A mindig félmeztelen, mátészalkai óriás kígyóval a testén sétálgat időnként

Télen ő a Mikulás, vasrózsáival világszerte udvarolnak, és nincs gép, amelyet el ne tudna indítani.

Keresni kezdtük a Maszekot. A szabolcsi újságíró-kollégától kapott levélben többek között ez állt: „A dinnyés Töröknek nincs telefonja, mindenki személyesen keresi meg, Mátészalkán mindenki tudja, ki a Maszek. Egy ismerősöm átmegy hozzá a saját mobiljával, azon keresztül tudsz kapcsolatba lépni vele.”

Másnap csörög a telefon. „Halló, mindjárt adom a gyereket, csak állandóan elcsámborog” – mondja a telefonos médium. Végül Maszek szól bele. Szeretettel vár bennünket, csak kövessük a kovácsoltvas térplasztikát. Amúgy meg bárki megmondja, hol lakik. „A bányászok köszöntésével búcsúznék: Jó szerencsét!” – mondja végül.

E mágikus realista felütés után elérkezik a személyes találkozás napja. Maszek utcájában nagyon sok a 10-es meg 12-es házszám, ami ugyebár nem túl észszerű, de nem is kell logikát keresni benne. A postás tudja, ki hol él, keresni meg igazán csak a Maszekot szokták erre, de róla úgyis mindenki tudja, hol lakik, aki meg nem, az keresse a szekérvasból készült kerítést és házdíszt. 

Török László észre sem veszi, hogy beléptünk a műhelyébe. Vagy inkább mesebirodalmába. A rádióból üvölt a Best Friends for Eternity. Hamar rájövünk, hogy őt keressük, mert a 71 éves kora ellenére is rendkívül jó erőben lévő férfi széles hátán óriási betűkkel virít a tetoválás: MASZEK. Maszek mindig félmeztelenül jár, legtöbbször télen is. Egyszer egy hölgy megkérdezte februárban, miért nem vesz fel valamit. Erre Maszek beszaladt a műhelybe, és felvette a felsőtestre akasztható fakígyóját, ezernyi különleges munkája egyikét. Az installáció azt a benyomást kelti, hogy viselőjére ráfonódott egy kígyó. Visszament a hölgyhöz, és megkérdezte, jó lesz-e így. „Kérdezte, hova megyek, mondtam, az OTP-be.”

Kedvesen fogad bennünket.

– Itt csapom el az időmet. Ez itt egy fatyúk, ez fogja tojni a négyszögletes tojást – utal előre sokat sejtetően.

Fából készült szárnyast mutat. Maszeknak szokása, hogy uszadékfába, gyökerekbe belelát formákat, és azokat egy kis további faragással kiemeli.

– Ebben van három állat – mondja, miközben újabb fatárgyat mutat. – Így fóka, így meg kutya, ha meg így nézem, rengeteg van belőle a parlamentben.

– Fehérgalléros bűnöző?

– Nem, csak görény.

Ezer és ezer fém- és fatárgya közt akad kugligolyó, karbidlámpa, vasrózsa, telefon, mobiltelefon fából, amelyen szögek a billentyűk. Régebben ezt hordta a nadrágszíján. A falon lógó citerát leveszi, tiszteletünkre játszik rajta egy kicsit.

Maszek azzal került be a hírekbe korábban, hogy négyszögletű dinnyét termesztett. Munkásságáról egyébként naplót vezet, bekerül oda minden említésre méltó, ami vele történt, gyűjti a róla szóló sajtót is. Tévéfelvételből kivágott képeket látunk beragasztva, Erős Antónia mondja a híreket, mögötte kivetítve Maszek és egy négyszögletű dinnye.

– 2001. szeptember 11-én érett be az első szögletes dinnyém – idézi fel a több szempontból is nevezetes dátumot. – Jöttek a tévések, és kérdezték, mi lesz a következő. Már akkor elképzeltem, hogy egyszer négyszögletű tojást csinálok, tíz év múlva sikerült is. A négy leányunokám behatolt Nyírmeggyesen a baromfiudvarba, és a legidősebb hozott egy tojást, amelynek nem volt meg a meszes kérge. A nagyanyám nagyanyja azt mondta, minden századik tojás ilyen. Másnap már fogtam is a négy centi széles lemezcsíkot, és sablont hajtottam belőle, olyan kockát, mint régen a vályogvetőké volt. Rátettem a lágy tojást, belehuppant, nem szakadt ki. Összezártam, és betettem a mélyhűtőbe.

Egyébiránt a dinnye is sablonban készül, a zsenge fiatal termést kell fakeretbe tenni, abba nő bele a gyümölcs. Maszek egyszer egy dinnyét is megpatkolt, hogy ne csak a tojást patkolják már húsvétkor.

Lapozunk egyet a naplóban. Egész oldalon jön szembe a csodakerítés.

– Jöttek többen is azzal, micsoda kovácsoltvas kerítést és kaput készítettek. Na, mondom, elmentek ti a bolhás vackotokra, egyikőtök sem látott sem tüzet, sem üllőt, sem kalapácsot. Majd a szakállas megmutatja nektek, hogyan kell igazi, tűzből, kézzel kovácsolt vasszerkezetet csinálni! Addig mentem, amíg össze nem tudtam szedni annyi lőcsösszekér-vas alkatrészt, hogy létrejött belőle a kapu, a kerítés, a térplasztika és a szalkai kovácsoltvas csipke. Utóbbi úgy lett, hogy egyszer látom a tévében, amint egy lengyel művésznő egy pécsi panelház pucér falára odafestette a halasi csipkét. Hú, az anyád, mondom, mit összetornázhattál, amíg azt odatetted. Szereztem egy szekeret, leégettem a rozsdát a vasakról. Ebből lett aztán a szalkai kovácsoltvas csipke. Ebbe a szekér minden vasdarabkája belekerült.

 – 1964 óta vasas vagyok, azóta taposom a lábrácsot. Idén januárban lett ötvenéves a Mátészalkai Ipari Szerelvény- és Gépgyár. Ott kezdtem, de 1972-ben kiléptem, mert megnősültem. Itt, a szomszédban volt a Zöldért. Ott folytattam, és azóta tmk-s állandó ügyeletes vagyok.

Ha bárki nem tudná, a tmk a tervszerű megelőző karbantartás rövidítése.

– Mindenkinek mindent megcsinálok. Volt, hogy a Tescóból küldtek hozzám vasárnap sütőgépet javítani. Az óvodában csak úgy fogadtak a gyerekek, hogy itt a csinálós bácsi. Előfordult, hogy azzal jöttek, mozdonyt kellene javítani, mert a vezetőnek Sátoraljaújhelyre kell érnie. Pontosabban egy kulcs kell, mert nem indul el a gép. Gyorsan fogtam a flexet, a fűrészt, a reszelőt. Kiméregettem, megvagdaltam, csináltam egy nyerskulcsot. Volt, hogy a ház előtt megállt a mentő, benne a beteggel, mert nem működött a lélegeztetőgép, azt kellett gyorsan megjavítani. Ha fizetnek, fizetnek, ha nem, az sem baj. Gyermeknapra a polgármester felkérésére kulcsot készítettem a városnak, azt adták át a gyerekpolgármesternek.

Nem díszpolgár még Mátészalkán? – kérdezzük, mert kézenfekvő lenne.

Nem az, de elismerést már kapott a magyar kultúra hetén. Így szólt az indoklás: „A Kultúra Központjának kétkezi munkájával segített. Valahányszor segítséget kértünk tőle – és kértünk eleget –, mindig azt mondta: »Ajánlom a köz javára.« Fizetni sosem kellett. Kiemelten hálásak vagyunk a Mátészalka kultúrájának szimbólumaként tekintendő Mécsestartó Fiú életre hívásához elengedhetetlenül szükséges mécses elkészítéséért.”

Lapozunk az albumban. „Mikulás 1997 óta”, ez áll a következő oldalon. Maszek két évtizede képviseli a puttonyost telente, de a gyerekek sajnos nyáron is felismerik. Amúgy nagyon szeretik őt, ez a birodalom ezzel a figurával pontosan nekik való.

– Volt itt egy nyolcéves kislány, egy egész délelőttöt ellegelészett. Amikor ment el, azt mondja: „Maszek, hadd öleljelek meg!” Megölelt, és hozzátette: „Nagyon szeretlek! Ideköltözöm hozzátok!”

Újabb kép, újabb sztori. Ezúttal a körte alakú dinnye következik. Hát az meg hogyan készül? – kérdezzük, egyik ámulatból a másikba esve.

– Ezt már kérdezte a doktor úr is, mondtam, úgy, ahogy ti a bélszűkítést csináljátok. Kisebb termés korában a végére ráhúztam egy csövet, ott nem tudott fejlődni, csak a csövön kívül.

Következnek a vasvirágok. Összeáll, miért lóg Vass Virág portréja egy szögről. Rákérdezünk, de a kollegina még nem járt nála Mátészalkán. Lemezből hajtogatja meg a virág leveleit. A szirmokat sablonból vágja ki, két-három réteget tesz egymásra.

– Sokan vannak, akik azt mondják, ilyen csak az én csajomnak lesz. Pedig van már néhány helyen, Bécsben, Drezdában, Lipcsében, Nagyvisnyón és Budapesten az iparművészetin meg ki tudja még, hány helyen. Ez még a saját színében van a lemeznek – mutat a levelekre –, de a szirmokat már úgynevezett ipari barnítással kezeltem. Meggypirosra izzítottam, majd belenyomtam fáradt olajba.

„Imádom a virágok illatát,

a meghitt sétákat”

Ezt hirdeti a fedetlen testű lány, aki korábban a CKM belső oldalain élt, majd kiköltözött Maszek műhelyének falára. Feltesszük, nem a villanó keblek, inkább a mondat líraisága és Maszekra vonatkoztatott igazságtartalma miatt került ki.

Mai házuk helyén gyerekkorában tornácos parasztház állt. Innen a pályi úton lévő kastélyba került a család, akkor kezdődött a téeszvilág, az édesapja ott kapott munkát. Az apa egyik barátja a Balkányi Állami Gazdaság igazgatója volt, odavitte üzemegység-vezetőnek.

– Volt ott hatalmas tehénistálló, gyümölcsös, erdő, csatorna. Reggel felmentem a dombra az istállóba, a Rocskából fejtem egy literes fülessel, és legyűrtem egy habost.

Maszek Bökönyben kezdte meg az első osztályt.

– Tavaly nyáron elvitettem magam oda, és sikerült is betérnem egy kocsmába, ahol elmondták, ki mindenki nincsen már. Bökönyből Hajdúdorogra kerültem, oda jártam harmadikos koromig. Az iskola hegyen volt, addig csak dombot láttam. Sétaösvény vitt fel a fák mellett. 1957-ben költöztünk vissza Mátészalkára, negyediktől már ott jártam. Nyolcadik után ipari esztergályosnak tanultam.

Még nem volt tizennyolc éves, amikor bevonult katonának. Miskolcon szolgált a különleges légvédelemnél 26 hónapon át. Amikor 1967. január 13-án leszerelt, már két hete működött a szerelvénygyár. Január 15-én kezdte meg ott a munkát. Idén e napon, az ötvenéves évfordulón be is ment az üzembe. Így üdvözölték: „Nincs felvétel, Maszek, szevasz!”

– Még az kéne! – teszi hozzá.

Később jött a már említett Zöldért, majd az Erdért. Bárhol is dolgozott, mindenütt tervszerűen alkalmazta a megelőző karbantartást.

– Nem vetettem meg soha azokat, akik sok munkahelyen dolgoztak, mert mindenhol tanul az ember. Csak azt nem szeretem, ha percenként váltanak.

Maszeknak három gyereke van, a fia már jó húsz éve éttermet, pizzériát vezet Mátészalkán, egyik lánya mezőgazdasági végzettséget szerzett, a másik cukrászatban dolgozik Nyíregyházán. Négy nagy unokája mind lány. Katalin, a felesége mutatja büszkén a fényképeiket, és hozzáteszi, boldog, hogy mindegyikük konfirmált, hiszen ebben a bizonytalan világban „minden úgy elsikkad, semmivé válik”. Azt is megosztja velünk, férje nagy bánata, hogy a környéken nincs senki, akit érdekelne, amit csinál, és esetleg továbbvinné, pedig olyan szívesen átadná a tudását.

– A világ mostanában nem erről szól, pedig annyira szívesen fogad mindenkit. Az élteti, hogy mutogathassa, mi mindent gyűjtött össze – mondja az asszony.

Tényleg érthetetlen, miért nem lógnak fürtökben a gyerekek Maszek műhelyében. Minket a hosszú nyári szünetekben kirobbantani sem lehetett volna onnan. Még az sem zavart volna, ha tudjuk, decemberben ő a Mikulás.