Bácsi Róbert László megy a feje után. Persze nagyon tudatosan teszi ezt, de munkamódszerében a véletlennek is kitüntetett szerepe van. Bebarangolta már a nehezen megközelíthető, hivatalosan Azerbajdzsán részének minősülő, de az örmények által maguknak követelt autonóm állam, Hegyi-Karabah tájait, és visszatérő vendég Transznisztriában. Az országban, mely a Szovjetunió összeomlásának robajában fogant, Oroszországhoz húz, dacára annak, hogy hivatalosan Moldova része. Saját pénze van, amelyet ugyan rubelnak hívnak, de nincs köze az orosz állam fizetőeszközéhez, és függetlenül attól, hogy hivatalosan nem is létezhet ez az állam, láthatóan nagyon is működik.
Legalábbis erről mesélt lapunknak a fiatal fotós, akinek mára szinte szenvedélyévé vált, hogy a Transznisztriához hasonló autonóm államok mindennapi életét örökítse meg. Ahogy mondja, talán a gyerekkori emlékeknek is közük lehet ehhez a furcsa vonzalomhoz, melyek a posztszovjet valósághoz fűzik – emlékszik például a hivatalos felvonulásokra, meg arra is, hogy mennyire rokonszenvesnek találta annak idején a házuk körüli építkezésen szorgoskodó szovjet kiskatonákat. Transznisztria pedig bőségesen adagolja ezt a furcsa időtlenségbe meredt posztszovjet életérzést, hiszen a nagyvárosokban egészen jól működő wifiszolgáltatás áldásos jelenléte és a közeli Chisinauban beszerezhető divatmárkák színes kavalkádja mögött elég látványosan feslik fel a múlt, és tűnnek fel Bástya elvtársak és a sztálini idők relikviái.
Bácsi Róbert László fotóin egy olyan világ momentumai tűnnek elő, ahol mintha többféle idősíkot préselt volna egybe egy óriási tenyér. Az ország ennek ellenére korántsem olyan zárt, mint hinnénk. A bejutáshoz vízum se kell. A határon kell kitölteni mindenféle papírokat, így lehet hozzájutni az egy napra szóló engedélyhez, majd ezt követően a turistának huszonnégy óra alatt kell elintéznie a rendőrségen a további papírmunkát. Ennek ellenére a moldovai magyar konzulátus nem bátorítja a magyar állampolgárokat az itteni kalandozásra, hiszen országunk nem ismeri el a Dnyeszter Menti Köztársaság létezését, így baj esetén nehezebben tudnak segíteni honfitársainknak.
Bácsi Róbert talán azért sem tartott ennyire az ismeretlen országtól, mert úgy adódott, hogy testvére családostul a moldovai Chisinauba került. Innen indult először neki az országnak, ahol viszont már csak saját magára és a leleményességére számíthatott. És kerülhetett is volna bajba – ezt elismeri. Gyakran csapódott fiatalok csoportjához, akik persze nem tolerálják, ha valaki nem hódol italozási szenvedélyüknek, így aztán átélhetett kalapácsokkal is nyomatékosított verekedést éppúgy, mint a nem éppen józan társasággal folytatott autóút során lecsapó rendőri ellenőrzés izgalmát – ez utóbbi esetben szerencsére sikerrel bújtatták el a külföldiként még több komplikációra számítható magyar fotóst. Akinek egyébként sem volt rossz tapasztalata a hivatalos közegekkel. Igaz, egyszer egy katonai emlékművet szeretett volna lefényképezni, és mivel filmmel dolgozik, amelyet épp cserélnie kellett, elég időt hagyott arra a katonai őrségnek, hogy azok begyűjtsék. Az emlékmű ugyanis egy bekamerázott laktanyaépülethez tartozott, így a fényképezőgéppel érkező idegen nem véletlenül váltotta ki a honvédők érdeklődését, ami csak fokozódott, amikor az útlevelében ukrán pecsétet is találtak 2014-ből. Az ukrán válság érzékenyen érinti az erősen oroszbarát országot, úgyhogy a többórás kihallgatás során Bácsi Róbertnek alaposan el kellett magyaráznia, hogy mindez nem jelenti azt, hogy az ukrán féllel rokonszenvezne, vagy hogy nekik kémkedne. A pecsét egyébként akkor került a fotós útlevelébe, amikor egy népzenei albumhoz készített anyagot Kárpátalján.
Ezt leszámítva szinte csak kedves emlékeket őriz az országról, ahol gyakran a véletlen és a helyiek jóindulata segítette, így sikerült több településen is a még élő világháborús veteránok nyomára bukkannia, akikről több képet is készített. Hegyi-Karabah és Transznisztria után már a következő célponton gondolkodik, amely valószínűleg Abházia lesz.
Bácsi Róbert László teljes transznisztriai sorozatát a Magyar Nemzet Online fotóblogján, az F22-n nézhetik meg szeptember 2-ától.
