Akár azt is mondhatnánk, hogy a történelemben még egyáltalán nem fordult elő, hogy brit földön vegyi fegyverrel próbáljanak meggyilkolni egy brit állampolgárt egy másik állam megbízásából. (Olyanéból ráadásul, amely deklaráltan jó kapcsolatokra törekedne Nagy-Britanniával.) Márpedig – az oroszok kivételével mindenki szerint – most ez történt: Szkripal meggyilkolását Moszkvában rendelték el. Ennyiben tehát még súlyosabb a helyzet, mint amikor Alec Douglas-Home külügyminiszter tucatjával utasította ki a szovjet diplomatákat, akkor ugyanis „csak” annyi volt az ok, hogy a brit kormánynak elege lett belőle, hogy Moszkvából ilyen-olyan jogcímeken egyre több „diplomatát” vezényeltek Londonba, akik valójában KGB-ügynökök voltak. (Ez egyébként bevett módszer, olyannyira, hogy például Románia is rendszeresen elégedetlenkedett, mert szerinte a magyar kormány a kelleténél jóval nagyobb személyzettel működteti az országban a magyar konzulátusokat; román álláspont szerint ezeknek a tisztviselőknek a feladata valójában a magyar állampolgárság terjesztése az erdélyi magyarok körében.)
Szkripal és lánya kórházba került, azonban hamar kiderült, hogy rajtuk kívül még legkevesebb 35 ember szenvedett valamilyen szintű mérgezést. Az oroszul novicsoknak (magyarul azt jelenti: újonc) nevezett idegméreg elsősorban a légzőszerveket támadja meg, és az egyik legsúlyosabb vegyi fegyverként tartották számon a hidegháborúban.
A többkomponensű mérget egyenként ártalmatlan anyagokból szintetizálták. A novicsok nagy előnye, hogy többféle formában, folyadékként vagy éppen por alakban is tárolható, szállítható, előállításához ugyanakkor olyan bonyolult laboratóriumi apparátus és annyira szigorú biztonsági intézkedések kellenek, hogy a szükséges hátteret csak állami szereplő képes biztosítani. Erre alapul egyébként az az érv, hogy minden bizonnyal orosz állami megrendelésre történt a mérgezés. Az oroszok ráadásul, elég amatőr módon, nyilvánosan is önellentmondásba keveredtek a novicsokot illetően. Igor Morozov szenátor, Putyin egyik leghűségesebb támogatója például azt mondta a Szputnyik News állami hírügynökségnek, hogy a Szovjetunió felbomlása után az orosz hatóságok a méreg teljes készletét megsemmisítették, azóta pedig nem fejlesztenek vegyi fegyvert. Ehhez képest Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes – majd egy interjúban a hágai orosz nagykövet – azt bizonygatta, hogy a novicsokprogram soha nem is létezett.
Theresa May első körben, miután kiderült, hogy a merényletet novicsokkal követték el, 24 órát adott Putyinnak, hogy magyarázza meg a támadást. Moszkvából természetesen heves tagadással válaszoltak, így a brit kormányfőnek nem volt más lehetősége, lépnie kellett.
A kiutasításokon túl bejelentették, hogy mostantól a brit hatóságokat feljogosították az országba belépő minden kémgyanús orosz állampolgár azonnali őrizetbe vételére, továbbá szigorított ellenőrzéseknek vetik alá az orosz repülőgépeket – köztük azokat is, amelyekkel a Nagy-Britanniában élő orosz milliárdosok röpködnek. Válaszul a londoni orosz nagykövetség gúnyos Twitter-üzenetekkel gyalázta a brit kormányt, valamint brit diplomatákat utasítottak ki Oroszországból.
A helyzetre jellemző, hogy Sir Malcolm Rifkind, aki Margaret Thatcher, majd John Major kormányában több miniszteri posztot (köztük a külügyminiszterit) is betöltött, Most tényleg túl messzire ment Putyin címmel megjelentetett cikkében azt írta, az orosz elnök még azzal is jobban járna nemzetközi renoméja megőrzése érdekében, ha elismerné, hogy az orosz titkosszolgálatok időnként kapcsolatot tartanak olyan szervezett bűnözői hálózatokkal, amelyek ily módon hozzájuthattak a méreghez, és esetleg saját szakállukra vetették be. Szkripalt Moszkvában korábban hazaárulásért ítélték el, de 2010-ben egy kémcsere révén letelepedhetett Nagy-Britanniában.
Hogy a kép bonyolultabb legyen, a brit sajtóban többen tudni vélik, hogy Szkripal azért nem éppen eseménytelen nyugdíjas éveit élte az országban, hanem korábbi kapcsolatrendszerét felhasználva időnként amolyan „szabadúszói kémkedést” végzett biztonsági magáncégek számára. Ha ez igaz, akkor már nem csak a Kreml állhat a gyilkossági kísérlet mögött. Ráadásul abban is lehet igazság, hogy a Szovjetunió felbomlásának időszakában éppen eléggé kaotikusak voltak a viszonyok az országban ahhoz, hogy a több tíz tonnányi idegméregből bőven jusson a maffiának is. A nyugat-üzbegisztáni Nukus városa mellett épült kísérleti telepet később amerikai segítséggel méregtelenítették, s az ő beszámolóik ugyancsak arról szóltak, az ott uralkodó körülmények mindennek voltak nevezhetők, csak biztonságosnak nem. Mint a The Independent emlékeztet rá, 1995-ben Ivan Kivedili bankvezetőt is minden bizonnyal novicsokkal ölték meg Moszkvában, neki az asztali telefonja kagylójában helyezték el a szert. A tárgyalás során egy orosz állami laboratórium alkalmazottja, aki korábban a novicsokprogramban is részt vett, bevallotta, hogy ő személy szerint még haza is vitt(!) a méregből, a garázsában tárolta, s adott el belőle ismeretleneknek is.
Ráadásul ha valamikor, hát most, három hónappal az oroszországi focivébé előtt nem érdeke Putyinnak egy ilyen léptékű nemzetközi botrány; bár komolyan még sehol nem merült fel, hogy emiatt bojkottálni kellene az eseményt. Persze az is igaz, hogy az európai futball ma nagyrészt a Gazprom szponzorációjából él, és Putyin a 2014-es szocsi olimpia előtt is ügyelt rá, hogy barátságosabb arcát mutassa.
Noha egyelőre irracionálisnak tűnik, hogy az orosz titkosszolgálatok egy visszavonult ügynök bosszúból történő meggyilkolásáért kockára tennék az ország kapcsolatait a Nyugattal, a legvalószínűbb mégis az, hogy a Kreml áll Szkripal és lánya megmérgezése mögött. Egy – azért gyenge lábon álló – magyarázat szerint Putyin az elnökválasztás előtt még meg akarta mutatni népének: nem kegyelmez az árulóknak. Csakhogy az orosz elnök győzelmét enélkül sem fenyegette volna semmi. Egy másik lehetséges olvasat úgy szól, hogy Putyint máig nem múló frusztráció fűti a hidegháború nyertes hatalmaival szemben, és minden lehetséges módon igyekszik kellemetlenséget okozni nekik. Ennek része az amerikai elnökválasztásokba történő beavatkozási kísérlet és a mostani támadás is.
És miért éppen most? Mert Theresa May helyzete a teljes káoszba fulladó brexittárgyalások miatt odahaza és külföldön is meggyengült, így a brit kormányfő sebezhető. Tény, hogy Jeremy Corbyn, a Munkáspárt elnöke nyíltan megkérdőjelezte, hogy valóban Putyin áll a háttérben (Corbyn is azt mondta, hogy bárki ellophatta korábban a novicsokot), igaz ugyanakkor, hogy ezzel még pártján belül is egyedül maradt. Előfordulhatott volna, hogy Maynek nehézségei támadnak a nemzetközi támogatás megszerzésével is, de ez sem következett be, Angela Merkel és Emmanuel Macron is szolidaritásáról biztosította. Némi hezitálás után Washingtonban is foglalkozott az üggyel a kongresszus nemzetbiztonsági bizottsága, majd miután arra a következtetésre jutott, hogy a Kreml állhat a mérgezés mögött, Donald Trump hajlandó volt szankciókat hozni: több magas rangú orosz vezetőtől megtagadták az Egyesült Államokba utazás jogát, bár Adam Schiff, a nemzetbiztonsági bizottság demokrata elnöke szerint ez „szégyenletesen kevés” ellenlépésként.
Putyin tehát egyelőre még jobban elszigetelődni látszik, igaz, az orosz elnök februárban már arról beszélt – amikor több olyan új fejlesztésű fegyvert is bemutatott papíron, amelyek állítólag képesek az amerikai rakétapajzsok kijátszására –, hogy mostantól új alapra helyezik a nemzetközi rendet, és véget kell vetni annak, hogy a Nyugat diktálja a feltételeket. Igaz, még egy olyan verzió is felmerült, hogy a deklaráltan utolsó elnöki ciklusára készülő Putyin háta mögött már megindult az utódlási harc a Kreml különböző érdekcsoportjai között, és ennek keretében az egykori KGB-hez és a mostani titkosszolgálatokhoz kötődő lobbi így akarta demonstrálni erejét.
Malcolm Rifkind szerint a titkosszolgálatok világának sajátos törvényei alapján persze egy-két tudottan ügynök orosz diplomata így is marad Londonban, mégpedig a brit kormány tudtával. Egyrészt még ilyen körülmények között is adódhatnak olyan helyzetek, amikor más fontos ügyekkel kapcsolatban – például terrorcselekmények megelőzésében – a közös érdekek alapján jó, ha megmarad az információcsere. Másrészt azzal, hogy a brit kormány tömegesen utasít ki oroszokat, másokat azonban továbbra is hagy dolgozni az országban, óhatatlanul is gyanúba keveri őket: hiszen mi garantálja, hogy a maradók nem azért úszták-e meg a szankciókat, mert esetleg beszervezettek, és valójában már ők is kettős ügynökök? Ez az a helyzet, amikor annak sem jó, akinek mennie kell, és annak sem nagyon, aki maradhat.
