Süsü, a sárkány: egy magyar világmárka titka

Így találkozott Süsü és Joshi Bharat, avagy egy közönségkedvenc behemót születése. Süsü kulisszatitkai.

Szólt a rádió azon a vasárnap délutánon, 1973 nyarán, amikor Takács Vera takarítás közben tudomást szerzett a kétbalkezes sárkány figurájának létezéséről. A félresikerült, egyfejű, apja által kitagadott Süsü Bodrogi Gyula hangján csetlett-botlott a rádiójátékban, és alakja egy csapásra magával ragadta a Magyar Televízió dramaturgját. Annyira, hogy elhatározta, ha törik, ha szakad, bábjátékká gyúrja a történetet.

– Addig rágtam a főnökeim fülét, amíg rábólintottak. Megvették a jogokat, és mi nekiláthattunk a munkának – idézi fel Takács Vera, és hangjában ma is ott bujkál az akkori, várakozással teli öröm, ahogy a négy évtizeddel ezelőtti eseményekről beszél.

A hangjátékot mindenekelőtt tévére kellett alkalmazni. A dramaturg némi keresgélés után az MTV-től frissiben kilépő Csukás Istvánban találta meg azt a személyt, aki teljesen magáévá tudta tenni a történetet. Csukás, akinek addigra már megjelent és sikert hozott a Mirr-Murr, a kandúr című meseregénye, akkoriban döntött úgy, hogy felhagy a Hétmérföldes Kamera című gyerekhíradó szerkesztésével, és egészen az írásnak szenteli magát. Lelkesen vetette hát bele magát a forgatókönyvírásba. A munkába hamarosan bekapcsolódott a rendező, Szabó Attila és a bábtervező, Lévai Sándor is. Utóbbi addigra már bizonyította tehetségét, többek között a mára szintén klasszikussá váló Mi újság a Futrinka utcában? című bábjátékban, amelyből egyébként Szabó is kivette a részét, igaz, még nem rendezőként.

– Szabó Attilának nagyon határozott elképzelései voltak róla, mit szeretne látni. Ráérzett erre a figurára, aki mindig jót akar, de a tettei végül rendre balul ütnek ki. A hetvenes években az embernek nem volt egyszerű kieszelni, hogyan fejezhetné ki mondanivalóját, a látszat és a valóság közötti feszültséget pedig nagyszerűen visszaadta Süsü alakja, amely az otromba külső mögött meglepően érző szívet rejtett – emlékezik Takács Vera, aki rámutat, a báb egyfelől határtalan lehetőségeket nyit az alkotók előtt, másrészt megvannak a maga kötöttségei. – Szabó Attila Lévai Sándorral mindent elkövetett, hogy az olyan, lehetetlennek tetsző jeleneteket is megvalósítsa a filmben, mint például azt, amelyben Süsü beleejti a Királyfit a szökőkútba. Bár a rendező és Csukás sokat veszekedett, összességében nagyon jó partnerek voltak. Ha nem lett volna ennyi szenvedély a közös munkában, nem is sikerülhetett volna ilyen jól. Összeültünk, és éjszakákon át vitatkoztunk, veszekedtünk és nevettünk, amíg kiforrta magát a mű, amely már csak alapjaiban hasonlított az eredetire. A végeredmény igazi Csukás-mese lett – mondja a dramaturg. Miroslav Nastosijevic történetéből végül csak a fő elemeket tartotta meg a stáb. A kedves, egyfejű behemótot, aki reménytelenül szerelmes a királylányba, és akármihez fog, kudarcot vall.

A Süsü, a sárkány bábjait és makettjeit Kemény Henrik bábművész, valamint Rieger Rudolf, Maly Róbert, Salgó Rózsa és Szabó Emőke iparművészek készítették. Süsü figuráját sok meddő kísérlet után egy kisfiútól elorozott radír ihlette meg, amellyel Lévai Sándor állított be. A sárkány alakjának aránya a gyerektest mintájára egyharmad fej, kétharmad test lett. Pislogni, tátogni tudott, sőt még füstöt is eregetett hatalmas orrlyukain, ha éppen arra volt szükség. Süsü bőre azonban ugyancsak feladta a leckét a tervezőknek. Először zöld, frottírszerű anyaggal próbálkoztak, amellyel azonban nem volt elégedett a stáb. A problémát végül a két fiatal iparművész, Szabó Emőke és Salgó Róza kreativitása oldotta meg. Az ő félgömb formájú „bumbuskáik” tették Süsüt minden minden más sárkánytól megkülönböztethetővé.

–Tizennyolc évesen, Rieger Rudolf tanítványaként kerültem bele a produkcióba, és rögtön a forgatás első napján rangos feladattal kellett megbirkóznom. Az apasárkány figurája annyira rosszul sikerült, hogy Szabó Attila nem volt hajlandó felvenni vele a jelenetet. Nehéz perceket éltünk át, mert kilátástalannak látszott, hogy néhány nap alatt új figurát tudjon bárki is készíteni. Nem volt mit tenni, felajánlottam Attilának, hogy éjszakánként, öt nap alatt elkészítem az új bábot – emlékezik vissza Maly Róbert, aki a teljes film forgatása alatt reggeltől estig a stúdióban dolgozott, s rengeteget tanult azokban a napokban a szakmáról, no meg arról, hogyan lehet a legképtelenebb testhelyzetekben aludni. – Olykor már néhány perc alvás is elegendő volt, hogy utána „frissen” tudjam folytatni a munkám.

Véletlen helyzetek persze mindig adódtak. Ilyen volt az is, amikor a forgatásra látogató, ösztöndíjasként hazánkban időző ifjú Joshi Bharat ugrott be egy jelenetre a behemót alá.

– A színész, aki mozgatta volna Süsü bal lábát és a farkát, éppen nem volt kéznél, talán kiszaladt a büfébe, nem tudom, mindenesetre valakinek meg kellett csinálnia a munkát. Így történt, hogy egy-két snitt erejéig én lehettem Süsü farka – mondja az indiai származású bábszínész, akit ma már népszerű médiaszemélyiségként ismer az ország, és aki – akkor még hiányos nyelvtudása korlátaival – rendszerint a hátsó sorban álló parasztokat mozgatta a Süsü-filmekben.

A díszletműhely részlegeként a remek szakembereket felvonultató bábműhely az MTV óbudai telephelyén, a mai MTVA-székházban jött létre. Ide ment ki Meixler Ildikó is felpróbálni a Kiskirályfit, a bábnak ugyanis tökéletesen kellett illeszkednie a kezéhez. Ildikó egyike volt azon szerencséseknek, akik nem csak a kézmozdulataikat, hangjukat is adhatták a figurához.

– A Lévai Sándor által tervezett Kiskirályfit, aki a második résztől szerepelt a filmben, egyébként a később ismert divattervezővé avanzsáló Zoób Kati készítette el. Süsüt általában hárman mozgatták, de amikor az egész alakot vette a kamera, és a farkát is lóbálta, négyen kellettek hozzá. A többi báb 45-55 centi magas volt. Nem lehettek túl nagyok, mert el kellett őket bírni, ez a fajta bábfilmforgatás rendkívüli fizikai kihívást is jelentett – mondja a bábszínész, aki nem egy kedves figurát szelidített a kezéhez hosszú pályafutása során, köztük Rókicát a Futrinka utcából. – Nem értettem egyet a rendezői koncepcióval, amely sok nagyszerű kollégámat népszerű színészekkel szinkronizáltatott, de el kellett fogadnom. Ennek nyilván az eladhatóság szempontjából volt jelentősége. Én bábszínészként annyi népszerű szerepet eljátszhattam, hogy ha az arcommal is szerepeltem volna, úton-útfélen felismernének. Mivel azonban mi takarásban dolgozunk, a közönség pedig szereti az azonosítható szereplőket, a rendező inkább közismert színészekhez folyamodott.

Így került a sorozatba a Királylányt alakító Hűvösvölgyi Ildikó, a Királyfit az összetéveszthetetlen hangú Sztankay István, az Öreg királyt pedig Csákányi László szinkronizálta, s szerepelt még Benedek Miklós, Tábori Nóra, Haumann Péter, Mikó István, Hacser Józsa, Zenthe Ferenc, Balázs Péter, Szombathy Gyula és még sokan mások is. Bodrogi Gyula jellegzetes recsegő hangja most is ellágyul, amikor Süsüről kérdezzük, akit eredetileg Kemény Henrik alakított a musterfelvételen. Kiderül, hogy a rádiójátékként feldolgozott karaktert nem volt komplikált feladat szinkronizálni a bábosok hangja után, viszont annál hálásabb szerepnek bizonyult.

– Egy időben gyakran ismétlődő jelenet volt, hogy lelepleztek a gyerekek. Egyszer egy buszmegállóban állva beszélgettem valakivel, amikor látom, hogy egy kislány otthagyja az anyukáját, odajön, felnéz rám, és kijelenti, te vagy a Süsü! Mindig örültem az ilyen találkozásoknak, Süsünek saját aláírást is kialakítottam az évek alatt – mondja a színész.

A szinkronhangok mellett a zenét is nagy dobásnak szánták. Beatzenekar korábban sosem szerepelt bábfilmben, de Bergendyék jó választásnak bizonyultak. Bergendy István remekbe szabott szerzeményei hamarosan arany- és platinalemezt érő albumokon is terjedtek az országban.

A rendező és a bábtervező megszállott maximalizmusának és a stábra gyakorolt hatásuknak hála olyan egyedülálló látvány állt fel a forgatásra, amely minden addigit felülmúlt. A játék a mindenre kiterjedő, aprólékos előkészítésnek köszönhetően teljesen elfeledtette a paraván mögötti kesztyűs bábjáték bevett kliséit. Sándor György így fogalmaz az 1977. évi Kőszegi Gyermekfilmek és Gyermekműsorok Fesztiváljának szakmai vitáján: „Hatvan percig úgy nézzük, mintha nem is paravánnal játszanák, hanem valóságos környezetben. Ez pedig olyan lelemény a rendező, díszlettervező, operatőr részéről, ami nagyon ritkán fordul elő. Mintha rajzfilmet látna az ember.”

Az első rész 1976 karácsonya szent estéjének délutánján került adásba, és az alkotóknak nagy csalódást okozott. A nézőknek december 24-én jobb dolguk is akadt annál, mint hogy a készülék előtt üljenek. A kritika először lehúzta, de az első szakmai megmérettetésen már az egekbe magasztalták a filmet: a Kőszegi Szemlén első díjat és sok méltatást kapott. Sikerét az is jól mutatja, hogy nem csak a „béketáboron” belül váltott ki érdeklődést, három éven belül 26 ország vette meg. A folytatásra svéd ajánlat is érkezett, amely azonban jellemző módon a magyar bürokrácia útvesztőiben elveszett. Az elsőt később mégis nyolc új rész követte.

– Szabó Attila és Lévai Sándor semmilyen kompromisszumot nem tűrt, a munkatársakat agyonszekálták, mégis szívesen dolgoztunk velük, mert tudtuk, a végeredményért megéri – összegzi Takács Vera a műhelymunka hangulatát.

Meixler Ildikó szavai is erre rímelnek.

– Szabó Attila olyan hangulatot tudott teremteni köztünk, hogy egészen összenőttünk. Nagycsalád jellege volt a stábnak, és amikor véget értek a forgatások, hatalmas űr maradt bennünk, amelyet sokáig semmi sem tudott kitölteni. Amikor elbúcsúztunk, csillogtak a könnyek a szemekben.