A lengyel kormányt a nők fogják megdönteni?

A tervezett, majd meghiúsult szigorú abortusztörvény hatalmas nőmozgalmat hívott életre.

Senki sem tudja pontosan, mi volt az oka, hogy ilyen jelentős mozgalommá duzzadt a tiltakozás. Főleg azok állnak értetlenül a jelenség előtt, akik régóta részesei Lengyelországban a női mozgalomnak – véli Agnieszka Graff egyetemi tanár és író.

A feminista akadémikus több mint húsz éve ember- és nőjogi aktivista, utóbbi szerepet szerinte a közelmúltig leginkább a „magányos” jelzővel lehetett leírni. Ami azért érdekes, mert Lengyelországban a jelenleg is érvényben levő, igen szigorú abortusztörvényt 1993-ban alkották. Azóta kizárólag három esetben engedélyezett a terhesség művi megszakítása: ha a megtermékenyülés erőszak eredménye, ha a terhesség veszélyezteti az anya életét, továbbá ha súlyosan és helyrehozhatatlanul sérült a magzat. Noha két-három évente előjött a további szigorítás témája, Graff szerint még a súlyosabb fenyegetések sem váltottak ki a fekete tüntetéssel akár egy lapon említhető reakciót. Elméletek természetesen születtek azzal kapcsolatban, miért történt most másként.

Ezek közül az egyik a közbeszéd hangneme. Graff szerint a keresztény fundamentalista retorika ezúttal olyan agresszív volt, hogy azt a lengyel nők nagy része, főleg a fiatalabbak egyértelműen támadásként élték meg.

– A retorikának nem volt köze sem babákhoz, sem az élet szeretetéhez – véli.

Szintén sokat számított, hogy korán csatlakoztak a tiltakozáshoz a lengyel hírességek és „celebek”, így a mozgalom sikkessé vált. A fekete tüntetés igazi gyújtószikrájának sokan a hazánkban elsősorban Andrzej Wajda A márványember és A vas­ember című filmjeiből ismert Krys­tyna Janda színésznő nyilatkozatát tartják. A Lengyelország-szerte közkedvelt és elismert művésznő egy szeptemberi interjúban ugyanis felháborítónak nevezte az abortuszt szigorító törvénytervezetet, és azt javasolta a nőknek, hogy sztrájkoljanak. Janda le is mondta október 3-i színházi fellépését, hogy maga is részt vehessen a demonstráción. A mozgalomhoz később csatlakoztak más színészek, írók, újságírók, televízióbemondók, énekesek is. Szolidaritásukat azonban nemcsak lengyel, hanem külföldi hírességek is kifejezték, többek közt Juliette Binoche francia színésznő.

Petíciók írása és plakátolás – Graff szerint ezek az idősebb korosztály eszközei, és valóban, a fekete tüntetés sikerében jelentős szerepe volt az internetnek. A közösségi média jóvoltából olyan fiatalok is részt vettek a mozgalomban, akik korábban semmilyen témában nem foglaltak állást. Az elégedetlenség egyik legfontosabb platformjává a Dziewuchy Dzie­wu­chom (’Lányok a lányokért’) nevű, április 1-jén indított Facebook-csoport vált. A tagság egyetlen éjszaka alatt néhány százról tízezerre nőtt, ma pedig már száz­ezren is túl van. A csoport egyik tagja, Anna Dryjanska újságíró az interneten élőben közvetítette a törvényjavaslatról szóló parlamenti szavazást.

A szervezők azzal, hogy a fekete viseletet a szolidaritás jelévé tették, szélesre tárták a mozgalom kapuit, hiszen ezáltal nem kellett fizikailag jelen lenni a tüntetésen ahhoz, hogy az illető részese legyen a tiltakozásnak.

– Északi nép vagyunk, itt mindenkinek plafonig tele a ruhatára fekete felsőkkel, nadrágokkal, szoknyákkal. S vég­tére is ki tudja rábizonyítani bárkire is, hogy az adott napon színösszeállításával politikai kérdésben foglal állást, és nem csak a divatnak hódol? – erről már a Wysokie Ob­casy című női magazin internetes változatának főszerkesztője, Zu­zanna Zio­mec­ka beszél lapunknak.

Ziomecka szerint ahhoz, hogy a fekete tüntetés erejét meg lehessen érteni, két dolgot kell számításba venni. Az egyik a nemzeti karakter. A lengyel emberek ugyanis súlyos veszéllyel szembesülve képesek spontán összefogni.

A másik a Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormány eddigi politizálása. Zio­mec­ka úgy látja, amióta a párt 2015-ben hatalomra jutott (jelenleg a parlamentben is többségük van, és a PiS tagja Andr­zej Duda államfő is – A szerk.), szisztematikusan rombolja a demokrácia alappilléreit jelentő intézményeket. Nem csoda hát, ha ezúttal tömegek érezték úgy, valóban megtörténhet, hogy a parlament elfogadja az abortusz szigorításáról szóló javaslatot. Ziomecka a média szerepét is hangsúlyozta: október 3-ához közeledve az újságok egy része, így például az ő szerkesztősége folyamatosan közölte, mely munkahelyek adnak szabadnapot dolgozóiknak a demonstráció napjára.

– Először csak apró családi vállalkozásokról tudtunk beszámolni, de ahogy a jelentkezők száma szaporodott, úgy nőtt a nyomás valamennyi olyan cégen, amelyik addig nem állt be a sorba – mondja.

A nemzetközi sajtót bejárták a hömpölygő tömeget ábrázoló képek. Agnieszka Graff egy tetőről figyelte a színes esernyővel, fekete ruhában vonuló embereket, és bevallása szerint elsírta magát.

– Soha nem láttam még semmi ehhez foghatót – idézi fel, majd kisvártatva meglepő módon hozzáteszi: szerinte az abortusz szigorításáról szóló tervezet végül a tüntetések nélkül sem kapta volna meg a szükséges politikai támogatást. Méghozzá azért, mert bár a PiS-nek fontos volt, hogy gesztust tegyen a katolikus egyháznak és más, nem egy esetben elég szélsőséges tömörüléseknek a választások idején tőlük kapott támogatásért cserébe, valójában egyáltalán nem áll érdekében erősíteni utóbbi csoportokat. (Arról nem is beszélve, hogy a katolikus egyház korántsem egységes a kérdésben, testületileg pedig nem álltak a kormánypárt abortuszszigorító kezdeményezése mellé.)

– Ön szerint mit jelent, hogy Lengyelországban alacsony a fogamzásgátlók használata, és mégis kevés gyerek születik? – kérdezi beszélgetésünk közben Graff, majd meg is adja a választ: – Hát azt, hogy abortuszok a szigorú szabályozás ellenére is folyamatosan történnek.

Évente kétszázezer ilyen illegális beavatkozást hajtanak végre az országon belül, és virágzik az abortuszturizmus is. Graff szerint mindannak, ami napjainkban Lengyelországban történik, a valódi tétje az, hogy az állam lecsap-e az illegális abortuszt szolgáltatókra. S ha igen, az okozhatja-e például, hogy drágább és veszélyesebb beavatkozásoknak vetik alá magukat azok a nők, akik nem akarnak szülni? Hogy több gyerek születik, az nem szerepel a forgatókönyvek között.

– Erről azonban senki sem mer beszélni – véli Graff.

De mi lesz most a mozgalommal, mi­után a törvénytervezetet kidobták? A tiltakozók többsége szerint a „nők elleni háborúnak” távolról sincs vége. Csak idő kérdése, hogy újabb, hasonló tervezetek kerüljenek a parlament elé. A bajsejtelmeket aligha altatta el a PiS elnökének nyilatkozata. Jaros­ław Kaczyński ugyanis nem sokkal az­után, hogy a szejm elvetette a jelentős ellenérzéseket kiváltó törvénytervezetet, egy interjúban arról beszélt: szeretnék elérni, hogy a nők abban az esetben is szüljék meg gyermeküket, ha a magzat életképtelen vagy súlyosan sérült, hogy meg lehessen keresztelni eltemetése előtt. A nyilatkozat nyomán Anna Dryjanska kevesebb mint huszonnégy óra alatt újabb tüntetést szervezett. Ezúttal Kaczyński háza elé vonultak. Azért oda, mert a politikus nyilvánvalóan nem hallotta meg azon nők üzenetét, akik a megelőző hetekben személyes történe­teikkel támasztották alá, hogy a tör­vényi szabályozás nem megfelelő, további szigorítása pedig szörnyű következményekkel járna. Kérdésünkre, hogy a tüntetők közt mindenki a szabályozás liberalizá­cióját szeretné-e, az újságíró elmondta: van, aki igen, mások azonban csak azt szeretnék, hogy a szabályozás ne szigorodjon tovább.

Akárhogy is, elindult a párbeszéd, és ennek hála Dryjanska szerint egyre többen látják be, a képlet sohasem fekete vagy fehér, és „nem kell szajhának lenni ahhoz, hogy olyan helyzetbe kerülj, amikor nem tudsz megszülni egy gyermeket”. Egy másik lengyel újságíró, Ola Ptak szerint a tüntetések talán legfontosabb eredménye, hogy többé már nemcsak a nagyvárosokban élő értelmiségiek vesznek részt a társadalmi vitában.

A fekete tüntetés résztvevői azonban nemcsak támogatókat, hanem ellenzőket is vonzottak, a közösségi fórumokon pedig megszokottak a durva támadások. Rafał A. Ziemkiewicz lengyel publicista és sci-fi író látta például Anna Dryjanskát Kaczyński háza előtt tüntetni a tévében, majd ehhez Twitter-oldalán a következő kommentárt fűzte: „Nevetséges, hogy Dryjanska az abortuszok szabályozásának szigorítása ellen tüntet, amikor látszik rajta, annyira debil, hogy saját anyja például gond nélkül kérhetett volna abortuszt.” Véleményét rövid időn belül 158-an osztották meg, és 681-en jelezték, hogy tetszik nekik. Bejegyzése miatt – amelyet az író a mai napig nem törölt – Dryjanska be fogja perelni az írót.

Agnieszka Graff ezzel szemben csak legyint a durva beszólásra.

– Régebben, amikor a női mozgalom még erőtlen volt, a Ziemkiewicz-féle megjegyzéseknek volt hatásuk. Ma már azonban az ilyesmi fabatkát sem ér.

Graff szerint minden ilyen megnyilvánulás arra utal, hogy a kormány és a hozzá közel álló körök megijedtek. Most először eszméltek rá, hogy a nőknek valóban lehet politikai súlyuk, és képesek befolyásolni a közügyeket. Jogos a félelmük – véli az ismert női közszereplő, aki szerint az október 3-án felbukkanó valamennyi szlogen közül a legfajsúlyosabb éppen az volt: „Szydło [a jelenlegi lengyel miniszterelnök], ezt a kormányt bizony a nők döntik majd meg!”

Anna Dryjanska azonban esküszik rá, hogy civil szerveződésből soha nem válnak politikai párttá csapatával. Arra számítanak, hogy a következő időben a mozgósítás mindkét táborban erősödni fog. Ők a maguk részéről újabb tüntetéseket terveznek (a múlt hét végén is volt egy), és plakátkampányra gyűjtenek. Az eredeti törvényjavaslatot megfogalmazó s a szejm elé kerülése érdekében aláírást gyűjtő Ordo Iuris ultrakonzervatív szervezet pedig azonnal be is jelentette, hogy tovább küzd az életekért, és fő célja, hogy betiltassa az abortuszt Lengyelországban.

De miért jön fel egyáltalán néhány évente az abortusz szigorításának témája Lengyelországban? Michał Kokot, a liberális Gazeta Wyborcza újságírója szerint ennek oka, hogy a lengyel társadalom nagy része konzervatív és vallásos. Sokan éppen vallási okokból ellenzik az abortuszt, a PiS azonban a jelek szerint ezúttal rosszul mérte fel a közhangulatot. A kidobott törvényjavaslat tartalmával ugyanis még saját választóinak nagy része sem értett egyet. Nem csoda hát, hogy a szavazás óta folyamatosan azt hangoztatják, a tervezetet nem ők szövegezték. Vannak olyan pletykák is, hogy a későbbiekben talán saját változatot terjesztenének be a szejm elé, Kokot szerint azonban a párt érdeke az lenne, hogy egy ideig ne hozzák fel ezt a kérdést. Kerestük a PiS-t, hogy megkérdezzük, mik a témát érintő terveik, lapzártáig azonban nem reagáltak levelünkre.