Nem volt szerencséjük! – mondta mosolyogva plébánosának, Kozma Ferencnek az ifjú, huszonöt esztendős káplán 1957 őszén. Brenner János éppen kismotoron tartott hazafelé Farkasfáról a rábakethelyi plébániára, amikor ismeretlenek fahasábokat hajigáltak eléje, úgy próbálták megállítani. Ő azonban ügyesen manőverezve kikerülte az akadályokat, „lerázva” feltételezhetően lesben álló támadóit.
Néhány hónappal korábban érkezett az első figyelmeztető jel. A káplánra, aki nagy hatással volt a vidék katolikus ifjúságára, felfigyelt a forradalom utáni tetszhalálából lassan újjáéledő Állami Egyházügyi Hivatal. Az ÁEH Vas megyei megbízottja, Prazsák Mihály el akarta helyeztetni a túlságosan is népszerű fiatal papot, ám az elöljáró, Kovács Sándor szombathelyi püspök, miután Brenner János közölte vele, hogy nem fél, és szívesen maradna tovább Rábakethelyen és a hozzá tartozó falvakban, nemet mondott a kérésre. „Jó, akkor lássák a következményeit!” – fenyegette meg Prazsák a főpásztort.
Brenner Jánost kanyargós, számos akadállyal, kitérővel nehezített út vezette a papi szolgálatig – tudhatjuk meg Soós Viktor Attila történésznek és Császár István plébánosnak a vértanúhalált szenvedett atya életét feldolgozó kötetéből (Magyar Tarzíciusz – Brenner János élete és vértanúsága, 1931–1957). A ciszterci hivatásra készülő Brennert két év választotta el az érettségitől, amikor 1948 nyarán a pécsi ciszterci gimnáziumot a többi egyházi iskolával együtt államosították. A szerzeteseket sokszor vallásellenes szemléletű civil tanárok váltották fel. A hátrányos megkülönböztetés elől menekült a 17 éves diák Zircre, ahol Endrédy Vendel apát nem hivatalos iskolát működtetett a ciszterci hivatásra készülő korábbi növendékeknek. Alig egy hónappal azután, hogy 1950 kora őszén Brenner János – rendi nevén Anasztáz testvér – beöltözött novíciusnak, újabb megpróbáltatás következett: a szerzetesközösségek működését (négy kivételével) a Rákosi-rendszer betiltotta. A ciszterci noviciátus illegálisan Budapestre költözött, ahol szigorú konspirációs körülmények között, illegalitásban folytatták tanulmányaikat. Egy év után viszont helyzetük tarthatatlanná vált; hogy jobban rejtve legyenek, a titokban működő rendi vezetés egyházmegyés papi szemináriumokba menekítette őket. Brenner János a szombathelyibe került, amelyet azonban újabb esztendő elteltével a kommunista állam felszámolt.
A győri szemináriumban fejezte be tanulmányait, a szombathelyi székesegyházban 1955 nyarán szentelték fel, majd Kovács Sándor megyés püspök Rábakethelyre helyezte káplánnak. Sohasem politizált, ám a kommunista diktatúra veszélyesnek tartotta a hitéletet fellendítő, jó papokat is. Brenner János halála nemcsak egyszerre volt meghunyászkodásra ösztönző figyelmeztetés a hivatásukat komolyan vevő papoknak és a vallásos embereknek, de azt is üzente: a kommunista állam ismét olyan erős, hogy bármit megtehet következmények nélkül.
A gyilkosságról a Fővárosi Levéltárban fennmaradt iratanyag, mint Soós Viktor Attilától megtudhatjuk, hiányos, nem szerepel benne a család és a papok tanúvallomása. Gyanús az is, hogy a hivatalból a vizsgálatot megindító szentgotthárdi rendőrséget a káplán megölése után alig egy nappal „leállították” az ügyről, helyükre Szombathelyről érkeztek állambiztonsági nyomozótisztek. A jegyzőkönyvek egy részét meghamisították, a Brenner Jánosra való emlékezést pedig később is tiltották, a győri szeminárium faláról a végzett növendékek között szereplő arcképét levetették. Hogy a kommunisták által elkövetett papgyilkosságok a legutóbbi időkben is rendkívül kényes témának számítottak, igazolja, hogy még az ezredfordulót követően is életveszélyesen megfenyegettek egy újságírót, aki hasonló ügyet akart elővenni. (A tanúk egy része is csupán név nélkül mert nyilatkozni, amikor Nagy Gábor költő anyagot gyűjtött Brenner atya esetét alapul véve egy fiatal pap megöléséről szóló regényéhez.)
De mi is történt 1957. december 14–15-én Rábakethelyen és a szomszédos Zsidán? Az eseményeket máig nem sikerült egész pontosan rekonstruálni. A plébános, Kozma Ferenc ebéd után busszal át akart menni Farkasfára, hogy az ottani hívek elvégezhessék karácsonyi szentgyónásukat. „Vén csuhás, menj gyalog!” – kiáltotta a sofőr, és megakadályozta, hogy felszállhasson. Gyalog vágott neki az útnak, és egy ismerős családnál aludt. A káplán tehát egyedül maradt.
Éjfél körül hívta ki a parókiáról Brenner atyát volt ministránsa, Kóczán Tibor azzal az ürüggyel, hogy nagybátyja Zsidán súlyos betegen fekszik. Az atya magához vette az Oltáriszentséget, a betegek szentségét, felvette a karinget és a stólát, rá a télikabátot, majd egy gyalogösvényen indultak útnak. A fiú azonban arra hivatkozva, hogy haza kell mennie, váratlanul elbúcsúzott. Brenner Jánost az erdő szélén támadták meg, ő pedig Zsida felé menekült. Valószínűleg többször is utolérték, dulakodtak. A zsidaiak kiáltozásra ébredtek: „Vigyázzatok, arra fut !” Válaszként pedig: „Ne bántsatok! Istenem, segíts!”
Harminckét késszúrás érte. Az atyát, aki utolsó mozdulatával az Oltáriszentséget védte, az állítólagosan beteg ember házánál ölték meg. Sokdioptriás szemüvegét leverték, nyakát és vele a stólát megtaposták, a keresztet, amelyet magával hozott, messzire hajították. Nem a szúrásokba halt bele, hanem a keresztülvágott torkán felgyülemlett vértől fulladt meg. A gyilkosok a holttestet a közeli száraz kútba akarták dobni, az egyre erősödő kutyaugatásban, az ablakokban gyúló fényeket látva azonban jobbnak látták menekülőre fogni. Szemtanúk több férfi- és egy női cipő nyomát fedezték fel, ám a hamarosan lezúduló ónos eső ezeket elmosta. A helyszínen még ezután is fellelhető vérnyomok, hajszálak, leszakadt gombok vizsgálatától pedig a rendőrség eltekintett.
Hosszú éveken át zajlott a hivatalos nyomozás, persze minden eredmény nélkül. Előbb bizonyos Tóka Ferencet, aztán Kóczán Tibort ítélték el, ám hatályon kívül helyezve az eljárást hamarosan mindkettőt felmentették. Kóczán 1990-ben váratlanul eltűnt (félelmében elköltözött a környékről, vagy „eltüntették”), Tóka pedig, bár 2010 körül még élt, nem volt hajlandó beszélni. (Mostani telefonos megkeresésünk eredménytelen volt.)
Hogy az állambiztonság által megszervezett gyilkosság történt, abból maguk a hatóságok sem csináltak olykor titkot. Papok vallatásakor gyakran hangzott el a fenyegető mondat: „Te is úgy akarsz járni, mint Brenner János?” Brenner atya mellett tudunk más papi áldozatokról. Tisztázatlan körülmények között ölték még 1957. február 28-án Grősz József kalocsai érsek korábbi gyóntatóját, Kenyeres Lajost, 1957. december 7-én az ösküi káplánt, Szekuli Pált, 1959-ben Lengyel László tiszakerecsenyi református lelkészt. 1957. december 31-én végezték ki Gulyás Lajost, az Ausztriához közeli Levél református lelkészét. Többször előfordult az is, hogy a forradalom után papokat veréssel egybekötött kihallgatásra idéztek be a rendőrségre.
A vértanúhalált halt Brenner János szentté avatási eljárása 1999 októberében kezdődött a Szombathelyi egyházmegyében, majd 2008-tól Rómában folytatódott. Ferenc pápa idén november 8-án hagyta jóvá boldoggá avatását.
