Bácsi Róbert talán azért sem tartott ennyire az ismeretlen országtól, mert úgy adódott, hogy testvére családostul a moldovai Chisinauba került. Innen indult először neki az országnak, ahol viszont már csak saját magára és a leleményességére számíthatott. És kerülhetett is volna bajba – ezt elismeri. Gyakran csapódott fiatalok csoportjához, akik persze nem tolerálják, ha valaki nem hódol italozási szenvedélyüknek, így aztán átélhetett kalapácsokkal is nyomatékosított verekedést éppúgy, mint a nem éppen józan társasággal folytatott autóút során lecsapó rendőri ellenőrzés izgalmát – ez utóbbi esetben szerencsére sikerrel bújtatták el a külföldiként még több komplikációra számítható magyar fotóst. Akinek egyébként sem volt rossz tapasztalata a hivatalos közegekkel. Igaz, egyszer egy katonai emlékművet szeretett volna lefényképezni, és mivel filmmel dolgozik, amelyet épp cserélnie kellett, elég időt hagyott arra a katonai őrségnek, hogy azok begyűjtsék. Az emlékmű ugyanis egy bekamerázott laktanyaépülethez tartozott, így a fényképezőgéppel érkező idegen nem véletlenül váltotta ki a honvédők érdeklődését, ami csak fokozódott, amikor az útlevelében ukrán pecsétet is találtak 2014-ből. Az ukrán válság érzékenyen érinti az erősen oroszbarát országot, úgyhogy a többórás kihallgatás során Bácsi Róbertnek alaposan el kellett magyaráznia, hogy mindez nem jelenti azt, hogy az ukrán féllel rokonszenvezne, vagy hogy nekik kémkedne. A pecsét egyébként akkor került a fotós útlevelébe, amikor egy népzenei albumhoz készített anyagot Kárpátalján.
Ezt leszámítva szinte csak kedves emlékeket őriz az országról, ahol gyakran a véletlen és a helyiek jóindulata segítette, így sikerült több településen is a még élő világháborús veteránok nyomára bukkannia, akikről több képet is készített. Hegyi-Karabah és Transznisztria után már a következő célponton gondolkodik, amely valószínűleg Abházia lesz.
