Szerelem szürreáliára hangolva

Ata Kandó és Kandó Gyula művei a Szentendrei Képtárban.

A feltaláló Kandó Kálmán unokaöccse és Beke Manó matematikus unokája – még Görög Etelka néven − Bortnyik Sándor grafikai iskolájában, a Műhelyben ismerkedett meg egymással 1928-ban. Három évvel később házasodtak össze: Gyula huszonhárom, Etelka tizennyolc éves ekkor. Kandó Gyula 1930-ban már résztvevője volt az Iparművészeti Múzeum reklámgrafikai kiállításának – ahol olyan művészek állítottak ki, mint Victor Vasarely –, s a fiatal házaspár hamarosan barátjának tudhatta a festőművész Bálint Endrét, Vajda Lajost, a költő Justus Pált. Ám vonzotta őket Párizs, ahol 1932-től 1936-ig, majd 1938-tól 1940-ig a nyomort és a modern művészetet egyaránt megismerték. Ata Kandó ez idő alatt fordult a fotográfia irányába, míg férje a Raffaello előtti művészetbe, a kopt műalkotásokba éppúgy beleszerelmesedett, mint a szürrealista művészet metafizikus hangulatába vagy Picasso figuráiba. „Nézzük meg Picassót. Minden művén, még az úgynevezett »legértéktelenebb« badarságon is mennyire érezni az életet, a művész kontaktusát a témával, az élő valóságos ábrázolttal. Még akkor is, ha ez a legelvontabb, a legspirituálisabb, tehát nem ábrázolt. Tehát több élő életet kell vinni a dolgaimba” – írta fel magának a leckét 1940-ben párizsi vázlatfüzetébe, amelynek több lapja látható a mostani kiállításon.

A második világháború hozta őket haza, de életüket itthon sem fonták be vad kényszerképzetek: a házaspár saját papírjaik átadásával is mentette a zsidóüldözés elől menekülőket. Bálint Endre több hónapig így élt Kandó Gyulaként, s mint az Mazányi Judit monográfiájában olvasható, született is egy gyermek Kandó Gyuláné nevén. Kandó a felesége által hamisított SS-karszalaggal Kassára is elment, ahol az Auschwitzba tartó vonatokból sok száz embert menekített ki. 1947-ben tértek vissza Párizsba. 1949-ben Kandó Gyula csak tájékozódási villámlátogatásra jött haza, de a határok épp lezárultak, a család pedig Párizsban maradt. Ata Kandó 1956 novemberében az osztrák határon a magyar menekülteket fotózva aztán nem csak a hírnevét alapozta meg: karácsonykor megjelent albuma − amelynek negyedmillió dolláros bevételét a menekült gyermekek javára ajánlotta fel – az egész világot felkavarta, a hontalanok, árvák, menekültek megsegítésére szólítva fel a világ közvéleményét.

A Szentendrei Képtár kiállításán ezek a fotók most is megrázóak, de azt a kissé romantikus kérdést is fölvetik: vajon Ata Kandó a menekültek tömegében kereste-e Kandó Gyula ismerős arcát? Ám akárhogy is volt, nem csak Mario Caiano kései filmjének a címe igazolja: van szeretet a halál után is.