A kleptomániás marha esete az ahimszá tejjel

Kell-e kérni a tehén beleegyezését fejés előtt, és lehet-e káros a tej?

Manapság a Facebookon történnek nagy dolgok. Szeptemberben valóságos kommentháború tört ki a magyarországi Krisna-tudatú hívők vezető lelkészének két és fél perces videója kapcsán. A köztudottan húsmentes krisnások szellemi vezetője, Sivaráma Svami a filmben arra kereste a választ: ihatnak-e a vegánok tejet?

Itt álljunk is meg egy pillanatra! A vegetarianizmus alapesetben azt jelenti, hogy – ideológiai vagy egészségügyi megfontolásból – elutasítjuk az állatok legyilkolásával járó húsfogyasztást, és jellemzően növényi eredetű táplálékokat eszünk. Ennek különböző fokozatai vannak, például akadnak, akik tojást is esznek, mások azt sem, hiszen a tojásból – persze csak akkor, ha a tyúk előtte látott kakast – új élet sarjadhatott volna. A laktovegetáriánusok a tej és tejtermékek fogyasztását megengedik maguknak, hiszen nem kell érte megölni az állatot, míg a vegánok mindenféle állati eredetű étel fogyasztását elutasítják.

Egy ideje azonban olyan videók árasztották el a világhálót, amelyek a nagyipari állattartás borzalmait mutatják meg néha ugyan hatásvadász, de mindenképpen elgondolkodtató képsorokkal. A tejesdobozokon jellemzően szikrázóan kék eget, zöldellő füvet és a mezőkön boldogan ugrándozó bocikat látunk, a valóság azonban más: a tehenek szűk karámokban, összezsúfolódva élnek, és valóságos tejgyárként vegetálnak. Ahogy véget ér a laktációs időszak, magyarán elapad a tejük, levágják őket. Nem csoda, hogy sokan elgondolkodtak: ha ez az ára az asztalukra kerülő tejnek és sajtnak, inkább nem kérnek belőle. A radikális állatvédők érvrendszerében az is előbukkan, hogy az ember nem kérte a tehén beleegyezését a fejés előtt, és tulajdonképpen ellopjuk a tejet a cuki bocik elől. Ez viszont már túlzásnak tűnik; akadnak, akik szerint innen csak egy lépés, hogy megjelenjenek a növények kizsákmányolása ellen fellépő radikális aktivisták, s befolyásuk nyomására előre bocsánatot kell kérnünk a fától, ha almát akarunk róla szüretelni.

Mielőtt visszatérnénk a videóra, foglalkozzunk kicsit a tanítómester személyével, aki 1949-ben Létai Péter néven született Budapesten. Szüleivel együtt menekült el Magyarországról az ötvenhatos forradalom idején Kanadába, ahol Létai a Montreali Egyetem mérnökhallgatójaként került kapcsolatba a keleti filozófiákkal és vallásokkal. Huszonkilenc éves kora óta vaisnava hívő szerzetesként él, vegetáriánus életmódot folytatva. Arról beszélt, hogy létezik ahimszá tej, vagyis százszázalékosan erőszakmentes eledel is. Ez nem azt jelenti, hogy a tehenet nem verik meg fejés közben (ezt egyébként még a legdurvább farmokon sem teszik, hiszen fejőgépet használnak, és a folyamat nem fájdalmas az állatnak), hanem hogy nem zsigerelik ki az állat szervezetét, és ha elapad a teje, nem küldik vágóhídra. Elutasítják az állatok erőszakos megtermékenyítését és a bikák húsként való értékesítését is. Azt viszont elmondta: saját farmjaikon azt tapasztalják, hogy az állatok jóval több tejet adnak, mint amennyire a borjaknak szükségük van, és bemutatott egy tizenhét éves tehenet, amelyet utolsó borja felnövése után nyolc évvel is fejnek még.

Itt megint érdemes tenni egy kitérőt. Az intenzív állattartás során a gondos szelekcióval kiválasztott állatok mozgását is igyekeznek csökkenteni, hogy minden energiájukat a tejtermelésre tudják fordítani. Néhány hete Katarban jártam egy ilyen farmon, ahol a karámban számítógép állította be az ideális hőmérsékletet, és a lehető leghatékonyabban adagolta a takarmányt és az ivóvizet. A high-tech kondícióknak köszönhetően a Magyarországról és Németországból repülőgéppel odaszállított tejmarhák naponta hatvan és kilencven liter tej között termeltek fejenként. Ez a mennyiség nem újságírói túlzás: a világrekordot egy amerikai holstein-fríz szarvasmarha tartja, amely egy év alatt bizonyítottan 32 ezer liter tejet adott, tehát napi átlagban 87 litert. Az Ever-Green-Wiev My 1326–ET nevű állat teljesítménye azért is döbbenetes, mert ehhez az eredményhez a szívének naponta 43 500 liter vért kellett átpumpálnia a tőgyéhez.

Jó kérdés, mi a helyzet a hím állatokkal. A krisnás közösségeknek szerte a világban immár negyven éve vannak farmjaik, amelyeken a nagy erőt igénylő mezőgazdasági munkákat ökrökkel végeztetik el. Az állatok ugyanis szeretnek dolgozni; a szellemi vezető szerint azért, mert nekik ez az úgynevezett dharmájuk, vagyis veleszületett tulajdonságuk. Azok az ökrök, amelyek nem dolgoznak, elhíznak, betegesek lesznek, izmaik elsorvadnak; az emberi társadalomban is számtalan példát látunk a mozgásszegény életmód káros következményeire.

Sivaráma Svami két hét múlva újabb üzenetet posztolt, ebben válaszolva a leginkább parázs vitákat kiváltó kérdésekre. Ez sem maradt nyomtalan, e cikk írásáig harmincezren nézték meg. Ebben a kisfilmben már határozottabb hangot ütött meg: szerinte azok a vegánok, akik ellenzik a tejfogyasztást, azt utasítják el, hogy Isten több célra teremtette a szarvasmarhát. Ők pedig csak tudják: ötezer éve Krisna tehénpásztorként született újra, és a vaisnava hagyomány követői azóta szimbiózisban élnek a tehenekkel. Ráadásul Magyarországon kivételezett helyzetben vannak, mert az állam megértette, hogy a tehén vallásgyakorlásuk része, ezért mint egyházi tulajdon különleges védelmet élvez. Egyedülálló módon itthon arra is engedélyt kaptak, hogy tehéntemetőt létesítsenek, mert elhantolják őket, amikor földi életük végén végelgyengülésben kimúlnak.

Egyébként a tehenek fejése körül kialakult vehemens indulatokat magam sem értem; gyerekkoromban falun felnőve sokszor láttam (pontosabban fogalmazva hallottam), hogy a szomszéd istállójába hazatérő tehén mennyire szenvedett, ha a gazda az esti fejés helyett a kocsmalátogatást részesítette előnyben. A feszülő tőgy nem lehetett kellemes az állatnak, mert kínkeservesen bőgött. Arra is emlékszem, hogy a Székelyföldön – amely nem a kövér legelőiről híres – igen jó állatnak számított, amelyiknek a fejésénél reggel és este is megtelt a tízliteres sajtár. Száz szónak is egy a vége: a tehén nem azért termeli a tejet, mert az ember átveri, hanem mert erre van genetikailag programozva. És talán most érdemes egy mondatot szánni arra a radikális felvetésre is, hogy az ember az egyetlen emlős, amely felnőttkorban is fogyaszt tejet, ráadásul más fajét. Aki ezt állítja, nem látott bolti tejet lefetyelő macskát, nem olvasott indiai meséket, amelyeknek visszatérő szereplője a tejeskondér megdézsmálása céljából a kunyhóba látogató mérges kígyó.

A vezető lelkész a kisfilmben kitért arra is, miért nem kérik ki a tehén véleményét a fejés előtt. A gyereknevelés példáját hozta fel: az ember sem kéri a csecsemő beleegyezését, hanem a legjobb tudása szerint próbálja felnevelni őt. Mindaddig, amíg nem élünk vissza a helyzetünkkel, ez rendben is van; az embernek joga van hozzá, hogy tejet termelő teheneket és munkát végző ökröket tartson, feltéve, ha nem bántalmazza őket. Svami szerint a tehenek és az ökrök viselkedésükkel fejezik ki egyetértésüket: a hosszú időn át biztosított tejjel, az elvégzett munkával.

Miután az elmélettel tökéletesen tisztában lettem, úgy döntöttem, megnézem, a krisnások hogyan csinálják ezt a gyakorlatban. A kétszázhetven hektáros Krisna-völgy Magyarország, sőt talán egész Kelet-Közép-Európa legszervezettebb ökoközössége. Somogyvámost kell beírni a GPS-be, a faluból aztán táblák jelzik, pontosan hova kell menni. Gyönyörű őszi tájban autózunk a dombokon, egyre több gödör lesz a kerekek alatt a farm bejáratához érkezve. Tóthné Bakondi Laura kommunikációs referens kalauzol a jókora területen belül, de nem kell messze menni: mindjárt a recepció előtti földterületen két ökörrel, krumpliszedő ekével szántják ki a sorokból a burgonyát, amelyet aztán napszámba felfogadott falusiak segítségével gyűjtenek össze.

A tehénvédelmi központ vezetőjével, Lakatos Attilával (akit társai Árjadéva dászának szólítanak) beszélgetünk a jószágokról, és minden mondatából az derül ki, hogy tiszteli a gondozása alatt lévő állatokat. Jelenleg huszonegy tehén, tizenkilenc ökör és két borjú van az állományban, és nemrég veszítettek el egy idős tehenet. Egy szarvasmarha átlagéletkora tizenhat év, de náluk bőven van húsz év fölötti matuzsálem is, mert nem hajtják túl őket, és stresszmentes életet élhetnek. Az mondja, együttműködés van a jószágokkal, tehát a tisztelet nem azt jelenti, hogy ráhagyják, csináljon, amit szeretne. Azt kapja, ami neki a legmegfelelőbb, de hogy mi a jó neki, azt az ember mint felsőbb intelligencia dönti el. Személyként gondolnak rájuk, mint anyjukra és apjukra, ugyanakkor úgy kezelik őket, mint a gyerekeket. Ha szükséges, fegyelmezik; az ökrök hajtásakor használnak például orrkarikát és szükség esetén botot is, de a legfontosabb a képzés. Ha az állatok kicsi koruk óta szoktatva vannak a munkára, később nem kell sokat fegyelmezni őket.

Szigorú a családtervezés: míg másutt a tehén évente ellik egy borjút, náluk három-négy év szünetet hagynak az állatnak. Tudatosan szaporítanak, jelenlegi földterületük ugyanis legfeljebb hetvenkét állatot bír el. Ehhez igazítják az istállók nagyságát, a gondozók számát. A kinti gazdaságokban teljesen fordítva mennek a dolgok: az évente vágyott tej- vagy húsmennyiséghez szabják a struktúrákat. Ők mindent feljegyeznek, de nem a profittermelés érdekében. A statisztikából kiderül, hogy egy borjú után itt is 8-10 ezer liter tejet ad az anya, csak itt sokkal hosszabb idő alatt adja le ezt a mennyiséget, mint az üzleti alapon működő helyeken.

A Krisna-völgyben önellátásra törekednek, ezért kívülről nem vásárolnak takarmányt sem. A szarvasmarháknak nagyjából száz hektárjuk van, emellett 40-50 hektáron zöldséget termesztenek. Csak ökrökkel vetnek, a szántásnál, ha nagyon szorít az idő, besegíthet a traktor is. Fontos elv, hogy az ökrök dolgozzanak, amennyit csak lehetséges, és minden földjük legyen megművelve. Nem adnak el tejet, mert nincs annyi: főszezonban, nyáron száz-százhúsz liter tejet fejnek ki, de azt közösségük elhasználja, hiszen a tej mellett sokféle tejes édesség, joghurt és sajt is készül a konyhán.

Attilával jó beszélgetni, mert elgondolkodtató történetei vannak. Huszonkét éve foglalkozik ezzel, ezért tőle hitelesen hangzik, hogy képes érzékelni, amikor az állat elégedett. Az ökrök is érzik például a jól végzett munka örömét. „Ha csinálsz valamit Krisnáért, elégedett lesz, és ezt érzed a szívedben. Így vannak ezzel az állatok is” – magyarázza Attila.

A jószág három csapatra különül: tehenek, ökrök, valamint a nyugdíjasok, vagyis az öreg állatok; utóbbiakra jobban odafigyelnek, például nem kell olyan távoli legelőre menniük, ugyanakkor az aktívak kapják a több élelmet. Nekik sok energiára van szükségük a munkához vagy a tejtermeléshez. Tartanak Indiából származó zebut, s van magyar tarka és svájci barna is az állományban. Minden jószágnak saját szanszkrit neve van, a parancsszavakat is ekként adják.

A gondozók szerint minden állatnak egyéni tulajdonságai és szokásai vannak, miként az embereknek. Volt például egy kleptomániás tehenük, amelyik nem csak akkor csent magának ételt, amikor éhes volt. Látszott rajta, hogy az adrenalin kedvéért csinálja, és hiába próbálták különböző praktikákkal leszoktatni róla, nem sikerült. Egyik marha kisebbségi komplexussal és ebből fakadó óriási bizonyítási vággyal élte az életét, társát pedig „gyúrós ökörnek” csúfolták, mert az a típus volt, amelyből bőven találunk az edzőtermekben. A jószágokat próbálják minél jobban a ridegtartáshoz szoktatni; a legutóbbi télen például az ökrök csak egy hónapot, a januári nagy hidegek idején voltak istállóban.

Ha végelgyengülésben vagy betegségben elpusztul egy állat, szertartás keretében búcsúztatják, majd elföldelik; tehéntemetőjükben három méter mély gödröt kell ásniuk az ÁNTSZ szabályai szerint. Legutóbb néhány hete volt tehéntemetés.

Búcsúzás előtt megkérdezem, ha cikkünk nyomán valaki úgy dönt, tehenét nem vágóhídra, hanem hozzájuk küldi nyugdíjasnak, befogadják-e az állatot. Azt mondják, nagyon sok hasonló jellegű megkeresést kapnak, de csak akkor tudnak új állatot fogadni, ha az illető a marha ellátásához szükséges területet is megveszi; egy adott nagyságú földdarabon nem lehet tetszőleges számú jószágot megfelelő körülmények között eltartani.