Budapest, a neonvarázs fővárosa

Párizsból nézve Moszkva, Moszkvából nézve Párizs – Különleges értéket hordoznak a magyar fényreklámok.

Ez már a táncdalénekes Németh Lehel-féle „Neonfényes Budapest” korszaka, amikor a ma is sok helyen látható naiv reklámok születtek. A ma legdrágább felületnek számító Oktogon-háztetőkön például ez állt: „Gyűjtsd a vasat és a fémet, add át a MÉH-nek!”, de reklámszempontból szintén elhanyagolható jelentőséggel bírhatottt az „Állami Biztosító – a dolgozók érdekeit védi!” szlogen.

– A szabad versenyes kapitalizmusban elképzelhetetlenek lettek volna ezek a reklámok, hiszen ott egy elérhetetlen élet ideáljait próbálják eladni a nyilvánosság segítségével, ezek mögött a naiv feliratok mögött azonban nincs hátsó szándék – mondja Isabel Val katalán fotós. – Lenyűgöz a hetvenes évek esztétikája, amelyből Budapest még mindig sokat őriz. Ezeknek a feliratoknak először a tipográfiájuk, a színük fogott meg. A velük való ismerkedés pedig apropó volt számomra a város történetének mélyebb megismerésére – mondja Isabel Val, aki közel egy éve dokumentálja az itt élők számára már-már észrevehetetlen, megszokott feliratokat, cégtáblákat, amelyeket nosztalgia és az őket körülvevő pusztulás bemutatása nélkül igyekszik ábrázolni képein.

A neonoknak három fajtájuk jellemző erre a korra, amikor is a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat tervezte, építette és javította az utcára kerülő világító betűket. A szabadon sugárzó csövek mellett megjelentek a dobozbetűk, ezeken a formára hajlított neonok fényét a mögöttük lévő, formájukat követő hátlapok verik vissza, továbbá létezik egy igénytelenebb megoldás is, amikor a felirat betűkre bontva, kis dobozokon helyezkedik el.

Mivel a javításhoz is szükség volt a tervekre, több mint húszezer darabot őriztek meg belőlük a vállalatnál, derül ki a téma önkéntes kutatója, Izsó Zoltán feljegyzéseiből, amelyeket a Neonfényes Budapest című blogon vezet. „A neonfény sajátos varázsa a színes fények ragyogásán alapszik. A fehér fényforrásokból kiinduló, színes fóliákkal megszűrt fény korántsem olyan ragyogó és nem is olyan színes, mint a neoncső, amely eleve színes fényt sugároz ki” – vallja Izsó, aki azonban rámutat arra is, a szépségnek nagy ára van, az egyedi kialakítású fényforrások cseréje körülményes, utángyártása drága, beszerelése szakértelmet igényel. Ezért a kilencvenes években elborították az üzletek portáljait a fénycsöves belső megvilágítású, számítógép vezérelte kivágóval készített, plexilapra ragasztott fóliás táblák. Több éve próbálkoznak a jóval energiatakarékosabb LED-es technikával, de az egyelőre sem fényerőben, sem hangulatban nem tudta megközelíteni a neont.

Neonhirdetésre ma többnyire csak a stabil, jól menő márkák építenek, azok, amelyeknek belefér a költségvetésükbe ez a reklámforma, amelyet legalább két-három évre érdemes kitenni. Ez ma már luxusnak számít, hiszen a cégek inkább kampányszerűen hirdetnek, és megjelenésük általában dinamikusan változik.

Van azonban néhány őskövület, amelyet tulajdonosaik nem tüntettek még el a háztetőkről. A Déli pályaudvarnál látható „Ne szemeteljen! Segítse munkánkat! Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.” feliratot szépen karbantartja, sőt amikor zrt.-vé alakult, annak megfelelően ki is egészítette a vállalat. Az Oktogonon évtizedeken át látható, telitalálatra utaló, animált totó-lottó céltábla és az ősidők óta az Erzsébet tér fölött ragyogó főz, süt, fűt fényreklám azonban szomorú sorsra jutott, fenntartásukat ugyanis nem ítélte költséghatékonynak a Szerencsejáték Zrt., illetve a Fővárosi Gázművek.

A lebontott neonok jó esetben felelős gyűjtőkhöz kerülnek, ám a használaton kívüli fényreklámok megszerzése, felújítása drága mulatság, a nagy hirdetések leszerelésének költsége több millió forint is lehet. Sok megmentett neonreklámot őriznek a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban, a Kazinczy utcai épület udvarán apró tárlatot is láthat belőlük a közönség. A Neonon Csoport Egyesület tagjai, akik számos régi betűt és feliratot mentettek meg az utókornak, régóta sürgetik nagyobb kiállítótér, múzeum létrehozását, továbbá hogy a városképet leginkább meghatározó neonhirdetéseket ipari műemléknek nyilvánítsák. A csövek alternatív felhasználására is lennének ötleteik. Utcai installációkat, homlokzatsorokon vagy tűzfalakon megjelenő összeállításokat képzelnek el, amelyek Budapest új jellegzetességét alkotnák.

Van, ahol már jócskán előttünk járnak ezen a téren. Lengyelországban 2012-ben nyitották meg a fényreklámok százait felvonultató neonmúzeumot. Európa legnagyobb neongyűjteménye nem jöhetett volna létre a civilek együttműködése nélkül.

A régi fényreklámok egyébként nem egy művészt megihlettek már. A nyolcvanas években Lugosi Lugo László kezdte fotózni őket, Simonyi Balázs fotóművész pedig 2004-ben dedikált filmetűdöt a múlt század kihunyóban lévő emblematikus fényemlékeinek, amelyek a közöttük élők számára a hétköznapok megszokott bútordarabjai, de az idegeneknek egy furcsa, ismeretlen világról mesélnek. A haladó metropolisznak álcázott szocialista barakkról, amelynek díszeit itt felejtette a történelem, Isabel Valnak, a fiatal katalán fotósnak Ligeti György szavai jutnak eszébe: „Ha Párizsból jössz Budapestre, úgy fogod érezni, mintha Moszkvába érkeztél volna. De ha Moszkvából jössz ide, úgy érzed, Párizsba jutottál.”