December első napjaiban, a román nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén öt magyar nyelvű előadást is megnézhettek Marosvásárhely színházkedvelői. Köztük egy bemutatót, Ibsen Hedda Gabler című darabját. Véletlenül jött ki így, a nemzeti színház termeit ugyanis vetésforgóban, felváltva használja a Tompa Miklósról elnevezett magyar, illetve a Liviu Rebreanu nevét viselő román társulat. Szilveszterkor újra a magyarokra jött ki a lépés: a Fekete Péter című operettet az év utolsó napjának estéjén mutatták be egy fiatal budapesti színésznő, Hollai-Heiser Anna főszereplésével. Ő anyaországi diákként itt, Marosvásárhelyen végezte el a főiskolát, és nem volt egyedül: a tavaly végzett tizenegy színészhallgatóból kilenc magyarországi volt! Hollai-Heiser is visszatért tanulmányai befejeztével Budapestre, de most egy bemutató erejéig Vásárhelyen lépett fel. Ám mielőtt belepillantanánk a színészképzés rejtelmeibe, maradjunk még kicsit Marosvásárhelynél!
A legutóbbi, 2011-es cenzus alapján a 134 ezres város lakosságának 49,6 százaléka mondta magát románnak (magyarnak 44,1, és több mint öt százalék nem válaszolt erre a kérdésre), de nemzettársaink korfája jóval kedvezőtlenebb a románokénál: elidősödött a vásárhelyi magyarság. Számuk tehát jelentős, de ez cseppet sem látszik például a város román polgármestere, Dorin Florea által összeállított ünnepi programkínálatban. Hiába böngésztem a főtéren felállított hatalmas hirdetőtáblát, a gazdag decemberi műsorkavalkádban egyetlen magyar vonatkozású eseményt sem sikerült felfedeznem. Ingyenkoncertet szerveztek (gyaníthatóan euróezrekért) Alina Eremia fővárosi popsztárnak, valamint Ioan Bocsa erdélyi népdal- és Stefan Hrusca Kanadából hazatérő kolindaénekesnek, és volt még megannyi program, ám kizárólag románul. De legalább a főtéri díszkivilágítási eszközökre nem kellett költeni, ugyanis az előző karácsony óta nem jutott idő eltávolításukra, így most legfeljebb a kiégett izzókat kellett pótolni. A város egyébként egyre távolodik Budapesttől. A vidrátszegi repülőtér felújítása miatt már több mint egy éve nem repül oda a Liszt Ferenc repülőtérről a Wizz Air, és december elején az is kiderült, hogy a román vasúttársaság, a CFR megszünteti az addig naponta közlekedő Marosvásárhely–Budapest-járatot. A vásárhelyieknek marad az autóbusz és a remény, hogy a reptéri munkálatok tavaszra tervezett befejezése után újra lesz légi járat is.
A diákokra visszatérve: októberben arról írtunk a Magyar Nemzetben, hogy az anyaországi egyetemek elszívják a határon túli magyar hallgatókat. Összeállításunkból kiderült, hogy Magyarországon az elmúlt tanévben 2054 román, 1907 szerb, 1885 szlovák és 1193 ukrán állampolgárságú hallgató tanult, túlnyomó többségük az ottani magyar közösségből érkezett, míg a folyamat fordítottja alig működik. A lapunknak válaszoló intézmények mindössze 370 olyan anyaországi hallgatóról tudtak, akik legalább egy fél évig határon túli magyar nyelvű képzésben vettek részt. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a szabályt erősítő kivétel: a színész szakot szó szerint elárasztották az anyaországi hallgatók. Mielőtt az okokat megvizsgálnánk, ismerkedjünk meg magával az intézménnyel!
A román és magyar nyelven működő egyetemen ősszel az első évfolyamot negyven diák kezdte meg az alapképzés román tagozatán, ötven pedig a magyaron. A mesterképzésen is nagyjából hasonló számok vannak: 38 román és 35 magyar diákkal. A felvételiző diákok elég sok ág közül választhatnak: az alapon évente indul színész, báb- és mozgásművész, látványtervezési és zenepedagógiai szak, kétévente vagy ritkábban pedig rendezői és teatrológiai képzés is. A mesterképzésen színész- és bábművész-, illetve rendezői, drámaírói és művelődésszervezői diplomát lehet szerezni, és az egyetemnek van saját doktori iskolája is. Az érdeklődéssel sincs baj, legalábbis a színész szakon: a hét ingyenes és öt térítéses helyre összesen huszonkilencen jelentkeztek, ezek több mint harmada érkezett a határon túlról.
Ezzel pedig megérkeztünk az anyaországi színészképzés problémáihoz. Magyarországon két helyen, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai művészeti karán van ilyen jellegű képzés, de nagy a túljelentkezés. Budapesten előfordul, hogy ötvenszer annyian jelentkeznek, mint ahány helyet meghirdetnek, de Kaposváron sem ritka a húsz-harmincszoros túljelentkezés. Nem egyszerű bejutni, és akinek kétszer-háromszor sem sikerül, az elkezd B tervben gondolkodni. Amióta Románia is az Európai Unió tagja, reális opcióként merülnek fel az erdélyi magyar színészegyetemek. Ezekből is kettő van: a marosvásárhelyi intézmény mellett a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem színház és televízió kara. Bár utóbbin is tanul néhány anyaországi hallgató, arányuk meg sem közelíti a Maros-parti városban tapasztalhatót. Rossz nyelvek szerint azért ide jöttek az anyaországi diákok, mert ide repült a Wizz Air, de ez könnyen lehet, hogy csak pletyka; a marosvásárhelyi színészképzés jobban jegyzett a szakmában, itt különálló egyetem van erre, és nem csak egy kar, mint Kolozsváron. Ez látszik a kolozsvári jelentkezési számokon is: ott tavaly például csak eggyel több diák jelentkezett a színire, mint ahányat fel tudtak venni. Bár a vásárhelyi intézmény hagyományosan a Székelyföldről vonzotta a diákokat, a jól felkészült anyaországi hallgatók sikerrel veszik a felvételi akadályokat, és jóval nagyobb arányban jutnak be, mint erdélyi társaik.
A művészeti egyetem rektori irodáján Bordi Aliz főtitkárral arról beszélgetek, mikor érkeztek az első magyarországi hallgatók. Azt mondja, a bolognai rendszer bevezetése idején, 2006-ban nyílt meg a tömeges lehetőség minden EU-s polgár számára, így nem csoda, hogy azóta a Felvidékről is volt diákjuk. A sikeresen jelentkezők ugyanúgy kaphatnak bentlakást, mint romániai társaik, sőt az eredmények függvényében még román állami ösztöndíjat is. A térítésmentes és fizetős helyeket is évente újraosztják az eredmények szerint, így könnyen előfordulhat, hogy valaki az első évben fizet, de utána ingyen tanul, ha annyira jók a jegyei. A magyar tagozaton minden tantárgyat magyarul tanítanak, így romántudás nélkül is elvégezhető az egyetem. Az anyaországból érkezettek kérésére fakultatív románnyelv-tanfolyamot is szerveztek, hogy a hallgatók a városban jobban el tudjanak boldogulni. Olyan diák is akadt, akinek annyira jól ment a romántanulás, hogy autóvezetői jogosítványt is szerzett, román rendőr előtt vizsgázva. Ha valaki egyébként külföldről akar felvételizni náluk, azt június közepéig kell jeleznie. A felvételi vizsga júliusban van, de előtte el kell ismertetniük a román hatóságoknál a középiskolai végzettséget igazoló okmányukat. A főtitkár örömmel újságolta el, hogy az egykori hallgatóik több mint kilencven százaléka abban a szakmában dolgozik ma is, mint amelyet az egyetemükön tanult. Ha az abszolút számokat nézzük, jelenleg az oktatási intézmény magyar tagozatán összesen 204 diák tanul, közülük ötven anyaországi.
Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója immár hatodik éve. Eredményei magukért beszélnek: 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot úgy, hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a románéit háromszor többen látogatják, mint előtte. Gáspárik korábban a művészeti egyetem rektora volt három évig, de ma is tanít az intézményben. Azt mondja, amikor az osztályában többségbe kerültek az anyaországiak, át kellett programoznia magát: az összes addigi hasonlatot, példát olyanra kellett cserélnie, amit ők is megértenek. A messziről jött diákok a diplomaosztó után is örömmel maradnak Erdélyben: Nagyváradon, Szatmárnémetiben, de még a temesvári társulatban is van olyan színész, aki anyaországi származású, Marosvásárhelyen végzett, és itt maradt. És hosszan sorolja azokat, akik náluk végeztek, de az egyetemes magyar színházi-kulturális életben kerültek fontos pozícióba: a Nemzeti Kulturális Alap elnökségébe, a Budapesti Operettszínház vagy éppen a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székébe.
Azt mondja, Vásárhelyen nem szakokban gondolkodnak, hanem generációk indulnak, egymással dolgozva a különböző szakterületeken. Mivel a diktatúrában szocializálódtak, megtanulták a színházi kettős beszédet; ez az alapvető különbség: az anyaországi társulatok alapvetően szórakoztatni akarnak. Miközben magyarországi diákokat (is) tanítanak a román állam pénzén, az anyaországgal való kapcsolat elég mostoha: a határon túlra látogató politikusok elkerülik őket, s amikor például magyarul oktató intézményként jelszót kértek a nemzeti audiovizuális archívumhoz, adminisztrációs okokra hivatkozva nem kaptak segítséget. A magyar állampolgárságú vásárhelyi színészhallgatók így a Tescóban akciósan vásárolt DVD-kről nézik meg a magyar filmművészet klasszikus alkotásait. Véleménye szerint az intézmény azért is népszerű az anyaországi hallgatók körében, mert sok budapesti és magyarországi vendégtanár jár hozzájuk tanítani.
A Fekete Péter próbájáról sikerült pár percre kiszakítani a frissen végzett budapesti Hollai-Heiser Annát, aki őszintén elmondta: neki is B terv volt a vásárhelyi opció, miután többször is sikertelenül próbálkozott Budapesten és Kaposváron. A barátaitól hallott a lehetőségről, és izgalmasnak találta, hogy egy másik országban tanuljon magyar színészetet. A városban szívesen fogadták; bár egyetlen szót sem tudott románul, a hétköznapokban is jól elboldogult, nem érte semmilyen atrocitás. Külön öröm számára, hogy az évfolyamából mindenki el tudott helyezkedni otthon, ő is csak a mostani szerep miatt jött vissza Marosvásárhelyre. Az erdélyi diákévekről szólva elmondta, nem szakadt meg a kapcsolat a hazai szakmával, hiszen sok fesztiválon vettek részt, s a budapesti színisek is ellátogattak Marosvásárhelyre. Az utolsó éven az általuk kiválasztott anyaországi rendezővel készíthették el a vizsgaelőadásukat.
– Cseppet sem bántam meg, hogy így döntöttem, összetartó osztály voltunk – mondta búcsúzóul.
