Németország: győzelemre áll az anarchia

Ellátogattunk Kölnbe, hogy megtudjuk, mit gondolnak a helyiek a migránsokkal való együttélésről.

Mire az éneklő civilek kifáradtak volna, váratlanul erősítés érkezett hozzájuk: közel-keleti, nagy valószínűséggel bevándorló fiatalok csatlakoztak, hogy maguk is felszólaljanak a nőket ért erőszak ellen. Egy táblán azt olvashattam, hogy a szírek sajnálják, ami a nők ellen történt szilveszterkor, és ezért az elkövetők helyett is szégyellik magukat, egy másikon pedig ez állt: az iszlám a szexizmus ellen. A fiatalok egyébként az Aszad szír elnök elleni erők zászlaját hozták magukkal.

Különös dolog derült ki számomra: itt van a téren a WDR médiacég épülete is. Rejtélyes a német média négynapos hallgatása szilveszter után: ebben a városban van az állami televízió és rádió székhelye 3500 munkatárssal, a kereskedelmi televíziók közül pedig itt van a központja a német RTL-nek, a Voxnak és az N-tv nevű hírcsatornának. Szakemberben biztosan nem volt hiány újévkor sem, és nehezen hihető, hogy a több ezer újságíró közül senki sem tudott az eseményekről.

Amikor a dóm melletti hotelben elfoglaltam a szállásomat, a német hírtévék éppen arról tájékoztattak: a Párizsban húsvágó bárddal a rendőrökre támadó tunéziai férfi – mobiltelefonjának cellainformációi alapján – szilveszterkor ezen a téren járhatott; a rendőrség az egyik barátját igazoltatta is itt. Valid Sahihit a francia rendőrök lelőtték, és csak nehezen tudták azonosítani: korábban az egyik befogadóhelyen tizennyolc éves szírnek adta ki magát, egy másikon húszéves marokkóinak, de volt grúz és afgán is.

A férfit korábban már őrizetbe vették nők fogdosásáért Németországban, de volt gondja amiatt is, mert megvert egy hajléktalant, valamint gyanútlan járókelőket is megtámadott. A menekülttáborban élő fiatal már három esetben ült börtönben drogkereskedelem, tiltott fegyvertartás és lopás miatt.

A különféle világhálós tudósítások alatt olvasható kommentárok alapján a német átlagember most azon gondolkodik: a pontosságáról és szervezettségéről híres országában hogyan fordulhatott elő, hogy az illető hét különböző néven regisztrálta magát több menekülttáborban, és mindenhonnan felvette a migránsoknak járó segélyeket.

Ha már ott jártam, természetesen megkerestem a helyi magyarokat is. Szerencsém volt: minden hónap második és negyedik vasárnapján magyar misét tartanak a város egyik fontos templomában, a Szent Apostolok-bazilikában, és most éppen a második vasárnapot írtuk. Lukács József plébános Gyergyószentmiklósról került Németországba, 1998 januárja óta szolgál Kölnben. Az általa szerkesztett katolikus hírlevelet ezernégyszáz háztartásba küldik ki. A pap egyébként kilenc városba jár misézni, évente ötvenezer kilométert vezet – kéthavonta még Luxemburgba is átjár az ottani magyarokhoz misézni. Megkérdeztem tőle, hogy sikerült a kölni magyarok integrációja a többségi társadalomba.

– Ez egy szórványközösség, amely az utóbbi két-három évben növekszik. A munkaerőpiac megnyitása óta rengeteg magyar érkezik ide, értelmiségi a legtöbb közöttük. Azt mondhatom, hogy Kölnben és környékén, ebben az egyházmegyében körülbelül hat-hét ezer honfitársunk él. Nincsenek gondok, a legnagyobb részének sikerült integrálódnia. Akik később jöttek, és rövidebb idejű munkaszerződéssel rendelkeznek, azok nem feltétlenül akarnak beilleszkedni, és nem keresik a kapcsolatot a magyar közösséggel sem.

Arról is érdeklődtem, milyen a magyarok megítélése.

– Az utóbbi pár évben, a második Fidesz-kormány hatalomra kerülése óta ujjal mutogatnak ránk, mert rosszat ír Magyarországról a német sajtó. Ennek ellenére az értelmesebb németek elismernek minket, mert sok magyar komoly eredményeket ért el itt, szép teljesítményt tett le az asztalra a helyi társadalomban.

Óhatatlanul a szilveszteri eseményekre terelődik a szó. Az atya arról beszél: a hívek közül sokan azt vallják, szinte várható volt, hogy itt majd robbanni fog a dolog, mert zömében olyanok jöttek, akik meg sem kísérlik az integrálódást. Követelnek, vélt jogaikat hangoztatják, és közben – képlékeny masszát alkotva – még azt sem lehet tudni róluk, hogy valójában honnan is érkeztek.

Lukács József attól tart, hogy jön a farsang, sok részeg lány lesz az utcán, a tömegben könnyen megismétlődhet a szilveszteri rémálom. A papnak eszébe jut egy magyar főnövérrel történő beszélgetése: a müncheni ápoló tizenhét éve dolgozik egy kórházban, de a jövő héten beadja a felmondását, mert veszélyesnek látja ezt a helyzetet. Migráns betegek kerülnek oda, akik a nőkkel – legyen az orvos vagy betegápoló – nem akarnak érintkezni. Volt olyan, akit például tuberkulózissal kezeltek, de kiszökött a kórházból.

Hatvan-hetven ember vesz részt a misén, sokan talán még nem értek vissza a karácsonyi szünetről. A szertartás után több magyarral elbeszélgetek, akik azt mondják, a magyar sajtóból kellett tájékozódniuk az év elején arról, mi történt a saját városukban. Egyikük, Páldeák Mária attól tart, hogy most már túl sok a sértett. Szerinte könnyen előfordulhat, azért ugrott meg hirtelen a feljelentések száma, hogy néhányról később kiderülhessen, hamis, így az egész szilveszteri eseményt bagatellizálni tudják.

Egy fiatalabb nő, aki ápolóként dolgozik, elmesélte, a migráns betegek gond nélkül rágyújtanak a kórteremben, és ha szólnak nekik, csak mosolyogva anynyit mondanak: „nem beszélek németül”. Azt mondja, a kollégáival feladták a harcot, kórházukban győzelemre áll az anarchia.

Hallottam még egy döbbenetes véleményt is: ha valaki a munkahelyén bevándorlásellenes kijelentést tesz a kollégáinak, könnyen előfordul, hogy utána mondvacsinált indokkal kirúgják az állásából. Ez az egyik Erdélyből származó, Köln környéki magyart a Ceausescu-diktatúrára emlékeztette – neki utoljára ott kellett ennyire vigyáznia a szájára, mint most a különben szabadnak és demokratikusnak mondott Németországban.

Mielőtt elköszöntem volna a katolikus magyaroktól, megtudtam, három évvel ezelőtt – éppen karácsony előtt két nappal – sokkszerűen érte őket a hír, hogy a katolikus érsekség elvette tőlük az 1964 óta fenntartott Mindszenty Magyar Házat. A magyarokat átköltöztették az úgynevezett nemzetközi lelkipásztori központba, amely feleakkora, mint a Mindszenty-ház, és ahol most öt nemzet húzza meg magát. Angolokkal, horvátokkal, Fülöp-szigetekiekkel és indonézekkel kell közösködniük. A plébános megmutatta a különben szépen rendben tartott épületet, és mivel épp az indonézek ünnepeltek valamit, szójaszószillatban úszott az egész földszint.

Kedd délelőtt bevackoltam magam a kölni rendőrség épületébe – korábban több ímélt küldtem a sajtóosztályukra, hogy megtudjam, volt-e magyar állampolgár a szilveszteri éjszaka több mint félezer sértettje között. Nem válaszoltak, de nemcsak engem mellőztek, a német médiával sem akarnak szóba állni túlzsúfoltságra hivatkozva. Amikor megérkeztem a székházhoz, ott az állami ZDF munkatársai órák óta várakoztak, hátha felbukkan valaki, aki hajlandó mondani nekik pár szót.

Jobb híján körbejártam az épületet, az egyik ajtón érdekes kiírást fedeztem fel: ide várják a szilveszteri éjszaka panasztevőit, és forródrótot is létrehoztak a számukra. Séta közben feltűnt, hogy egyre több közvetítőkocsi érkezik a székház elé – kiderült, hogy a kölni rendőrség több magas rangú vezetője tájékoztatót tart. Nem a szilveszteri ügyről, inkább arról beszélnek, hogy vasárnap este szélsőjobbos fiatalok megvertek pár bevándorlót.

Vagy hatvan kollégával egyetemben tódulunk be a terembe, ahol Michael Temme, a helyi rendőrség közbiztonságért felelős vezetője arról beszél, hogy munkatársai vasárnap délután felfigyeltek valamire: szélsőjobboldali fiatalok a közösségi hálón embereket toboroznak arra, hogy külföldieket verjenek meg, egyfajta közösségi igazságszolgáltatás gyanánt. Bár többüket felkeresték az egyenruhások (ötöt őrizetbe is vettek), de mindegyikhez nem jutottak el, mert estére verekedés tört ki a kölni pályaudvar mellett. Két migráns került kórházba. Később megtudtam azt is: nincs magyar a sértettek között, de szilveszter este hatkor egy Kölnbe tartó regionális vonaton kirabolták egy honfitársunkat.

Szerdán indultam haza, a pályaudvar környéke újra tele volt idegennel. Megvettem az egyik helyi lapot, amelyben arról írtak: tavaly legalább egymillió-százezer migráns érkezett Németországba, és közülük több mint hatszázezret eddig még nem sikerült rendesen regisztrálni. Ennek következtében gyakorlatilag senki sem kapott még munkát közülük – iskoláktól rekvirált tornatermekben, korábban lebontásra ítélt, de most újranyitott munkásszállásokon laknak, és várnak. Egy bevándorló hetente harminc euró zsebpénzt kap – csak ez a támogatás a német adófizetőknek havonta majd ötmillió eurójába (másfél milliárd forintba) kerül.