„Az elkövetők tipikus magányos farkasok...„

Hetvenöt éve végezték ki a szórólapokon és falfirkákon ellenállásra felszólító német egyetemistát, Sophie Schollt

A lap azt már nem tette hozzá, hogy a 24 éves Hansot, illetve 21 éves húgát miként végezték ki. Erről a Schollékról 2005-ben filmet rendező Marc Rothemund számolt be: a németek jó része még évtizedekkel később sem volt tisztában vele, hogy nem felakasztották vagy főbe lőtték az elítélteket. A szórólapokon, illetve falfirkákon ellenállásra felszólító egyetemistákat guillotine által végezték ki. Rothemund nyilatkozta a film készítése után azt is, hogy Németországban közkeletű elképzelés volt: a fiatalok könnyedén eldobtak maguktól mindent, a halál arcába nevettek. Csakhogy nem így történt.

Az első vallatás öt órán keresztül folyt, Sophie Scholl pedig mindvégig állította, neki semmi köze a történtekhez, apolitikus, eszébe sem jutott olyanokat hirdetni, mint ami a Fehér Rózsa hatodik röpiratában is állt: „Olyan államban nőttünk fel, ahol a szabad véleménynyilvánítás minden formáját megtiltották. A Hitlerjugend, az SA, az SS életünk legígéretesebb éveiben próbált meg elkábítani, forradalomba és hadba szólítani minket. ( ) Szabadság és becsület! Tíz hosszú éven át Hitler és barátai kifacsarták, lealacsonyították, hányingerig torzították ezt a két gyönyörű szót! Csak tudatlan ember tehet így, aki egy nemzet legfőbb értékeit veti a disznók elé.”

Hogy elárulták volna hazájukat? Schollék szentül hitték, hogy épp ők maradnak hűségesek hozzá, nem pedig akik magasztos eszmékre hivatkozva, valójában a haláltól félve megalkudtak, elfogadták a világháborús iszonyatot. Ahogy amerikai származása ellenére küzdött új hazájáért az említett Falk Harnack sógornője, Mildred Fish Harnack is. Őt, valamint férjét, a gazdasági minisztériumban dolgozó Arvidot szintén az ellenállás tagjaiként fogták el, s utóbbit karácsony előtt pár nappal, a nőt pedig 1943 februárjában végezték ki. – Pedig hogy szerettem Németországot! – mondta a börtönlelkész elmondása szerint Mildred, mielőtt akasztani vitték.

Épp így voltak ezzel Sophie Schollék is, akik élni és küzdeni, nem pedig meghalni szerettek volna hazájukért. Miként a hallgatást választó állampolgárok is, akik utóbb vagy a haza elárulójának, vagy emberfeletti hősként szerették volna látni az ellenállókat. Olyanokként, akik így vagy úgy, de különleges fajtából voltak gyúrva, és ezért is elképzelhetetlen lett volna, hogy mások hasonlóképp tegyenek. Csakhogy Schollék sem öngyilkos küldetésre vállalkoztak. A vallatás során pedig akkor hagytak fel a tagadással, amikor már egyértelművé vált, hogy ők írták a szórólapokat.

Rothemund filmjének legintenzívebb jeleneteit Sophie kihallgatásai jelentik: a 26 éves vallatási gyakorlattal rendelkező Robert Mohr ugyanis próbálta menteni őt. Azt akarta, hogy a nő vallja bűnösnek magát, és köteleződjön el a nemzetiszocializmus mellett. Mint később Mohr írta, „minden meggyőző erőmet latba vetettem, hogy elmagyarázzam neki: nem kötelessége ugyanúgy gondolkodni, mint a bátyja. Lássa be, ő csak bízott benne, követte, és nem gondolt a következményekre”. Mohr próbált a nemzetiszocializmussal, Adolf Hitler „sikerével” érvelni, de a lány hajthatatlan volt: „Téved. Újra megtenném, mert nekem van igazam. A maga világnézete a téves” – mondta, hetvenöt évvel ezelőtti megtörhetetlenségével bizonyítva, hogy a legnagyobb pokolban is lehet embernek maradni.