Tudatos gyermektelenség: kordivat vagy kényszer?

Valószínűleg nincs terjedőben a jelenség, de nem nagyon lehet erről biztosat tudni.

Magyarországon a téma különösen forró, hiszen a társadalom a különböző kutatások szerint kifejezetten gyerekcentrikus. Ritka, hogy valaki egyértelműen felvállalja, hogy nem szeretne gyereket, az erre adott reakciók pedig általában elítélőek. Az Életünk fordulópontjai felmérés adatai szerint a magyarok többsége úgy gondolja, hogy bár különböző mértékben, de a nőknek és a férfiaknak is szüksége van gyermekre a teljes élethez; míg egy másik felmérés alapján a gyermekvállalást a társadalommal szembeni kötelességnek tartjuk. A Magyar Ifjúság 2016 kutatásból pedig az derült ki, hogy a fiatalok túlnyomó többsége szerint a gyermekvállalás boldogabbá teszi az embereket. 

Európában a kutatások szerint 4-5 százalékra tehető azon nők aránya, akik biológiai okokból nem tudnak gyermeket vállalni, illetve olyan betegségük van, ami rendkívül kockázatossá teszi a gyermekvállalást. A gyermeket nem vállaló nők aránya azonban ennél magasabb – az okok pedig számosak, és nem egyszer összetettek. Szalma Ivett és Takács Judit 2014-es kutatásában éppen ezeket az okokat igyekezett feltárni, amikor húsz, különböző élethelyzetben lévő nővel interjúztak. A mintavétel során csak egyetlen válaszolóval találkoztak, aki tudatosan nem vállalt gyermeket; a többi esetben összetett okok vezettek a gyermektelen életmódhoz: ezek közül a két legfontosabb a tartós partnerkapcsolat hiánya és az anyagi helyzet volt.

A szerzőpáros egy későbbi tanulmányában arra is rávilágít, hogy empirikus szempontból nehéz szétválasztani, hogy valaki tudatosan vagy nem tudatosan gyermektelen: egyrészt a termékeny életkorban lévő válaszadók esetén megjelenő gyermektelenségi preferenciák nem tekinthetők véglegesnek, másrészt a termékenységi pályájukat befejezett válaszadóknál „szintén nehézséget jelenthet elkülöníteni, hogy az eredetileg csak halasztani kívánt, majd véglegesen elmaradó gyermekvállalás utólagos magyarázatában hogyan jelenik meg az érintettek számára a szándékolt gyermektelenség az általuk tapasztalt kognitív disszonanciát feloldó elemként”.

Ugyanebben a tanulmányban a szerzők több mítosznak is nekiesnek: a kutatások szerint például a gyermektelenek csak egy kis százalékát alkotják azok, akik tudatosan nem szeretnének gyermeket vállalni; bár az arány országról országra változik Európában. Ausztriában, Luxemburgban, Németországban és Svájcban „gyermekmentes” életmódot preferálók aránya tartósan 8–10 százalék körül mozog, de 2 százalék alattira tehető a közép-kelet-európai országokban, köztük Magyarországon is. A tudatos gyermektelenség terjedését feltételező közvélekedés oka a kutatók szerint az lehet, hogy egyre többen vannak, akik egyre későbbi életkorban vállalnak gyermeket – ebben az esetben ugyanis nem végleges, csak átmeneti gyermektelenségről van szó. 

Kapitány Balázs és Spéder Zsolt tanulmánya alapján azonban úgy tűnik, hogy a gyermekvállalási kor kitolódása is lelassult, sőt 2011-től vizsgálva gyakorlatilag megszűnt. „Az első gyermek vállalásának átlagos kora az édesanyák esetén 28,2 év volt 2013-ban, amely megegyezik a 2010. évivel, és valamivel alacsonyabb a 2011. és 2012. évi értékeknél” – állapítják meg a kutatók, hozzátéve, hogy „egyre kevésbé jellemző az országosan átlagosnak tekinthető gyermekvállalási életkor”. Az erre utaló adatok azonban azt is mutatják, hogy a termékenységi arányszám stagnálása az elmúlt években már egyértelműen nem a halasztásnak, hanem a gyermekvállalási hajlandóság tényleges, „mennyiségi” visszaesésének a következménye. A kutatók szerint ez arra utal, hogy jelentős mértékben növekedni fog a végleges gyermektelenség, amelynek mértéke az 1975-ben született nők esetén már 17–18 százalék körüli lesz. 

A számok és adatok világában tehát viszonylag kevés fogódzót találni azzal kapcsolatban, hogy növekszik-e itthon a tudatos gyermektelenséget választó párok aránya, és ha igen, akkor mi lehet ennek az oka. Az ilyen cikkeket követő viták viszont szinte teljes mértékben parttalannak tűnnek: akinek már van gyereke, hiába papol – gyakran magas lóról – annak, akinek még nincs; akinek pedig nincs, annak könnyen a szemére lehet vetni, hogy nem is tudja pontosan, miről mond le.