– Meglepetésünkre az erdeibéka-ebihalak fejlődését egyáltalán nem befolyásolta, hogy volt-e velük varangy vagy sem. Viszont a varangyebihalak méregtermelését jelentősen fokozta, ha sok más ebihal volt mellettük. Várakozásunkkal ellentétben ezt a hatást erősebben váltották ki a fajtárs ebihalak, mint a másik faj lárvái – folytatja Bókony Veronika. – Azt további kísérletekkel lehet majd kideríteni, hogy miért éppen a fajtársak tették az ebihalakat leginkább „mérgessé”. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a zsúfoltan tartott ebihalak potenciális ragadozóként tekintettek egymásra. Ismert ugyanis, hogy amikor a természetben nagy egyedsűrűségbe kerülnek ezek az állatok (mert például kiszárad a tó, és az ebihalak a megmaradó pocsolyákban gyűlnek össze), kannibállá lesznek, és egymást kezdik enni. Ugyanakkor arról is tudunk, hogy a saját faj által termelt méreganyag ellen a békák immunisak lehetnek. Például az Ausztráliában sok gondot okozó agavarangy ebihalai szívesen és gond nélkül megeszik a fajtársaikat vagy azok petéit.
A kutatók másik hipotézise, hogy a nagyszámú fajtárs hatására nagyobb mennyiségben termelt mérgek a fertőzésekkel szembeni védelemben játszhatnak szerepet. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a bufadienolidok képesek különféle kórokozókat gátolni, így az immunrendszer segítőiként megóvni az ebihalat a fertőzéstől. Ha sok ebihal kénytelen egymás szoros közelségében élni, azzal nemcsak az élelemért folyó versengés erősödik, de a fertőzések veszélye is megnő. Így nagy előnyhöz juthat az az ebihal, amelyik hatékonyabban képes védekezni a nyavalyák ellen. Ha ráadásul még ugyanazzal a vegyülettel, amely ezt a védelmet szolgálja, még a ragadozókat (és esetlegesen éhes fajtársait) is el tudja tántorítani attól, hogy elfogyasszák őt, akkor két legyet ütött egy csapásra.
És tudjuk, hogy a békáknak a légy igen fontos dolog.
