A két világháború előtt pont azok voltak a tünetek, mint most

Horváth Viktor legutóbbi regénye aprólékosan kidolgozott szatíra egy kommunista alattvaló lelkivilágáról.

– Miért ilyen fontosak a katonai részletek?
– A pontosság igénye mindenre vonatkozik. Ha fikciós műfajt művelünk, úgy tehetünk csak hajmeresztő akrobatamutatványokat, ha van egy bázis, amely ezt hitelesíti. A képtelenségek csak úgy ütnek, ha a történet kilencvennyolc százaléka stabil tényanyag. Franz Kafka úgy kezdi Az átváltozást, hogy Gregor Samsa egy reggel szörnyű féreggé változott. De közben végtelenül tárgyilagosan ábrázolja a család életének technikai részleteit, vagy azt, ahogy Samsa élt szürke ügynökként. Ebben mindenki magára ismer, ezért üt olyan erősen az átváltozása.

– Hogy reagáltak a csehszlovákok a támadásra?
– Meglepetés. Hideg zuhany. Nagyon bíztak a magyarokban. Kádárnak nagy tekintélye volt az egész szocialista blokkban, még Brezsnyev is folyton őt hívogatta, hogy közvetítsen, Dubček pedig atyai barátjaként tisztelte. Kádár az utolsó pillanatig próbálta elkerülni a konfliktust, mert neki fedezék volt a prágai tavasz. Pont 1968-ban indította be az új gazdasági mechanizmust. Vállalati önállóságot vezetett be, tompította a sztálinizmus őrültségét. Ugyanazt csinálta, mint a csehszlovákok, csak kisebb zajjal. Neki nagyon jól jött, hogy mindenki a csehszlovákokra figyel, nem akarta elveszíteni őket, szóval húzta az időt, amíg lehetett. Aztán amikor beindult a támadás, az egész társadalom beállt Dubčekék mögé. Értelmiségiek, munkások, nemzetiségek, még a magyarok is. Az invázió másnapján a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok kiadott egy közleményt, amelyben elítéli az agressziót, beleértve a magyarokat is, és mellszélességgel kiáll Dubčekék mellett.

– Az édesapja viszont úgy emlékezett a ’68-as bevonulásra, hogy „elmentünk Csehszlovákiába rendet csinálni”.
– Apukám bányamérnök volt, 36 éves 1968-ban, és tényleg lelkes lett a bevonulástól. Hatéves voltam, és vele örültem. Aztán nekem kamaszkoromra nyilvánvaló lett, hogy szovjet megszállás van, és hogy a rendszer hazugságokon alapul. Ő ezt soha nem ismerte volna el, hiszen mindent a rendszernek köszönhetett. Ugyanakkor intelligens ember volt, látta a rémségeket is. Szerintem ezeket a dolgokat elfedte magában, valamiféle kognitív disszonancia alakult ki nála.

– Beszélgettek erről?
– Mikor vad kamasz voltam, nehéz lehetett velem beszélgetni. Mindenesetre ő azt mondta, ami a hivatalos ideológia is volt: „elvtársak, vannak még emberi hibák, de alapjaiban jó az egész”. Apám utópista módon hitt a kommunizmusban, és a hitének megfelelően élt. A beosztottjai villákat építettek lopott pénzből, ő meg egy panelben élte le az életét.

– Hogyhogy nem írt még róla regényt? Érdekes főszereplő lenne.
– Igen, érdekes, illetve tipikus. Ma is. De a Tankomban ő is benne van. A regényhősök éppúgy összetettek, ahogy egyszerűsítettek: bennük van a szerző, a család, a többi ember, a szerzőt ért kulturális hatások. Engem mostanában nagyon érdekel, hogy hogyan kopírozódik át az önpusztításra nevelés nemzedékről nemzedékre a családokban. A folytonosság a Monarchián, a Horthy-rendszeren, a kommunizmuson át egészen máig. Mindegy, hogy mit ír a zászlóra a rezsim: azt, hogy „világ proletárjai, egyesüljetek!” vagy azt, hogy „Isten, haza, család”. A felirat más, a szövet ugyanaz. Ez a szövet a hűbériség. Ma is ez van. A hadúri udvartartások mentalitása. Emberhez vagyok hűséges, nem elvekhez. Ez középkori modell.

– Miért nem tudjuk ezt levetni?
– Le tudjuk. A nyugati világnak is kellett hozzá ezer év. Meleg és empirikus dolog ugyan a hűbéri függés, az, hogy én a gazdámhoz vagyok lojális. Szolgálom őt, ő pedig javakat ad nekem és megvéd. De ez merev rendszer, blokkolta a társadalmat, így nem lehet szabadon gondolkodni, mert nem gondolhatok olyat, ami nem tetszik a gazdámnak. Ezért hazugságban élünk. Elvileg a képviselőt a nép választja, és a népnek számol el. De gyakorlatilag csak úgy lehet valaki képviselő, ha a pártvezér engedi, és neki kell elszámolni. És a hazugság az életünk minden színterét áthatja, észre sem vesszük, illetve nem bánjuk, és ebben a hazugságban neveljük a gyerekeinket.

– Nehéz hova tenni a Tankom főszereplőjét, a főhadnagyot. Micsoda ő tulajdonképpen? Egy kretén?
– Azt találtam ki, hogy a főszereplők legyenek gyerekek. Azok is, még ha ez nincs is kimondva. Gyuszi főtörzs autót vezet, és egy könyvet kötöz a bakancsára, mert csak úgy éri el a pedálokat. A főhős egy deci pálinkától berúg. Olvasóként folyton zavarba jövünk, mert tankot vezetnek, lövöldöznek, meg még szex is van, de közben gyerekek.

– Ez eléggé perverz.
– Nem perverz minden autoriter rezsim? És a vezetői a leginfantilisebbek. Az a sérülés, amely valakit autoriter hajlamúvá tesz, más lelki rétegekkel is kapcsolatban áll. Szexuális, párkapcsolati, önértékelési zavarok is következnek belőle, ez egyfajta mentális árukapcsolás.

– Ebben a regényben viszont az egész társadalom beteg és perverz, nem csak a szeretett vezető.
– A szeretett vezető elhiteti a néppel, hogy ő a normális, és ha a nép ezt elhitte, akkor pontosan ide jutunk. Illetve ha a népben eleve ott az igény a középkori vagy ázsiai típusú vezetőre, az rendben is van, ha a középkorban vagyunk. Úgy az élet nem ellentétes a jelen törvényekkel. De mit gondoljunk magunkról, ha eltűrünk alkotmányellenesen működő hatalmat, miközben a Himnuszt énekeljük?

– Kádár is aberrált ember lehetett?
– Szerintem hívő kommunista volt, közben meg nyilván benne is működtek kognitív disszonanciák, mert értelmes ember volt. Aközött egyensúlyozott, hogy hogyan lehet fennmaradni és uralkodni, de közben összeegyeztetni a kommunizmus képtelenségét a gyakorlati élettel. 1968-ban még az utolsó pillanatban is találkozott Dubčekkel, napokkal a bevonulás előtt Révkomáromban, a vasútállomás épületében. Állítólag Dubček majdnem sírt, Kádár utolsó mondata pedig az volt hozzá: „Maga nem tudja, kikkel áll szemben.” Ha ez tényleg elhangzott, akkor valószínűleg tudta, hogy gyilkosokkal kvaterkázik, és ő is az. Teljesen naiv biztosan nem volt, inkább machiavellista. De egy machiavellistával mindig jobban jár a társadalom, mint egy hívővel, mert a machiavellista józan. Tudja, hogy akkor uralkodhat vagy akkor gazdagodhat meg, ha prosperál a társadalom, nincsenek benne feszültségek.

– Akkor ma például miért nem mozdul meg a társadalom? Nem lehet, hogy jó nekik úgy, ahogy van?
– De lehet. Illetve ha valaki a pokolban nevelkedik, akkor számára a szenvedés a komfort, az ismerős, a biztonságos, és nem akar változtatni. De aki akar, az sem talál közös alapot: a fragmentált médiavilág, a szétszóródó figyelem nem a szolidaritásnak dolgozik. Mindenki a saját kis életdobozában mozog, közben pedig a társadalom valami nagy törés felé tart. Az első és a második világháború előtt pont ezek voltak a tünetek: elöregedett intézményrendszer, élhetetlen morál, amelyen nem akart változtatni a kormány, helyette elterelte a figyelmet a nacionalista hangulatkeltéssel, ami arról szólt, hogy kívül van a baj. Nem azért érezzük magunkat kényelmetlenül, mert velünk van gond, hanem a kutya szerbek meg a rohadék románok miatt. Ezt megismételte a harmincas években a következő rendszer is. Most is ez a kormányzati kommunikáció: nem velünk van a baj, hiszen Magyarország jobban teljesít. Hanem a bankok, az IMF, Brüsszel, Soros, a migránsok, a civil szervezetek az ellenség. Nekünk nem kell csinálni semmit magunkkal, nem bennünk van az ok, mert nekünk mások miatt rossz. Ez a propaganda mindig valami összeomlásba visz. Az áldozat nem képes a sorsát kézbe venni, nem hajlandó vállalni a felelősséget az életéért. Csak addig tud létezni egy zsarnok, amíg a nép áldozatszerepben érzi magát, mert addig bízhat a zsarnokában mint megváltóban.

– Egy nagy háborúhoz azért jóval több kell, mint egy kis közép-európai ország autoriter hajlamú vezetője, nem?
– Igaza van, jobb, ha a reményt látjuk. Az elmúlt fél évszázadban megadatott Amerikának és Európának a hosszú béke, amely elszalasztott lehetőség maradt. A liberális politikai elit nem tette meg, amit meg kellett volna tennie: átállás a zöldenergiára, az oktatási rendszer átalakítása úgy, hogy az életre neveljen. Annak az elfogadása, hogy a klasszikus demokrácia megbukott, a pártok és kormányok már nem elveket képviselnek, hanem reklámcégként működnek és manipulálnak. Lett volna fél évszázad egy igazabb makroközösségi lét megteremtésére, de nem tették meg, valami kollektív tehetetlenség nem engedte. Illetve az elitnek semmit nem kell tennie, csak hagynia, engednie a természetes folyamatok áramlását. És ahhoz alkalmazni az intézményeket. És most a tömeg ezt mondja: „Nem tettétek meg? Nem hagytátok? Hülyék maradtunk? Akkor tessék! Legyen Trump, ez a furkó, aki büszke arra, hogy nem adózik, majd ő a pofátokba vágja, hogy minden hazugság.” Tehát a lázadás egyrészt jó, mert továbbmozdít a holtpontról. Másrészt veszélyes, mert tudattalan. És ha olyan dolgok irányítanak bennünket, amelyeket nem ismerünk fel, sérülékenyek vagyunk, könnyen háborút csinálhatunk.

– Nem utópia az, hogy a tömeg öntudatra ébred?
– De. Viszont nincs más választásunk, mint utópiára dolgozni: maga a globális túlélés is utópia. A kereszténység is.

– Könnyen el lehet csúszni az utópiák megvalósításával, pont az előbb beszéltünk a kommunizmusról.
– Felülről vezérelve az utópia tragikus. De vannak társadalmak, amelyek kis lépésekben elindultak az utópia felé. Nézzünk meg egy gyorsított felvételt egy város főteréről. Autók, buszok, biciklisták, teherautók, gyalogosok, járművek és emberek ezrei cikáznak, és döbbenet, hogy nincs ütközés. Persze, mert mindenki maga irányítja a saját mozgását. Áll ugyan egy rendőr a tér sarkában, de neki ritkán van dolga. Viszont amint az emberek lemondanak a saját mozgásuk irányításáról, és a rendőrtől várják a megoldásokat, a rendőr pedig szintén maga akar mindenkit irányítani, kitör a káosz. Karambolok, veszekedés, vér, kiskapuk, klánok, bosszú, uszítás. A társadalom egyesített energiája önmaga ellen fordul. Szeretném, ha Magyarország olyan rendőrt, tehát olyan államot akarna, amely segíti őt. Vagy legalább nem gátolja. Hadd fordítsam le a vallás nyelvére: Isten = az emberek + a dolgok + a természeti, lélektani törvények összessége. A jó állam ehhez alkalmazkodik, az eszetlen vezér maga uralkodik, az eszetlen nép ezt hagyja.

– Akkor végül is felülről, a politikától kell jönnie a változásnak, vagy alulról, a társadalomból?
– Szerintem kölcsönhatásban vannak. Ha felül változik a morál, változik alul is, de egyik sincs előbb a másiknál. Olyan, mint a tyúk meg a tojás. Számít, hogy felülről milyen minta jön: hogy az óriásplakátok gyűlöletre, ellenségkeresésre vagy elfogadásra és együttműködésre hangolnak-e. Mondjuk arra, hogy visszatérjünk Európa keresztény gyökereihez. Jézus azt mondta, hogy aki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel. Nem azért mondta ezt, mert balek volt, hanem mert ez technikailag, praktikusan előnyös. Például úgy, hogy jobb a béke, mint a háború. Jézus korában megérett az idő egy mentális forradalomra. A kereszténység szellemi váltás. Arról szól, hogy a kicsivel hosszabb távú érdek kedvéért elengedjük az állati reflexeket. Azt, hogy ha belém harapnak, visszaharapok. Hogy nem kérek számlát, mert úgy olcsóbb a szolgáltatás ötszáz forinttal. Vagy hogy egyben dobom-e ki a szemetet, mert rövid távon úgy kényelmes, vagy külön teszem a papírt meg a műanyagot. És nem menekülök a nemzet mítoszába, amikor emberi válságokat kell megoldani. Nem politikusokra mutogatok, hanem megtagadom az engedelmességet, ha az iskolámat militarizálni akarják. A svédek nem azért élnek jobban, mert képesek huszonhatfelé válogatni a szemetet, hanem azért, mert úgy gondolkodnak, hogy még erre is képesek. És efelé az oktatás az út. A családba nem nyúlhat bele a hatalom, az oktatásba viszont igen. Szemetet válogatok, és felismerem, hogy miért baj, hogy a köztársasági elnök meg a miniszterelnök gyerekkori barátok. Felismerem, hogy a politika nem „az urak dolga”, hanem be tudok avatkozni. Például elmegyek választani, és például a szomszéd városban is megvédem a gyerekek játszóterét, nem csak a magaméban.

Melyik a kedvenc

történelmi figurája?
Bertran de Born. Trubadúr, intrikus, királyok bajtársa és árulója abból a korból, amikor a művészet a politika testvére volt, és megszületik a független individuum.

ruhadarabja?
A fürdőgatyám.

külföldi országa?
A nyihahák országa a Gulliverből.

filozófusa?
Platón. Az utolsó filozófus, aki nem tudósszubkultúrához, hanem a lakossághoz beszél. Művész, tanító, közveszélyes gondolkodó, vallások és eretnekségek apukája.

könyve?
A Biblia. Inspiratív, színes, kalandos és izgalmas válogatás a kor legdifferenciáltabb társadalmainak irodalmából. Reménykeltő és máig integrálhatatlanul forradalmi megoldással.

építménye?
Az Országos Széchényi Könyvtár épülete. Főváros + vár + királyi palota. Ez így jelkép: a tudomány, a józan ész uralkodik az ország fölött. Örüljünk, amíg a várban könyvtár működik, és nem egy vezér.