Visszaadott gyermekkor

Kerekes szék a levegőben – tizenöt éves a Bátor tábor.

– Leukémiás voltam, nagyon szeretném kitörölni az emlékezetemből. Teljesen persze sohasem lehet, de a tábor segít – mondja a táborról készült filmfelvételen egy szemüveges kisfiú, miután éppen sisakkal a fején földet ért a kötélpályán.

– A kórházban nem lehetett hintázni, csak feküdni, feküdni Én például két éven keresztül. Újra meg kellett tanulnom járni, agydaganatom volt, aztán meg agyhártyagyulladásom. Sokszor kicsúfolnak, mert nem úgy nő a hajam, mint másoknak. Itt meg nem. Itt jó, mindenki olyan, mint én – idézi fel kálváriáját az egyik szőke kislány a filmben.

– A Yale Orvosi Egyetem gyermektudományi központjának vizsgálatai is alátámasztják, hogy élményterápiával jelentős javulást lehet elérni a súlyos krónikus betegségekben szenvedők állapotában – fejti ki Komondi-Veres Dóra önkéntesszervezés-vezető. Az iskolából hónapokra kimaradó, tartós kórházi kezelésre szoruló fiatalok emberi kapcsolatai megváltoznak, kortársaik eltávolodnak tőlük. Ha a betegségüknek külső nyomai is vannak, előfordul, hogy kicsúfolják őket. A táborban viszont senkinek sem kell elmagyarázni, kinek mitől hullott ki a haja, vagy miért sebhelyes az arca. A sorstársakkal való találkozás erőt ad. A beteg gyerekekre jó hatással vannak azok a fiatalok, akik már meggyógyultak. Hat turnus indul nyaranta, minden alkalommal hetven gyerekkel és közel ugyanennyi önkéntessel. Ősszel és tavasszal pedig együtt táborozhatnak a családok.

A beteg fiatalok szüleinek bizalmát megnyerni még ma is rendkívüli kihívást jelent, elengedhetetlen hozzá a profi csapat. Az önkénteseket, illetve ahogy a gyerekek nevezik őket, a cimborákat a tábor vezetői személyes meghallgatás során választják ki, és két hétvégén képezik ki őket. Feladatuk a gyerekek segítése félelmeik leküzdésében, megerősítésük abban, amiben tehetségesek. A programokat úgy alakítják, hogy senki ne maradjon sikerélmény nélkül. A „cimbik” soha nem kérdezik a gyerekeket betegségükről, az csupán az egészségügyi személyzetre tartozik. A szintén önkéntes orvosok, nővérek, dietetikusok és gyógytornászok csapata osztja ki a napi gyógyszeradagokat, ők gondoskodnak a megfelelő táplálkozásról, hozzájuk lehet fordulni, ha valakinek egészségügyi problémája adódik. A táborban nemcsak a gyerekek, az önkéntesek élete is megváltozik. Sokan közülük úgy érzik, hogy a táboroztatás során jóval többet kaptak, mint amennyit adni tudtak. Talán nem véletlen, hogy az önkéntesek fele évről évre visszatér.

A tábor a gyerekek és a családtagok számára is ingyenes. A költségeket a minden évben újra és újra összekalapozott adományokból állja a Bátor tábor.

– Sokan azt hiszik, hogy a Bátor Tábor Alapítványhoz mint jól ismert szervezethez dől a pénz. Ez egyáltalán nem így van. Minden évben keményen megdolgozunk érte, hogy elő tudjuk teremteni a következő évi működéshez szükséges összeget – taglalja Tóth Kata, a tábor adományszervezési igazgatója.

Az alapítvány munkatársai ügyelnek rá, hogy nevüket semmilyen politikai párttal ne lehessen összefüggésbe hozni, ezért soha nem pályáznak állami forintokra. Bevételeik magánadományokból és vállalati forrásokból származnak. A cégek nem csak pénzzel támogatják az alapítványt, volt, amelyik például kétszáz tollat küldött, mások a hatvani táborhelyet bérlik ki rendszeresen céges rendezvényeik helyszínéül. Egyes vállalatok úgy népszerűsítik új árucikkeiket, hogy minden eladott termék árából száz forintot felajánlanak az alapítványnak.

A tábor csapata igyekszik többféle adományozói célcsoportot is megszólítani. Sokat nyom a latban az ötletes kampány, a megfelelő üzenet. Például az Élménykülönítmény nevű jótékonysági sportközösség tagjaként futni is lehet a Bátor táborért. A Benefitness elnevezésű, életmódváltó programban részt vevők pedig vállalják, hogy egy éven át egészségesebben táplálkoznak, többet sportolnak, és ennek hatására „ledobálják a kilókat”, miközben az őket támogatók – általában a résztvevők rokonai, ismerősei – a forintokat dobálják a Bátor tábor kasszájába.

A tábor csapatának a fiatalok és az amatőr sportolók mellett a művészetek kedvelőit is sikerült rávennie az alapítvány támogatására. Több ismert galériával együttműködve minden évben megrendezik a kortárs képzőművészeti alkotásokat értékesítő aukciót. Az árverésen a művészek a leütési ár hatvan százalékát ajánlják fel az alapítványnak.

– A képeket neves tagokból álló grémium válogatja ki, s a képzőművészeknek is elismerést jelent, ha alkotásaikat ezen a fórumon értékesíthetik – taglalja az adományszervezési igazgató. – A legutóbbi aukció után több mint negyvenmillió forinttal lett gazdagabb az alapítvány.

A Bátor tábor rendszeresen szervez adományozói kampányokat, most éppen a személyi jövedelemadóból felajánlható egy százalékért kampányolnak, ugyanis évi költségvetésük nagyjából ötöde ebből származik.

– Sajnos Magyarországon a jövedelemmel rendelkezők körülbelül fele még mindig nem ajánlja fel adója egy százalékát, így évente nagyjából tizenkétmilliárd forint vándorol vissza az államkasszába – magyarázza Tóth Kata.

A Bátor tábor céljai közé tartozik az adományozói kultúra fejlesztése. Tőlünk nyugatabbra természetes, hogy az emberek jövedelmük egy részét jótékony célra ajánlják fel. Hogy ez nálunk is így működjön, nagyon fontos, hogy senki ne éljen vissza az adományozók bizalmával. A Bátor tábor számára ezért is elengedhetetlen az átláthatóság, honlapjukon minden egyes forinttal elszámolnak.

– A támogatóknak joguk van tudni, mi történik a pénzükkel. Ha egy civil szervezet botrányba keveredik, az árnyékot vet az egész szektorra. Szeretnénk meggyőzni az embereket, hogy a nonprofit szervezetekkel kapcsolatban gyakran emlegetett vádak, melyek szerint nem értenek a pénzhez, nem jól gazdálkodnak a hozzájuk kerülő összegekkel, nem feltétlenül igazak – nyomatékosítja Tóth Kata.

A Bátor Tábor Alapítvány több évre előre kidolgozott pénzügyi-stratégiai terv szerint működik. Olykor aggódnak ugyan, mi lesz, ha nem sikerül összegyűjteni a következő évi működéshez szükséges összeget, ám erre még nem volt példa.

A tábor nem véletlenül ingyenes. Egy súlyosan beteg gyermek jelentős anyagi terhet jelent családjának. Marianna három gyermeke közül a legkisebb, Vanda kétesztendős volt, amikor kiderült, hogy neuroblasztómája (rosszindulatú idegrendszeri daganata) van. A kemoterápia után műtét, majd őssejt-transzplantáció következett. Előfordult, hogy egy hónapig is a kórházban kellett maradnia a kislányával, Marianna így nem tudott munkát vállalni, a családnak egy fizetésből kellett megélnie. Miután Vanda jobban lett, hazamehettek ugyan, de hetente háromszor-négyszer kellett több száz kilométert autózniuk, hogy a kislány a fővárosi kórházban megkapja a megfelelő kezeléseket. Vehettek volna kedvezményes vasúti jegyet, de a nagybeteg gyermekkel veszélyes lett volna vonatra szállni. A gyógyszerek, a speciális ételek is rengeteg pénzbe kerültek. A legrosszabb mégsem ez volt. Miközben Marianna minden idejét, energiáját a beteg kislány foglalta le, a férje pedig reggeltől estig dolgozott, a két nagyobb gyerekre nem maradt idejük, kellő figyelmük a szülőknek. Marianna Bakonyszücsön, a daganatos betegek rehabilitációs lelki otthonában hallott először a Bátor táborról.

– Két szülő is biztatott, hogy próbáljuk ki, mert ott sok mindent el lehet felejteni – idézi fel az anya. – Végre találkozhattunk olyan emberekkel, akik ugyanazt élték át, amit mi. Végre éreztük, hogy nem vagyunk egyedül.

Tavaly vettek részt először mindhárom gyermekükkel a családi táborozáson. Rengeteg program színesítette gyerekeknek, felnőtteknek és a családoknak közösen is. Vanda ma már jól van, hatéves, ősszel sport tagozatos iskolában lesz elsős. A család máskor is szeretne elmenni a Bátor táborba, mert bár elfelejteni nem lehet a megpróbáltatásokat, de meg lehet tanulni együtt élni a fájó emlékekkel, és ebben sokat segítenek azok az életre szóló élmények, amelyekben ott részesülnek gyerekek és szülők egyaránt.

– Ha rajtam múlna, minden daganatos betegséggel küzdő gyerek családjának felírnám receptre: „évente kétszer négy nap a Bátor táborban” – mondja immár derűsen Marianna.