Tarackos föld

Két évvel ezelőtt költöztek be az első lakók az állam által ötszázezer forintos négyzetméteráron építtetett ingatlanokba.

Csak távolról szép az alsópakonyi pusztára épített lakópark. A Tölgyfa út, Hársfa út, Kőrisfa út, Jegenyefa út, Szilfa út, Platánfa út házainak földjein a tarack lassan felfut a kerítésekre. Van, aki raklapokat állított a drótkerítése mellé, hogy ne lássák a parlagot, máshol óriási méretű, puha falú úszómedence kéklik a gyomok között. Az egyik portát leharcolt személyautó és egy kettévágott Mercedes hátsó fele ékíti.

Üdítő kivétel az a gondosan művelt kert, ahol egy munkaruhás férfi acélbográcsban cementet kever. – Újságíróval nem tárgyalok – kiáltja felénk, bizalmatlanul méregetve. Mivel nem tágulunk, leteszi a bográcsot, megtörli a kezét, és lassan közeledik. Felháborodva mondja: – Mindegyik az igazságért jött ide, és hülyeségeket írt. Az első húsz beköltöző devizahiteles az elmúlt két év alatt kapott hideget-meleget. Azért költöztem ide Borsodból, hogy megkönnyítsem az életemet, s nem azért, hogy megnehezítsem. Mert ami az interneten ment rólunk, az mind hazugság! A híradót nézve azzal a kérdéssel hívnak ismerősök, hogy tényleg itt halunk meg éhen, vagy itt fognak megölni minket a cigányok Az igazságot viszont még nem írta le senki. Azt, hogy ez viszonylag békés vidék. Nem úgy, mint Ózd vagy Salgótarján egyes részei. Én Ózd mellől jöttem, rendszeresen vittem haza az autómmal egy mozdonyvezetőt Taktaharkányba, aki a saját házába is riasztópisztollyal a kezében lépett be.

– Na, és maga itt megtalálta a számítását? – próbálom lecsillapítani.
– Meg. Négyütemű Wartburggal érkeztünk, és nézze meg, most két jobbfajta autó áll az udvaron! Főállásban Budapesten dolgozom. Ha itt egy húsz kilométeres körzetben körbemegyek, ötven helyre el tudnék helyezkedni. – Miféle jó szakmája van? Asztalos vagy talán tetőfedő? – Vállalkozóként fakitermelést végzek az erdészetnek.

– És szinte az egyetlen, aki műveli a földet – teszem hozzá.
– Van, aki hagyja elgazosodni, van, aki tuját ültet, akad, aki fóliázik. Ez mindenkinek a maga dolga. A családom havi négyszázezer forintos bevétele mellett megtehetném, hogy eljárok a piacra bevásárolni, de nekem úgy ízlik, ha az én kertemben terem meg. Aki látott már földet, az erről megmondja, hogy homok, ezért itt a növénytermesztés sok vesződséggel jár. Tizenhatezer forintért trágyáztattam be a területet. Van benne barack-, meggy-, alma-, körtefa, abban a zöld kutricában pedig kétszáz darab csirke. Az a baj, hogy egyesek azt hitték, ha idejönnek, tálcán fogják nekik felszolgálni a reggelit, délben pedig kitátják a szájukat, és belehull a manna. Folyamatosan van munkaerő-felvétel a gyáli és a környékbeli üzemekben. Persze olyan is lakik itt, akinek két év alatt hat munkahelye volt. Lehet, hogy nem azt csinálja az ember, amit szeretne, de hogy lehet dolgozni, az biztos – teszi hozzá határozottan. Dühe már elillant. Kiderül az is, hogy a férfinak hét gyermeke van. A legidősebb húszéves, a legkisebb éppen hét hónapos. Már-már úgy tűnik, jólesik neki elmondania, ami a szívét nyomja.

– Van, akinek semmi sem jó. Pedig abból a faluból, ahol én éltem, csak naponta kétszer megy a busz Ózdra, itt pedig nyolcszor lehet bejutni Ócsára. Persze aki a fővárosi panelból érkezett, az furcsállhatja, hogy nem jön nyolcpercenként a kék busz Csak öt kilométerre van Ócsa Na, mondjuk az nagy baromság volt, hogy mindentől távol, ide telepítettek bennünket, a senki földjére. Persze ha ötszáz házas önálló település lenne szolgáltatókkal, mindjárt élhetőbb lenne. Én az elsők között jöttem, akkor, amikor a nyolcvan ház egynegyedében laktak. Akkor még furcsább volt.

– A maga nyakát is szorongatta a bank?
– Nekem nem szorongatta! Ebből a szempontból igazi kakukktojás vagyok. Időben kapcsoltam. Egyeztettünk a bankunkkal, s átadtam egy ingatlanközvetítőnek a lakást. Így plusz kétszázezer forinttal szálltam ki. Az autóhitelemmel úgy néz ki, perre megyek. Felvettem kétmillió-hatszázezret egy Skoda Fabiára, visszafizettem kétmillió-kilencszázezret, és még hárommillió-százezret akarnak kérni. Hónapok óta nem fizetem, ugyanis azt a havi 38 ezret, amennyi a részlet lenne, inkább ráköltöm majd a bírósági hercehurcára.

– Ez csak akkor jó, ha magának adnak igazat
– Arra is megvan a taktikám. Elválok a feleségemtől, és más lakcímre költözöm. Ön szerint a hét gyermek mellett mit vesz le a fizetésemből a bank? Attól fogva majd csak készpénzes számlákat állítok ki, a pénzt nem tudják kivenni a kezemből

Amikor a nevét kérdezem, megmerevedik.
– Jól elbeszélgetünk, de a nevemet nem mondom meg. Miért olvassam a hülye hozzászólásokat az interneten? Megvezettek, benyeltük, itt új életet kezdtünk. Nekem egy rokonom ajánlotta az OTP-ben, hogy forint helyett devizában vegyem fel a hitelemet, mert az jobb lesz. Hát nem lett jobb. A lányom Borsodban 18 helyre adta be az álláspályázatát, de csak egy céghez hívták be. Elkísértem. Felolvastak öt nevet, s megkérték őket, hogy üljenek az első sorba. Ő nem volt köztük, mondtam, csomagolj, megyünk, nem várjuk meg a fejtágítás végét. Amúgy az első sor nyert. Feljöttünk ide augusztusban, és októbertől dolgozik. Hát kell ennél több?

A banki hitelek kárvallottjainak épülő ötszáz házas negyed tervét 2011 nyarán jelentette be a kormány, és 2012 márciusában szerették volna az első házakat átadni. Bár kiemelt beruházásként a projekt minden könnyítést megkapott, a gyorsított eljárás ellenére több hónapot csúszott a belterületbe vonás, a telkek kitűzése, illetve a szakhatósági engedélyek begyűjtése, s csak harmadik nekifutásra tudtak győztest hirdetni a kivitelezői közbeszerzési tenderen is. A VeszprémBer Zrt., tartva a határidőket, 2013 márciusára készre jelentette az első nyolcvan házat. Az első húsz család 2013 júniusában költözhetett be. A pályázatra az jelentkezhetett, akinek a lakását 2011. október 1. és 2012. november 30. között kényszer-értékesítésre jelölték ki. A lakásnak a hitelszerződésben meghatározott forgalmi értéke nem lehetett több Budapesten és a megyei jogú városokban 25 millió, más településen pedig húszmillió forintnál.

További feltétel volt, hogy a pályázó háztartásában legalább egy 25 év alatti fiatal éljen, aki családi pótlékra jogosít vagy még tanuló. Miután a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. első pályázatára kevesen jelentkeztek, az újabb pályázatot már módosított feltételekkel írták ki, viszont arra is csak 23 érvényes jelentkezés érkezett. Elemzők szerint a kudarc oka a kilátástalan helyzetbe került adósok csodavárása és a sajtóban az ócsai lakóparkról rajzolt sötét kép volt. Pedig az Ócsához tartozó Alsópakonyba épített s magától a falutól négy kilométerre található lakópark nem „devizafalva”, nem „büntetőtelep” és nem „szegregált szocgettó”. Miután kevés volt a pályázó, a harmadik meghirdetésre már szociális helyzetük miatt is jelentkezhettek családok. Ma minden ház lakott. Az érintettek többsége Pest megyéből költözött Ócsára, de Nyíregyházáról, Püspökladányból és Szekszárdról is érkeztek családok. A felnőttek egy részének van munkája, másoknak olyan a szakmájuk (festő-mázoló, targoncás, bolti eladó), amellyel a főváros közelében jó eséllyel el lehet helyezkedni. A 350 lakos fele kiskorú. Az ötven négyzetméteres házak havi bérleti díja 16 800 forint, a hatvan négyzetmétereseké 19 500, a hetven négyzetmétereseké 21 100 forint.

Konyhákban használatos pohártartó fapolc hever a teraszon, amelyet Cakóné Deák Mónika kétezer forintért szeretne eladni, hogy az árából húsz paradicsompalántát vegyen. Meghirdette a portékát a telepen, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett irodaépület tábláján, s már két érdeklődő is mutatkozott. A hatszáz négyzetméteres telkükre borsót, babot, kukoricát, hagymát, répát vetett. A krumpli és a petrezselyem sajnos nem kelt ki. Két kisgyermek játszik az udvaron, egy egy év körüli tejfehér szőkeség pedig az asszony karján csücsül.

– Közülük csak a barna hajú, két és fél éves lány az enyém. A két nagyobb gyermekem már iskolában, óvodában van. Ez a két kis szőke gyermek a telepen élő barátnőmé, pár óráig vigyázok rájuk – magyarázza.
Lassan elül az a kis ribillió, amelyet a macska okozott a gyermekeknek, ugyanis fickándozó gyíkkal a szájában ugrott be a kerítésen az udvarra.

– Pilisvörösvárról kerültünk ide tavaly augusztusban. Nem devizahitelesként, hanem az alacsony jövedelmünk s a három gyermekünk miatt lett sikeres a pályázatunk. Megjegyzem, hogy egyébként hat hitelünk van. Egy az autóra, amely, amikor ideköltöztünk, lerobbant, s a szervizdíjat is kölcsönből fizettük ki. A Providentnél is több hitelünk van, például a korábbi albérletbe vett vízszűrő berendezésre is vettünk fel – mondja Cakóné Deák Mónika.

Ötven négyzetméteres házat bérelhetnek. Még be se költöztek, a férje már Gyálon targoncásként állást talált. Száznegyvenezret keres, a családi pótlék pedig 73 650 forint. 16 800 forint a ház bérleti díja, több mint 45 ezer forintot fizetnek a villanyért, vízért, szemétdíjért, internetért. Az autóhitel és három providentes hitel még mindig több mint egymillió forint, a havi törlesztés sok pénzt emészt fel, és valamiből a kocsit is tankolni kell. Élelemre, tisztálkodásra alig 25 ezer forintjuk marad. Az asszony álma négy szék, a férjé pedig egy csinos fészer a ház mögött. Ráadásul az iskolás gyerek egy borítékban háromezer forintot a buszon felejtett. Igaz, sok telefonálás árán, de megkerült.

– Vannak még jó emberek! Na meg rosszak is. Akik kihasználják a másikat. A szomszédunk például rávette a férjemet, hogy vigye be Budapestre, s amikor ki kellett volna fizetnie a benzin árát, azt mondta, majd akkor adja ide, ha megkapják a családi pótlékot. Azóta kétszer megjött a családi pótlék, de nem fizetett. Voltunk a szeretetszolgálatnál panasznapon, de azt mondták, sokat segíteni nem tudnak. És erre még idejárt az asszony kenyeret meg pirospaprikát kérni. Eddig adtam, de most kinyitottam a számat. Van már hat gyermekük, útban a hetedik, én nem tudom eltartani őket. Az átellenben lakók is kéregetnek.

Az asszony elpanaszolja, hogy a szemben lakókhoz járó baráti kör tagjai hangosan dudálva száguldoznak az utcákon. Valaki mindig jön a jogosítvánnyal nem rendelkező férfiért, és már reggel fél hatkor tülkölnek. Ez van szombaton és vasárnap is. Cakóék megkérték őket, de nem változott semmi. Azóta már abból a családból sem köszön nekik senki.

Cakóné néhány nap múlva megy be a szeretetszolgálathoz az úgynevezett megbékélésre. Kérésére odahívták a szemben lakó szomszédokat is. Az ilyen tárgyalásokra általában a nőket hívják be, hátha tudnak hatni a férjükre.

Az ócsai lakóparkot a semmi közepén építették, csak egy kis Szavanna nevű vegyesbolt van az új lakások közelében. Az első zöldséges négy, az első kis ABC öt, a vasútállomás 5,4, az óvoda 5,5, az általános iskola hat kilométerre van. A postáig, gyógyszertárig és a bankig 6,2 kilométert kellene gyalogolni. A lakóparkot a főút választja el az alsópakonyi tanyavilágtól. Itt, az út szélén található a vegyesbolt. A nap fakította táblán a Szavanna felirat még halványan látszik.

– Jól elintézte, hogy idekerüljön a lakópark – tréfálkozom az eladóval, aki erre a belépőre majd lefordul a székről. Nem is tudja, hogy sírjon vagy nevessen.
– Most volt itt egy lakóparkos, és a 150 forintos számláját megint nem tudta kifizetni, úgyhogy mától megszűnt a hiteles könyv. Sokszor még a zsemle árából is hiányzik öt forint. A nagyobb tartozók már nem is járnak ide. Pedig én nyilvánvalóan nem számoltam fel uzsorakamatot, csak annak örültem volna, ha a pénzemet megkapom.

Ez a boltocska ki tudja, mióta létezik, mindenesetre az eladó harminc éve dolgozik itt. A Szavanna felirat arra utal, hogy egykor presszó, kocsma volt, de az utóbbi években megszüntették a játékgépek elhelyezési lehetőségét, megtiltották a dohányárusítást, magyarul kihúztak minden jövedelemforrást a boltok működtetőinek zsebéből. Úgyhogy nincs italkimérés, és már le se lehet ülni. Csak presszókávét főznek, de az isteni.

A bejáratnál szépen polcra pakolva paradicsom, hagyma, burgonya, minden, ami a túloldali lakóparkos földeken megteremne. Persze az erre vállalkozónak permeteznie, locsolnia kellene. Azelőtt örömlányok álltak itt az út szélén, s ebbe a boltba jártak vásárolni. A lakópark építése következtében arrébb húzódtak Üllő felé, ugyanakkor sűrűbb lett a bolt ellenőrzése.

A lakóparki utcán hófehér Mercedes gurul felénk, a benne ülő két kopasz minket vizslat. Lefékez, majd kiugrik a égszínkék selyemdzsoggingos sofőr, és rám rivall:
– Van engedélyük, hogy fotózkodjanak, és kérdezgessenek itt embereket? – kérdezi jócskán megemelt hangon.
– Hát hogyne lenne! – felelem neki magas termetem és közel száz kilóm súlyával.
– A múltkor is lefényképezték a feleségemet, ahogy a boltból jött. Hátulról. A Facebookot nézve döbbentem meg a képen.
– Azok nem mi voltunk. Amúgy meg remélem, jól letolta az asszonyt, hogy mit vásárolgat össze! – felelem nyersen.

A férfi nem tudja, nevessen vagy kiabáljon. Köszönés nélkül visszaül, megfordul az autóval, majd gumit csikorogtatva elhajt. Hétköznap munkaidőben vagyunk.

Nehéz az együttélés. Beszéltem olyanokkal, akik folyamatosan azt hallják, amint a férj ordibál az asszonnyal, hogy „kiverem belőled a gyereket!”. Egy másik családot valami rosszakarójuk indokolatlanul feljelentette a gyámügynél, most a fél telep azt keresi, ki lehet az a „szemét ember”. A játszótéren, ahol egyesek cigiznek, és alkoholt isznak, egy gyermektől ellopták a zenelejátszóját. Többen úgy tartják, amikor átminősítették ezt a negyedet szociális lakóparkká, a környékbeli polgármestereknek volt annyi eszük, hogy az ottani lakásfoglalókat idepályáztatták. Azok zajonganak s lófrálnak az utcákban.

Beszédesen utal a problémára a máltaiaknál az ablakban olvasható hirdetés: a helytelen telefonálási tapasztalatok miatt leszögezik, hogy az ottani telefont ügyintézés, munkakeresés céljából csak belföldi hívásra lehet használni, és a maximális beszélgetési idő öt perc lehet.

Attila és Szilvia a kertjükben éppen egy óriási traktorkereket fektetnek le. Homokozót készítenek, a csomagtartóban zsákokban kétszáz kiló homok. A férfi gondosan kivág egy kis részt a gumiból, hogy a legkisebbik, egyéves gyermek is be tudjon majd a homokozóba mászni.

– Geotextil jó lett volna a földréteg fölé, a homokréteg alá, de vékony a pénztárca – magyarázza a férfi.
Néhány éve Miskolcról Budapestre költöztek a munkalehetőségek miatt. A fővárosban albérletben laktak, nem volt saját lakásuk. Attila minőségellenőrként dolgozott Budapesten, amikor az eszközkezelő pályázatát olvasta, s ezt követően felgyorsultak az események. Pályáztak, nyertek, Ócsára kerültek. Attila egy budapesti nyomdánál helyezkedett el gépmesterként. Hiszi, hogy aki lead az elvárásaiból, az egy hónapon belül talál állást. Csupán el kell fogadni, hogy egy ideig átmeneti állapot van. Ők is művelik a földet: nemcsak haszonnövényeket ültettek, hanem sarkantyúka nevű futónövényt is, bár állítólag az is ehető, mondja az asszony. Attila inkább az édesapja udvaráról áthozott fácskáért aggódik, ugyanis a füge nemigen mutatkozik életképesnek, még a rügyei sem bújtak ki.

Egy nagy és két kicsi gyerekük van. Mikor megemlítem, hogy az ezer négyzetméteres földek nyolcvan-kilencven százaléka műveletlen, mások helyett szabadkozni kezdenek.
– Biztosan nincs idejük földet művelni, mert dolgoznak reggeltől estig. Vagy nagyon fiatalok, vagy betegek. Ismerünk ilyet és olyat is itt. Aztán akad olyan, aki eddig panelházban élt, és nem ért ehhez – próbálnak magyarázatot keresni.
– Nagy áldás a kertes ház. A gyermekek is egészségesebbek lesznek ezen a levegőn. Ide pedig azt ültetünk, amit akarunk – rajzol nagy kört a kezével az asszony.

Nekik itt, a pusztán nincs számkivetett érzésük, az ócsaiak befogadták őket, kedvesek a boltokban, az utcákon, szemben a lakóparkiakkal.

A kerítésen túl a szomszéd tűzifáját kidobott molinóval takarták be eső ellen. Rajta olvasom: „Apartments for sale 290 000 forint/négyzetméter.” Pont itt, pont ennyiért? – mondom, mire jót nevetünk. Igen, hallották ők is, hogy sokba került a lakópark, de hát ez nem az ő dolguk. (A hivatalosan csaknem 2,5 milliárd forintból felhúzott nyolcvan háznak az eredetileg tervezett 140-160 ezer forint helyett félmillió forintba került a négyzetmétere.)

Ebbe az ötven négyzetméteres házba be is hívnak bennünket. Meg kell hagyni, hogy minőségi anyagokból építették a könnyűszerkezetes házakat, szép a járólap, a helyiségek közötti ajtók is jó anyagból készültek.
Az asztalon színes borítékokban bokorbab-, csemegeuborka- és kaporvetőmagok. Az asztalra kitett füzetben német kifejezések. Előző nap vettek egy használt mosógépet, s az internetről próbálják lefordítani a használati utasítást.

Cakóné Deák Mónika délelőtt tízre kérte a békéltetést a szembeni szomszédjával. Ő ott volt.