Forrnak az indulatok az unió leghűségesebb városa körül

Háromszáz évvel Gibraltár megszerzése után a britek újra a spanyolokkal csörtéznek a „szikláért”.

A brit–spanyol vita főszereplői azonban mégsem a szikla lakói, akiknek a nyolcvan százaléka egész egyszerűen gibraltárinak vallja magát. Ez a népcsoport egészen különleges nyelvváltozatot beszél, a llanitót. Az itt élők büszkék identitásukra, így napjainkban már online folyóirat és havilap is készül ezen a „nyelven”, amely leginkább a spanyol és az angol keveréke. A gibraltári öntudatot persze nagyban erősíti az is, hogy itt messze jobban élnek az emberek, mint Spanyolországban: 62 ezer euró az egy főre jutó bruttó hazai termék, míg a szomszédos spanyol tartományban, Cádizban már csak 16 ezer. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Cádizban az emberek 37 százaléka munkanélküli, miközben Gibraltáron gyakorlatilag nem létezik ez a fogalom. Így korántsem túlzás azt állítani, hogy a két terület között a gazdasági szakadék nagyobb, mint az Egyesül Államok és Mexikó között.

Gibraltár egyedi helyzetét egyébként az unió is megerősítette, mivel beleegyeztek, hogy a városállamban különösen kedvező adókulcsok legyenek, Spanyolországhoz képest így valóságos adóparadicsom ez a néhány négyzetkilométer: már több ezer banki és pénzügyi vállalkozást vonzottak ezzel a területre, amelyek alaposan felhúzzák a szikla gazdasági teljesítményét. Nem is csoda, hogy a gibraltáriaknak eszük ágában sem volt kiválni az Európai Unióból, a brexitreferendumon a lakosságnak csupán a négy százaléka választotta ezt az opciót, így Gibraltárt teljes joggal nevezhetjük az unió leghűségesebb városának.

Ez azonban aligha nyom majd sokat a latban, amikor megkezdődnek a városállam jövőjéről a tárgyalások. Amikor Theresa May brit miniszterelnök az Európai Tanács elnökének írt levelében bejelentette a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválását, nem említette a brit korona fennhatósága alá tartozó Gibraltár sorsát. Az unió azonban a fő tárgyalási irányelvek közé betette azt is, hogy a brit kormány és a közösség közötti majdani megállapodás akkor terjeszthető ki a Spanyolország déli részén fekvő területre, ha erről London és Madrid külön megállapodik. Londonban erre elszabadultak az indulatok: a hatalmon lévő konzervatív párt egyik volt vezetője, Michael Howard egyenesen párhuzamot vont a Gibraltár feletti brit szuverenitás és az Argentína által 1982-ben megszállt, majd a brit hadsereg által 77 napos véres háborúban visszavívott Falkland-szigetek brit fennhatósága között. A politikus kijelentette: 35 évvel ezelőtt egy másik női miniszterelnök, Margaret Thatcher haderőt küldött a világ másik végébe, hogy megvédje brit emberek másik kis csoportjának szabadságát egy másik spanyol ajkú ország ellenében.

– Teljesen biztos vagyok benne, hogy jelenlegi miniszterelnökünk is hasonló elszántságot tanúsít majd Gibraltár ügyében – fogalmazott Howard, aminek nyomán sokan már brit–spanyol háborút vizionáltak. Még a brit kormányfő szóvivőjének is meg kellett szólalnia az egykori tory vezető nyilatkozata után, aki elmondta: nem lehetséges, hogy az ügynek bármilyen katonai vonatkozása legyen, ezért elképzelhetetlen, hogy a brit haditengerészetet kivezényeljék.

A Gibraltár körüli indulatokat jelzi, hogy április közepén az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre a Madridba érkező leicesteri drukkerek összeverekedtek a spanyol rohamrendőrökkel, miközben azt kiáltozták: „Gibraltár a miénk!” A videofelvételeken azonban az is látszott, hogy a spanyol rendőrök a békés szurkolókat is válogatás nélkül ütötték. Sőt, az uniós vezetők múlt heti, brexitről szóló tárgyalása előtt néhány órával a spanyol haditengerészet Cazadora nevű korvettje gibraltári vizekre hajózott, ami már a harmadik ilyen eset egy hónap alatt. Ezúttal a brit királyi haditengerészet és a helyi rendőrség hajói kísérték ki a három mérföldes gibraltári tengeri övezetből a spanyol hadihajót.

Egyelőre tehát nyoma sincs az egyetértésnek Gibraltár kérdésében, amelynek sorsa így továbbra is teljesen bizonytalan. A forrófejű politikusokkal szemben a gibraltáriak így alighanem akkor döntöttek a legokosabban, amikor a llanitót kifejlesztették, amellyel mind az angol, mind pedig a spanyol nyelv megérthető.