A 11. osztályos magyar fiúk hetven százaléka úgy válaszolt az Országos Gyermekegészségügyi Intézet 2010-es felmérésére, hogy életében már legalább kétszer volt részeg. Ugyanez az arány az azonos korú lányoknál 54,5 százalék. A fiatalabbak sem lehetnek sokkal büszkébbek magukra, hiszen a kilencedik évfolyamba járó fiúk fele, míg a lányok 36 százaléka vitte már túlzásba többször is az alkoholfogyasztást. Az illegális droghasználatot firtató kérdésre a 9–11. évfolyamos diákok 30,7 százaléka felelt úgy, hogy már kipróbált valamilyen kábítószert (legtöbbször marihuánát). A számok a dohányzást illetően még tragikusabbak. A kilencedikesek (fiúk-lányok hasonlóan) kétharmada, a tizenegyedikesek háromnegyede kipróbálta már a cigarettát, sőt a fiatalabbak 22,8, a két évvel idősebbek 31,8 százaléka naponta dohányzik. Ezzel a magyar fiatalok még az Európai Unió (nem túl szívderítő) átlagánál is rosszabbul állnak a tudatmódosító szerek használata terén.
Bár e felmérés már hétéves, nem találtunk adatot arra, hogy e számok jelentősen változtak volna az azóta eltelt időben. Talán nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy a magyar megelőző intézkedések hatékonyságán van mit javítani.
Az utóbbi hetekben bejárta a világsajtót egy olyan ország sikertörténete, amelyet korábban a fiatalkori italozás-dohányzás legrosszabb példái között emlegettek. Az észak-európai népekről szinte mindenki azt gondolja, hogy sokat isznak és dohányoznak. Közszájon forognak anekdoták balti-tengeri kompra szálló svédekről, finnekről, akik a hajó vámmentes bárjaiban kapható olcsó italokat vedelik, sokszor ki sem szállva a célállomáson. E magatartást sok pszichológus próbálta már magyarázni, legtöbben a hideg és a kevés fény miatt gyakori depressziót hibáztatják érte.
Izland sem volt kivétel ezalól. Egy 1992-es, középiskolás korúak körében végzett felmérés szerint negyedük dohányzott naponta, és negyven százalékuk legalább egyszer lerészegedett az előző hónapban (fiúk-lányok vegyesen). Ezeken az eredményeken az ország közvéleménye és vezetői ugyanúgy elszörnyedtek, mint a szociális munkások. Ezért drasztikus lépésekre szánták el magukat. A későbbi látványos sikert azonban a szilárd eltökéltség mellett az szavatolta, hogy nem kétségbeesetten, vagdalkozva próbálták meg megváltani a világot. Ehelyett segítségül hívták a legújabb tudományos eredményeket, amelyek egészen pontosan feltárták, hogy mi megy végbe a felüdülést, stresszcsökkenést kereső ember agyában, olvasható a Mosaicon írt riportban.
Nem kellett persze kérdőívek ezreit kitöltetni a tinikkel ahhoz, hogy az emberek többsége érzékelje, valami nincs rendben. A kilencvenes évek elején péntek-szombat éjjel a részeg tizenéves bandák komolyan veszélyeztették Reykjavík közbiztonságát. Ezzel szemben manapság délután és este alig lehet fiatalokat látni az utcán. Az iskola után különórán, sportedzésen vagy másféle klubban vannak, este pedig otthon a családjukkal. A fiatalkori tudatmódosítás problémájához való társadalmi hozzáállás teljes reformja után ma az izlandi tizenévesek a legjózanéletűbbek Európában. Tavaly a korábbi negyven százalékról öt százalékra esett vissza azok aránya, akik a felmérést megelőző hónapban leittasodtak. A marihuánát kipróbálók aránya 17-ről hét százalékra csökkent, de a legmegdöbbentőbb a cigarettázás alakulása: a napi rendszerességgel dohányzók aránya 23 százalékról három százalékra szorult vissza.
A forradalmi változás hátterében részben egy egyetemi oktató pszichológus, Harvey Milkman eredményeinek hasznosítása áll. Ne gondoljunk azonban soha nem látott módszerekre vagy csodaszerre, a lépések hallatán inkább azt kérdezi az ember, hogy miért nem csinálták már meg ezt réges-régen máshol is. Milkman hetvenes években kezdett amerikai kutatásai arra utaltak, hogy a drogfogyasztók két igen eltérő okból lesznek függők: vannak, akik le akarják nyugtatni magukat, míg mások épp föl akarnak pörögni, hogy az őket érő stresszel újult erővel konfrontálódjanak. Arra is rájöttek, hogy nemcsak vegyületek bevitelével lehet a drog hatásához hasonló biokémiai változásokat kiváltani az agyban, hanem szinte minden olyan viselkedéssel, amelyik izgalmat okoz az emberben. Lehet ez bolti lopás, verekedés, de ugyanígy sport, zene, színjátszás, tehát nem destruktív magatartásforma is. Ma ez (a viselkedési függőség) már közhelyszerűen hat, de negyven évvel ezelőtt forradalmi felismerés volt.
Innen már magától értetődően következett az, hogy hogyan lehetne átültetni a gyakorlatba az elméletet: „Miért nem szervezünk társadalmi mozgalmat a [fiatalok] természetes felpörgetésére? Amikor a saját viselkedésük hozza emelkedett állapotba agyukat. Hiszen az nyilvánvaló volt, hogy ők igenis igénylik a tudatmódosítást” – idézi a pszichológust a Mosaic. A projektet először Denverben valósították meg. Az azóta nemzetközi mozgalommá terebélyesedett kezdeményezés alapötlete szerint nem függőségmegelőző oktatást tartanak a gyerekeknek (hisz azok már régóta voltak, vegyes sikerrel). Hanem olyan klubokat alakítanak, amelyeknek kimondottan semmi közük az alkohol- vagy drogbetegséghez, viszont mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt, és ott nemcsak természetes módon kerülhet némileg módosult tudatállapotba, de észrevétlenül még életvezetési képességeket, megküzdési technikákat is elsajátíthat.
Mindezek jótékony hatása az Izlandot sokkoló 1992-es ifjúsági felmérés eredményeinek mélyebb elemzésekor is nyilvánvalóvá vált. Kiderült ugyanis, hogy azok a gyerekek vannak kevésbé kitéve a drog-, alkoholfogyasztás és dohányzás veszélyének, akik legalább hetente háromszor járnak valamiféle iskola utáni foglalkozásra (főként sportedzésre), sok időt töltenek szüleikkel, és nincsenek az utcán este és éjszaka. Milkman kutatásaira felfigyeltek Izlandon, és idővel sikerült meggyőznie a döntéshozókat elméletei gyakorlati megvalósításáról.
Emellett akkoriban szigorúnak számító ifjúságvédelmi törvényeket is hoztak. Betiltották a dohányreklámokat, 18 év alatt megtiltották a dohányvásárlást, az alkoholét pedig 20 éves kor alatt. De a legnagyobb port kavart rendelkezés az ifjúsági kijárási tilalom bevezetése volt. A 13–16 éves gyerekeknek mind a mai napig tilos Izlandon az utcán tartózkodniuk télen tíz óra, nyáron pedig éjfél után. A szülőket egyesületek alapításával fogták össze, ezek tagjai vállalták, hogy nem engedik gyereküket inni, és esténként otthon tartják őket. Minthogy szinte minden család beszállt ebbe, a gyerekek már nem tudtak azzal érvelni otthon, amikor el akartak menni késő éjjel szórakozni, hogy a barátaik szülei megengedik.
Az állami támogatással alapított sport-, művészeti és egyéb klubok, geotermikus fűtésű uszodák, atlétikai pályával felszerelt parkok látogatásához minden gyerek után hetvenezer forintnak megfelelő utalványt kapnak a családok évente. Mindezek hatására 1997 és 2012 között azon gyerekek aránya, akik sokszor vagy szinte mindig szüleikkel közös programokkal töltik estéiket, megduplázódott, míg a szervezetten sportolóké 24-ről 42 százalékra emelkedett.
Bár az izlandi aktivisták igyekeznek hirdetni eredményeiket, és az azokhoz vezető lépéseket átültetni más országok közegébe is, e kezdeményezés nem mondható teljes sikernek. A klubok fogadtatása nem rossz, de az ifjúsági kijárási tilalom ötlete eddig még csak ellenkezéssel és értetlenséggel találkozott mindenhol, nem is beszélve a hozzáállásbeli különbségekről.
Egy muszlim ország például azért hajtotta el a kutatókat, miután azok az izlandi gyakorlatnak megfelelő kérdőíveket töltettek ki a fiatalokkal, mert azokból az derült ki, hogy nagyon magas arányban fogyasztanak ők is alkoholt. Máshol az egészségmegőrző kezdeményezésekre nem lehet anyagi forrásokat keresni. Egy (nem azonosított) balti országban pedig a szervezett edzésekre járás – a korábbi tapasztalatokkal szöges ellentétben – egyenesen kockázati tényezőnek bizonyult a droghasználat és az alkoholfogyasztás szempontjából. Itt kiderült, hogy a népszerű sportegyesületeket olyan ivó, dohányzó és szteroidokon élő volt katonák működtetik, akik nem éppen az egészségtudatos magatartás reklámarcai.
