Várj, és ne félj!

Az ének megemelt beszéd, a karácsony megemelt idő. Magasba ránt, magához ölel általuk az Isten.

Nem volt egyszerű meglátnom abban a lerobbant kórházban, ahol 2015 karácsonyán a nagyanyám feküdt. Elindulni a legnehezebb, de akkor egyik lépés sem volt könnyű. Végig arra gondoltam, mire gondolhat vajon most az anyám meg az apám, csak hogy ne kelljen arra gondolnom, én mire gondolok. Csendben közeledtünk az alulvilágított kórterem kényelmetlen, nyikorgó és keskeny ágyai felé, amelyeken – tudtuk – csillagok pihennek. Messze járnak, és nem lehet tudni róluk biztosan, a fényük kigyúl-e még. Mint amikor a teamécsesből a viasz elfogy, de melegít még és pislog a kanóc. A sötétben van a legnagyobb szükség a szeretetre.

Elindulni tényleg a legnehezebb. Meg odaérni, ahol tudjuk, nem lesznek szavak. Ügyetlenül mesélni a karácsonyról, és hiába várni választ. Aztán bátortalanul, halk énekbe kezdeni, és elképedni, hogy a végén, éppen a legvégén elmosolyodik és felénk biccent a mozdulatlan, megnémult nagyanyám, mint a behavazott szárnyú Mihály arkangyal Kolozsvár főtemplomának a bejárata fölött. És mintha azt mondaná, látjátok, a szavak helyett itt van az ének nekünk, vagyis hát a karácsony, amelyet a Jóisten eldúdolt réges-rég.

Az ének megemelt beszéd, a karácsony megemelt idő. Magasba ránt, magához ölel általuk az Isten. Az ének harmónia, megrezgeti a levegőt. A karácsony dallamtalan csend inkább, amelybe – mint minden rorátéra induló – beleremegünk. Jó lenne azt gondolni, hogy ezt keressük, amikor év közben magunkban énekelgetünk, de nem ilyen egyszerű. Az ének az emberi világnak adott darabka isteni. És persze a karácsony is. Nagyon nehéz lenne nélkülük. Az elején átkozottul zavarban vagyunk mindig, a végén pedig a meghökkenés marad. A templomban kanócfüst, és infúziócsöpögés a betegszobán. Addigra eloldalog belőlünk a félelem.

Ne féljetek, ez a legnehezebb tanítás. A kilátástalanság, a tehetetlenség, a hangzavar, a düh mind a félelemből következik. És sok minden más is. A Biblia könyveiben száznál is több helyen hangzik el a bátorítás. Ne félj! Így nyugtatja Isten Ábrahámot, ne féljetek, így a kiválasztott népet Mózes. Ne félj magadhoz venni a várandós Máriát, biztatja az angyal Józsefet, és ugyancsak egy angyal magyarázza meg aztán a sírnál összesereglett asszonyoknak, hogy nem kell félniük, Jézus azért nincsen ott, mert feltámadt. Megtörtént, amire több ezer éve minden ember várt. Várj, és ne félj, ahogy Kolozsváron énekelték napkelte előtt a didergő katolikusok.

A karácsony a legnehezebb ünnep, mert amire ideér, elfogy belőlünk az erő, elfogy körülöttünk a fény. De hát a szeretetre a legnagyobb szükség akkor van, ha minden fénytelen. Jézus születésével azonban oszlani kezd a tél, ki kell csak várni. És a karácsony érkezik. És ott van benne a vége és az eleje. Az éveknek. Az éneknek. Az életnek. Ilyen egyszerű.