Trump példaképként tekint Ronald Reaganre

Lassan letelik az új amerikai kormányzat első száz napja. A mérlegvonásra Kurt Volkert, az USA volt NATO-nagykövetét kértük meg.

– Éppen az obamacare visszavonásának kudarca mutatott rá egy másik problémára: nem egységes mögötte a republikánus párti támogatás. Ön John McCain embere, húsz éve így vagy úgy dolgozik mellette; ő pedig talán Trump legnagyobb kritikusa a konzervatív oldalon. Tapasztalható-e növekvő ellenállás a párton belül Trump politikájával szemben?
– Nagyon is. A képviselőházban a párton belüli Szabadság platform képviselőit nem sikerült meggyőzni, hogy támogassák Trump egészségügyitörvény-tervezetét, így ők akadályozták meg, hogy az Obama-féle törvény helyett újat fogadjon el a törvényhozás. A pártban egyértelműen megosztottság van. Úgy látom, hogy a republikánus képviselők többsége együtt akar működni az elnökkel, de kétoldalú kapcsolatot szeretnének, vagyis az elnöktől felelős, professzionális, republikánus, konzervatív célkitűzéseket várnak cserébe. A Trump-féle egészségügyitörvény-javaslat nagyon költséges lett volna, ezért sok republikánus visszariadt tőle. Az adóreform azonban más történet lehet, létrejöhet az egységes republikánus támogatás az elnök mögött, sőt még demokrata párti átszavazás sem zárható ki.

– Az adózástól térjünk vissza az ön szakterületére, a nemzetbiztonsági témákhoz. Előbb említette, milyen profi csapata van Trumpnak. Ám nagyon sok bírálat éri ezt a csapatot, sokan attól tartanak, hogy az elnök jobban hallgat Steve Bannonra vagy Jared Kushnerre, mint az ön által tisztelt James Mattisre vagy Herbert McMasterre. Ön is látja ennek a veszélyét?
– Igen, az első időszakban nagy befolyásuk van ezeknek az embereknek, de később, ahogy sokasodnak az ügyek, teljességgel lehetetlen lesz, hogy egy-két ember felügyeljen minden szakterületet: a Pentagon és a külügyminisztérium intézményeit, a titkosszolgálatokat, és így tovább. Elképesztő mennyiségű és horderejű ügyben kell döntést hozni, tehát maga ez a körülmény rákényszeríti a nemzetbiztonsági csapatot, hogy kollektív munkát végezzen. A Trump körüli politikai tanácsadó csapat befolyása nagy volt a kezdeti időszakban, de ez így szokott lenni, ez történt Barack Obama és George W. Bush esetében is. Ám ahogy ezek az emberek megtalálják a helyüket, beosztásukat a kormányzati gépezetben, az intézményrendszerben, a különböző befolyások szépen egyensúlyba kerülnek.

– Trump politikai csapata minden jel szerint kapcsolatban állt az oroszokkal. Ezt jelenleg kongresszusi bizottság vizsgálja. Elég csontváz esett már ki a szekrényből ahhoz, hogy ez az ügy ráégjen a Trump-kormányzatra, esetleg bénítsa jövőbeli cselekvési képességeit?
– Nos, ezt nem tudhatjuk. A vizsgálat majd kideríti. Amit eddig erről az ügyről tudunk, szerintem még nem ad okot aggodalomra. Majd meglátjuk, milyen új információk látnak napvilágot később. Különösen például Paul Manafort (Trump egyik volt kampánytanácsadója – a szerk.) tevékenységével kapcsolatban. De ha csak ennyi történt, mint amennyit most tudunk, az nem lehet torzító hatással az elnök döntési és cselekvési szabadságára.

– Van az új amerikai elnöknek kész stratégiája a folyamatosan változó orosz politikai manőverekkel szemben? Moszkva beavatkozik a nyugati választások menetébe, nyugati hírportálok segítségével álhírekkel dezinformál, katonai mozgásokkal kóstolgatja a határterületein fekvő NATO-tagországokat
– Szerintem jelenleg még nincs kész stratégia. Ennek elsősorban az az oka, hogy az amerikai ellenzék az orosz beavatkozások eseteit arra használja, hogy velük bizonyítsa, Trump nem legitim elnök, nem törvényesen nyerte meg az elnökválasztást. Trump pedig úgy védekezik, hogy nem fogadja el ezt a logikát, és nem is épít stratégiát. Később persze várhatóan előáll majd vele. Ami Oroszország viselkedését illeti: az atomfegyverkezési tervet, a robotrepülőgép-programot, a szomszédos államok ellen elkövetett agressziót, nos, egy ilyen helyzetben nagyon bátorító volt hallani, hogy Trump kiállt az Ukrajna miatt bevezetett oroszellenes szankciók fenntartása mellett, és növelte a védelmi költségvetést. Ezek helyes reakciók.

– A NATO Amerika katonai szövetsége. Trump megjelenése óta Washington és az európai szövetségesek közötti viszony feszültnek látszik. Ezt jól szemléltette a legutóbbi Trump–Merkel-találkozó. Ez valós konfliktus vagy műbalhé?
– Nem nevezném konfliktusnak. A NATO nagy hagyományú és egymást kölcsönös biztosítékokkal erősítő katonai szövetség. És ez így is marad. A jelenlegi bizonytalanságot az okozza, hogy amerikai részről nehezményezték, az európai szövetségesek nem költenek eleget hadseregükre, és emiatt esetleg nem tudnak felnőni azokhoz a feladatokhoz, amelyek a NATO előtt állnak. Mindössze ez a vita lényege, majd meglátjuk, hogyan oldják meg.

– Oroszország célja a megosztás, Magyarország pedig jelenleg külön utas oroszpolitikát folytat az EU-n belül: kétoldalú kapcsolatokat épít, kereskedik Moszkvával. Trump példáját követve egyébként, hiszen ő mondta, hogy eljött a bilaterális kapcsolatok kora, jóban kell lenni Moszkvával. Ez helyes út ön szerint?
– Attól függ Oroszország létező állam, és nincs is messze Magyarországtól. Földgázzal és olajjal kereskedik. És mi mindannyian kereskedünk az oroszokkal. Jó lenne, ha Oroszország konstruktív együttműködő partner lenne a nemzetközi porondon, ha tisztességesen járna el az üzleti megállapodásokban, ha nem lenne korrupt, és nem támadná meg szomszédait. Úgy vélem, hogy kapcsolatban kell maradni Oroszországgal, és meg kell vizsgálni, lehetséges-e vele az együttműködés. Ugyanakkor elég világos, hogy mit képvisel Oroszország Vlagyimir Putyin elnöksége alatt.

– Vannak hasonlóságok Donald Trump és Orbán Viktor között: falépítés a határra az illegális bevándorlás megállítására, „America First”/„Magyarország mindenekelőtt” politika, a nyugati értékek védelme az iszlám térnyerése ellenében. Ezen hasonlóságok okán várható, hogy más lesz a Trump-kormányzat hozzáállása Magyarországhoz, mint amilyen az Obama-kabineté volt?
– Igen. Az Obama-kormányzat sok bírálatot fogalmazott meg a magyar demokrácia állapotával, az Orbán-kormány intézkedéseivel szemben. Szerintem sokszor úgy, hogy esetleg meg sem értette azokat. Úgy gondolom, hogy a Trump-kormányzat beiktatása új kezdetet jelent az amerikai–magyar kapcsolatokban. Igazából nagyon sok kérdésben megegyező álláspontot képvisel a két ország. Nagyon jó esély van az új kezdetre.

– Ha az amerikai külügyminisztérium felkérné önt, hogy legyen nagykövet Budapesten, elvállalná?
– Nem volt ilyen jellegű megkeresés, és nem is várok ilyen jellegű állásajánlatra a külügy részéről.

– De elvállalná, ha lenne?
– Nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni olyan megbeszélésekről, amelyek nem történtek meg, és olyan állásajánlatokról, amelyeket nem kaptam.

Kurt Volker

1986–1988: a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elemzője
1988–1994: az amerikai külügyminisztérium munkatársa
1994–1997: az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén a politikai főtanácsos helyettese
1997–1998: John McCain szenátor kongresszusi stábjának tagja
1999–2001: George Robertson NATO-főtitkár hivatalának helyettes vezetője
2001–2005: a fehér házi nemzetbiztonsági tanács NATO-ügyekért felelős igazgatója
2005–2008: az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese
2008–2009: az Egyesült Államok NATO-nagykövete
Jelenleg a McCain Institute főigazgatója