Anna hosszú ideje dolgozik tanárként, néhány éve került jelenlegi munkahelyére, egy budapesti szakgimnáziumba (régi nevén szakközépiskolába). A napokban az egyik tanítványa megrúgta a folyosón. A diák nehezményezte, hogy – miután semmit nem csinált – egyest kapott az órai munkájára. A tanuló egyébként is rendszeresen fegyelmezetlenül viselkedett, és sokszor felszerelése sem volt. Anna jelentette az esetet az igazgatóhelyettesnek, a diákot meghallgatták, a tanárnőt nem, és bár a pedagógus közfeladatot ellátó személy, akit a jog fokozottan véd, a vezetőség azt kérte Annától, ne tegyen feljelentést.
Annával korábban egy másik iskolában is előfordult, hogy tanítványa megütötte. Később a lány családja megfenyegette, hogy amennyiben a hatóságokhoz fordul, elcsúfítják az arcát. Később meg is jelentek a diák családtagjai Anna háza előtt, ám végül hosszas hiábavaló várakozás után elmentek. Akkor ugyan a kollégák és az igazgató felajánlotta, hogy mindennap kocsival hozzák-viszik Annát az iskolába, de a tanárnő pánikrohamokat kapott, fél évre kiesett a munkából, pszichológushoz járt, a házból sem mert kilépni.
Harmadik esete egy általános iskolában történt, ott egy szülő támadt rá, miután Anna „ügyet” mert csinálni abból, hogy 12 éves tanítványa az órán pengével vagdosta a karját.
Anna elhatározta, hogy végleg elhagyja a tanári pályát. Méltatlannak érzi, hogy bár a szakgimnáziumban őt bántalmazták, mégis ő jött ki rosszul a konfliktusból, ráadásul úgy érzi, testi épsége is veszélyben van.
– Ki védi meg a tanárokat, ha az iskola vezetősége sem áll melléjük? – teszi fel a kérdést.
Mi is kikértük néhány pedagógus véleményét.
Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója, a Nemzeti Pedagóguskar elnökének az a véleménye, hogy a tanárbántalmazásokat minden esetben intézményi és hatósági vizsgálatnak kellene követnie. Az pedig pláne nem eshetne meg, hogy az ügyet az iskola vezetői eltussolják az iskola érdekére hivatkozva.
– Milyen üzenet az a diákok számára, hogy még ezt is meg lehet tenni következmények nélkül? Ha nem csinálunk semmit, a jövőben is ehhez hasonló vagy még súlyosabb esetek történnek. Hosszú távon ez egyetlen intézménynek sem lehet az érdeke. Több tragédia történt a közelmúltban, mert a jelzés nem jutott el időben a megfelelő szervhez – taglalja Horváth Péter.
Szerinte az iskolákban mindennap elérhető mentálhigiénés szakemberre vagy pszichológusra lenne szükség.
Kovács Nikoletta, vagy ahogyan tanítványai és kollégái nevezik, Nikó a budapesti Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola igazgatóhelyettese volt hosszú évekig, jelenleg a Kalandok és Álmok szakmai műhely munkatársa. 2016-ban ő kapta a Richter Aranyanyu díját pedagógus kategóriában. Nikó az újpalotai Kontyfában sok tanulási, beilleszkedési nehézséggel küzdő diákot tanított. Őt is rúgta meg tanítványa, igaz, azért, mert éppen megpróbálta lefogni a dühöngő kisfiút.
– Fontos tudni, hogy sok esetben nem a tanárnak szól, ha a gyerek agresszív, vagy az órán tiszteletlen. Gyakran az otthoni problémákat hozza magával az iskolába – világít rá Nikó. Szerinte el kell fogadni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor egy-egy órán nem megy az együttes munka tanár és diák között. Ilyen esetekben segíthet a Kontyfában a tavalyi évben még alkalmazott Arizona-módszer. Ennek egyik eleme az Arizona-szoba, ahova a gyerek saját döntése alapján mehet le, ha pedig a teremben marad, vállalja, hogy a továbbiakban tiszteletben tartja a tanár és a többi tanuló jogait. Az Arizona-szobában felügyelő tanár segítségével feldolgozzák a korábbi konfliktust.
A diákok és a tanárok közötti jó kapcsolat gátja az is, hogy a pedagógusok tudása nem frissül – véli Nikó.
– Meggyőződésem, hogy a pedagógusok jó része keveset tud az Y generációról is, miközben már a Z generáció tagjait tanítja. Márpedig a hatvanas-hetvenes években és a kétezer körül születettek között szinte áthidalhatatlan a szakadék. Régen a tudásuk miatt tisztelték a tanárokat, ma már – amikor az interneten szinte minden információ elérhető – a tudás nem hatalom, a tiszteletet ki kell vívni, nem jár „alanyi jogon” – fejti ki Nikó, aki egyébként októberben mondott fel a Kontyfában. – Amikor a tankerület – nem először – azt vetette a szememre, hogy már megint az embert nézem, nem a feladatot, akkor úgy éreztem, nem tudnék tovább az a Nikó lenni, akit nem is olyan rég „aranyanyunak” választottak – kesereg. Vele együtt az iskola igazgatója is felállt.
Sasvári Gábor a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanít történelmet, de korábban szakgimnáziumban is dolgozott. Szerinte, mivel egyre kevesebb a gyerek – és ez a probléma különösen a szakközépiskolákat/szakgimnáziumokat érinti –, az intézményvezetők sok helyen attól tartanak, hogy ha rossz híre megy az iskolának, még kevesebb diákot íratnak oda a szülők.
– Egyik előző iskolámban a rendőrség segítségével sikerült tetten érni az egyik drogdíler diákot. A hír gyorsan elterjedt a médiában is, és a köztudatba úgy került be, hogy ez egy drogos iskola, pedig mindenkinek azt kívánná az érdeke, hogy az ilyen és ehhez hasonló eseteket ne kendőzzék el, már csak azért sem, mert a kábítószer szinte minden iskolában jelen van már.
Ami a magatartászavarral, pszichés problémákkal küzdő diákokat illeti, a történelemtanár úgy látja, a két-három iskolát ellátó szakemberek többnyire túlterheltek. Sasvári Gábor szerint jó lenne, ha a pszichológusokon túl mentálhigiénés segítők is dolgoznának az intézményekben, sőt a mentálhigiénés szakemberek támogatására a pedagógusoknak is szükségük lenne.
Talán ha a tanárok kipihentebbek, kiegyensúlyozottabbak volnának, nem fordulnának elő olyan esetek, mint két éve egy zalaegerszegi szakközépiskolában, ahol videóra is vették, ahogyan egy pedagógus megpofoz egy tanulót. Mert nem csak mindig a tanárok a bántalmazottak Tavaly talán az az eset kavarta a legnagyobb port, amikor a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskolában vert meg tanár egy diákot. Amikor a szülő szóvá tette az esetet, az igazgató ahelyett, hogy kivizsgálta volna, mi történt, egyből eltanácsolta a tanulót.
Keszei Sándor, a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért (Főszegy) elnöke szerint nemcsak a tanárok, a szülők is félnek. Egyebek mellett attól, hogy rosszul jár a gyerek, ha a szülő meg meri kérdezni a pedagógust, miért kapott a fia/lánya három egyest egyetlen órán. Vagy hogy miért írták ki a nevét az intézmény faliújságjára, ha a szülő nem fizette ki az osztálypénzt vagy az ingyenes tanulmányi kirándulás egyébként illegálisan követelt költségeit. Az elnök azt is kifejtette, hogy a pedagógusok sokszor abszurd módon a magatartási problémákat büntetik rossz jeggyel. Talán nem véletlen, hogy félévente háromszázezer diák bukik meg.
– Az egyes nem lehet fegyelmezési eszköz – hangsúlyozza Keszei Sándor. Szerinte az intézményből való elbocsátás eszközével is túl gyakran élnek az iskolák. – Évente nagyjából tízezer 16 éven felüli diák kerül ki a közoktatásból iskolai végzettség nélkül. Harminc óra igazolatlan mulasztás után megszűnik a nem tanköteles korú diák tanulói jogviszonya. Ha az iskola úgy akarja, ennyit nagyon könnyen összeszed bármelyik diák.
Keszei Sándor úgy látja, sok tanár ellenségnek tekinti szülőt, a hazai tanítási gyakorlatba nem illik bele a velük való kapcsolattartás.
– Pedig az alaptörvény értelmében elsősorban a szülők felelősek a gyermekük neveléséért, oktatásáért, továbbtanulásáért. A pedagógusokat csak munkajogi felelősség terheli, márpedig szülői kontroll nélkül egyoldalúan a fenntartói és az intézményi érdekek érvényesülnek, s degradálódik a köznevelés rendszere – mondja.
Az elnök szerint törvényes eszközökhöz kell nyúlni, fegyelmi eljárást kell indítani a tanulóval szemben, ha bántalmaz egy pedagógust. Súlyos hibát követ el az az iskolaigazgató, aki nem így tesz. Ha az oktatási intézményben gyakorivá válnak a hasonló esetek, megoldást jelenthet az évek óta működő „iskolarendőri” szolgáltatás is, amely a tanulókat is védi az iskolai túlkapásoktól.
