Egy gorilla, két kolibri, egy arany oroszlánmajmocska, két vörösszemű levelibéka, egy szivárványcsőrű tukán – és David Attenborough. Mindezek az élőlények láthatók a hampshire-i Samantha Ordish jobb karján. A nő ezerötszáz fontot (hatszázezer forintot) költött a méretes tetoválásra, amelyet öt „ülésben”, összesen 24 óra alatt készítettek el. A kép jól mutatja, hogy a kilencvenedik születésnapját ünneplő természetfilmes mennyire beágyazódott a XX. század második felében felnőtt angolok kollektív tudatába. „Nemrég veszítettem el édesapámat, és akartam valamit, ami a régi időkre emlékeztet. Ő ültetett le először Sir David egyik filmje elé négyévesen, és így nőttem föl, azóta is a rabja vagyok” – idézi Ordisht a The Telegraph, amely Attenborough-t „nemzeti kincsnek” nevezi.
A tévést körülvevő rajongásra jellemző, hogy nem ez a legextrémebb, általa inspirált tetoválás. Tavaly Dél-Afrikában egy huszonéves biológusnő mutatta meg neki a teljes hátát befedő, paradicsommadarakat ábrázoló tetoválását. Attenborough ezernyi filmje közül talán a Pápua Új-Guineában honos paradicsommadárról szóló darabok a legnépszerűbbek. A Knight Riderből ismert ausztrál színész, David Hasselhoff pedig a természetfilmest hívná meg álmai vacsorájára, mert gyerekkora óta rajong érte.
Attenborough neve világszerte, így Magyarországon is eggyé vált a BBC fémjelezte, alig megközelíthető minőségű természetfilmmel. Sorozatai már akkor népszerűek lettek hazánkban, amikor a dokumentumfilm-csatornákat még hírből sem ismerte senki. Azóta hiába ontja tucatnyi tévéadó napi 24 órában az állatos-növényes műsorokat, amelyiket nem Attenborough narrálja, az nem lehet tökéletes. A hangja (pontosabban Végvári Tamásé) jobbá tesz bármilyen természetfilmet. Az emberek tudatában a milliószor hallott bensőséges, bölcs, de a legkisebb hangya láttán is kisfiús izgalomba jövő hang családtaggá vált.
De mi okozza Attenborough határtalan népszerűségét? Ezernyi más természetfilm-narrátor látszólag ugyanazt csinálja, mint ő. Kivéve talán, hogy nem jelennek meg a képernyőn bottal a kezükben varánuszok között. Filmjeinek költségvetése biztosan sokszorosa a dokumentumcsatornák tucatműsoraiénak. Az Attenborough-jelenség azonban biztos nem magyarázható pusztán a sok pénzből sok helyszínen forgatott szép képsorokkal.
A tévés gyerekként kezdett rajongani az állatokért, növényekért, gyakorlatias természetbúvárként pedig abból keresett magának zsebpénzt, hogy a Leicesteri Egyetem (ahol apja rektor volt) biológia tanszéke három pennyt fizetett minden elkapott gőte után. Szállította a gőtéket, amelyek – és ezt csak ő tudta – az egyetem kerítésétől öt méterre lévő tóból származtak. Bátyja, a filmrendező Richard visszaemlékezése szerint Davidet már tinédzserként, a harmincas években megérintette a környezetvédelem és a kihalás elleni küzdelem eszméje, holott akkor ez még egyáltalán nem volt a korszellem része. Azon nem csodálkozott senki, hogy geológiából és zoológiából diplomázott Cambridge-ben, de ami utána jött, az mindenki számára új volt.
A haditengerészettől leszerelve eredménytelenül jelentkezett a BBC rádióhoz. Viszont ehelyett felvették a tévéhez, holott, ahogy a legtöbb britnek abban az időben, Attenborough-nak nemhogy tévéje nem volt akkor, de egész korábbi életében egyetlen televízióadást látott. A dokumentumfilmes osztályon kezdett dolgozni, és itt került először kapcsolatba a természetfilmekkel – amelyek akkoriban nagyon nem úgy néztek ki, mint később. Általában beült egy biológus a stúdióba, néha bevittek az állatkertből néhány állatot, és beszéltek róluk. Nem sokáig maradt ez így, mert 1954-ben Attenborough leforgatta a már terepen játszódó Zoo Quest című sorozatot egy állatkerti gyűjtőexpedícióról, és attól fogva semmi mást sem akart igazán csinálni.
Csillaga a BBC-nél az új médium (és az új műsorformátum) biztosította hatalmas népszerűség miatt szélvészgyorsan emelkedett, és a hatvanas években kinevezték a 2-es csatorna irányítójává. Igazgatóként megalkotta az „angol tévés dokumentumfilm” fogalmát, amely a természet mellett a történelem és a kultúra területén is a minőség etalonjává vált (de a tévés rögbi- és sznúkerközvetítéseket is ő indította el). 1972-ben aztán lemondott, de eszébe sem volt nyugdíjba vonulni – ahogy az azóta eltelt 44 évben sem fordult ez meg a fejében.
Éppen ellenkezőleg, az adminisztráció lerázása után teljes erővel vetette bele magát a filmezésbe. A következő évtizedekben alkotta meg fő művét, Az élet sorozatot. Az Élet a Földön volt az első, amelyet a generációm számára meghatározó gyermekkori élményt jelentő Élő bolygó és tucatnyi más széria követett.
A tévés orgánuma, ösztönös vagy tökélyre csiszolt gesztusai Nagy-Britanniában is pontosan ugyanazt a hatást keltik, mint állandó magyar hangja nálunk. És, ahogy arra csak a legnagyobbak képesek, gondolkodás nélkül vállalkozik önmaga kifigurázására is. „Egy csapat csúszkáló curlingezőt látunk. Ott figyel a vezérnőstény, aki a seprű végét csapkodva jelzi domináns mivoltát. És elindul. Gyengéden, de határozottan megtolja a méretes diót, végig a befagyott folyón. A nőstény feladata itt véget ér. Most már a falka dolga, hogy követve a diót végig a folyón megtisztítsa előtte az utat.” E másfél perces, állatok viselkedésleírását idéző kommentárjával elérte a 2014-es szocsi olimpia előtt, hogy az egyébként viszonylag keveseket érdeklő angol női curlingcsapat pillanatok alatt a videómegosztók sztárjává váljon. De ugyanezt megtette Adele Hello című számának videoklipjével is: „2015-öt írunk. A világ látszólag zöldes színezetet öltött, az előtérben azonban néhány döglött rovart is láthatunk. De most ne törődjünk ezzel. Nézzék, ahogy a világ leghíresebb popsztárja végigrobog a poros úton egy öreg Miniben. [ ] Neki, mint minden popsztárnak, vadásznia kell a túlélésért.”
Amikor egy ekkora óriás egyedül dominálja a kultúra egy teljes területét a kezdetektől napjainkig, könnyen úgy érezhetjük, hogy nélküle nincs tovább. Ahogy az Attenborough-val szinte napra pontosan azonos korú és hasonlóan remek egészségi állapotnak örvendő II. Erzsébet utáni időszak fenyegető közeledése, úgy a természetfilmes hosszú pályafutásának elodázhatatlan vége is szorongással tölti el britek és nem britek millióit. Nem látni a következő Attenborough-t. Lehet, hogy nem is lesz, mert Sir David egy volt és megismételhetetlen. Vagy éppen az ő árnyéka miatt nem tudtak eddig az utódok reflektorfényhez jutni.
