Turanizmus: tudósok és újpogányok

Ablonczy Balázs a turanizmusról és az „áruló” finnugristákról.

– Mikortól jelennek meg a turáni gondolatban az álmitologikus elemek, például hogy Csaba királyfi hozott minket a Kárpát-medencébe a csillagösvényen nyolcvanezer évvel ezelőtt?
– A két világháború között, de fontos hangsúlyozni, hogy ezt a turanizmusnak csak az egyik vonulata teszi magáévá. Az egyébként önmagában elég jobboldali, de mégiscsak a korabeli politikai mainstreamhez tartozó Turáni Társaságra például nem jellemző. Ez a Magyarországi Turáni Szövetségben kezd elterjedni, és még a turáni gondolat hívei között is elég szélsőséges volt.

– Ez miben jelentkezett?
– Például negyven méter magas Attila-szobrot akartak állítani a Duna medrébe, vagy a Turáni Népek Leventeotthonát akarták létrehozni a Naphegyen Budapesten. Az abszurd, hogy még nekik is volt egy „fundamentalista” szárnyuk, amelynek tagjai már egyenesen turáni egyistenhívővé váltak. De őket már a Horthy-korszakban is üldözték, folyamatosan a rendőrség célkeresztjében álltak. Ugyanígy a két világháború között jelenik meg a Turáni Társaságban és a Turáni Szövetségben is a székelykultusz. Annak gondolata, hogy a székelyek egyfajta „szupermagyarok”. De ennek is megvan a maga oka, a magyar elit egy részének bűntudata volt, hogy az erdélyi magyarokat magukra hagyták. Ráadásul Trianon után rengeteg erdélyi magyar került menekültként Magyarországra, ennek köszönhető a rovásírás és a székelykultusz beindulása. Megindult egy mesterséges hagyományteremtés, ami a mai napig tart.

– A szélsőjobboldali ideológiák kezdetektől a turáni gondolat részét képezték?
– A turanizmus kezdetben politikailag nem pozicionálta magát. 1918 előtt a teljes magyar elit benne volt: a zsidó nagypolgárságtól kezdve a zsidó származású Kelet-kutatókig. Egyszerűen az ideológia volt a fontos, a keletre figyelés. Az antiszemitizmus a Magyarországi Turáni Szövetség jobboldalán jelenik meg a két világháború között. De ez nem központi része az ideológiának. De amikor a Gömbös Gyula-féle fajvédő párt megalakul 1923-ban – a kormányzó pártból kiszakadva –, akkor ideológiává teszik a turanizmust, elegyítve az 1920-as évek végére jellemző antiszemita, fajvédő ideológiával. A politikai színezete innen van a turanizmusnak, miközben maga a gondolat Gömböst nem különösebben érdekelte, neki egyszerűen politikai hívószó volt. Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy egyébként különösebben életképes, demokratikus ideológia lett volna a turanizmus. Majd az 1945 utáni időszak emigrációjában válik szélsőjobboldali, antiszemita ideológiává.

– 1945 után közvetlenül, amíg még működhettek legálisan politikai pártok Magyarországon, ismét megjelent az ideológia?
– Ez nagyon érdekes kérdés: 1945 után feltámasztják a Turáni Társaságot, de a kommunistákkal együttműködésben. Tagjaik közé hívják például Balog Zsigmondot. Az államvédelem így is pillanatok alatt betiltja az egészet. Így szervezeti szinten megszűnik a turanizmus Magyarországon, nagyon sokan külföldre emigrálnak közülük. De így is érdekes, hogy az itt maradók közül, csak azért, mert turanista, keveset vontak felelősségre. Úgy tűnik, az állambiztonságot önmagában a turanizmus nem érdekelte. Majd a legdurvább diktatúra elmúltával, az 1960-as évek elejétől a turáni hálózatok kezdenek újjászerveződni. Nem legális egyesületekben, hanem baráti, bajtársi körökben. Könyveket cserélgetnek egymás között, összejárnak asztaltársaságokba. A nyugati emigrációban 1945 után ment át a turanizmus egyfajta alternatív őstörténeti kutatásba. Ekkor erősödik meg turanista hatásra a magyar–sumer rokonság kutatása. Érdekes, hogy eddig a turanizmus befogadó volt a finnugor nyelvrokonság elmélete iránt is. A Kalevala-fordító Vikár Béla is a Turáni Társaság tagja volt például. Sőt a második világháború alatt a társaság fontos posztjait radikális pánfinnugristák töltötték be. Ők például azon az alapon támogatják a Szovjetunió elleni háborút, hogy „felszabadítsák az elnyomott finnugor testvéreinket a bolsevik uralom alól”.

– Mi okozza a szakadást 1945 után?
– Az, hogy a finnugor nyelvrokonság a hivatalos ideológia része lesz, és az ellenzők szerint a finnugristák „lefekszenek a kommunisták alá”. Így erősödik meg a turanizmuson belül a sumer–magyar rokonság elmélete.

– Az 1980-as évek végén hogy éled újjá a turanizmus?
– Részben úgy, hogy az emigrációból hazatérnek olyan emberek, akik referenciapontként szolgálnak, például Badiny Jós Ferenc, aki a turanizmus szélsőséges szárnyát képviseli. Ő ráadásul 2007-ben hal meg, vagyis bőven túléli a rendszerváltást. De mások művei is megjelennek, Padányi Viktoréi és Bobula Idáéi, melyek elég népszerűek lesznek. És ezenkívül vannak olyan magyarországi referenciaszemélyek, akik működtetnek egyfajta hálózatot, átmentettek bizonyos keleti gondolkodással kapcsolatos gondolatokat. És az egész ismét nagyon heterogénné válik, a tisztes tudósoktól a fehér lovat áldozókig mindenki megjelenik benne.

– A katolikus egyház kezdetektől elutasító volt a turanizmussal kapcsolatban?
– Igen. Érdekes, hogy a katolikus sajtóban már a két világháború között nagyon negatívan álltak az ideológiához. A Turáni Társaság például komolyan harcolt az ellen, hogy egy kalap alá vegyék a fehér lovat áldozó, újpogány turanistákkal. A mainstream turanizmus folyamatos védekezésben állt az egyházi sajtóval szemben, mert a katolikus és részben a református, evangélikus lapok is nagyon idegesen reagáltak a turanizmusra. Ezt kísérte egy hivatalos egyházi rosszallás is.

– A turáni átok kifejezést kinek köszönhetjük?
– Először Ipolyi Arnold Magyar mythologiájában bukkan fel, onnan terjedt el.

– A környező népekkel szembeni felsőbbrendűségi érzés mindig része volt a turáni gondolatnak?
– Nem feltétlenül. Volt benne egy gondolat, hogy mi, magyarok olyan családhoz tartozunk, amelyiknek tagjai a japánok, kínaiak, koreaiak is, a finnek mellett, vagyis sokan vagyunk. De éppen az extrém turanisták között akadnak, akik azt gondolják, hogy a szlovákok, a ruszinok is turáni népek, hiszen annyira keveredtek már velünk. Más tekintetben a turanizmus nem foglalkozott a környező népekkel.

„Emlékszem, hogy röhögtünk rajtuk, milyen hülyeségeket mondanak és hisznek. De nem csak mi, legtöbben saját pártjukból is” – mondta ezt lapunknak egy 1990-ben ellenzéki színekben politizáló képviselő, amikor arról kérdeztük, mikor találkozott először turulhívő politikusokkal a magyar belpolitika színterén. Ahhoz képest, hogy a turanista gondolatvilág – mint az az Ablonczy Balázs történésszel készített interjúnkból kiderül – kezdetben nem kötődött a szélsőjobbhoz, a rendszerváltás utáni politikai életben már a legelejétől szoros kapcsolat volt a szélsőjobboldali eszmék, valamint a magyarság turáni eredetét, a turulmadár kultuszát követő politikusok között.

Igaz, amint azt a már idézett egykori honatya szavai is alátámasztják, a turulhívők jellemző módon saját pártjukban is marginális szerepet játszottak vagy előbb-utóbb oda szorultak. Az is közös vonásuk, hogy egyszerre hittek a turulban és a Szent Korona-tanban is, legyen mégoly abszurd a kettő ötvözésének kísérlete.

Lelkes Szent Korona-tan és ősmagyarhívő volt például G. Nagyné Maczó Ágnes, aki férjével, G. Nagy Iliánnal együtt még saját alkotmánytervezetet is készített, és az akkor kisgazda színekben képviselő politikus be is terjesztette a parlament alkotmányügyi bizottságának, ahol persze nem vették komolyan. G. Nagy Ilián egyébként máig aktív művész, legutóbb például Csaba királyfi címmel írt „székely rockoperát”. Maga G. Nagyné Maczó Ágnes – mint vele készült interjúkból kiderült – egyébként meggyőződéssel hitte, hogy a rendszerváltást „külföldi bizottságokban találták ki és vezényelték le” azért, hogy a magyarságot a nemzetközi nagytőke rabigájába hajtsák. G. Nagyné a Független Kisgazdapártban és a parlamentben is az alelnökségig vitte, de amikor látványosan elkezdett Csurka Istvánék felé közeledni, és az 1998-as választások előtt FKGP–MIÉP–KDNP választási szövetséget javasolt, a már a Fidesz felé kacsintgató Torgyán József pártelnök rövid úton kitette a pártból.

Az MDF belső ellenzékeként volt képviselő a szkinhedeknek tartott „osztályfőnöki óráiról” elhíresült Király B. Izabella. Ő is a hazai turulhívők egyik ismert képviselője, és nézetein a jelek szerint azóta sem változtatott. 2013-ban Skultéty László egykori huszártiszt újratemetésén a „Hunmagyar Vérszövetség Klub” tudósítása szerint például hamisítatlan fajelméleti alapon zárta ki a zsidóságot és a cigányságot a magyarok közül, és valóságos esszenciáját adta a szélsőjobb paranoiának. Ahogy akkor fogalmazott: „Az is – bizonyított, de agyonhallgatott – tény, hogy a magyarság a Kárpát-medencében őshonos, azaz a legújabb kori civilizáció kezdete óta – cc. 40 ezer év – magyar népek lakják. A magyarság az ősműveltség megteremtője. Nyelvet és vallást cserélt fajtatestvéreinket és az öntudatvesztett hazai magyar tömegembert csak sajnálhatjuk, mennyi költői szépségtől, szellemi, műveltségi kincstől, emelkedett lelkiségtől, mennyi élménytől fosztattak meg azáltal, hogy elhagyták magyarságukat.”

Zétényi Zsolt is az MDF-ben kezdett politizálni, az ő nevéhez a Sólyom László elnökölte alkotmánybíróság által elkaszált, az egykori állampárti vezetők felelősségre vonását célzó törvénytervezet kötődik. Ugyanakkor ő is a kezdetektől a Szentkorona-tan híve volt, és rendszeresen hangot adott véleményének, hogy a rendszerváltást követően milyen alkotmányra, továbbá királyra lenne szüksége Magyarországnak. Végül ő is a széljobbon találta meg saját szellemi közegét, és a már említett abszurd ellentmondást nála is jól érzékelteti, hogy 2008-ban Munkácson egy turulszobor avatásán ezeket mondta: „Budapesten nem mindig öröm otthon lenni. Időnként kisebbségben érezzük magunkat. A szakrális, Istenhez való kötődés nagyon meggyengült. Istentelen nép lettünk.”

A 90-es években a turanizmust, a turult, a felfogástól függően, de mindenképpen több tízezer ezer éves magyar őstörténetet, rovásírást hirdető képviselőkre általában még jellemző volt, hogy valóban hittek abban, amit mondtak, nem „politikai termékként” kezelték a turanizmust. Ők még nem megélhetési politikusok voltak, nem érdekelte őket, hogy saját pártjukban is elszigetelődtek. Ez alól csak Csurka István volt kivétel, aki a MIÉP-pel átmenetileg viszonylag sikeres politikai formációt tudott létrehozni – ha az egyszeri négyéves parlamenti tagságot annak tekintjük –, a párt ideológiájának pedig szerves része volt a turulozás és a magyarság kiirtására szerveződő zsidó összeesküvés.

A turáni eredetet ezek után a Jobbik tette pártprogramja részévé a formáció keleti politikájának részeként, ami a „türk népek” iránti rokonszenv nyílt hirdetésének részeként jelent meg a nyilvánosság előtt. (Igaz, Vona Gáboréknak ebbe belefér a putyini Oroszország ajnározása is.) Szegedi Csanád például az Európai Parlamentben „az EU–Kazahsztán, EU–Kirgizisztán, EU–Üzbegisztán és EU–Tádzsikisztán parlamenti együttműködési bizottságokba delegált küldöttség, valamint a Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség” tagja volt. Vona Gábor számára a turulmadár mostanra láthatóan már csak hordozója az éppen aktuális politikai üzenetnek. Például így: „A turulmadár büszkesége azt üzeni nekünk, hogy ebben az országban a magyar vállalkozót nem halálba adóztatni kellene, hanem segíteni, és nem a multik talpát nyalni, akik csak olcsó rabszolgaként és ócskaságaik fogyasztóiként tartanak ránk igényt.” Mindeközben a „cukisodás”, vagyis a hirdetett néppártosodás óta a turulhivatkozások is kezdenek eltűnni a Jobbik retorikájából.

Ha éppen arra van szükség, maga Orbán Viktor is belesző egyébként egy kis turulozást, ősmagyarozást beszédeibe. 2012-ben Ópusztaszeren mondta például, hogy „a turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe ( ) Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe” – mondta a kormányfő.