Agyontetovált nyugdíjas gengszterek és unatkozó rendőrök Japánban

Japánban lassan megszűnik a bűnözés. A rendőrség unatkozik, és vannak, akik szerint ennek nem lesz jó vége.

Az egyik nagojai bevásárlóközpontból nagyjából kétszázezer forint értékű ételt loptak el, jelentette az AFP. A bűnösöket elfogták. A helyi jakuzacsoport, a kóbei Jamagucsi-gumi két tagja – egyikük 52, másikuk 59 éves – volt az elkövető. A kóbei Jamagucsi-gumi két éve vált ki Japán legnagyobb jakuzaklánjából, a kóbei Jamagucsiból, de úgy tűnik, az önállósodás financiálisan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egyik letartóztatott arról panaszkodott a rendőröknek, hogy a jakuza olyan szegény, hogy a tagoknak szó szerint ételt kell lopniuk, hogy enni tudjanak.

Az eset jól mutatja a hajdan a teljes országot polipként behálózó szervezett bűnözői szindikátusok két fő problémáját. A hagyományos, nagy jövedelemmel kecsegtető üzletágakból – mint a prostitúció, szerencsejáték, drog- és fegyverkereskedelem – szinte teljesen kiszorították őket az egyre szigorúbb maffiaellenes törvények, így elszegényedtek. A társadalmi attitűd is megváltozott, ma már senki sem tekint úgy a jakuzára mint igazságos rendfenntartóra, megszűnt a tolerancia. A második probléma a szegénységből fakad. A szervezett bűnözés egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára, így nincs utánpótlás. A teljes testükön tetovált jakuzatagok átlagéletkora lassan eléri a nyugdíjkorhatárt, így nem félelmetes gengsztereknek, pláne nem vérszomjas gyilkosoknak tűnnek, sokkal inkább az Olsen-bandát juttathatják az emberek eszébe (feltételezve, hogy Japánban bemutatták a sorozatot).

De hogyan sikerült elérnie a szigetországnak, hogy a lőfegyverrel elkövetett gyilkossági statisztikájuk – Monaco és az óceániai Palau után – a harmadik legjobb a világon? A BBC szerint az okok összetettek, de a roppant szigorú fegyvertartási törvények talán a legszembetűnőbbek közülük. Japánban a civileknek tilos kézifegyvert birtokolniuk, csak sörétes vadászpuskára és légfegyverre lehet fegyvertartási igényt benyújtani. Persze az igénylés messze nem jelenti az engedély megadását. A hosszas tanfolyamot követően sikeres elméleti vizsgát kell tenni, majd legalább 95 százalékos találati aránnyal szükséges bizonyítani a lőtéren. Aztán a mentális egészség és az esetleges drogfüggőség vizsgálata következik, és alapos átvilágításon is át kell esniük a fegyverigénylőknek és családtagjaiknak. Az engedély kiadását ráadásul mindezek után is megtagadhatják, indoklás nélkül méghozzá. Az alapos szűrésnek is köszönhető, hogy 2014-ben összesen hét embert öltek meg lőfegyverrel Japánban, 2015-ben pedig csak egyet. De a rendőrség sem érezte szükségét a lövöldözésnek.

A szigorú törvények mellett a társadalom elzárkózása is meghatározó jelentőségű a lőfegyverek elleni küzdelemben. Attól a pillanattól kezdve, hogy e fegyverek megjelentek a feudális Japánban, mindig is ellenérzésekkel vegyes gyanakvás övezte őket. Az uralkodó osztály nem engedélyezte a közembereknek viselésüket, és ez lényegében azóta sem változott. A tilalom lassan beépült a japánok tudatába, és felülről jött kényszer helyett immár morális kötelességüknek érzik.

A lőfegyveres gyilkosság tehát szinte ismeretlen Japánban. Akik ölni akarnak – bár ők sincsenek sokan, százezer emberre a statisztikák szerint 0,31 gyilkosság jut –, más módszerhez folyamodnak. A gyilkosságok jelentős részét késsel követik el. Így tett egy évvel ezelőtt Uemacu Szatosi is, aki tavaly júliusban lépett be annak az öregek otthonának az ajtaján, ahonnan négy évvel ezelőtt elbocsátották. Tizenkilenc emberrel végzett, 26 másikat pedig megsebesített, majd feladta magát a rendőrségen, ahol azt vallotta, hogy meg kéne ölni minden öreget.

Az elmúlt másfél évtizedben mindössze három hasonló eset történt. A tavalyi előtt 2008-ban teherautóval hajtott valaki a tömegbe, majd késsel támadt a túlélőkre; 2001-ben pedig másik késes támadó ölt meg nyolc diákot egy oszakai általános iskolában, írja a Quartz.

E tömeggyilkosságok dacára Japán az egyik legbiztonságosabb ország. Jelenleg 259 ezer egyenruhás rendőr teljesít szolgálatot a szigetországban, tizenötezerrel több, mint tíz éve. Nem csoda, hogy olyan „bűncselekmények” kivizsgálására is van kapacitásuk, amelyek másutt felderítetlenek maradnak. A The Economist arról számol be, hogy a déli Kagosima város rendőrei csapdát állítottak a település potenciális bűnelkövetőinek. Az egyik bevásárlóközpont parkolójában nyitott ajtajú autót hagytak, amelyben jól láthatóan egy rekesz sört „felejtettek”. Egy hétig senkinek sem jutott eszébe, hogy akár csak egy dobozt is elemeljen, aztán egy középkorú férfi vette végre a fáradságot, hogy felszisszentsen egyet. A rendőrök előugrottak, és tetten érték a „gengsztert”.

Tokióban szolgál a legtöbb rendőr a világon. Az itteni zsaruk teljes erőbedobással derítik föl az olyan ügyeket is, mint a biciklilopás, a graffitizés vagy a mikroszkopikus mennyiségű kábítószer birtoklása. A törvénykövető magatartást erősíti az emberekben meglévő közösségi szellem, így ha valakit bűnelkövetésen kapnak, az életre szóló társadalmi stigmát süt az illetőre.

Egyre több olyan esetről is hallani, amikor a társadalomra tán kevésbé veszélyes ügyek kapcsán is lecsapott a rendőrség. Tavaly egész hadsereg fogott el 22 embert, akik kizárólag saját használatra termesztettek marihuánát. Egy, a bugyijának a szárítókötélről való eltulajdonítását bejelentő nő lakásába öt nyomozó érkezett, valakit pedig azért tartóztattak le, mert Hitler-bajuszt festett Abe Sinzó miniszterelnök plakátjára.

A rendőröknek Japánban – ahogy más országokban is – elő van írva, hogy hány szabályszegést kell leleplezniük adott időszakban. Ezt a kényszert gyanítják sokan amögött, hogy az egyenruhások kifejezetten utaznak a biciklisekre. Akiket szabálytalankodáson kapnak, azok úgy válthatják ki büntetésüket, ha erre szakosodott autósiskolákban KRESZ-továbbképzésen vesznek részt. A tanfolyamokat sokszor nyugdíjas rendőrök vezetik. Előfordulnak komédiába illő esetek is. A ritkán lakott Hokkaidó szigeten a helyi rendőrség a jakuzával esküdött össze, hogy a bűnszövetkezet tagjai fegyvereket csempésszenek a körzetbe. Nem másért persze, mint hogy ezután a rendőrök lefoglalhassák azokat, ezzel teljesítve az elvárt kvótát.

A rendőrökre az elfogott gyanúsítottak vallomásra bírásakor nehezedik a legnagyobb nyomás. Az országban a vádlottak 99 százalékát ítélik ugyanis el, legtöbbször a vallomásaik alapján. Noha a kínzás nem gyakoribb, mint más fejlett térségben, sokak szerint a kihallgató tisztek így is tisztességtelenül csikarják ki a terhelő vallomást a gyanúsítottakból. Egy volt nyomozó – akit azért rúgtak ki, mert halálosan megfenyegette az egyik kihallgatottat – elmondta a BBC-nek, hogy ő semmivel sem rosszabb, mint bármelyik rendőr. Ugyanő arról is beszélt, hogy egy nyolcórás kihallgatás végén olyan vallomást íratott alá valakivel, amelyből egy szó sem hangzott el.

Vannak ennél hasznosabb hatásai is a rendőrök szabad kapacitásának. Míg korábban igyekeztek kerülni az emberek magánszféráját, ezért meglehetősen kevés családon belüli erőszakos eset került napvilágra, az évtized eleje óta azonban megduplázódott a felderített otthoni gyermekbántalmazások száma. Hiába csökken tehát folyamatosan Japánban a születésszám, ha egyre hízik a tettre kész rendőrállomány.