Nem hiszem, hogy ő lett volna a „legnagyobb” magyar író, gondolkodó a XX. században. Ez a legség és nagyság távol állhatott tőle (és tőlem is), de számomra és sokak számára alighanem ő és az ő életműve a legjelentősebb az elmúlt száz esztendőből. Természetesen elfogultak vagyunk, és az irodalomtudomány és különösen az irodalomtudósok szerint valószínűleg túlértékeljük Hamvast. Ők csak azért gondolják ezt, mert Hamvas Béla életével és műveivel rámutatott: nincs olyan, hogy élettől független irodalom, és nincs olyan tudomány, amely nélkülözhetné a szellem és a lélek kapcsolatát, a kapcsolat folyamatos vizsgálatát.
Miről beszélünk? Arról, hogy mit jelent elfogulatlanul, mégis teljes önátadásban alkotni. Arról, hogy a verseket nem írjuk, hanem éljük. Arról, hogy az életünk az életművünk. Arról, hogy úgy érdemes élni, hogy bár tudjuk, a lélek halhatatlan, de ez az élet most van, egyszer és soha többé.
Ilyen egyszeri, megismételhetetlen élet volt Hamvas Béla élete is. 1897-ben született Eperjesen, és 1968-ban halt meg Budapesten. Természetesen a történetet most csak részleteiben mondhatom el, mert el kell fogadnunk, hogy – legnagyobb bánatomra – rengeteg mindent ki kell hagynom. Nem csak azért, mert egyes részletek talán kevésbé fontosak, és a részletek sokszor elterelik a lényegről a figyelmünket. Nem is csak azért, mert a teljességre törekvő írás minimum lexikonnyi terjedelmű lenne, hanem azért, mert mindezeket el lehet olvasni ezer más helyen.
Ha az élet nagyobb csomópontjaira koncentrálunk, sokkal jobban megmutatja magát a történet mögötti ember, mintha csak szárazan felsoroljuk, hogy kik voltak a szülei, milyen iskolákba járt, ki volt a felesége, mikor halt meg.
Nem sokon múlott, hogy Hamvas még szinte kamaszként oda nem veszett az első világháborúban. Mindenesetre ha Hamvas életéről, motiváltságáról és tévedéseiről érvényes tudást akarnánk szerezni, akkor Hamvas és a háború (mindkét és minden háború) viszonyát kellene elsőként vizsgálnunk.
Ha azonban Hamvas emberi minőségéből, magatartásából szeretnénk tanulni, akkor érdemesebb lenne a nőkhöz való viszonyát, két feleségével, különösen második feleségével, Kemény Katalinnal való kapcsolatát megnézni. Mégis, semmi sem árulna el többet arról, hogy milyen ember volt Hamvas Béla, mint ha barátságainak nyomait vennénk szemügyre, azt, ahogyan Szabó Lajoshoz és Tábor Bélához, különösen pedig ahogy Gulyás Pálhoz, Szepes Máriához és Weöres Sándorhoz viszonyult.