Homár nincs, világpolitika van a Kínai Kommunista Párt kongresszusán

Pártkongresszus Kínában: a keményvonalas Hszi Csin-ping hatalmát szinte semmi sem veszélyezteti.

Egészen pontosan 2287 küldött gyűlt össze szerdától két hétre Pekingben, hogy új utat szabjon a következő öt évre a Kínai Kommunista Pártnak (KKP) – és ezáltal egy kicsit a világnak is. Hiszen ami a kínai fővárosban történik, az már régóta globális vonatkozásokkal is bír, legyen szó akár (világ)gazdaságról, akár (világ)politikáról. 

Az ötévente egyszer sorra kerülő esemény alaposan felforgatja a pekingiek életét, de legalább ebben a két hétben kissé talán kevésbé lesz szmogos a főváros levegője: ilyenkor ugyanis a városban és a környéken minden nagyobb gyárat és üzemet leállítanak. A „környéken” léptékére jellemző, hogy drónokat például kétszáz kilométeres körzetben tilos reptetni ebben a két hétben. Igaz, a jó levegőért cserébe a pekingieknek megerősített rendőri jelenlétet (a kongresszus idejére az egész országban minden rendőrt behívnak szolgálatra, azokat is, akik egyébként szabadságon lennének, és Pekingbe több ezer rendőrt vezényelnek vidékről), igazoltatásokat kell elviselniük. Valamint azt, hogy az erősen korlátozott internetre még jobban ráteszi a tenyerét az állami cenzúra. Az természetesen „alap”, hogy a közösségi oldalakat korlátozzák vagy elérhetetlenné teszik, de az utóbbi időben a kínai hatóságok már hatékonyan lépnek fel az úgynevezett VPN-szolgáltatások használóival szemben is. (A Virtual Private Network révén külföldi hálózatokhoz lehet csatlakozni, így kijátszva a Nagy Tűzfalnak nevezett kínai központi ellenőrző rendszert.)

Az ellenzékiek, emberi jogi aktivisták pedig szó szerint is jó levegőt szívhatnak ezekben a hetekben: őket ugyanis a kongresszus kezdete előtt kényszerrel a nagyvárosoktól távoli, hegyvidéki üdülőhelyekre vitték. A rendszer „puhulását” jelzi, hogy ma már nem börtönbe csukják, csak ily módon dugják el őket a világ és a nemzetközi média elől, igaz, aki megtagadja a „kényszerüdültetést”, az gyorsan a rácsok mögött találja magát, ahogy az nemrég az ország közepén található Hupej tartományban történt három ellenzékivel. A Radio Free Asia szerint mindenesetre a mostani készülődés és tisztogatás nagyságrendje még a korábbi időszakokét is meghaladta. A The Guardian birtokába került központi pártutasításban felhívják a kínai lapok, tévék, rádiók, online portálok szerkesztőségének a figyelmét, hogy a kongresszusról saját kútfőből semmit nem írhatnak, tudósíthatnak, kizárólag az állami Hszinhua hírügynökség anyagait közölhetik. 

Az utóbbi néhány kongresszust jellemző rongyrázás viszont elmarad. A The Guardiannek egy kínai pártvezető azt mondta, ezúttal nem lesznek díszes fogadások, lazactól, homártól vagy éppen az errefelé népszerű ételnek számító tengeriuborkától roskadozó büféasztalok, még az ülésterem asztalaira sem tesznek egzotikus gyümölcsöket. A „főnök”, vagyis Hszi Csin-ping ugyanis puritán ember, nem szereti a luxust, vagy legalábbis előszeretettel sugallja ezt a képet magáról. Nemegyszer előfordult már, hogy egyszerű éttermekben jelent meg a feleségével, így az ízléséhez igazodva most a küldöttek is „egyszerű, házias kínai fogásokat” fogyaszthatnak az ülések között. Amelyek – a nyitó-, illetve a záróbeszédeken kívül – szigorúan zárt ajtók mögött zajlanak, és amelyeken valószínűleg úgysem történik már semmi lényeges – de erről majd később.

Az ezekben a percekben is zajló kongresszus pedig minden bizonnyal arról szól, hogy megerősítik tisztségében újabb öt évre a világ legbefolyásosabb emberét. A The Economist jellemezte így a pártfőtitkárt, Hszi Csin-pinget legutóbbi címlapján. A lap vezércikke szerint míg az Egyesült Államok és a szabadság értékei látványosan teret veszítenek a világban, Kína befolyása erősödik, Hszi Csin-pingtől pedig nem várható semmilyen enyhülés, sőt egy sor ügyben kifejezetten keményvonalas, diktatórikus hajlamú. „Hogy ki Kína öt legbefolyásosabb embere? Hszi, Hszi, Hszi, Hszi és Hszi” – nyilatkozta a Kaliforniai Egyetem Kína-szakértője, Jeffrey N. Wasserstrom a CNN kérdésére. Több elemzés is arra a következtetésre jutott, hogy ha Hszi a mostani kongresszus után is vezető marad – márpedig ez a legvalószínűbb –, akkor nem csak öt, de akár tíz-tizenöt évre is Kína szinte korlátlan hatalmú vezetője lesz.

Érdekes, hogy öt éve Hszi Csin-ping is úgy indult, mint Vlagyimir Putyin: viszonylag fiatal (Hszi 1953-as születésű, Putyin 1952-es), jól képzett, tehetséges vezető, akitől – akárcsak Putyintól – sokan vártak sokféle pozitív változást. Mint az amerikai kutatóintézet, a Brookings egyik elemzése megjegyzi, a technokraták gazdasági reformokat, az értelmiség politikai nyitást, a vállalkozók piaci lazítást, a hadsereg nagyszabású fejlesztési programot. Még a kínai buddhisták is bíztak benne, családja egyes tagjai ugyanis a dalai lámával is kapcsolatban álltak. Bíztak benne Japánban, Tajvanon, Hongkongban is. Nos, a felsoroltak közül egyedül a hadsereg vezetői lehetnek elégedettek; már akik a helyükön maradtak, mert Hszi igen komoly tisztogatásba kezdett körükben is. Ugyanakkor erősen nacionalista, terjeszkedő, a határokat feszegető, Kína szomszédaival rengeteg konfliktust magában rejtő külpolitikába fogott, miközben korlátozta a demokratikus jogokat Hongkongban, és semmit nem javult az emberi jogi helyzet az országban. 

– A kínai politika mindig is tartózkodott a drasztikus váltásoktól, így a pártkongresszusokra sem jellemző, hogy hirtelen irányváltások történnek, ezért erre most sem számítok – mondja Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, aki szerint a mostani kongresszusnak ennek ellenére is nagy a tétje: kérdés, hogy Hszi Csin-ping át tudja-e vinni akaratát, és fel tudja-e tölteni saját embereivel a KKP legfontosabb testületeit, mindenekelőtt a központi bizottság politikai bizottságát. Ebben az esetben kvázi egyszemélyi irányítás jönne létre Kínában, amire Mao Ce-tung óta nem volt példa a modern kínai történelemben. Salát Gergely szerint az 1980-as évektől mostanáig több erőcsoport is létezett a pártvezetésben, és a döntések az ezek közötti bonyolult – és természetesen titkos – alkuk révén születtek, de így legalább valamilyen kiegyensúlyozottság érvényesült, hiszen a szereplők figyeltek arra, hogy túlzottan senki ne erősödjön meg. (Jellemző egyébként a XXI. századi kínai politikára, hogy az igazán lényeges döntések már nem is a kongresszuson születnek, hanem ezt megelőzően egy dél-kínai üdülőhelyen, ahol az elvtársak napközben a hasukat süttetik a parton, este pedig koktélok fölött, karaokebárokban egyeznek meg.)

Csakhogy – mint azt több nemzetközi értékelés, például a Brookingsé is megjegyzi – jó esély van rá, hogy a 19. kongresszus végére Hszi már ne első legyen az egyenlők között, hanem ő maga váljon az „eggyé”.

– Hszi Csin-ping az utóbbi három-négy évben példátlan kultuszt épített ki a személye köré, és a „korrupció elleni harcot” arra is felhasználta, hogy minden riválisát, ellenlábasát eltávolítsa az útból; akár úgy, hogy börtönbe csukatta, akár csak szimplán a perifériára szorította az érintetteket – mondja Salát Gergely.

A sinológus úgy látja, hogy ha a főtitkár tovább erősödik, az aktívabb kínai külpolitikát eredményezhet, hiszen Hszinek a hátországával kevesebbet kell majd törődnie, így bőven lesz ideje olyan dolgokra, amelyekkel akár a történelembe is beírhatja magát. Főleg egy, a világpolitikában botladozó amerikai elnökkel szemben.

– Trump nem sokkal a kongresszus után megy Pekingbe; akkor sok minden kiderülhet a kínai–amerikai viszony jövőjéről, de én arra számítok, hogy Észak-Korea ügyében Hszi Csin-ping szembehelyezkedik majd a kardcsörtető amerikai állásponttal – mond egy példát Salát Gergely.

Szerinte a tajvani kormányzatra is egyre nagyobb nyomás nehezedhet a következő években, hogy valamilyen „rendezés” irányába mozduljon el a Peking és Tajpej között most fennálló status quo. Ezzel kapcsolatban a Brookings elemzése azt jósolja, hogy ha szóba kerül a mostani kongresszuson a sziget ügye, akkor Hszi korábbi megnyilvánulásaihoz hasonlóan hangsúlyozni fogja majd az „egy ország, két rendszer” elvét – mint a lehetséges megoldás alapját –, valamint mint „testvérekről” beszél majd a tajvaniakról. Csakhogy – jegyzi meg az elemzés – mindezek a szóbeli gesztusok semmit nem csökkentettek az elmúlt években a tajvaniak gyanakvásán, akiknek ráadásul az „egy ország, két rendszer” elképzelés hallatán már eleve a hideg futkározik a hátukon – látva, hogy Peking milyen demokráciakorlátozó lépéseket vezetett be Hongkongban, pedig elvileg ott is ez érvényesül.

– 2021-re, a kommunista párt megalakulásának századik évfordulójára ráadásul bizonyára Hszi Csin-ping is szeretne valamilyen változást elérni – mondja Salát Gergely.

A szakértő szerint a legfontosabb kérdés mégis az, hogy Hszi Csin-pingnek sikerül-e elindítania a következő években azokat a reformokat, amelyek már régóta nagyon esedékesek lennének. Letörni egy sor még mindig létező lobbit (például a fosszilis tüzelőanyagok használatát csökkentendő), elindítani a veszteséges állami vállalatok átalakítását, megreformálni a közigazgatást. Ezek nélkül ugyanis Kína bajba kerülhet, miközben ambíciói természetesen globálisak.

– A gazdaság lassul, pedig lenne tere bőven a növekedésnek, de ehhez reformok kellenének – mondja az elemző. Ráadásul a jelenlegi növekedés egyik legfőbb mozgatórugója az építőipar, amelyet már régóta hitelek pumpálnak. Sokan már klasszikus ingatlanpiaci buborékot emlegetnek, amely előbb-utóbb elkerülhetetlenül kipukkan, és az többeknek nagyon fájhat majd. 

Márpedig ha ezek az átalakítások beindulnak, az hatással lehet a nemzetközi olajárra – hogy csak egy olyan tényezőt említsünk, amely közvetett módon minket, magyarokat is érinthet. De Salát Gergely szerint a vállalati szektor átalakítása, modernizálása a német–kínai gazdasági kapcsolatokra is komoly hatással lehet, ezt pedig szintén megérezhetjük akár idehaza is. Ennél sokkal közvetlenebbül érintheti Magyarországot és a közép-európai térséget, hogyha Hszi Csin-ping tényleg szabad kezet kap nagyszabású tervei megvalósításához: felgyorsulhat az Új selyemútnak nevezett beruházási program végrehajtása, amelynek fontos láncszeme lenne a régió, hogy mást ne említsünk, a vasúti közlekedésben a Szaloniki–Belgrád–Budapest–Gdansk-folyosó megvalósítása révén.

Ambíciókban nincs hiány: Hszi Csin-ping 2015-ben meghirdette, hogy 2021-re, a Kínai Kommunista Párt alapításának századik évfordulójára „mérsékelt jóléti államot” hoz létre, széles középosztállyal, az eddiginél sokkal kiterjedtebb szociális rendszerrel – és az egy főre jutó nemzeti jövedelem megduplázásával. Ha marad, és kvázi teljhatalmat kap, nekikezdhet terve befejezésének. Persze sokak szerint már messzebbre tekint: 2049 ugyanis a Kínai Népköztársaság alapításának centenáriuma. Mi is lehetne szebb cél egy ilyen vezető számára, mint akkorra a világ vezető hatalmává tenni Kínát?