Egykerekű biciklivel közlekedett a XX. század legfontosabb szakdolgozatának írója

Claude Shannon tudományágat alapított. Egyéb tekintetben is hozta a különcködő zseniktől elvárt furcsaságokat.

A Shannon-féle információelméleti függvények hasonlóképp kezelik az információt, mint a termodinamika az entrópiát (amelyet a rendezetlenség mértékeként szokás jellemezni). Minél kisebb az entrópia, tehát minél nagyobb a rendezettség, annál magasabb az információtartalom (hiszen az információ: a véletlenszerűség hiánya). Nagyon leegyszerűsítve, Shannon az információ mennyiségét azon bináris számjegyek számával jellemezte, amennyi ahhoz kell, hogy ezt az információt kódolni tudjuk. Ő használta 1948-as dolgozatában először a bit – amely a binary digit (vagyis számjegy) rövidítése – kifejezést az információ alapegységeként.

Emellett az információtovábbítás sok más alapelvét is lefektette. Például bebizonyította, hogy a kommunikációs csatornákon keresztül csak véges mennyiségű információ továbbítható adott idő alatt, ezt hívjuk sávszélességnek. Valamint azt is, hogy még zajos (itt zajon az értékes információ mellett haladó, annak átvitelét zavaró, nemkívánatos „sercegést” értjük) környezetben is továbbítható az üzenet, ha matematikai javítómechanizmusokat iktatunk a rendszerbe. Ez is alapfelszereltsége a mai digitális kornak – még ha a nagy többségnek fogalma sincs a létezéséről –, hiszen e hibajavító algoritmusok teszik lehetővé a zökkenőmentes kommunikációt a modemektől kezdve a cédékig.

Az információelméletet megalapozó tanulmány árnyékában egy évvel később újabb dolgozatot is megjelentetett, ezúttal a ténylegesen feltörhetetlen kódolásról. A Vernam-kódolásnak hívott módszer (amely nevét Gilbert Vernamról kapta, aki az első világháború végén kifejlesztette) azon alapul, hogy az üzenetet betűkből álló kulccsal véletlenszerűen kódolják, emiatt pedig maga a kódolt üzenet karakterei is teljesen véletlenszerűvé válnak. Shannon bebizonyította, hogy ez a fajta kódolás feltörhetetlen (és mindmáig ez az egyetlen ténylegesen megfejthetetlen kódolási mód). A dolog hátulütője, hogy egy kulcsot csak egyszer szabad használni, az üzenet visszafejtéséhez pedig rendelkezni kell ugyanazzal a kódkulccsal, amelyet rejtegetni kell a kémek elől, ami vagy sikerül, vagy nem.

Claude Shannon tehát tudományágat alapított, de egyéb tekintetben is hozta a különc zseniktől elvárt furcsaságokat. A Bell Laboratóriumban, majd karrierje későbbi felében visszatérve a MIT-re, a folyosón rendszeresen egykerekű biciklivel közlekedett, időnként ehhez még zsonglőrködött is. Máskor ugrálóbottal szökdécselt az előadótermekben. Mindig is szerette a kütyüket: barkácsolt egy robotegeret, amelyet beprogramozott, hogy kitaláljon az útvesztőből, valamint egy római számokkal számításokat végezni képes komputert is. Messze megelőzve korát 1950-ben arról írt cikket a Scientific Americanbe, hogy milyen alapelvek mentén fog működni a sakkozó számítógép, hiszen a sakk volt a másik szenvedélye. Hosszú pályafutását sok, hasonlóan jelentős találmány övezte, például a zsonglőrködő gép, a lángszóró trombita és a Rubik-kockát kirakó automata. Ő volt az első hordható komputer feltalálója is, amelyet a szmoking alatt lehetett viselni a kaszinóban, hogy segítségével emeljük nyerési esélyeinket a rulettben; a legenda szerint azonban a maffiától való félelmében végül saját maga nem merte tesztelni.

Shannon vidám ember volt, de sajnos élete alkonyán pont attól fosztotta meg a sors, ami élete fő művét meghatározta: az információtól. Agya az Alzheimer-kór következtében szomorú gyorsasággal leépült, idegrendszerének javítómechanizmusai már nem tudták ellensúlyozni a mindent elborító zaj dübörgését, idegpályáinak sávszélessége nullára csökkent. 2001-ben, 84 éves korában hunyt el.