Nehéz utólag belelátni a konok, pallérozásra szoruló férfifejekbe, és elképzelni, a lányos ház konyhájába lépve hogyan hatottak a kiszemelt legényekre a falat ékesítő hímzett bölcsességek. Mondjuk „a kis barna menyecskének rengeteg a dolga, soha el nem fárad s mindenre van gondja” örömet váltott-e ki, miután termékleírásokat megszégyenítő tömörségével elég egyértelműen sugallta, hogy kezes háziasszony lesz a kiszemeltből.
Persze a falvédők szemlélői apró betűs részt hiába is kerestek volna az internetes észosztást megelőlegező hímzett mémek felületén, csak elvétve bukkant fel rajtuk a kétértelmű irónia vagy a fanyar cinizmus lopakodó árnya. Nem is ez volt az értelmük az eredetileg a német nyelvterületeken hódító, egyszerre praktikus (mert a falat óvó) és esztétikailag meg népnevelésileg is küldetéses lakossági műalkotásoknak. Vélhetően inkább az, hogy látványosan illusztrálják: a ház lakói az élet alapigazságait illetően nem csámborognak gyanúsan messze a szélesebb közösségi közmegegyezés ideológiai barázdáitól.
Sőt, meg lehet kockáztatni, a falvédő valójában kései leszármazottja a sikeres vadászatokat megelőlegező barlangrajzoknak, és ilyenformán vágybeteljesítő és a férfiak viselkedését jótékonyan befolyásoló hatást reméltek tőle a megalkotó és kifüggesztő női kezek. „Konyhapénzem legyen elég, mindig finom lesz az ebéd.” „Nekem olyan ember kell, ki korcsmába nem jár el, egye itthon vacsoráját, becsülje meg a családját.” „Az én uram a jó ételt szereti – sütök is én, főzök is én őneki.” „Ha a férj elegendő pénzt hoz, akkor az ebéd nem is rossz.” „Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza.” Hosszan lehetne sorolni a példákat, amelyek alátámasztják: a falvédők etikettje szerint a jó kapcsolat receptje a gondos háziasszony és a törődésért hálás, nem mellesleg józan férj, a harmónia kötőanyaga pedig a megfelelő gasztronómiai kondíciókban keresendő.
Faék-egyszerűségű, letisztult világkép illusztrációiról beszélünk, amit mi sem példáz jobban, mint a naivitás vádját hárító közkeletű mondásunk („nem most jöttem le a falvédőről”), amely egyúttal a Hatvany Lajos Múzeum nagy sikerre való tekintettel április közepéig meghosszabbított kiállításának is a címe – a cikkben idézett példák is innen vannak. Ebben az idilli üzeneteket közvetítő műfajban kevés olyan nyersen őszinte szöveg akad, mint például ez: „Te sem vagy boldog Hiába mondod ” Nem is csoda. Hiszen a fenti mondatot tartalmazó textílián látható élveteg, legyezős nő és jól öltözött udvarlója a paraszti konyhák életigenlő bölcsességeivel szemben láthatóan a jellemzően értelmiségieket fenyegető dekadencia kék fonatú hírnökei. Ez a nihilista hangvétel gyaníthatóan nem is terjedt el túl széles körben az udvarra néző vidéki kis konyhák és a kispolgári étkezők világában.
Persze dőreség lenne azt hinni, hogy a falvédő csak a férj- és feleségszerep tárgykörében kínált útmutatót (bár abban a műfaj névtelen alkotói rendkívüli mennyiséget termeltek), és hogy az időtlen derűbe mártott, tűvel-cérnával teremtett virtuális világok mellett ne léteztek volna az aktuális korhangulatra is reflektáló munkák.
Ha valaki ellátogat a fent említett kiállításra, ott bizony szembesülhet azzal, hogy eszmék és politikai üzenetek hordozófelülete is tudott lenni a népszerű lakásdekoráció. Mindenekelőtt a nacionalizmusé és az irredentizmusé, amit efféle szövegek egyértelműsítenek: „Turulmadár, szállj, sehol meg ne állj, vidd el a mi üzenetünk, lesz még magyar nyár.” Vagy: „Magyarul tanított imádkozni anyám, és szeretni téged, édes magyar hazám!” A különféle médiumok hatékony találkozására is számos példa akad, hiszen nemegyszer hímeztek nótaszövegeket is a falvédőkre, s az is gyakran előfordult, hogy imák kerültek a falra.
