A rebellis cigányfiú mesebeli története

Félnek az értelmes cigánytól – véli az állami gondozásban felnőtt Balogh Tibor, aki ma gyerekfelügyelőként is dolgozik és közösséget szervez a Csereháton.

De nem csak ilyen házakban laknak a cigányok. Az állami telepes program keretében 13 épület készült el eddig, már pályáztak a folytatásra. Hófehér, piros tetős, szigetelt, komfortos házak ezek, semmi közük a régi „C” lakásokhoz. Ötszáz forint a bérleti díj, s a bérlők idővel kedvezményes áron meg is vehetik otthonukat.

Tavaly négy lakást szigeteltek le a faluban. Azért csak ennyit, mert az emberek bizalmatlanok voltak. Balogh Tibor odainteget hozzánk egy nőt a hagymaföldön kapálók közül. Erika, Majorszkiné 140 négyzetméteres házat fűt, hatan lakják. Azelőtt negyvenezret számláztak havonta, részletre tudta csak fizetni. Mióta szigeteltek, a feléből kijönnek. Erika nem cigány. Amikor ezt szóvá teszem, Balogh Tibor cinkosan rám hunyorít:

– Alapítványi pénzből szigeteltünk. Én hoztam a lehetőséget, én végeztem el az energiatakarékossági tanfolyamot, én felügyeltem és vezettem a kivitelezést, én verbuváltam hozzá a csapatot. Tény, hogy romaprogram volt, de ha én elvárom, hogy ne diszkrimináljanak, milyen alapon diszkriminálnék másokat.

Hosszú út vezetett odáig, hogy a csecsemőkorától intézetben nevelkedő férfi Kázsmárk elismert, megbecsült embere lett. Azt mondja, az ünnepek keserűen teltek, de az intézet rendszerességre szoktatta, ennek köszönheti, hogy nem kallódott el. 14 évesen saját lábára állt, kollégiumban lakott, vájárnak tanult. Öt évig dolgozott a föld alatt, tíz évet töltött a föld fölött egy bauxitbányában. Egy kollégája hívta Kázsmárkra, mert sajnálta, hogy még a karácsonyt is munkásszállón tölti. A népes família befogadta. Közülük nősült.

Gizellával kis vályogviskóban kezdték az életet. Ennek helyén ma takaros porta áll, szépen gondozott háztájival, gyümölcsfákkal. Patyolattiszta a ház, van itt minden, ami a kényelmes, kulturált élethez kell. A luxust az előtérben terpeszkedő, meseszép cserépkályha és a rózsaszín lányszobában lévő szobabicikli képviseli. A családfő vette, hogy fogyjon, de a kislánya használja. Balogh Tibor nem henceg, csak megemlíti, hogy fél tucat szakmai bizonyítvány hever a fiókjában. Személy- és vagyonőr, minősített hegesztő, marós, lakatos, kályhaépítő-mester, gyermekfelügyelő.

– Minek ennyi végzettség? – szalad ki a számon.

– Szeretek tanulni. Úgy gondolom, csak az okos ember jön rá, mennyi mindent nem tud. Egyébként is a mai világban több lábon kell állni.

A civil mentalitást s vele a rebellis szemléletet Balogh Tibor hozta Kázsmárkra. A roma közéletről szólva például nagyon is sarkosan fogalmaz. Azt mondja, az a baj, hogy a romák véleménye gyakran változik, és nem az észszerűség alapján, hanem hogy ki mennyi pénzzel tömi ki őket. Választott vezetőik sem különbek, a többségnek érettségije sincs, nem méltók arra, hogy bárkit képviseljenek. A roma „elit” szerinte fölfelé nyal, lefelé tapos, közben elsikkasztja a rábízott pénzt.

– Akik a romáknak szánt támogatásokról döntenek, félnek az értelmes cigánytól. Azt a cigányt szeretik, amelyik nem hall, nem lát, nem kérdez, csak aláír. Ne hallgassuk el azt sem, hogy vannak olyan cigány szervezetek, amelyek azért jönnek létre, hogy a pénzeket lenyúlják. Így soha nem fog megújulni a cigányság – foglalja össze véleményét.

Balogh Tibor nemcsak beszél, tesz is. Mindig az a vágy hajtotta, hogy segítsen az övéin, elvégzett hát egy közösségépítői tanfolyamot is, és bekapcsolódott az Autonómia Alapítvány romák felzárkózását segítő programjába. Hamarosan őt is listázni fogják, súgja a beavatottak mosolyával. És ez csak félig vicc, hiszen az Autonómiát már a Norvég Civil Alap kapcsán meghurcolták, most pedig az új civiltörvény őket is regisztrációra kényszerítené.

A kályhaépítés ötlete egy cigány vicc hatására fogant meg Balogh Tiborban. Megkérdezi az Úr a cigányt, melegedni szeretne inkább vagy enni. Szalonnát sütni, válaszolja a cigány.

– Innen jött az egész. Arra gondoltam, jó hasznát vennék a szűkölködők egy mobil cserépkályhának, amely fűt, és főzni is lehet rajta. A csórók ócska lemezkályhával fűtenek, amely hamar kihűl; fel kell kelni éjszaka, hogy újra megrakják. A cserépkályha estétől reggelig tartja a hőt, és vizet is lehet rajta melegíteni, hogy mosni, fürödni lehessen. Egy szép cserépkályha lakásdísz lehet, és otthont varázsol a putriból – sorolja az előnyöket vendéglátónk.

A szakmát az Autonómia segítségével tanulta meg. Mestere, Heinlein Tivadar, a borsodi „kályhakirály” már nem él, de halála előtt minden fortélyba beavatta. Tudja, hogyan kell kopogtatással megállapítani, van-e a bontott csempében rejtett repedés, hová kerüljön a díszes, hibátlan csempe, hová a kopott.

A kályhaépítés 2012-ben kezdődött; a műhelyt, a szerszámokat és a közmunkásbért az önkormányzat biztosította hozzá. Az kaphatott kályhát, aki vállalta, hogy fél évig félretesz havi 3700 forintot, az így összegyűlt összeget pedig ugyanennyivel pótolta ki az Autonómia. A pályázat két éve alatt 15 kályha készült el, tíz régi csempéből, öt újból. Amikor Balogh Tibor feltette a kályhákról készült képeket a Facebookra, valósággal megrohamozták. Annyian jelentkeztek nála, hogy összeomlott a számítógépe. A következő pályázatát azonban már senki nem fogadta be.

– Egy ilyen kályha piaci ára nagyjából kétszázezer forint. Ezt az enyéim nem tudják megfizetni. Mások igen, szórványos megrendelések most is vannak, idén nyáron egy borsodi polgármesternek építünk kandallót, erre azonban nem lehet vállalkozást alapozni. El tudtam volna képzelni a jövőt egy kályhaépítő manufaktúrában, de nincs elegendő tőkém a beindításához, és nem tehetem kockára a családom anyagi biztonságát.

Balogh Tibor szerencsére nem az a fajta, aki ha szertefoszlik egy álma, belevész az önsajnálatba. Két éve a falu tanodájában dolgozik gyermekfelügyelőként, 32 serdülőt kell kordában tartania. Fegyelmez, dorgál, vigasztal, kiparancsolja a cigit a kamaszok szájából, s ügyel rá, hogy ne a százezer forintos laptopon uzsonnázzanak. Rutinos, ő is felnevelt négy lányt. Ahogy az édesapjuk, ők is mind érettségiztek vagy érettségizni fognak, mellette pedig szakmájuk is van vagy lesz.

– Apának szigorú voltam. Nem akartam, hogy 12 évesen szüljenek, kimaradjanak az iskolából. Azt szajkóztuk nekik, hogy az életforma, amelyben felnőttek, csak dobbantó legyen, vigyék többre, mint mi.

Hogy többre viszik-e, nem tudni. Apjuk magasra tette a mércét. Ő szervezte meg például az ország egyetlen tisztán romákból álló katasztrófavédelmi mentőcsapatát. A 22 embert nem volt nehéz összetoborozni, azokat hívta, akik egyébként is aktívak a faluban, meséli. A csapat tagjait profi módon kiképezték, tudnak tetőről menteni, útzárat felállítani, segélycsomagot eljuttatni nehezen megközelíthető helyekre. Eddigi legnagyobb bevetésük 2014-ben, a Hernád áradásakor volt. Egész éjszaka töltötték és rakták a homokzsákokat, ennek köszönhető, hogy Hernádkakot nem mosta el az ár.

Balogh Tibor adományt is régóta gyűjt. A térségben kezdte kicsiben, aztán egyszer csak fölfedezték. Felhívta a Polgár-alapítvány, hogy figyelték a munkáját a Facebookon, és szívesen gyűjtenének neki, mert látják, hogy nála jó helyen van az adomány. Most már előre megkérdezik, mit küldjenek. Idén nyárra sátrakat kért, mert – mint mondja – a cigányok nem tudnak elutazni nyaralni, így viszont kimehetnek sátrazni, horgászni a folyópartra, és lesz pár jó napjuk.

Kázsmárk valószínűleg az egyetlen falu, ahol roma szociális szövetkezet irányítja a közérdekű munkát. A szövetkezetet természetesen Balogh Tibor hozta létre.

– Feltűnt nekem, hogy rengeteg cigány ember megy börtönbe, mert nem tudja kifizetni a szabálysértési büntetést. Nincs a biciklin csengő vagy sárvédő: 15 ezer forint. Felül a motorra bukósisak nélkül, jogosítványa sincs: százezer forint. Az önkormányzat nem vállalja fel a közérdekű munkát, mert sok adminisztrációval jár. Megbeszéltem a jegyzővel, szerződést kötöttem a szikszói munkaügyi központtal, vettünk szerszámokat, és belevágtunk. A fűnyíróba, a motoros fűrészbe mi vesszük a benzint, de megéri. Három év alatt több mint száz embert mentettünk meg a börtöntől.

Két polgármester is végzett náluk közérdekű munkát. Ők nem árkot ástak, hanem Balogh Tiborral járőröztek éjszaka. Merthogy a romák, Balogh vezetésével, beszálltak a helyi polgárőrségbe is. Kázsmárkon régebben „gádzsókból” állt a polgárőrség. Balogh egyszer azt kérdezte a vezetőjüktől, hogy hogyan akarnak cigányok közt rendet tartani, ha cigányt nem vesznek be maguk közé. Azóta vegyes párok őrzik a falu nyugalmát – egy magyar, egy roma.

Lement a nap, indulnunk kell. Lili, a legkisebb lány a kályhához dőlve még utoljára jól megnézi magának a messziről jött városiakat.

– Boldog ember? – kérdezem búcsúzóul Balogh Tibortól.

– Igen. Azt csinálom, amiben hiszek, és azok között vagyok, akiket a legjobban szeretek. Sokáig egyedül voltam a világban, akkor teljesedtem be, amikor feleségem lett, és megszülettek a gyerekeim. Nem szeretem, de hízeleg, hogy a faluban mintacsaládnak emlegetnek minket, pedig szerintem csak átlagos, normális életet élünk. Lett volna lehetőségem jó pénzért Nyugat-Európában dolgozni. Úgy döntöttem, nem érdemes. Sokkal többet ér, hogy a családdal lehetek.