömörítő Magyar Passzívházszövetség elnökségi tagja ugyancsak azt látja, hogy drasztikusan csökkent cégeik száma. Ez persze érthető, hiszen a lakásépítések száma nagyon visszaesett. A szakember beszámolt arról is, hogy a piac pangása miatt már a nagyobb cégek sem feltétlenül tudják befizetni a szövetség éves 50 ezer forintos tagdíját. Társaságuknak egyedül az jó hír, hogy az új építkezéseknél a megrendelők jobban figyelnek az energiahatékonyságra. Ezzel magyarázható, hogy a passzívházakat építő cégeket kevésbé sújtotta a válság, mint általában az építőipart.
