Igazi modern polgári társadalomra volna szükségünk

Szántó T. Gábor 1945 című filmjük sikeréről, zsidókról, antiszemitizmusról, migrációról és az emberi jogi nyelvet használó Izrael-ellenességről.

– Bevallom, az 1945 és más történeteket olvasva én végtelen pesszimizmust érzékeltem a kötet lapjain a magyarországi zsidók és nem zsidók közötti együttélést, egymás megértését illetően. Az elbeszélésekből úgy tűnik, olyan mély szakadék, olyan mély meg nem értés van a két közösség tagjai között, amit szinte lehetetlen áthidalni. Az elbeszélések szereplőinek nem is sikerül. Rosszul látom?
– Nézzük csak. A könyvben három elbeszélés érinti a magyarországi zsidók és nem zsidók konfliktusát. Az egyik az 1945 alapjául szolgáló írás. Ez a vészkorszak után visszatérőkről és a helyiek feltámadó lelkiismeret-furdalásáról, részint a képmutató kiskirályról szól, aki csak a zsidóktól megszerzett vagyont akarja biztosítani, és ez családi drámához vezet. A másik egy fekete humort sem nélkülöző történet. Egykor deportálásokban közreműködő csendőrtisztet ment fel napjainkban a bíróság, holokauszttúlélők fiai próbálnak önbíráskodni vele szemben, de akciójuk abszurd fordulatot vesz, és egymás túszaivá válnak. Egy harmadik elbeszélésben egy emlék tör bele a jelenbe. Ha van bennem pesszimizmus az antropológiai, az emberi állapotok egészével szemben, hittel ellensúlyozom. A könyv vezérmotívuma egyébként a magány. A túlélők és leszármazottaik magánya, a Felvidékről áttelepített magyaroké, a Magyarországról kitelepített sváboké, a süketnéma fiáért küzdő, megesett anyáé, a családban magára maradó gyereké, a szerelmét és barátját elvesztő kamaszé vagy a sajátos szexuális identitásával viaskodó vallásos emberé, aki nem találhatja meg itthon, vallási közegében a helyét. Miről szóljon az irodalom, ha nem az elesettekről, a kiszolgáltatottakról?

– „Egyszer már végre mi is jól járhatunk!” – mondja az 1945-ben Szentes István jegyző, akinek a fia a korábban zsidók által vezetett patikát működteti a faluban. A többi falusi is úgy gondolja, hogy ők csak végre kaptak valamit abból, ami nekik is járt volna. Mindkét közösség tagjai áldozatnak tartják magukat. Lehet így megbékélés?
– Lehet, ha őszintén beszélünk arról az iszonyatos erkölcsi helyzetről, amelybe a diszkriminatív állami törvénykezés sodorta a társadalmat, elhitetve vele sokéves antiszemita ideológiai sulykolás mellett, hogy elveheti a másét. De filmünk, ez az egyszerre magyar és európai dráma nem a vészkorszakról szól, hanem 1945 nyaráról. Írásaimhoz hasonlóan nem ideológiai szemüvegen át nézi a társadalmat, hanem árnyaltan ábrázol sokféle magatartást. Egy olyan korszakot a világháború vége után és a diktatúra előtt, amelyről alig született műalkotás. Nemzetközi sikere, fesztiválmeghívásai Berlintől Edinburgh-ig, Montrealtól Melbourne-ig, Jeruzsálemtől Rio de Janeiróig mutatják – ahogy a film mellett a könyvem iránt támadt érdeklődés is –, hogy valamibe belenyúltunk. A nagy történelmi események mellett észre kell venni azt, ami árnyékban marad. Utóhatásában a hiányok által drámaibb módon lehet érzékeltetni a művészetben a megelőző korszakokat, eseményeket is. A megbékéléshez ma mindenesetre igazi modern polgári társadalomra volna szükségünk. Tiszteletben kell tartanunk a magántulajdont, a szabad versenyt, de egy bölcs társadalom és állami szociálpolitika tudja, hogy segítenie kell a rászorulókat, ha stabilitást akar. Ennek azonban nem lehet eszköze vallási, faji vagy politikai diszkrimináció.

– Az iskolában én nem tanultam róla, hogy mik történtek Magyarországon, amikor a holokausztot túlélő zsidók visszatértek, hogy például még pogrom is előfordult. Mit gondol, hogyan dolgozta fel múltjának ezt a részét a magyar társadalom?
– Én is érzékeltem a hiányt, még a rendszerváltás és az ezredforduló között is. Nem ismerte még fel sem a politika, sem a média a téma valódi jelentőségét. A szembenézés csak az elmúlt jó másfél évtizedben indult meg, és ambivalens módon, de halad. Míg a kormányzat aktuális megnyilvánulásai – akár beszédekre, akár anyagi támogatásokra gondolunk – gesztusok a vészkorszak emlékezete és a zsidó közösség felé, a maradandó emlékezet objektumai retrospektív önfelmentést, áldozati önképet, féligazságot tükröznek. Világos jele ennek az alaptörvény preambuluma és a Szabadság téri szobor. Ezek felelősségrelativizáló módon örökítik meg a történelmet, ezért is támadt bizalmatlanság a Sorsok Házával kapcsolatban.

– „Mindent ők okoztak azzal, hogy egyáltalán vannak” – hangzik el az 1945-ben. Ön szerint ma is érezhető még a zsidókkal kapcsolatban ez az attitűd?
– Felmérések szerint a magyar társadalom hozzávetőleg egyharmada táplál kisebb-nagyobb mértékben antiszemita, rasszista előítéleteket, többé-kevésbé hasonlóan a nyugat-európai adatokhoz. Az emberben ott lapulnak a destruktív ösztönök, az irigység, a másságtól való félelem. A mintaadó politikai elit, a média, az oktatás és népszerű emberek sokat tehetnek az előítéletek ellen.

– Az első karácsony című novella arról szól, hogy egy holokausztot túlélő apa 1969-ben végül enged a család unszolásának, hogy állítsanak ők is karácsonyfát, ajándékozzanak, mint a „többiek”. Az ajándék azonban egy légpuska, és az apa a karácsonyi díszeket lövi szét. Számomra ez azt jelenti, a zsidó apa nem tudja összeegyeztetni a saját hagyományait, hitvilágát más ünnepekkel. Jól értem?
– Máson van a hangsúly. A novella része az általam korábban említett emlékbetörés. Az apa a második világháború idején egy karácsonyt azzal töltött, hogy részeg katonák célba lőttek rá és más munkaszolgálatosokra. Gyerekei és felesége döbbenten állnak az apából előtörő érzésekkel szemben. Van is karácsony, meg nincs is. Fa van, díszek vannak, és kitörő agresszió. Az élményeket el lehet nyomni, de fel is bukkanhatnak, szimbolikusan véve elégtételt. Akadhat olvasó, akit mellbe vág a végkifejlet, és van, aki megérzi a szatirikus élét is.

 – Mit gondol az 1945 alapján készült filmről?
– „Megrázó erejű”, ahogy a Titanic fesztivál közleménye fogalmazott. Nem vagyok elfogulatlan, közösen dolgoztunk Török Ferenccel a forgatókönyvön, az utómunkán is. Olyan munkatársakat toborzott, mint Ragályi Elemér, aki lenyűgöző képeket rögzített, sokszor a leselkedést, a titkokat érzékeltetve; a különleges, eklektikus zenét komponáló Szemző Tibor; vagy a szerepeikben mélyre merítkező színészek: Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Szarvas József, Szirtes Ági, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván vagy Znamenák István, hogy csak néhány nevet említsek. A közönségdíjak jelzik, sokféle nézőre egyaránt hat a történet, a kép, a zene, a színészi játék.

– A Szombat honlapján is szerepel a hír, hogy Párizsban egy 66 éves zsidó asszonyt kidobtak az ablakon. Bár ezt nem terrorizmusként kezeli a rendőrség, de amikor zsidók ellen követnek el merényletet Európában, mindig felerősödnek azok a hangok, hogy a zsidóknak Izraelbe kellene költözniük. Erről mit gondol?
– Megértem azokat, akik vallásos ruhaviseletük, munkahelyük vagy gyerekeik iskolája miatt elsődleges célpontnak érzik magukat, és távoznak. Nem mintha Izraelben tökéletes biztonságban lennének. Egy régi zsidó legenda szerint az Örökkévaló azért szórta szét és rejtette el a zsidókat a népek közé, hogy ne lehessen őket egyszerre mindenütt megsemmisíteni.

– Milyennek látja a viszonyt a hazai zsidó szervezetek között?
– Nehéz a működésük alapjait megteremteni a vészkorszak vesztesége és a diktatúra után. Gyakran a verseny szelleme dominál, a szükségesnél kevesebb figyelem jut az együttműködésre.

– És milyennek a magyarországi zsidóság és a kormány között?
– Változó. Szomorúan szoktam olykor látni, amikor a zsidó szervezetek közötti szolidaritást gyengíti a kormány „oszd meg és uralkodj” politikája. Fontos fordulata a mai kornak, hogy a jobboldali gondolkodás is színesedik, és a zsidó közösségben is zajló nemzedékváltás során oldódnak régi szorongások.

– A Szombat is vezércikkben bírálta a kormány civil szervezetekről szóló törvénytervezetét. Önöket is támogatja olyan civil szervezet, amelyik beletartozna a „7,2 millió forintos” kategóriába?
– Beleeshetünk ebbe a kategóriába. De zárjuk rövidre a kérdést: kártékonynak tartom mind a CEU elleni hadjáratot, mind a civilek elleni agresszív fellépést.

– Mit gondol a Jobbik zsidóság felé tett gesztusairól?
– Próbálnak elindulni a centrum felé azon az úton, amelyet a Jobbikhoz hasonló neonáci, fajvédő, fasiszta gyökerű nyugat-európai szélsőjobboldali pártok bejártak. A Jobbik közel egy évtizeden át alapvető szerepet játszott abban, hogy a nyílt antiszemitizmus és a cigányellenes rasszizmus lendületesen terjedjen a magyar közgondolkodásban, és alkalmasint erőszakhoz vezessen. Úgy vélem, eddigi változásuk érdekes, de nem elég ahhoz, hogy maradéktalanul higgyünk benne, hogy alapvetően megváltoztak. Írtam is erről. Három kemény tényezőhöz mért magatartásuk alapján tudnék hinni a változásban. 1. Tegyék világossá álláspontjukat a holokauszt emlékezetével és az azzal összefüggő állami felelősségvállalással és feladatokkal kapcsolatban az euroatlanti világban elfogadott normák szerint. 2. Juttassák világosan kifejezésre pártjuk elítélő viszonyát a nyíltan antiszemita, rasszista csoportosulásokhoz és fórumokhoz. 3. Fogalmazzák meg világosan álláspontjukat Izrael Állam létjogosultságáról, valamint a nyugati világ értékeit fenyegető iszlám fundamentalizmussal és a terrorral szemben. Ha mindez megtörténik, és a fordulat nem csupán időleges lesz, hanem felelős magatartássá, normává válik a Jobbik minden hangadója és hivatalos fóruma számára a hitelesség megalapozásáig, akkor kialakulhat az esetleges párbeszédhez szükséges feltételrendszer.

– „Hogy Soros Györgyöt nem kedvelik a kormányoldalon, értjük. Nekünk sem szimpatikus világképének minden eleme – például a Közel-Keletről és Afrikából eredő szabad és tömeges népvándorlás döntően jótékony hatásában nem hiszünk” – írta a Szombat. Mit gondolnak a Soros Györggyel szemben folytatott kormányzati kampányról?
– A migrációt nem Soros okozza, a vele szembeni fellépés ideológiai eszköz. A szélsőjobb szavazóit próbálja elszipkázni ezzel a túltolt kormánypropaganda. Csakhogy átvéve a hangsúlyos idegenellenességet, könnyen megerősítheti az előítéleteket, a társadalom torz gondolkodását.

– A nemzetközi, elsősorban baloldali beállítottságú média tudósításaiban gyakran nem nehéz észrevenni a mélyről jövő zsidóellenes elfogultságot – mondja Gadó János is evidenciaként a Szombat honlapján. Bevallom, én ezt egy olyan közhelynek tartom, amelyet sokat emlegetnek, de senki nem próbálta még meg alátámasztani. Ön mit gondol erről? – A migrációs válságot hogyan kellene kezelnie az Európai Uniónak?

– A helyzetfelismeréssel, hogy a migráció igazi kihívás a nyugati világ számára, amit nem lehet csak és kizárólag az emberi jogok szempontjából nézni, egyetértek. Írtam is erről nemegyszer. Ilyen kihívással a közelünkben a délszláv háború óta nem szembesültünk. Akik üldöztetés elől menekülnek, azokat be kell fogadni addig a határig, amíg nem fenyegetik a befogadó közösség hosszabb távú stabilitását és nyugalmát. Segíteni másokon nemes dolog, de tisztában kell lennünk erőforrásaink határaival. És fel kell tennünk azt a kérdést is: mi lesz, ha éhínség vagy vízhiány miatt egy fél földrész megindul? Természetesen tudom, civilizációk születnek és buknak el, de az Európai Uniónak nem kéne homályos, ideologikus, posztgyarmattartó bűntudatból elébe mennie a dolognak. Össze kellene hangolni az emberiességet a józan ésszel.

– Van egy új hulláma az elmúlt évtizedben az antiszemitizmusnak. Ez a posztkolonialista, univerzalista, „politikailag korrekt”, emberi jogi nyelvet használó Izrael-ellenesség. Összefüggésben áll az egykori gyarmattartó országokban terjedő új baloldali gondolkodással, mely mechanikus, elnyomó/elnyomott dichotómiában szereti láttatni a konfliktusokat. Izrael és a palesztinok helyzete, az iszlám fundamentalizmus kérdése ennél jóval bonyolultabb. Akik az új keletű Izrael-ellenességet kutatják, felvetik, hogy a nyugati világ gondolkodásának szerkezetében van egy többé-kevésbé konstans, tudattalan zsidóellenesség. Ez a történelem során változó formában jelent meg a sajátos társadalmi helyzetű, szokásrendszerű, számukra mindig idegen és gazdasági versenytársként jelentkező zsidósággal szemben. A zsidó akkor is célpont volt, amikor gettóban élt, és később is, amikor beolvadni próbált, olyanná válni, mint a többség. Pogány antijudaizmus, keresztény zsidóellenesség, nacionalista-faji mezben jelentkező antiszemitizmus egymás rokonai, különösen, mert az anyagi irigység időtlen, és az előítéletes gondolkodás homogenizál. Az elmúlt évtizedekben, amikor a vészkorszak miatt erkölcsileg vállalhatatlanná vált a régi típusú gyűlölet, új jelenségként jelent meg a baloldali, kisebbségvédő anticionizmus, melynek gyökereit a Szovjetunió és a kelet-európai kirakatperek idejéből ismerhetjük, s amely Izrael létjogát is vitatja. Mindez korántsem jelenti azt, hogy Izraelnek ne kellene törekednie a palesztinokkal való békés együttélésre. Még akkor is, ha az arab világot mélyen áthatja a frusztráció a fejlett Nyugattal szemben, és a palesztin társadalom egy részét áthatja az agresszió, a revans és gyakran a terror szelleme. Izraelt az arabok a nyugati világ előretolt helyőrségének látják.

– Mit gondol arról, hogy Oroszország elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának?
– Nem az teszi Jeruzsálemet Izrael fővárosává, hogy ez vagy az a politikus elismeri. A történelmi tudat, kétezer év diaszpórájának Jeruzsálem újjáépítéséről szóló imái és a zsidók majdnem teljes európai kipusztítása utáni újjászületés többet nyom a latban. Bölcs felismerés, ha egy nemzet és állam önrendelkezését tiszteletben tartják, és történelmi fővárosát a nemzetközi közösség tagjai is elfogadják annak, ami. Jeruzsálem státusa kapcsán egyszer azt írtam: a világnak fel kellene ismernie a város kínálkozó többes identitásszimbólumának jellegét is, és oda kellene költöztetni az ENSZ-et. Jeruzsálem a zsidóság és egyben a világkultúrák szellemi központja. Aki Jeruzsálemet támadja, ezt veszi ostrom alá.

Melyik a kedvenc

könyve?
Több szerző könyveinek köszönhetek felismeréseket, felszabadító hatást: Iszaak Babel, I. B. Singer, Philip Roth, Pap Károly, Nádas Péter, Kertész Imre.

filmje?
Richard Linklater trilógiája: Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra.

költője?
Rilke, József Attila, Pilinszky János, Orbán Ottó, Petri György és az amerikai vallomásos költők, akik nem féltek a személyességtől, az érzelmektől.

városa? (Ha utazik.)
Jeruzsálem. De szívesen megnézném Észak-Afrika néhány városát is.

###HIRDETES2###