„Írd fel az ajtóra a vérével, hogy disznó!”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Quentin Tarantino Charles Mansonról forgatja a következő filmjét.

Herczeg Szonja
2017. 07. 21. 14:37

Hosszú időbe telt, mire a két ügyet összekapcsolták. A már említett Susan Atkins épp más bűncselekmény miatt ült, és a börtönben hencegni kezdett a gyilkosságokkal. Ekkor jött el az áttörés. A tagok először halálbüntetést kaptak, ám mivel 1972-ben a legfelsőbb bíróság ideiglenesen ezt beszüntette (1976-ig), életfogytiglani börtönbüntetésre módosult az ítélet.

Charles Manson azóta is rácsok mögött tölti napjait, most nyolcvankét éves. Legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy súlyos betegsége miatt kórházba szállították. Ez nem az első alkalom volt, de ezt is túlélte.

Manson 1934-ben született Ohióban. Prostituált anyja tizenhat éves korában szülte. Nem érdekelte a fia, egyszer állítólag egy pohár sörért eladta valakinek. Manson, aki apját nem ismerte, nevelőszülők, rokonok és anyja között ingázott. Hét osztályt végzett, és már fiatalon piti bűnözővé vált. Gyűlölte a tehetős embereket és a nőket. Megjárt számos javítóintézetet, amelyekben elmondása szerint szexuálisan bántalmazták. Későbbi büntetései alatt állítólag már ő vált bántalmazóvá.

Szabadulása után San Franciscóba költözött, ahol koldulásból élt. Még a börtönben megtanult gitározni. Amikor összeköltözött egy Berkeley-re járó lánnyal, egyre több fiatallal került kapcsolatba. A San Franciscó-i Haight-Ashburyben ekkor élte virágkorát a hippikultúra, Manson pedig álfilozófiai és álteológiai okfejtéseivel az egyetemisták – főleg a lányok – bálványa lett. Nyolcadmagával indult el egy Volkswagen kisbuszban először Washingtonba, majd Los Angelesbe.

A The Beach Boys zenekar egyik tagja, Dennis Wilson felszedett két Manson-követő stoppos lányt, és elvitte őket a házába. Így ismerkedett meg a sztár és a szektavezér. A hatalmas bulik kontóját Wilson állta, sőt az orvosi kezelésekét is, mert a nagy orgiákban több vendég is trippert kapott. Wilson megpróbálta Manson zenei karrierjét is egyengetni, ezért bemutatta Terry Melcher zenei producernek. Annak a férfinak, akinek az egykori bérleménye később Manson célpontjává vált.

Wilson egy idő után megunta a Manson családot, és kitessékelte őket a lakásából, Mansonnal ezért össze is verekedtek. A földönfutóvá vált szekta Los Angelesben, a Spahn-tanyán talált magának új otthont. Manson ekkor kezdte el gyilkosságra biztatni követőit. A férfi a Beatles megszállottja volt: a zenekar fehér albumán (a Beatles cím nélküli lemeze, amelyet fehér borítója miatt általában The White albumként emlegetnek) keresztül magyarázta követőinek, hogy nemsokára kirobban a fehérek és feketék közti faji háború. Elhitette velük, hogy az egész album „a családnak”, vagyis nekik szól. Készüljenek az apokalipszisra, prédikálta nekik; az apokalipszist a Beatles egyik dalcíme után Helter Skelternek nevezte el. Manson célja az volt, hogy faji alapú háborút szítson, amelyet ők búvóhelyen vészelnek majd át, lemezt írnak, és miután – szerinte – a feketék győzelmével zárul a háború, szükségük lesz a család és Manson segítségére. Ekkor pedig átveszik a hatalmat.

Ennek érdekében a szektavezér úgy döntött, hogy nekik kell megmutatniuk az afroamerikaiak számára a Helter Skeltert. Úgy tettek, mintha a fehér áldozatokat feketék mészárolták volna le. A banda öt hét alatt összesen kilenc emberrel végzett.

Charles Manson 1971 óta börtönben ül. Szabadon bocsátási kérelmét folyamatosan elutasítják. 2015-ben majdnem elvette feleségül a nála 53 évvel fiatalabb Afton Elaine Burtont (becenevén Star, azaz Csillag). A nő azt remélte, Manson halála után övé lesz a holttest, és mauzóleumot emelhet neki, a belépti díjakból pedig meggazdagszik.

A gyilkosságokért elítélt többi családtag többsége is börtönben van. Csak Susan Atkins, Sharon Tate gyilkosa nem: ő 2009-ben agydaganatban meghalt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.