Erős hazai és nemzetközi mezőnyben kell versenyeznie a nagyotmondás, a politikai korrektség bástyáinak fáradhatatlan rohamozása vagy a különböző kisebbségek gátlástalan kigúnyolása terén a 75 éves Janusz Korwin-Mikkének. Ha csak saját hazáját nézzük, mások is megérdemelten húzhatnák a fejükre a politikai osztály bohócának csörgősipkáját, elég csak a jelenlegi külügyminiszterre gondolni, aki nemrégiben büszkén számolt be arról, milyen sikeres diplomáciai tárgyalásokat folytatott egy valójában nem létező dél-amerikai országgal, San Escobarral.
Korwin-Mikkének ugyanakkor van egy behozhatatlan előnye, legalábbis saját rossz hírnevének tartós megőrzése terén: senki nem mer olyan nyíltan és minden morális határvonalat figyelmen kívül hagyva gúnyolódni a legkülönbözőbb kisebbségeken, mint ő.
Kretének és debilek – Korwin-Mikke nem politikustársait minősítette például egy szakpolitikai megbeszélés során ezekkel a keresetlen szavakkal (ez kevés lett volna a szélesebb közönség érdeklődésének kiváltásához), hanem a fogyatékkal élőkről mondott véleményt. „Fejre kéne esnem, hogy változzon erről a véleményem” – tette egyértelművé álláspontját. Szavait ráadásul kerekesszékbe kényszerült szakemberhez intézte. Aztán fokozta a fokozhatatlant: hozzátette, hogy a paralimpiát hitleri ötletnek tartja, a fogyatékkal élőket pedig demoralizálja, hogy segélyt kapnak.
Hogy Korwin-Mikke mennyire számít a lengyel politikai élet válságtermékének, azt nehéz lenne megítélni. Egyrészt nem a semmiből bukkant fel, hiszen hosszú ideje politizál, bár kétségtelen, valamirevaló figyelem az elmúlt években kezdte övezni tevékenységét. Ráadásul a rendszerváltás óta eltelt évek során számos rendhagyó vagy különc politikus színre lépésének lehetett tanúja Lengyelország is, kezdve a valaha a szejm padsoraiban helyet foglaló nemváltó, transzszexuáis képviselőtől a műpénisszel hadonászva sajtótájékoztatót tartó Janusz Palikoton át a leginkább csak Liroyként ismert szókimondó rapperig, aki jelenleg a szintén botrányhősként elhíresült, egykor rockzenészként ismert Paweł Kukiz frakciójában ül. De lássuk, hogyan került az élre lengyel földön a politikai tahóság versenyében a női egyenjogúság kritikusa!
Janusz Korwin-Mikke a németek által megszállt Varsóban született 1942-ben. Tanulmányait matematika szakon kezdte, majd felvette a filozófiát is. Matematikusi végzettségét végül nem tudta megszerezni, miután az állambiztonság szórólapok terjesztéséért letartóztatta 1964-ben. Ezt követően jogot, szociológiát, pszichológiát és filozófiát hallgatott. ’68-ban részt vett a lengyel egyetemisták tiltakozó megmozdulásaiban, ezért ismét letartóztatták. Később filozófiából diplomázott, és tudományos munkatársként helyezkedett el különböző intézményekben, így a Varsói Egyetemen. Majd innen is eltávolították. Ezt követően bridzsjátékosként kereste kenyerét.
Ötvenhéttől különféle rendszerhű politikai szervezetek tagja volt, így a második világháború előtt alapított és a szocializmus alatt egyfajta kirakatpártként életben hagyott Stronnictwo Demokratyczne nevű formációé is, ahonnan az 1981-ben bevezetett hadiállapot idején lépett ki. 1978-ban földalatti könyvkiadót alapított. Illegális kiadványok terjesztésének vádjával 1982 márciusában internálták, szabadulása után aláírta a rendszer által felkínált hűségnyilatkozatot, ugyanakkor nem függesztette fel kiadói tevékenységét az ellenzékhez kötődő, úgynevezett második nyilvánosságban. Ezt követően többféle pártkezdemény alapítása körül bábáskodott, majd a rendszerváltást követően különböző, lényegében a személye köré szerveződő pártok égisze alatt igyekezett bekerülni a fősodorba. 1995-től kezdve az elnökválasztásokon is rendszeresen elindult, legtöbbször a saját nevével fémjelzett politikai alakulat jelöltjeként.
Korwin-Mikke körül legutóbb a 2014-es európai uniós választások idején forrósodott fel a levegő. Elemzések szerint egészen sok fiatal szavazott rá, a nőkre vonatkozó kijelentései függvényében érthető módon inkább férfiak. Érdekes adalék ugyanakkor a jelenleg hímsovinisztaként nemzetközi hírnévre szert tevő képviselő kapcsán, hogy előző felesége igen aktív közreműködésével teremtődött meg a család körüli pénzügyi háttér.
Akkoriban az egyik elemzés a Warsaw Shore című valóságshow és a politikai szféra találkozásaként írta le a Korwin-Mikke-jelenséget. A vulgáris szavakban tobzódó, testnedvekben fürdőző anyasorozat, az amerikai Jersey Shore nyomdokaiba lépő lengyel verzió is azt kínálta ugyanis, amit maga a provokatív politikus: egyszerű válaszok és üzenetek kimondását, olyanokét, amelyekről sokáig azt hitték, nyilvános térben még akkor sem meri megfogalmazni őket senki, ha belül esetleg egyetért tartalmukkal.
Aki szemezgetni akar a lengyel politika nagy túlélőművészének botrányszagú idézeteiből, nincs nehéz helyzetben. 2014-ben például fiatal újságírókkal találkozott, hogy a szexuális felvilágosítás témájáról beszélgessenek. Korwin-Mikke ekkor fejtette ki álláspontját: „Inkább arra vágynék, hogy lányom egy pedofil kezébe kerüljön, aki fenéken markolja, mintsem hogy szexuális felvilágosító órán vegyen részt, mert az megöli az erotikát.”
Jutott keresetlen szavaiból a zsidóknak is. Korwin-Mikke sajátos történelemértelmezése szerint ugyanis lengyel földön a világháború alatt a zsidóságot érő erőszak nem volt más, mint az egyenlőtlen gazdasági viszonyok sajátos módon történő rendezése. Ezek után a nyilvános karlendítés, vagy hogy egyik párttársát is megütötte egy alkalommal, valószínűleg szintén beleilleszkedik abba az értelmezési keretbe, ahogy Lengyelország csokornyakkendős provokátora a közszereplést és a problémás ügyek elintézését elképzelhetőnek tartja.
