Joaquín Guzmán mexikói drogbáró szökése az egyik (tévesen) szuperbiztonságosnak tartott börtönből a kalandfilmeket idézi. A Köpcös gúnynevű gengszter azért éhségsztrájkolt (valójában fogyókúrázott), hogy lefogyjon, és beférjen a börtönbeli zuhanyzó padlójába vájt félméteres lyukba. A nyílás másfél kilométeres, profin megépített, szellőzéssel, világítással, sőt egy hajtányra erősített kis motorral felszerelt alagútba vezetett. Guzmán azóta – a rendőrség megszégyenítésére közzétett – fotók tanúsága szerint már családja körében élvezi a szabadságot. Elképesztő? Nem annyira. Ha egy fogolynak megvan a kellő motivációja, ügyessége, anyagi forrása és kapcsolatrendszere, alig létezhet olyan fegyintézet, amelynek mégoly vastag falai is útját tudnák állni. Íme néhány példa.
Az alagúton keresztüli börtönszökések legbriliánsabb példája az 1944-es szökés az alsó-sziléziai Stalag Luft III. elnevezésű hadifogolytáborból, amelyet A nagy szökés című, Steve McQueen főszereplésével forgatott film tett igazán híressé. A nácik azért választották a Berlinhez közeli helyszínt a főként szövetséges repülősök fogva tartására szolgáló létesítménynek, mert az ottani talaj – elméletben – szinte lehetetlenné tette az alagútásást. Emellett a németek a kerítés mentén rezgéskémlelő mikrofonokat ástak a talajba, hogy meghallják akár a leghalkabb ásócsörrenést is.
A főként brit hadifoglyok nem így gondolták. 1943 tavaszán szökési bizottságot alakítottak, és minden részletre kiterjedő tervet dolgoztak ki az alagútépítéshez, amely egy évig tartott. Biztosra akartak menni, így nem egy, hanem három alagutat ástak párhuzamosan, amelyeket Tom, Dick és Harry kódnevekkel illettek. Hogy elkerüljék a talajmikrofonokat, az alagutak kilenc méter mélyen haladtak. A mexikóihoz hasonlóan az ő járataikban is voltak sínen közlekedő kocsik, szellőztetőrendszer, amelynek ventilátoraihoz a pingpongütőktől a kiürült konzervdobozokig mindenfélét felhasználtak, valamint karácsonyfaégőkből konstruált világítás is. (A hadifogolytábor lakói egyébként – ebből is látható – viszonylag emberséges ellátásban részesültek.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!