Az ítélet: kegyelem

A bárány, a tükör és a húsvét kezdete.

A böjti szokások sokféle változáson mentek keresztül az elmúlt két évezredben. Számos érdekességet mutatnak országonként, kultúránként. Mind közül a legkülönösebb talán az a konstanzi zsinathoz (1414–1418) kapcsolódó döntés, amely vízi életmódja miatt böjtben is fogyaszthatóvá nyilvánította a hódot. De érdekes lehet az is, hogy az elsősorban a húsevés tilalmát jelentő böjtben mit egyenek a vegetáriánusok, vagy hogy böjtöljenek e egyáltalán a protestánsok. Az mindenesetre jól látszik, hogy a böjti technikák minden erényük ellenére nem képesek önmagukban csodára.

Az irgalmasságot (és nem áldozatot) kérő Jézus a maga elvégezte böjtben, a megkísértés történetében, amikor a kísértő arra apellál, hogy Jézus már negyven napja nem evett, azt mondja: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden beszéddel, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4). Máshol egyenesen úgy fogalmaz: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert” (Mt 15,11).

A helyes böjtről, az abban megjelenő önvizsgálatról és az ebből is következő irgalmasságról tehát egyértelmű a jézusi üzenet. Pilinszky Naplójának jelenete az egész addigi élete újragondolására indítja a tükörbe nézőt. Így vizsgálva a böjt nem hoz megtisztulást, szentséget. Inkább arra való, hogy teljes egészében megmutassa, mennyire rá van szorulva az ember az irgalomra. Mindenképpen hasznos az a sokfelé ágazó, néhol táblázatos alakokat is öltő „böjti kalendárium”, amely minden napra előirányoz valamilyen jó cselekedetet, de érdemes ehhez hozzátenni, hogy az emberi irgalom csak válasz lehet az azt megelőző isteni irgalomra. Épp ezért kérkedni, látványosan szenvedni, „jó pontokat gyűjteni” akarni a böjti vállalásokkal hasztalan, felesleges. (Lásd még: Mt 6,16 a bús képű böjtölőkről.)

A bárány Pilinszky egy jóval ismertebb versében, az Introitusban is megjelenik: a Jelenések könyve végítélet-jelenetét idéző módon. Ő egyedül méltó arra, hogy elfoglalja a trónt, és megnyisson egy könyvet. „Ki ne félne, / midőn szemét az Isten is lehúnyja, / és leborúlnak minden angyalok, / és elsötétűl minden kreatúra? // A bárány az, ki nem fél közülünk, / egyedül ő, a bárány, kit megöltek. / Végigkocog az üvegtengeren / és trónra száll. És megnyitja a könyvet.” A Jelenések (görögül apokalipszis) bárányképe a megöletett és feltámadott Jézusnak felel meg, ez az a bárány, aki Pilinszkynél a tükörben rejtőzik, és a kellő pillanatban jelzi, mi az, ami nem a megfelelő módon működik.

Az introitus a katolikus miseliturgiában fontos kifejezés. Bejövetelt, kezdetet jelent. A liturgikus év egyetlen napján, nagyszombaton viszont elmarad ez a rész. Azon a napon, amikor Jézus az evangéliumok szerint a sírban van. A köztes nap, amikor a nagypéntek szenvedései után, de a harmadnapi feltámadás előtt földi szempontból nyugalom van.

Ebben a nyugalomban az ősegyházi szokás szerint még tüzet sem gyújtottak, a gyertyázás is tilos volt, azt majd csak nagyszombat délutánján, a húsvét kezdetén lehetett újra. A feltámadás elbeszélhetetlen misztériumát így – és még sok különös és különleges módon – próbálta kifejezni az egyház. A sokféle szokásban egy mindenképp közös. A megváltás, az örök élet ajándéka be- és elfogadásának lényege: a Megváltó várása, fogadása és elfogadása.

A bárány a tükörben így lesz az ítélet megjelenítője: világosságot – amikor „elsötétül minden kreatúra” (teremtmény) – és örök életet hoz. Ebben a fényben „minden világos”, ebben a fényben, vagy ahogy a Napló című vers írja: a tükörben nem egyszerűen a bárány látszik. A minket látó (és megítélő) bárány. Ítélete azonban nemcsak igazságos, hanem egyszersmind irgalmas is. Irgalmát hirdeti már az ítélet körülménye is. Jézus áldozata, az Atyát engesztelő fiúi engedelmesség az ószövetségi áldozatok beteljesedése, teljessége. A világ és benne elsősorban az Isten népe bűnei igazságtételért kiáltottak, ezért volt minden ószövetségi áldozat. Ugyanakkor az Úr a prófétákon keresztül újra és újra kinyilvánította, hogy nem az áldozat formája, hanem a mögötte lévő indok és odaszánás a fontos. A keresztény tanítás szerint Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata egyrészt okafogyottá tesz mindenfajta emberi akaratot, másrészt egyszer s mindenkorra felszabadítja a hívőket az isteni irgalmasság követésére.

Ha a bárányt látja az ember egy tükörben törni-zúzni, és hangot hall az ítéletről: őt látja, és tőle hallja. Ő irgalmasságot akar, az áldozat az övé. Az ítélet pedig: kegyelem.