Száz éve jelent meg Szűz Mária Fátimában

1917. május 13-án a portugáliai Fátima közelében három gyereknek megjelent Szűz Mária.

Egy meleg májusi napon a tízéves Lúcia két unokatestvérével, a nála egy évvel fiatalabb Franciscóval és annak hétéves húgával, Jacintával kis nyájat őrzött a portugáliai Cova da Iria nevű területen. A három pásztorgyerek szokásos déli rózsafüzér-imádsága végeztével szórakozásból házikó építésébe kezdett. Épp köveket hordtak a készülő épülethez, amikor nagy fényesség támadt körülöttük. A fényt villámnak vélték, megijedtek, és haza akartak menni, de a jelenség megismétlődött, és a sugárzó világosságból egybevágó elbeszéléseik szerint nőalak bontakozott ki előttük. Rózsafüzért tartott a kezében, és arra kérte a gyerekeket, hogy öt egymást követő hónap tizenharmadik napján jöjjenek el újra arra a helyre, ugyanabban az órában. A gyerekek így is tettek, és a nő mind az öt alkalommal megjelent előttük, látomásokat idézett elő körülöttük, és titkokat bízott rájuk, amelyeknek egy részét a mai napig titokban tartja az egyház.

Az apokaliptikus látomások egyikéről így beszélnek a gyerekek: „Szűzanya hatalmas tűztengert mutatott, amely a föld alatt látszott. Emberi formájú démonok és lelkek voltak alámerülve mint égő, átlátszó széndarabok, megfeketedett vagy bronzszínben ragyogtak, a tűzvészben lebegtek, aztán az égbe emelkedtek a lángok segítségével, melyek belőlük indultak füstfelhőket okádva, majd körülvéve minket súlytalanul, fájdalmas és kétségbeesett sikolyok és nyögések közepette visszahulltak. Nagyon megrémültünk, reszkettünk a félelemtől.”

Ma is megvan egy korabeli fotográfia a három kisgyerekről. Lúcia, Francisco és Jacinta rózsafüzérével, imára kulcsolt kézzel, sötét tekintettel néz az objektívbe, és egyáltalán nem tűnik felhőtlenül boldognak. Ha megismerjük látomásaik többi részét, nem is csodálkozunk rajta. A fénybe burkolt nőalak többek közt így beszélt a gyerekeknek: „Láttad a poklot, ahová a szegény bűnösök lelke kerül. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha megteszik, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül, és béke lesz. A háború a végéhez közeledik, de ha az emberek nem hagyják abba Isten megbántását, még rosszabb fog kitörni XI. Piusz pápa méltósága alatt. [ ] Kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az első szombati engesztelő szentáldozást. Ha kérésemet teljesítik, Oroszország meg fog térni, és béke lesz; ha nem, elterjeszti tévtanait a világban, háborúkat és az egyház üldözését okozva.”

A gyerekek beszámolója 1917 tavaszán nagy port kavart. Sokan voltak, akik hittek nekik, és sokan kételkedtek. Portugália akkori legnagyobb (kormánypárti, egyházellenes) újságjában, az O Séculóban Avelino de Almeida gúnyolódó cikkeket írt a fátimai eseményekről, a gyerekeket pedig letartóztatták, arra próbálták őket kényszeríteni, hogy vallják be, hazudtak. Ám ők erre nem voltak hajlandók. Fogva tartásuk miatt le is maradtak az augusztusi látomásról, amelyet szabadon bocsátásuk után, augusztus 19-én „pótolt be” a Szűzanya.

Az utolsó jelenésre sok tízezer ember gyűlt össze a Cova da Irián. Korabeli újságok beszámolói és fotók alapján 30-70 ezer főre becsülik a tömeget, amely a szakadó eső ellenére megjelent október 13-án. Az esernyők erdejében várakozók közt akadtak hívők és ateisták, kételkedők és szenzációra éhes tudósítók egyaránt. Délre az eső elállt, a felszakadozó felhők közül előtűnt a nap, amely ezúttal nem hétköznapi arcát mutatta. „A nap, amelyet hol bíbor, hol sárga vagy mélyvörös láng övezett, mintha hihetetlen gyors, forgó mozgást végzett volna, s közben időnként úgy látszott, mintha leesne az égről, és a föld felé zuhanna, hatalmas hőséget sugározva” – áll az Ordem című lap korabeli példányában. Az eseményt hasonlóan írta le Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudományi professzora, és erre rímel a fentebb már emlegetett Avelino de Almeida tudósítása is, aki minden bizonnyal azért látogatott a helyszínre, hogy saját szemével bizonyosodjon meg róla, hogy a parasztgyerekek által előrevetített csoda nem fog megtörténni: „Az emberek döbbenten nézték, hogy a nap megrázkódik, majd gyors, hihetetlen mozgásba kezd, a kozmikus törvényeknek ellentmondó módon” – írta a jelenést követően az O Séculóban. A helyszíni beszámolók egyként említik, hogy a „napcsoda” végén az előzőleg bőrig ázott emberek száraz ruhában távoztak a helyszínről.

Már akkor is sokan kerestek természettudományos magyarázatot a történtekre. Auguste Meessen, a Leuveni Katolikus Egyetem fizikai intézetének professzora szerint a szemtanúk élménye nem volt más, mint a hosszas napba nézés optikai hatása. Úgy vélte, a megfigyelt „táncolást” valószínűleg a rövid napba tekintések nyomán keletkezett retinális utóképek idézték elő, a színek váltakozását pedig a retina fényérzékeny sejtjeinek károsodása okozta. Régi szemészi tapasztalat azonban, hogy akár néhány másodpercnyi napba nézés is átmeneti vagy maradandó szemkárosodást okozhat. A fátimai napcsoda során több tízezren néztek a tűző déli napba, mégpedig nem másodpercekig, hanem percekig, mégsem volt olyan híradás, hogy akár egyetlen jelenlévő is szemkárosodást szenvedett vagy megvakult volna, ami más állítólagos jelenési helyeken megtörtént egyes csodaváró zarándokkal. A szkeptikus szerző, Steuart Campbell a Journal of Meteorology 1989-es kiadásában pedig azt írta, hogy 1917. október 13-án a sztratoszférában lebegő porfelhő okozta a nap látszólagos elváltozását; ezért lehetett könnyen beletekinteni, ezért játszott sárga, kék, lila színekben, és ezért tűnt úgy, mintha forogna. Ez a feltevés is ellentmond azonban a szemtanúk beszámolóinak, ugyanis nem mindenki látta az égi csodát.

Kétkedés ide vagy oda, az eset után özönleni kezdtek a Fátima melletti Cova da Iriára a zarándokok. Az 1921-re felépített jelenési kápolna ma a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye, évente legalább négymillióan utaznak ide a világ minden tájáról olyanok, akiket megérintett a látomás üzenete. Most, kerek száz évvel a történtek után Ferenc pápa is ellátogat Fátimába, hogy szentté avassa a három pásztorgyermek közül Franciscót és Jacintát, a testvérpárt, akiket még gyerekkorukban, néhány évvel a történtek után elvitt a spanyolnátha. Unokanővérük, Lúcia apáca lett, 2005-ig élt, de az általa őrzött titkokból, amelyeket megosztott az egyház vezetésével, még ma sem hoztak mindent nyilvánosságra. Az ő szentté avatásához szükséges vizsgálatok hosszú életére való tekintettel még folyamatban vannak.

– 1931-ben a teljes portugál püspöki kar elzarándokolt Fátimába, és felajánlotta Portugáliát a Szűzanyának. Sokan ennek tudják be, hogy az országot elkerülték a második világháború borzalmai. Ez akkor felrázta kereszténységében az egész nemzetet – mondja Pákozdi István egyetemi lelkész, teológiai tanár, akit többek között arról kérdeztünk, mi kell ahhoz, hogy az egyház hivatalosan is állást foglaljon egy jelenés mellett.

– Létezik hivatalos kinyilatkoztatás és léteznek magánkinyilatkoztatások. A hivatalosak a Biblia utolsó könyvével, a Jelenések könyvével lezárultak. Hitünk szerint az üdvösség kérdésében mindezeken túl új tényezőt, amely gyökerében kiforgatná eddigi hitbeli tapasztalatunkat, nem várhatunk. Viszont ez nem zárja ki a személyes látomások, különféle isteni megszólítások lehetőségét, amelyek szinte a kezdet óta kísérik az egyház életét. Persze mi mindig azokra figyelünk leginkább, amelyek saját kortársaink életében zajlottak. Egy jelenés akkor válhat egyáltalán vizsgálat tárgyává, ha teljes mértékben összhangban van a Szentírással, amit a megszólított állít róla. Ebben az esetben pedig éppen ez a helyzet. A gyerekek figyelmét az ima és az engesztelés fontosságára hívta fel a látomás, amely Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét hangsúlyozta, különös tekintettel az első szombatokra, és a világ, ezen belül is Oroszország felajánlását kérte Mária Szeplőtelen Szívének – fejtegeti Pákozdi István, aki szerint a fátimai jelenésben az a meglepő, hogy három tanulatlan pásztorgyerek előtt nyílik meg a természetfölötti világ, és az ő figyelmüket hívja fel valamire, amiről ők maguk sem tudják, mi a jelentősége.

– A fátimai látomást illetően három titokról is beszélünk. A pokol látomása mint vízió jelenik meg, mint a büntetés valóságos lehetősége az istentelen világ számára, ha nem tér meg. A második titok Mária szeretetének kultuszát ösztönzi a világban, a világ békéjének és a lelkek üdvének előmozdítása céljából. A harmadik pontot sokáig titokban tartották, de Lúcia végül azt is átadta XXIII. János pápának, akitől aztán II. János Pál és a Hittani Kongregáció akkori vezetője, Joseph Ratzinger vette át 1996-ban. Teljes egészében még mindig nem hozták nyilvánosságra, de azt sejtjük róla, hogy talán még konkrétabb üzenetet tartalmaz a pápaság, illetve az egyház jövőjére vonatkozóan. Szó volt arról is, hogy megjövendölték benne a II. János Pál pápa ellen 1981. május 13-án elkövetett merényletet is – mondja a teológiai tanár. – A merénylet idején azért annyit mondtak erről a titokról, hogy semmi olyan tragikus dolog nincs benne, amitől az egész emberiségnek félnie kellene, viszont valószínűleg személyekre lebontva olyan próféciát tartalmazhat, amelyet nem akarnak nyilvánosságra hozni.

II. János Pál egyébként az érdekes módon szintén május 13-ra eső merénylettől való megmenekülését Mária oltalmának tulajdonította, és ennek emlékezetére készíttette el a Szent Péter tér egyik vakablakában azt a mozaikot, amely Máriát mint az egyház anyját ábrázolja.

Az egyház állásfoglalása azonban nem mindenhol ilyen egyértelmű. Međugorjében például évtizedek óta folynak beható vizsgálatok, hitelesek-e az onnan elterjesztett Mária-jelenések.

Az egyház csak akkor emel valakit a boldogok vagy a szentek sorába, ha élete minden egyes elérhető aspektusa áttekinthető, és az életszentséget mutatja – tudjuk meg a lelkésztől. A međugorjei látnokok nem ezek közé tartoznak, náluk súlyosabb pszichés problémák is előkerültek. Ők valószínűleg soha nem lesznek boldoggá vagy szentté avatva, és ez megkérdőjelezi látomásaik hitelességét is.

– Az onnan elterjedő Mária-üzenetek ráadásul nem foglalhatók össze olyan pontokban, amelyeknek megvan a bibliai megfelelőjük – mondja Pákozdi István. – Roppant primitív és az egyház számára kicsit szégyenletes üzenetek terjedtek el, amelyek nem az ottani történések hitelességét támasztják alá. Más kérdés, hogy sokan térnek vissza Međugorjéből azzal, hogy a bűnbánat légkörével találkoztak, és az imádság szelleme megérintette őket. Ugyanakkor ki kell jelentenünk, hogy ez a világ bármely pontján kialakulhat Mária-jelenés nélkül is.