„Készen a hazáért” – egy kompromittálódott köszöntés karrierje

Nincs a világon még egy olyan üdvözlés, amely annyi bonyodalmat okozott volna, mint a Za dom spremni.

Amikor 1932-ben Ante Pavelić horvát usztasa vezér papírra vetette az Usztasák, nekünk ezt ítélte a sors című cikkét, majd a végét úgy zárta, hogy „készen a hazáért”, még aligha sejtette, miféle pályát fog befutni ez az ártatlannak látszó mondat. A királyi Jugoszláviában a szerbek és a horvátok közti feszültséget ekkorra már tapintani lehetett, alig néhány héttel korábban tört ki a velebiti szerbellenes felkelés, amelyet aztán a hadsereg levert. Az usztasáknak ekkor még nem voltak komoly szövetségeseik, már ha a magyar kormányt nem tekintjük annak, amely a Zala megyei Jankapusztán biztosított bázist a horvát nacionalistáknak.

A döntő fordulat csak kilenc év múlva jött el, amikor a tengelyhatalmak bevonultak a királyi Jugoszláviába, és német–olasz védnökséggel 1941. április 10-én létrehozták a Független Horvát Államot (NDH). Ennek élére Pavelić került, aki most már hivatalosan is poglavnik, vagyis vezér lett. Ettől a naptól számíthatjuk az usztasa köszöntés hivatalos kezdetét is. A horvát fegyveres erők parancsnoka, Slavko Kvaternik így zárta rádiószózatát a néphez: „Isten és horvátok! Készen állunk a hazáért!” A rövid üdvözlés – hasonlóan, mint a német nemzetiszocialisták Sieg Heil!-je – hamarosan az usztasa rezsim védjegyévé vált, egyre jobban kompromittálódva a véghez vitt népirtások miatt. A jugoszláv kommunisták a győzelmük után kíméletlenül büntették az usztasa köszöntés használatát, ők másikat ajánlottak a titói Jugoszlávia alattvalóinak: „Halál a fasizmusra – szabadságot a népnek!”

A történelem aztán újra közbeszólt: a horvátországi és boszniai háború idején a harcoló horvát egységek elővették a régi köszöntést, különösen a nacionalista Horvát Jogpárt katonai szárnya, a Horvát Védelmi Erők (HOS), amely még a logójába is beleírta. Sőt a párt boszniai szárnya hivatalos szlogenként is használta az üdvözlést egészen 2012-ig, amikor lecserélték a semper fidelisre („örökké hűséges”).

A botrányok igazából csak ekkor következtek. 2013-ban a horvát–izlandi focimeccs után – amikor a horvátok kijutottak a vb-re – Josip Šimunić horvát hátvéd magához ragadta a mikrofont, és azt kiáltotta az ünneplő tömegnek: Za dom! (’a hazáért’), amire azok ezt üvöltötték vissza: Spremni! (’készen állunk’). A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem díjazta az előadást, ehelyett kemény választ adott: tíz mérkőzéstől eltiltották a játékost (aki így nem tudott részt venni a világbajnokságon sem), valamint közel 25 ezer eurós büntetéssel sújtották. Šimunićot viszont nem érdekelte mindez, sőt kijelentette: „Mindig is szerettem volna ezt tenni, és nem érdekel, ha megbüntetnek érte.”

Nem kellett sokat várni a következő botrányig. 2015-ben petíciót indítottak annak érdekében, hogy az usztasa köszöntést hivatalosan bevezessék a horvát fegyveres erőknél. A szervezők közt számos nagy név szerepelt, például Josip Pečarić horvát akadémikus, aki korábban Branimir Glavaš egykori horvát tábornok szabadon bocsátását is követelte. De aláírta Vlado Košić sziszeki katolikus püspök és Valentin Pozaić zágrábi segédpüspök is, ami tovább növelte a feszültséget. A petíció nyomán tervezett népszavazásból aztán nem lett semmi, Kolinda Grabar-Kitarović komolytalannak nevezte a kezdeményezést, amely állítása szerint figyelmet sem érdemel.

Tévedett. 2016 novemberében ugyanis a Horvát Jogpárt emléktáblát állított fel Jasenovacon a háborúban elesett bajtársaik tiszteletére, a márványlapon pedig ott virított a Za dom spremni felirat. A jasenovaci táborban – amelyet a horvát Auschwitzként is emlegetnek – mintegy 80-90 ezer szerb, zsidó és cigány halt meg a második világháború idején. Az esetből akkora botrány lett, hogy a horvátországi zsidó és szerb közösség bojkottálta a holokauszt áldozatainak emléknapjára szervezett állami megemlékezést. Nem tetszett nekik ugyanis, hogy a kormány a tábla vagy a kifogásolt felirat eltávolítása helyett inkább bizottságot hoz létre az önkényuralmi jelképek ügyében, miközben elvárásuk szerint törvényben kellene szabályoznia a fasiszta és a kommunista jelképek használatának tilalmát. Az üdvözlést a szabálysértések közé sorolják Horvátországban, börtönbüntetést még senki nem kapott a használatáért.

Még a vezető kormánypártnak, a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) is meggyűlt a baja koalíciós partnereivel az emléktábla miatt. Júniusban a szerb és az olasz kisebbségi képviselők csak azzal a feltétellel támogatták az új kormány megalakulását, ha az még szeptemberben eltávolíttatja a kifogásolt feliratot az emléktábláról. A kisebbik kormányzó párt, a liberális Horvát Néppárt is ezt szabta a koalíciókötés egyik feltételéül, és végül meghajolt a HDZ: megegyeztek, hogy az emléktáblát tíz kilométerrel távolabb, Novska város temetőjében állítják fel. Ebből viszont újabb botrány lett, mert kiderült, hogy a táblát oda helyezték el, ahová a szlavóniai harcokban elesett partizánokat temették 1945-ben. A méltatlankodó szerbiai politikusok miatt most újra meg kellett szólalnia a horvát államfőnek, aki kijelentette, hogy a Készen a hazáért régi horvát köszöntés, amely sajnos kompromittálódott az usztasa időkben.

Horvátországban mintha megváltozott volna a légkör az elmúlt hónapokban. Az usztasa üdvözlést most az általános iskolai tankönyvekből is kiiktatják. Stjepan Tomaš regénye, az Apukám az angyalokkal alszik több mint egy évtizedig volt kötelező olvasmány a horvát iskolásoknak. A könyv egy eszéki kislány, Cvjeta Matkovic nézőpontjából íródott a kilencvenes években lezajlott horvátországi háborúról; a mű innentől már nem lesz kötelező. És hogy végleg rendezzék ezt a kérdést, Andrej Plenković jelezte: mivel a köszöntés túlnyomóan az NDH-hoz és az usztasa rezsimhez fűződik, elfogadhatatlan a használata. Ezért felkérte az illetékeseket, hogy gyorsítsák fel a munkájukat, és mielőbb tegyenek javaslatot átfogó jogi javaslatra, amellyel végre rendeznék a Za dom spremni kérdését.