Dióverő

Kevés szó esik a szeniorsportról, pedig az idősebb, veterán versenyzők nemcsak érmekért küzdenek, hanem testi-lelki egészségükért is. Ehhez képest figyelmet alig kapnak, eredményeikről mit sem tudunk. Pedig példájukat követve az átlagember is szerencsésebben öregedhetne.

Szabó Emese
2014. 07. 26. 9:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rengeteg szó esik hazánkban a fociról, viszont eredményekben gazdag sportágaink csak a nagy világversenyek kapcsán kapnak igazi hírverést. Sőt vannak olyan sportolók és olyan megméretések, amelyeknek hazai bajnokai még nagy nemzetközi események idején sem kerülnek reflektorfénybe. Ez történt idén tavasszal a Budapesten rendezett fedett pályás szenior (hivatalos nevén masters – lásd keretes írásunk) atlétikai világbajnoksággal is: ezen Kurunczi Zoltán rúdugrónk szerzett kereken háromméteres ugrásával aranyérmet a 75 éven felettiek korosztályában; eredménye új világcsúcsot jelentett (az atléta idén ünnepli 76. születésnapját). Bár a sportoló ma egykori olimpiai bajnokokat utasít maga mögé, neve nem cseng ismerősen a hazai közönségnek. Pedig komoly veteránversenyen már 2003-ban megnyerte első érmét: akkor Puerto Ricóban lett világbajnoki bronzérmes. Az azóta eltelt tizenegy évben összesen tizenegy arany-, nyolc ezüst- és öt bronzérmet szerzett a nagy nemzetközi megméretéseken, a rúdugrás mellett hármasugrásban, magasugrásban és távolugrásban is sikereket ért el.

Hogy a legutóbbi eseményt hazánkban tartották, az nagy segítség volt számára, a külföldi versenyeken való részvétel ugyanis jelentős anyagi terhet ró a szeniorokra.

– Nálunk minden önköltséges, jómagam a nyugdíjamból teszek félre minden hónapban, emellett a család is támogat. Tavaly például Brazíliában jártam, ahol ezüstérmes lettem a világbajnokságon. Gondolhatja, repülőjeggyel, az autóval elérhető versenyekre benzinköltséggel, nevezési díjjal és szállásköltséggel együtt mennyibe került mindez – mondja Kurunczi Zoltán.

Egy percet sem pihen, most épp az augusztusban Törökországban tartandó masters-Európa-bajnokságra készül. Erre edzett akkor is, amikor a debreceni atlétikai centrumban találkoztunk. Bár képet már láttunk róla, távolról mégsem ismertük föl a ruganyos mozgású öregurat. Kicsit sem lógott ki a fiatalok közül, egyedül fehér haja és bőre érettsége leplezte le, az is csak közelebbről. Mosolyogva fogadott, majd közölte, ha tudja, hogy ilyen hamar leérünk, már el is kezdett volna bemelegíteni. Figyelem, ahogy egyenletes, gyors iramban lefutja a kört, elvégez néhány gyakorlatot, majd egyre magasabbra emeli a szalagot az ugrásokhoz. Tempóját túlzás nélkül irigyelheti sok mai harmincas.

A veterán atlétát fogadalom hajtja: az ötvenhatos forradalom idején tizennyolc éves volt, fegyverrejtegetés miatt tizenöt év börtönre ítélték, ebből hármat le is kellett töltenie. Huszonegy évesen szabadult, de „másodrendű” állampolgár lett: nem járhatott egyetemre, külföldre sem mehetett versenyezni, hiába volt a börtön előtt nagy reményű sportoló.

– Az országos bajnokságon hármasugrásban már tizennyolc évesen harmadik helyezett voltam. Akkor megfogadtam a szüleimnek, hogy komoly eredményeket érek el – mondja csillogó szemmel. És ha a körülmények miatt csak szeniorként, de fogadalmát megtartotta, hiszen mára többszörös szenior világbajnokká, világcsúcstartóvá vált. Ma rúdugrásban a legsikeresebb, aminek oka igen egyszerű: korábban megsérült, ínszalagszakadása és bokatörése lett, így hármasugrásban már nem lehetett annyira eredményes. Mutatja is, hogy egyik lábfeje nem hajlik annyira jól, mint a másik. Persze minden relatív, sokunk fiatalként is örülne, ha a jobbik lábfeje hajlana annyira, mint neki a rosszabbik. De nem csak ebből a sérülésből állt talpra: év elején prosztatarákot állapítottak meg nála, azonnal megkezdték kezelését. Néhány kilót fogyott ugyan, de a budapesti masters-világbajnokságra a sugárterápia mellett is készült. A versenyt saját kategóriájában meg is nyerte, és egyre biztosabb az is, hogy a betegséget is leküzdötte. Ma is napi egy-másfél órát edz, a fagyok beálltáig Debrecenben, az atlétikai centrumban. Télen, amikor a megyeszékhelyen már nem tud ugrani, mert nincs olyan fedett terület, ahol ezt megtehetné, csak az edzőterembe jár, ugrani pedig hetente egyszer a fővárosba utazik. Mivel az ugrórúd csaknem négyméteres, intercityjáratokkal nem, csak a lehúzható ablakú sebesvonatokkal tud közlekedni, erre adják föl a rudat. Utastársai rendszeresen megjegyzik: profi dióverő lehet. Az átlagember ugyanis egyvalamire gondol, amikor idős embert ilyen eszközzel lát: bizonyára „diószüretre” készül, hiszen a gyanús bot nem szolgálhat másra, mint arra, hogy a termést leverjék vele a fáról

Bár Kurunczi Zoltán ifjabb korában is versenyzett, nem minden sportoló kezdte fiatalon, közülük sokan csak később váltak aktívvá. Ilyen Litavecz Anna, aki a harmincas évei végén döntött a sport mellett, addig egyáltalán nem mozgott.

– Korábban még dohányoztam is, de ezzel a káros szenvedéllyel már huszonkilenc évesen fölhagytam. Aztán a harmincas éveim végén kezdtek súlyproblémáim lenni, ez ugyancsak váltásra ösztönzött. A legnagyobb lökést az adta, hogy ekkortájt a fogyatékossággal élők sportjáért felelős helyettes államtitkárságon dolgoztam, a munkám során megismert versenyzők pedig nagy hatást gyakoroltak rám – meséli Anna.

A triatlon azért került a látókörébe, mert 2000-ben a nagyatádi hosszú távú országos triatlonbajnokságra meghívták a fogyatékossággal élő sportolókat is. Ez a versenytípus Ironmanként ismert, de hazánkban újabban Extrememan néven rendezik meg. Megszakítás nélküli 3,86 kilométer úszásból, 180,25 kilométer kerékpározásból és egy maratoniból, azaz 42,195 kilométer futásból áll.

Annának a mellúszás már korábban is ment, de a gyorsúszást csak ekkor, közel negyvenévesen, az Ironman kedvéért sajátította el. Futni, biciklizni is ekkor kapott kedvet. Az Ironmant 2008-ban már egyéniben teljesítette, azóta még kétszer megcsinálta, idén pedig újra részt vesz a megméretésen. Saját korosztályában volt már első, második és harmadik helyezett is. A rendezvényen részt vevők létszáma az elmúlt tíz évben ugyancsak megnőtt: míg 2008-ban még csak kilenc-tíz nő indult el a távon, idén már ötvennél is többen neveztek.

– Nálam beigazolódott az az állítás, hogy az embernek arra van ideje, amire időt szán. Én például a sport és az edzés kapcsán felnőtt fejjel tanultam meg jól és hatékonyan beosztani az időmet – emeli ki. Mint mondja, fizikai kondíciója is sokat javult az elmúlt években, jövőre lesz ötven, de sokkal jobb karban van, mint volt harmincévesen. Ma harmincnyolc-negyvennek nézik, amire roppant büszke. Nagy eredmény az is, hogy korábban rendszeresen fájt a háta, de amióta aktívan él, és megerősödtek a hátizmai, megszűnt ez a panasza is. Lelkileg sokat jelent, hogy tagja lett a triatlonosok fantasztikus „családjának”. Rengeteg kedves ismerőst, új barátot talált, a sport nélkül ez elképzelhetetlen lett volna. Ma már nagymama, unokáját pedig gyerekülésben viszi magával tekerni. Reméli, emiatt az ő testmozgáshoz való hozzáállása is eleve jobb lesz.

Mozogni akár hetvenévesen is el lehet kezdeni, persze az ember minél később kezd el sportolni, annál nagyobb eséllyel kell igénybe vennie szakemberek segítségét.

Az időskori mozgás fontosságára Podlovics Ágota reumatológus főorvos is fölhívja a figyelmet. Hangsúlyozza, a sport azoknak is ajánlott, akik korábban nem éltek aktív életet. Nekik egyedül arra kell figyelniük, ne egyik napról a másikra akarjanak megerősödni. Napi egy-két óra séta, kocogás, úszás vagy teniszezés bőven elegendő ahhoz, hogy karban lehessen tartani az ízületeket. A porcok ugyanis egy idő után kopni kezdenek, ezt lassítani pedig mozgással lehet. Ez azért van így, mert az ízületek kocsonyás anyagot, úgynevezett ízületi folyadékot termelnek, ez biztosítja a „kenésüket”, képződését pedig a mozgás serkenti. Emiatt van az, hogy például reggel, ébredés után kell egy kis idő ahhoz, hogy az akkor még merev ízületek „bejáratódjanak”. A sporttal nő az izomerő is, ami szintén fontos, mert mozgás híján az izmok sorvadnak, ami növeli az elesés és így a csonttörés kockázatát is.

Podlovics Ágota szerint a reumatológiai betegek hetven százaléka azért van rosszabb állapotban, mert soha nem tornázott, emiatt pedig el is hízott, így ízületei is jobban terhelődtek.

– Azt tapasztaljuk, hogy a pácienseknek csak kevesebb mint harmada jár rendszeresen edzeni, például úszni. A legnagyobb probléma az, hogy sokan a fájdalom miatt nem sportolnak, aminek következtében izmuk még inkább gyengül, ízületi folyadékuk még kevésbé termelődik. Ezzel pedig beindul az ördögi kör – magyarázza a doktornő. Lehetőségek vannak, csak sokan nem tudnak ezekről. Másrészt sok nyugdíjas mentálisan nincs olyan állapotban, hogy rá tudja venni magát ilyesmire. Nem jön rá arra sem, mennyire jót tesz neki már az is, ha a sport miatt társaságot kap.

Az időskori aktivitás pozitív hatását Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus is aláhúzza. Mint mondja, a mozgásnak mindig van biológiai és pszichés hatása. Például dopamin szabadul fel, amely euforikus állapotot okoz. Emellett a fizikai erőnlét megőrzése azért fontos, mert könnyebbé teszi az öregedő test elfogadását. Fontos az is, hogy az idősebb korban elért sikerek egyfajta elismerést jelentenek. Emiatt kezdenek sokan eleve csak idősebb korukban, az egyéb kihívások hiánya miatt sportolni.

– Azok, akik korábban is versenyeztek, érthetően motiváltak, hiszen az eredmények mindig is fontosak voltak számukra. Enélkül kiürülne az életük – hangsúlyozza a szakpszichológus. – Aki mégis abbahagyja a mozgást, az szinte kivétel nélkül új kihívást keres, akár munkában, akár hobbijában. De előfordul, hogy valamilyen más sportban. Ez az életszakasz jellemzően harmincöt–negyvenöt éves kor között jön el, akkor, amikor az érintettek átesnek a pszichológusok által életközépi krízisnek nevezett perióduson. Ekkor az emberek azt érzik, már letettek valamit az asztalra, sok mindent elértek, viszont ahhoz még túl fiatalok, hogy ebbe „beleragadjanak”. Sokan például ekkor kezdenek el futni. Ez egyfajta megújulási igényből ered. Mindez egészségmegőrzési szempontból is nagyon fontos, jó, ha a későbbiekben is megmarad.

Ezzel kapcsolatban a pszichológus beszámol arról is, mekkora élményt ad az időseknek, amikor például szeniorjógán ráeszmélnek arra, hogy még mindig hajlékonyak. Vagy amikor bármilyen más sport közben rájönnek arra, hogy állapotuk napról napra javul. Ennek jótékony hatását már több tudományos kutatás is igazolta. Utóbbiak többek közt rávilágítottak arra is, mennyire szoros összefüggésben áll az időskori szorongás a mozgáshiánnyal. Szóval egyáltalán nem közhely a test és a lélek harmóniájának a fontossága.

Tisztuló szürke folt

A hazánkban szeniorként emlegetett szabadidő-sportolók (ők nem klasszikus értelemben vett élsportolók) hivatalos neve „masters”, a szakmabeliek a szenior kifejezést több okból is helytelenítik. Többek közt azért, mert arra utal, hogy időskori sportról van szó, pedig ez nem így van, a sportágak többségénél már huszonöt, harminc-, harmincöt éves koruk után masternek (veteránnak) számítanak a korábbi bajnokok. Azaz már nem a klasszikus értelemben vett világversenyeken indulnak, hanem mastersversenyeken. Utóbbiakra kvalifikáció sem szükséges.

– Az ilyen Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon részt vevő sportolók nem kapnak támogatást, viszont nem kell versenyengedéllyel sem rendelkezniük, nem kell sportorvoshoz sem járniuk – mondja Czene Attila, a Magyar Szabadidősport-szövetség elnöke.

A korábbi olimpiai bajnok maga is masters világbajnok, 2004-ben a harminc–harmincöt évesek kategóriájában saját versenyszámában, a 200 méteres vegyes úszásban szerzett aranyérmet. Ekkortájt ugyan még indulhatott volna hagyományos versenyen is, ám értelme nem sok lett volna, hiszen lehet, hogy már a nevezéshez szükséges időt sem ússza meg. A mastersbajnokságokon való induláshoz ilyesmi nem szükséges, hiszen a nevezési díj befizetése után bárki rajtkőre állhat.

Ugyan néhány szövetség idősebb versenyzőit is nyilvántartja, a masters sportolókról központi összesítés nincs.

– Mi épp most készítjük elő azokat az együttműködési megállapodásokat, amelyeket a sportágak alakuló mastersszövetségével kötnénk. Emellett most hozzuk létre a szabadidő-sportolók összeírására szolgáló sportinformációs rendszert – mondja az elnök.

Ebben tartanák nyilván azokat – regisztrációt követően, tehát önkéntes alapon –, akik rendszeresen mozognak, részt vesznek különböző rendezvényeken, versenyeken. Pontos adatok híján jelenleg csak becslésekre lehet támaszkodni: hazánkban több millió szabadidő-sportoló lehet, de mastersversenyeken csak kevesen, mindössze pár ezren indulnak. Úszásnál például már ismert a masters tagok száma: háromezren vannak, de csak ezren versenyeznek.

A viszonylag gyakran megrendezett masters-Európa- és világbajnokságoknak világszerte komoly turisztikai jelentőségük van. Ez az oka annak, hogy mind a hazai sportszövetségek, mind a Magyar Turizmus Zrt. arra törekszik, hogy minél több ilyen rendezvényt tartsanak hazánkban. Hét év múlva például az úszó-világbajnoksággal együtt hazánk tartja a sportág masters-világbajnokságát is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.