Együtt ázunk és izzadunk

Hogyan viszonyul a jobbikos polgármesterhez a lassan többségivé váló roma lakosság?

Reménytelennek tűnő várakozásban kis fogadóablak előtt legalább ötvenen-hatvanan toporognak.– Látja, uram, lakást nem kapunk, hiába jövünk ide. Büntetett előélettel nem adnak. Ha valaki egyszer megbotlott, örökre viselje magán a bélyeget? – kérdezi a kék kabátos, melegítős férfi az ózdi polgármesteri hivatal oldalában. Körülötte rokonai, barátai; lakhatási és élelmezési segély ügyében jöttek, tájékoztat készségesen a kapuban egy alkalmazott. Berki Lajos roma ügyi referens után érdeklődöm.

– Bent biztosan megtalálja. A Lajos bácsi volt a roma kisebbségi önkormányzat elnöke, de leváltottuk. Most sem mellettünk áll, hanem a Dávid szekerét tolja – szólal meg ismét a kék kabátos ember.Lajos bácsi, azaz Berki Lajos, a tavaly nagy többséggel megválasztott jobbikos polgármester, Janiczak Dávid tanácsadója sietve jön a lépcső felől. Zömök, galambősz férfi busa, fekete szemöldökkel, élénk kék szemekkel. Temperamentumos, hangosan beszél, mint utóbb mondja, „a hangerő a cigány génjeiben van”. Amikor feltűnik, elhalkul a bírálat. Berki úr, alkalmi kalauzunk több helyre is el akar vinni minket, az idő kevés, indulni kell hát.

– Tizenkét éves koromig cigány telepen laktam én is, a faterom gyári munkás volt, aztán telket vett, építkezett, elköltöztünk – mutatkozik be már a volán mögött ülve. – Hegesztő voltam és művezető a legendás kohászati művekben.A felesége nem cigány, két gyerekük van, ők is „vegyes kapcsolatban” élnek. A fia nyolc éve autószerelő Németországban, a lánya alapítványi vezető. Berki úr nyugdíjasként kapcsolódott be a helyi közéletbe, amellett zenél az ózdi Kék Sirályban.

A város életében rendhagyó módon két ciklust is hivatalban töltő polgármester, a szocialista Benedek Mihály alatt közmunkát szervezett romáknak, tizenhat esztendőn át vezette a kisebbségi önkormányzatot. Aztán a 2010-es szavazáson leváltották.– A választók úgy gondolták, hogy ne én legyek az elnök – adja meg a lakonikus, rövid választ érdeklődésemre. – Voltak, akik nem szerettek – folytatja kis csönd után. – Mert én szóltam, ha bajom volt. Megmondtam, ha kellett: menj el dolgozni, cigány! Ép, egészséges ember vagy, aztán otthon üldögélsz, nem csinálsz semmit. Megmondtam nekik, nem örültek. Persze nem mindenki ilyen. Azzal van baj, aki a szentségnek se akar beilleszkedni. Ezren, kétezren ha lehetnek – saccolja meg kisebb gondolkodás után. – Elrontották őket a rendszerváltás óta. Amikor a nagy leépítések után munkalehetőség adódott – mint művezető jól emlékszem erre –, nem jöttek ám dolgozni, mert a segély jóformán nagyobb volt, mint a bér. Később, amikor levitték a segélyt, már veszekedtek, hogy jönnének. A cigányok többségének nem a munkával van bajuk, szétverik a vasbetont is csákánnyal, ha mondják nekik. A szigorú munkaidő jelenti a gondot. Nem viselik el a kötöttséget.

Üzemudvarra érünk, bent kisebb szerelőcsarnokok, raktárak. Több mint nyolcszáz közmunkás dolgozik itt reggel hattól délután kettőig. Épületfelújítással foglalkoznak, a fehér falak előtt betonkeverő zúg egyenletesen. Mellette lapáttal a kézben overallos, szófukar, éles vonású férfiak állnak, mintha régi munkástémájú festmény szereplői elevenednének meg éppen.– Látja, itt a végeredmény – mutat a félhomályos terembelsőben katonásan egymás mellé rakott, száradó betonlapokra a munkát vezénylő Start Ingatlanfelújítási Iroda vezetője, Tanács István. – Az egyik iskolában széttörtek az udvari kockák, oda kerülnek majd ezek.

Készítenek kerti bútorokat is, kisebb szobában varrodát rendeztek be munka nélküli asszonyoknak. Levendulapárnákat, szemüvegtokokat, karácsonyi díszeket varrnak. Perspektívát az jelenthetne, ha tovább tudnának lépni. Néhányan elmentek már, mert találtak munkát, sokan viszont lemorzsolódtak innen is.– Nem éri meg annak közmunkázni, akinek adósságai vannak. A fizetése felét elviszi a törlesztés, marad húsz-harminc ezer: vagy a rezsire, vagy az élelmiszerre nem jut pénz – mondja Berki Lajos. – De a mostani polgármester legalább törődik velük. Egyéves szerződést kötött a közmunkásokkal. Az elődei hivatali idejük alatt összesen annyit nem voltak kinn a telepeken, mint eddig ő. Féltek a cigányok a Dávidtól, de most már elfogadják, kellemeset csalódtak.

– A tősgyökeres romák nagy részével semmi baj nincs, csak egy zajos kisebbséggel – mondja Váradi József, a roma kisebbségi önkormányzat elnöke. Testalkata alapján birkózónak nézném a halk szavú, töprengő tekintetű cigány vezetőt, pedig focista. Amatőr csapatuk, a Flamenco főként romákból áll. Gyakran rúgják együtt a labdát Orosz István atyával, a helybéli görögkatolikus pappal, aki rendszeresen jár közéjük. A Kiserdők alján található cigány telep szélén áll az önkormányzat irodája. A falon a címer, magyar, cigány, uniós zászló.– Rasszizmus? – ismétli meg maga elé nézve kérdésemet. – Azt igazából nem tapasztalunk, még a jobbikos önkormányzat részéről sem. Tartottam ugyan az új polgármestertől, a testülettől. Voltak, ha nem is nehézségek, de a kommunikáció hiányából adódó félinformációk. Ezeket tisztáztuk a polgármesterrel.Egyre jobb a kapcsolatuk, folytatja Váradi, úgy látja, ő is, a polgármester is a város érdekében akar tenni.– Tán furcsa lesz, amit most tőlem hall, de én másként csinálnám az integrációt – pillant rám. – Pont fordítva, mint ahogy most van. Elsősorban azokat támogatnám, akik be akarnak illeszkedni, akik fizetik a számlákat. Ha egy közmunkából élő családban az apa és az anya is dolgozik, a családi adókedvezménnyel durván 120-130 ezret kapnak kézhez. Ebből lejön a rezsi, fát kell venni, s nagyon kevés marad. Éppen ezért a tisztességesen élők erőfeszítését kell támogatni. Ha az ő kitörési lehetőségeiket növeljük, az feltehetően motiváló lenne a többiek számára, azoknak, akik nem hajlandók dolgozni.Persze, feleli közbeszólásomra, ez a gyakorlatban nehezen keresztülvihető. Tűzoltást kell végezni.

Az ország egyik legszegényebb telepe, a Hétes jó példája ennek. Jelenleg nyolc-tíz család áll közüzemi tartozásai miatt bírósági eljárás alatt.– Hova fognak menni, ha kiteszik őket? Sátorozni a városközpontba? Az önkormányzatnak meg kell keresnie a lehetőségét, hogy maradjanak, s idővel törleszthessék a hátralékokat. Munkahelyek kellenének, de Ózd elszigetelt város. Igaz, a fideszes országgyűlési képviselőtől ígéretet kaptunk egy négysávos útra. Akkor tán több cég jönne ide.A folyosó falán függő rajzolt plakátról kérdezem: kigyúrt, aranyláncos, arany karkötős férfi omladozó kőkerítés tetejéről pénzköteget nyújt át egy szakadt inges, lyukas nadrágos, sovány, borostás embernek. „Az uzsorakölcsön mélyszegénységbe taszít! Van kiút, kérjen segítséget!” – hirdeti a szöveg.– Ebben legalább sikerült előrelépni – mondja Váradi József. – Ózdon néhány esztendeje még ötven-hatvan nagy hatalmú uzsorás működött. Keményen sanyargatták az embereket. Számtalan családot tönkretettek, sokan elvesztették a házukat. A kisebbségi politikát is befolyásolni tudták, megmondták, kire kell szavazni. Az egyik uzsorásból még kisebbségi képviselő is lett. Elkapták, aztán megszűnt a mandátuma. Elfogták a többieket is. Évek óta alig van ennek köszönhetően a városban uzsorázás.

Pár lépésnyire innen, a Kiserdők alján szedett-vedett porták, kövesút, néhány helyen bedőlt kerítések. A férfiak egy része nincs idehaza, dolgoznak. Kamasz fiú fordul ki az egyik kapun, öltözéke zakó, ing. Meglepően ünnepélyes külső a telep átlagos hétköznapján. A parókiára megy, várja István atya. Közlékeny, barátságos, halk szavú. Tízen vannak testvérek, ő iskolába jár, nem tartozik a legjobb tanulók közé, mondja elfogódottan. Elbúcsúzunk, sietnie kell.

Többen az utcán beszélgetnek, egy fiú kazettás magnót hallgat, aztán besiet a házba, gitárt hoz, s a kerítés szélén akkordokat penget. Lány ül mellé, a hangulat akár idilli is lehetne. Az emberek körénk gyűlnek, amikor megtudják, hogy „a médiától jöttünk”. A bajokat sorolják. Kopaszodó férfi az otthona melletti üres telekre mutat: zöldséget, gyümölcsöt termesztett itt, de megtiltották neki, mert az nem az ő földje. A terület most parlagon hever.– Csőtörés miatt 250 ezer forintra büntettek, levonják a nyugdíjamból 2014 óta. Hatvanezerből húszezret. Az asszonytól is vonják – mondja egy ember bottal a kezében. – Nincs pénzünk. Vagy élelmet, vagy gyógyszert veszünk. Muszáj lesz kölcsönt felvenni, mert akkor nem éhezik a család.Hogy honnan? A banktól természetesen. Uzsorások már nincsenek, közlik a mellettem állók. Azok annak idején a bankkártyákat is elvették, s a postástól is el akarták szedni a segélyt, a fizetést, a nyugdíjat. Lesben álltak a kapu előtt.Idősebb férfi lép elém: tizenhét hónapig és tíz napig volt előzetesben.– Földhöz vertek minket a kommandósok, aztán vittek be a rendőrségre – mondja.

Szavai nyomán inkább meghökkentő, mint ijesztő történet bontakozik ki. Lefogták a fiát is uzsora vádjával, aki a kisebbségi önkormányzat képviselője volt. Őt emlegette hát a kisebbségi elnök. – Tíz hónapig hírzár alatt voltunk, egy levelet nem kaphattunk. Házkutatást tartottak, keresték az uzsoralistát, nem találták. Nem is találhatták, mert nem volt. Mi nem uzsoráztunk. 2011-ben még árultam baromfit, krumplit, babot. Igaz, beismertem utóbb, hogy jogtalanul, mert engedélyem nem volt rá. Rám fogták, hogy kamatos pénzben adtam el. A bíróság utánajárt, hogy mennyi volt akkor a krumpli kilója. 240 forint. Én 45 kilós zsákban adtam háromezerért. Akkor hol adtam nekik hat- meg hétezerért, amivel egyesek vádoltak? Soha nem voltam előtte börtönben. Negyvenkét évem van bedolgozva a kohászatnál, melóztam rendesen, becsületesen. A fogdában rosszul lettem, beteg vagyok. Azóta is pszichiáterhez járok.Aztán témát vált:– Látja, uram, ott azt a telket? Nemrégiben még önkormányzati ház állt rajta. A bérlő kiköltözése után néhány nappal megjelent egy roma férfi, és elkezdte bontani. Kellett neki a pala meg a tégla. Kihívtam a rendőrséget.Mi a véleményük az új jobbikos polgármesterről, kérdezem. Hümmögnek.

„Kimondom magának, bátran kimondom, nyilvánosan: nem rossz ő.” „Rendes ember.” „Kijár közénk.” „Ad munkát.” „Lefényképezkedett a lányaimmal” – sorolják. Másik férfit emlegetnek. Az veszi el a pénzt. Közutálatnak örvend, szidják. Ő a végrehajtó, akinek az aláírása a fizetési meghagyásokon szerepel, teszi hozzá szavaikhoz már az autóban Berki József, aki búcsúzóul elvisz a Velencébe.Egykor a munkásarisztokrácia lakott a vasútállomással szemben található, a közelmúltban védetté nyilvánított, a kispesti Wekerlét idéző Velencetelepen: jól képzett szakmunkások, művezetők, részlegvezetők. Valamikor a XX. század elején épülhetett.

A félkomfortos, idővel elhanyagolt otthonokat eredeti bérlői elhagyták; leginkább romák jöttek a helyükre a külső telepekről, néhány ház üresen maradt, nem egynek még az ablakait is betégláztatták az illetékesek, hogy úgy-ahogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól és a faanyagot kereső, parkettára, ajtóra, ablakra vadászó betörőktől. Felújításuk még az előző ciklusban kezdődött: ide is romákat várnak. Martinkovics Alexandra, akivel az egyik most renovált épület udvarán találkozunk, karbantartóként dolgozó férjével és bölcsődés kisfiával költözött ide nemrég. Az előszobából a nappalival egybenyitható a konyha, szemközt sparherd. Fával fűtenek, oldalt a kanapé, a tévé. Az ajtó mögött a hálószoba vaskályhával. Az asszony szociális ápolónak és gondozónak tanul. Azt sajnálja csak, hogy egyelőre nincs kerítés, pedig komoly tervei vannak: virágokat szeretne ültetni, s egy kis szaletlit építeni.A polgármestert a hivatalában találjuk. Az irodájához vezető folyosót két oldalról árpádsávosra festették.

Szokatlan, valljuk be, megdöbbentő látvány. Alig egy év telt el, hogy megválasztották a város vezetőjének a most 28 esztendős férfit.– A népszámlálásnál két-három ezer ember vallotta magát cigánynak, a kisebbségi önkormányzat szerint viszont 14 ezren élnek a városban – kezdi a beszélgetést. – A lakosság összlétszáma közelíti a 34 ezret. Huszonöt szegregátum van. Azt is tudni kell, hogy a városi kórházban túlnyomórészt cigányok születnek. Nem azzal van a baj – teszi hozzá sietve –, hogy cigány az illető. A legnagyobb probléma, hogy az a réteg szaporodik, amelyik a szociális hálón él. Egyre kevesebben vannak, akik el tudnák tartani őket. Lépni kellett tehát. Megerősítettük a városi rendészetet, jelenleg 15-16 főből áll. A korábban felállított, de csak időközönként használt térfigyelő kamerákat 24 órás szolgálatba állítottuk. Az idősebb embereknek száz ajtóéket utaltunk ki: ha valaki rájuk akarja törni az ajtót, jelez. A nyomógombos, egészségügyi, biztonsági segítséget is jelentő riasztó egyelőre tesztüzemben van. A bűnmegelőzési programok megváltoztak, a rendőrségi fórumok helyett utcai fórumokat tartanak a helyszínre érkező városi rendészek. Rendszeresen kijárok a telepekre. Lehet, hogy nem örülnek nekem, mert én a rendet kívánom betartatni.

Ózdon 2800 regisztrált álláskereső, 1800 közmunkás van, hatszáz elég lenne. Számukat mégis növelik. „Pedagógiai okokból.”– Számos közmunkás, miután letelt a harminc nap, s újra jogosult lenne a segélyre, közös megegyezést kérve beküldi az önkormányzathoz a felmondási kérelmet – magyarázza a polgármester. – Olyan dolgokra hivatkoznak, hogy a gyereket nem tudják iskolába vinni, vagy fáj a hátuk, satöbbi. A valóság az, hogy elég neki a segély, mert a többit hozzáteszi lopásból: a fát és az áramot lopják leginkább.Munka lenne éppen. Az ózdi nagy foglalkoztatóknak korábban az volt a problémájuk, hogy sokan nem mennek el hozzájuk több pénzért dolgozni, hanem inkább közmunkáznak, mert ott nyugalmasabb állapotok uralkodnak. Pedig ötven főt vár a General Electric. Tiszaújvárosba is hívnak munkásokat, háromszázat.A polgármester szigorított a feltételeken: a közmunkázónak be kell tartania a munkaidőt, óránként öt perc szünet lehetséges.

Ennek következtében többen állásra jelentkeztek a nagyobb cégeknél. Ez jelentheti a valódi felemelkedést. Kamerázni akarják a közmunkásokat, ahogy ezt számos magáncég megteszi a dolgozóival.Témát váltunk. A Jobbik reprezentánsaitól számtalanszor hallottak kerülnek terítékre. Nehogy azt higgyem, mondja, hogy szeretetből vállalnak annyi gyereket. Mert aki szereti a gyerekét, nem fog a semmibe hat gyereket nemzeni, a rájuk kapott támogatást nem fogja a kocsmában elinni, plazmatévét venni, miközben a gyerek télen is rövid ujjúban, rövidnadrágban szaladgál kinn, mocsokban él.– Jött múltkor egy asszony, hogy négy gyereke van, nem jönnek ki a segélyből, adjak pénzt – folytatja Janiczak. – Kérdeztem tőle, hogy melyik gyereket csináltam én. Egyiket sem. Akkor miért én adjak pénzt rájuk? Huszonnyolc éves elmúltam, polgármester vagyok, eddig Ózdhoz képest normális fizetésem volt, de nem annyi, hogy családot tudjak alapítani. Én ezt beláttam. Egyébként minden ember, tán ez furcsán hangzik, úgy jó, ahogy van. Ők is úgy jók, ahogy vannak, csak egyszerűen nem illenek bele ebbe a társadalomba. Legalábbis ebben az állapotukban. És boldogok. Másutt nem látni ennyi gondtalan, boldog embert, mint köztük, akik nincstelenek, és ott élnek a mocsokban.Vannak pozitív példák is. Danyi Richárdot, az ózdi zenés színház tagját említi: jogi egyetemet végzett. És Farkas Mózest, aki a Konyhafőnök című tévéműsorban második helyezést ért el. Nemrég kapott polgármesteri elismerést, a Hotel Ózd dolgozója.

Az ózdi görögkatolikus templom székesegyháznak is beillik, mint általában a keleti kereszténység egyházai. A kilencvenes években épült Bodonyi Csaba tervei alapján. Mellette modern parókia.– Sorolhatnám a negatív tapasztalatokat, mert azt emlegetik a legtöbben a megbízhatatlanságtól a tisztességtelenségig. Engem is becsaptak már. Ám minden csalódásom ellenére is képes vagyok újra bízni bennük – mondja Orosz István atya, aki gyakran jár a romák közé, leggyakrabban a Kiserdők aljára.

– Az egyik legszorgalmasabb ministránsom cigány fiú, a liturgikus rendet úgy ismeri, mint én. Az egyházközség nagyon megszerette. Az imént is itt járt.Összenézünk: igen, vele találkoztunk a Kiserdők alján, ő volt a zakós fiú. – Idén már másodszor vett részt a zarándoklaton – folytatja az atya. – Minden évben cigányok és nem cigányok gyalogosan, a hegyeken át együtt zarándokolunk másfél száz kilométert Máriapócsra. Együtt ázunk és izzadunk, együtt szenvedünk a lábfájástól. Együtt imádkozunk, eszünk, mosdunk és alszunk. Nem mindennapi, csodálatos élmény. Bizonyos szavak akkor – rasszizmus, szegregáció – értelmüket vesztik.Joggal merülhet föl a szokatlan kérdés: van-e, amiben mi, a többségi társadalom tagjai példát vehetnénk a cigányokról?– Természetesen van. Két példát hadd mondjak: egy jó barátom, szegényen él, neki is hat gyereke van, most készül örökbe fogadni börtönbüntetését töltő rokona két gyerekét, nehogy állami gondozásba kerüljenek. Mert fontos számukra a gyermek, s ha nem is ismerik szövegszerűen, de megélik az evangéliumot: „aki egyetlent is befogad a legkisebbek közül, engem fogad be”. Ha süteményt viszünk egy családnak, behívják a szomszéd gyerekeket is, s megkínálják őket. Szolidárisak, segítőkészek egymással. Tegyük a kezünket a szívünkre: ránk ez általában nem jellemző.Tanácsa alapján nekiindulunk a legszegényebbnek tartott Hétestelepnek. Az eredetileg vasgyári dolgozóknak épített házakban körülbelül negyven szociális bérlakás található. A kezdeti idegenkedés után kedvesen fogadnak minket a rendkívül leromlott állapotú, közvilágítás nélküli szegregátumban. Meg akarjuk keresni azt a két férfit, akiket még az atya ajánlott. Egyikük éppen dolgozik, a másik beteg, kórházban van. Bizonytalan, mikor térhet haza.