A gyűjtő, aki tárgyak által beszél

Vörösváry Ákos különös, egy tapolcai malomban berendezett látványtára a régi eszközök becsületéről beszél.

Miért kezd el az ember kiállításokat szervezni, ha egyszer nem muzeológus, nem népművész, nem is művészettörténész vagy kiállításszervező? Vörösváry Ákosnak elmondása szerint nem volt és ma sincs szókincse ahhoz, hogy a világ dolgairól megnyilatkozzon. Rengeteg műalkotással találkozott viszont élete során, és ezek segítik felépíteni saját nyelvét. Akadnak szóként, idézetként funkcionáló darabok is, egyes tárgyak pedig írásjelként használhatók a kiállítótérben. A gyűjtő ezzel a nyelvvel képes elmondani észrevételeit a világról. Ilyen értelemben Vörösváry Ákos alkotó tárlatokat hoz létre, megközelítésében ugyanis a kiállításszervezés önálló művészeti ág.

Az eltelt húsz évben évente új kiállítást rendeztek be a malomban. Íme, néhány beszédes cím: Mindenkinek kenyér és rózsa, Remekművek és remek művek, Ég és Föld násza, Írott képek, A tükör és képei, A nagy szenvedély (Pipa, szivar, cigaretta ). Utóbbi még mindig élénken foglalkoztatja Vörösváry Ákost, akinek az édesapja kezdte el gyűjteni a dohányzáshoz kapcsolódó tárgyakat, és még mindig nem tett le teljesen arról a gondolatról, hogy egyszer életre hívja Magyarország legalaposabb múzeumát a témában.

Jelenleg a Kiemelés tőlünk című installáció tekinthető meg a malom háromszintes kiállítóterében, az Albert Katalin, Balassa Katalin és Budahelyi Tibor műveiből összeállított tárlat, amely a Látványtár egyik legsajátosabb, Megbecsült tárgyak nevű gyűjteményi egységéből áll össze.

Olyan eszközök jelennek itt meg, amelyek bár csorbultak, csonkultak, szakadtak vagy eltörtek, meg lehet és meg is kell javítani őket, majd pedig tovább használni. A Látványtár immár évtizedek óta őrzi az így megbecsült tárgyakat, miközben Balassa Katalin megrajzolta őket. Akad köztük törött szárú szemüveg, letört fülű vödör, megrongálódott demizson vagy szakadt fűrész is. Budahelyi Tibor fotói majd 30 éve készültek, és a megbecsülendő, de kellő megbecsülést mégsem elnyerő tárgyakat örökítenek meg: budapesti csatornafedőket, jeleket az aszfalton, macskakövön, kátrányfolyásokat, földből meredező fémcsonkokat.

Vörösváry Ákos úgy érzi, a kezdeményezés túlzottan is függ a személyétől, hiába áll mögötte alapítvány és kuratórium. A jövő eldönti majd, akad-e fiatal, aki szívesen alkotná meg saját költői nyelvét tárgyakból, műalkotásokból a régi malomban.