Közép-Európa legnagyobb cigánytelepén kétszáz forintért lehet zuhanyozni

A szlovákiai Tőketerebesen járványszerűen terjed a szifilisz és van gyermekprostitúció is, de a kettőnek nincs köze egymáshoz. Riport.

– Hozzunk még erősítést?
– Szerintem nem lesz rá szükség.

A tőketerebesi rendőrkapitány és helyettese között lezajló kis párbeszéd meglehetősen híven jellemezi a város határán fekvő cigánytelepen uralkodó állapotokat. Erősítésre végül valóban nem volt szükség, a két helyi közeg egyébként is láthatóan otthonosan mozgott a harmadik világot idéző utcákon. Azt azért elismerték, hogy sötétedés után a mentők csak rendőri kísérettel mernek kijönni a telepre, és amikor – évente egyszer-kétszer – begyűjtik a városban a kóbor kutyákat, ezen a városrészen szintén elkél az egyenruhások asszisztenciája a gyepmestereknek.

Tőketerebes egyébként tipikus kelet-európai kisváros, járási székhely 24 ezer lakossal, a központban néhány szupermarkettel, bevásárlóközponttal, továbbá egy múzeumként funkcionáló, nemrég szépen felújított kastéllyal, amely korábban az Andrássyaké volt. Körülötte gondozott park, jó időben a helyi társasági élet központja. A település szélén még működő vagy már elhagyott, esetleg éppen profilt váltó egykori üzemépületek, a legnagyobb munkáltató jelenleg egy csokigyár. Viszont nem csak mi büszkélkedhetünk uniós pénzből felhúzott, szó szerint tökéletesen üres ipari parkokkal; Tőketerebes határában is van ilyen üzemcsarnokkal, kamionterminállal, mindennel, ami egy ilyen fontos létesítményhez kell, az egész szépen körülkerítve – miközben az udvaron szabadon tenyészik a gaz. A park által foglalkoztatottak száma jelenleg műszakonként egy, azaz egy fő: a portás, aki feltehetően naphosszat szunyókál a fülkéjében, merthogy az uniós zászlóval díszített bejáraton a kutya sem kopogtat.

A központban szocreálra emlékeztető kávézóba ülünk be a pozsonyi Új Szó regionális tudósítójával, Leczó Zoltánnal, aki elkísér minket, és segít a tolmácsolásban. A pincér srác tud pár szót magyarul. Tőle tudjuk meg, hogy a romatelepen terjedő szifilisz országos hírnevet hozott a kisvárosnak, az elmúlt hetekben egymást érték az újságírók és a tévéstábok. A 24 ezres településen egyébként elhanyagolható számú magyar él, a legutóbbi népszámláláskor 3800-an vallották magukat romának, de Zoltán helyi forrásokra hivatkozva azt mondja, a tényleges szám nagyjából a lakosság negyede-harmada lehet. A városban sétálva úgy tűnik, tényleg inkább az utóbbi arány lehet a valós. Elsőre különösen az utcákon iskolaidőben is gyakran látható roma gyerekek látványa feltűnő. Aztán nem sokkal később meg is dől sztereotípiára épülő teóriánk, amikor kiderül: a telep iskolájában délelőtt-délutáni rendszerben tanulnak a diákok. A délutánosok miért is ne sétálhatnának tanítás előtt?

A szlovák szabályok egyébként elég szigorúak, 15 óra igazolatlan hiányzást már köteles az intézmény jelenteni az önkormányzat szociális osztályának. Ilyenkor megnézik, mi az oka az iskolakerülésnek, száz óra mulasztás igazolás nélkül már kiskorú veszélyeztetésének vétségét, kétszáz óra pedig bűncselekmény elkövetését jelentheti a szülők számára. Egyébként nem jellemző a probléma, a telep szépen felújított és jól felszerelt iskolájának igazgatóhelyettese, Martin Farbar az asztalán heverő papírokat mutatja, amikor szóba kerül a téma. Éppen most nézték át a hiányzókat, a 991 tanulóból csak huszonkettő esetében kellett szólniuk az önkormányzatnak. Kolléganője, Jarmila Kuzmová azt mondja, a fegyelmi gondok sem jellemzőek a falakon belül, és a nyolc osztály elvégzése után viszonylag sokan tovább is tanulnak, legtöbben egy helyi szakmunkásképzőben, ahol ács-, kőműves-, tetőfedőszakmát szerezhetnek. A szlovákiai építőipar jelenleg ugyanúgy pörög, ahogy a magyar, a munkaerőhiány is hasonló. Nem lesznek elhelyezkedési gondjaik a végzősöknek.

A probléma nyilván nem is ezzel van, hanem a telepen uralkodó elképesztő állapotokkal. Az alapvető közművek már régóta hiányoznak, a vizet néhány közkút biztosítja, a telep utcáin bokáig ér a szemét és a sár, sok lakásba beengedik a kutyákat, amelyek egyébként a szeméthalmok között turkálnak naphosszat. Ilyen közegben nagyon könnyen felüti a fejét a betegség. Így volt ez a szifilisszel is. A járási tisztiorvosi szolgálat adatai szerint a járvány nyolc éve jelent meg itt először, de a megelőző és közegészségügyi intézkedéseknek köszönhetően 2015-ben már csak 24 új fertőzést regisztráltak. Egy évre rá azonban ismét 81-re ugrott a szifilisszel fertőzöttek száma, tavaly pedig 115 új megbetegedést jegyeztek fel a járásban. A fertőzések 94 százalékáért a rossz higiénés életkörülmények a felelősek.

Tőketerebesen tavaly márciusban a járási egészségügyi hatóságok, az önkormányzat szociális osztályának képviselői, a városi rendőrség vezetése (Szlovákiában létezik önkormányzati rendőrség, a kisebb súlyú helyi ügyekben, szabálysértésekben, vétségekben ők járnak el, a belügyminisztérium vezette országos rendőrség a súlyosabb ügyekben intézkedik, persze szoros az együttműködés a két szervezet között) és a telepi iskola vezetése tervet dolgozott ki a járvány visszaszorítására, ennek ellenére idén még nem számítanak az új megbetegedések számának csökkenésére.

– A szifilisz Tőketerebesen létező probléma, homokba dugnánk a fejünket, ha nem beszélnénk róla – mondja találkozásunkkor Miroslav Cabada, a városi rendőrség vezetője. (Mi a magyarországi tapasztalatok alapján persze már azon csodálkoztunk, hogy egy rendőri vezető, egy iskolai igazgatóhelyettes mindenféle felsőbb engedély nélkül szóba állhat az újságírókkal, de Szlovákiában még sem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, sem a Rogán Antal-féle propagandaminisztériumot nem találták fel.) Szerinte a betegség terjedésének korábban az egyik fő oka az volt, hogy korai stádiumában még nincsenek súlyos tünetei, így a fertőzöttek közül sokan nem fordultak orvoshoz, de ettől függetlenül továbbadták a kórt. Ráadásul a telepen egy-egy lakásban akár tizenöt-húszan is élhetnek, sokan közös fogkefe-, törülköző- vagy ágyneműhasználat miatt fertőződtek meg. A kezelés pedig hosszadalmas, és sokan végig sem csinálják.

A rendőrfőnök szerint az egyik megoldás az lehetne, ha a fertőzöttek kórházban maradnának addig, amíg meg nem gyógyulnak, erre persze senkit nem kötelezhetnek. Most az iskolában szerveznek tájékoztató foglalkozásokat a gyerekek számára a megelőzésről, és a telepen is próbálnak felvilágosítómunkát folytatni. A telepen egyébként higiénés központ működik, ahol némi térítés (66 eurócent) ellenében lehet zuhanyozni, ruhát mosni, és ott van egyedül normálisan működő, vízöblítéses vécé is. Igaz, az ötezer emberre az egyetlen létesítmény elég kevésnek tűnik. Szintén ott van egy étkező, ahol a telepen lakó iskoláskorú gyerekek naponta egyszer meleg ételt kapnak – erről már Martina Mištaničová, az önkormányzat szóvivője beszél, amikor meglátogatjuk a központot. Az önkormányzat is működtet kihelyezett szociális irodát a telepen, és vannak szociális munkások, akik az itt élőkkel foglalkoznak.

Miroslav Cabada szerint ugyanakkor tévhit az a médiában elterjedt hír, hogy Tőketerebesen gyermek prostituáltak terjesztenék a szifiliszt. Mint mondja, a prostitúció jelensége természetesen a településen is létezik, de az ezt űző nők jellemzően odafigyelnek rá, hogy ne fertőződjenek meg. Azt is cáfolta, hogy nagyobb számban lennének a településen 14 év alatti prostituáltak. Tőketerebesen egyébként elég nagy az átmenő kamionforgalom, a kuncsaftok elsősorban közülük kerülnek ki, valamint – ezt kissé meglepve hallottuk – a helyi nyugdíjasok sorából. Bár mi napközben egyetlen prostituálttal sem találkoztunk, a központban megszólított helyi srác elmondása szerint sötétedés után több pontja is van Terebesnek, ahol megtalálhatja őket, aki pénzért akar magának szexet. Az árak ráadásul elképesztően alacsonyak, mivel jellemzően mélyszegénységben élő nőkről van szó: akár már öt-tíz euróért is igénybe lehet venni szolgáltatásaikat.

Mint ahogy a prostitúció áldozatai, jórészt a futtatók is a telepen élők közül kerülnek ki. A latencia itt is elég magas, mivel sokan nem mernek szólni a rendőrségnek. Ugyanígy jellemző a csicskáztatás is, az uzsorások közül nem egynek csinos háza van, közvetlenül a nyomornegyed mellett. A telep utcáin mi is láttunk néhány, enyhén szólva is „tájidegen”, csillogó-villogó terepjárót.

– Mindenki tudja, hogy ők az uzsorások, persze rettegésben tartják a környezetüket, így általában senki sem mer feljelentést tenni, a rendőrség pedig tehetetlen ilyen körülmények között – mondja lemondóan Leczó Zoltán.

A telep felszámolására egyelőre aligha kerül sor, nincs rá pénze az önkormányzatnak. Így viszont csak egyre nagyobb lesz minden évben, és a közegészségügyi problémákat sem lehet tartósan felszámolni. Ahogy egyik beszélgetőpartnerünk enyhén szólva sem politikailag korrekt poént eleresztve megjegyezte, „ez a telep csak nőni fog a következő években, majd addig nő, hogy egyszer szépen átnő hozzátok a határon keresztül Magyarországra”.