Előálltak A magyar helyesírás szabályainak tizenkettedik kiadásával, az észszerűsítéssel: a reform értelmében ugyanis 2016 szeptemberétől például így írjuk az ésszerűsítés szavunkat. A Bizottság által végzett ésszerűsítés dokumentációjából persze kiderül, hogy nem naplopással telt az idő.
Íme a kezdet: „2003. október 1-jén a Bizottság határozatot fogadott el arról, hogy megkezdi A magyar helyesírás szabályai című akadémiai helyesírási szabályzat 12. kiadásának az előkészítő munkálatait.” Ezt követően az akadémikusok két teljes éven át vitatkoztak 12 tanulmányon. Ez idő alatt persze felbukkant néhány módosítás, úgyhogy újabb két év kellett, mire megvitatták őket. 2008-at írtunk már, mire szétküldték a javaslatokat a gyakorlóiskolákba, sőt a magyar nyelvészettel foglalkozó több európai tanszékre is. A nyáron erről tartottak nyilvános ülést, és alig több, mint egy év múlva már el is fogadták az új szabályzatot.
Persze nem ám csak úgy: „avval a fenntartással, hogy a bizottság 11 tagjából alakuljon egy szűkebb bizottság, melynek az a feladata, hogy átfésülje újból a szabályzat szövegét, s a szükséges javításokat elvégezze”. Innentől kezdve aztán az ésszerűsítés úgy gázol keresztül tudományos életünk bürokratikus labirintusán, mint protekciós gyerek az irodai hierarchián: évente jóváhagyta valamely testület, elnökség, kuratórium, hogy aztán végre előálljon vele a Bizottság.
És ne legyünk igazságtalanok, mert ahhoz képest, hogy ez a procedúra inkább hasonlít egy tűzoltóbál tombolasorsolásához, mint egy tudományos testület munkájához, vannak benne ésszerű húzások is. Például árbóc lesz az árboc és bédekker a bedekker, paralimpia lesz a paraolimpia. A legnagyobbat viszont a nyelvészet kötőjellobbija (ha van ilyen) nyerte: beáldozták a sete-sutát egy setesutára, viszont kaptak helyette nap-éj egyenlőséget és élet-halál harcot. Az igazi zsákmányt pedig a többszörös szóösszetételnél zsebelték be: a jövőben két kötőjel is kell majd azokba a szavakba, ahol már az előtagban is felbukkant a kötőjel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!