Egy biztos: semmi sem biztos. Mi lesz az új orosz kémügy kimenetele?

Lehet, hogy Putyint már nem is érdeklik a volt orosz kém megmérgezésének nemzetközi következményei?

Theresa May első körben, miután kiderült, hogy a merényletet  novicsokkal követték el, 24 órát adott Putyinnak, hogy magyarázza meg a támadást. Moszkvából természetesen heves tagadással válaszoltak, így a brit kormányfőnek nem volt más lehetősége, lépnie kellett.

A kiutasításokon túl bejelentették, hogy mostantól a brit hatóságokat feljogosították az országba belépő minden kémgyanús orosz állampolgár azonnali őrizetbe vételére, továbbá szigorított ellenőrzéseknek vetik alá az orosz repülőgépeket – köztük azokat is, amelyekkel a Nagy-Britanniában élő orosz milliárdosok röpködnek. Válaszul a londoni orosz nagykövetség gúnyos Twitter-üzenetekkel gyalázta a brit kormányt, valamint brit diplomatákat utasítottak ki Oroszországból.

A helyzetre jellemző, hogy Sir Malcolm Rifkind, aki Margaret Thatcher, majd John Major kormányában több miniszteri posztot (köztük a külügyminiszterit) is betöltött, Most tényleg túl messzire ment Putyin címmel megjelentetett cikkében azt írta, az orosz elnök még azzal is jobban járna nemzetközi renoméja megőrzése érdekében, ha elismerné, hogy az orosz titkosszolgálatok időnként kapcsolatot tartanak olyan szervezett bűnözői hálózatokkal, amelyek ily módon hozzájuthattak a méreghez, és esetleg saját szakállukra vetették be. Szkripalt Moszkvában korábban hazaárulásért ítélték el, de 2010-ben egy kémcsere révén letelepedhetett Nagy-Britanniában.

Hogy a kép bonyolultabb legyen, a brit sajtóban többen tudni vélik, hogy Szkripal azért nem éppen eseménytelen nyugdíjas éveit élte az országban, hanem korábbi kapcsolatrendszerét felhasználva időnként amolyan „szabadúszói kémkedést” végzett biztonsági magáncégek számára. Ha ez igaz, akkor már nem csak a Kreml állhat a gyilkossági kísérlet mögött. Ráadásul abban is lehet igazság, hogy a Szovjetunió felbomlásának időszakában éppen eléggé kaotikusak voltak a viszonyok az országban ahhoz, hogy a több tíz tonnányi idegméregből bőven jusson a maffiának is. A nyugat-üzbegisztáni Nukus városa mellett épült kísérleti telepet később amerikai segítséggel méregtelenítették, s az ő beszámolóik ugyancsak arról szóltak, az ott uralkodó körülmények mindennek voltak nevezhetők, csak biztonságosnak nem. Mint a The Independent emlékeztet rá, 1995-ben Ivan Kivedili bankvezetőt is minden bizonnyal novicsokkal ölték meg Moszkvában, neki az asztali telefonja kagylójában helyezték el a szert. A tárgyalás során egy orosz állami laboratórium alkalmazottja, aki korábban a novicsokprogramban is részt vett, bevallotta, hogy ő személy szerint még haza is vitt(!) a méregből, a garázsában tárolta, s adott el belőle ismeretleneknek is.

Ráadásul ha valamikor, hát most, három hónappal az oroszországi focivébé előtt nem érdeke Putyinnak egy ilyen léptékű nemzetközi botrány; bár komolyan még sehol nem merült fel, hogy emiatt bojkottálni kellene az eseményt. Persze az is igaz, hogy az európai futball ma nagyrészt a Gazprom szponzorációjából él, és Putyin a 2014-es szocsi olimpia előtt is ügyelt rá, hogy barátságosabb arcát mutassa.

Noha egyelőre irracionálisnak tűnik, hogy az orosz titkosszolgálatok egy visszavonult ügynök bosszúból történő meggyilkolásáért kockára tennék az ország kapcsolatait a Nyugattal, a legvalószínűbb mégis az, hogy a Kreml áll Szkripal és lánya megmérgezése mögött. Egy – azért gyenge lábon álló – magyarázat szerint Putyin az elnökválasztás előtt még meg akarta mutatni népének: nem kegyelmez az árulóknak. Csakhogy az orosz elnök győzelmét enélkül sem fenyegette volna semmi. Egy másik lehetséges olvasat úgy szól, hogy Putyint máig nem múló frusztráció fűti a hidegháború nyertes hatalmaival szemben, és minden lehetséges módon igyekszik kellemetlenséget okozni nekik. Ennek része az amerikai elnökválasztásokba történő beavatkozási kísérlet és a mostani támadás is.

És miért éppen most? Mert Theresa May helyzete a teljes káoszba fulladó brexittárgyalások miatt odahaza és külföldön is meggyengült, így a brit kormányfő sebezhető. Tény, hogy Jeremy Corbyn, a Munkáspárt elnöke nyíltan megkérdőjelezte, hogy valóban Putyin áll a háttérben (Corbyn is azt mondta, hogy bárki ellophatta korábban a novicsokot), igaz ugyanakkor, hogy ezzel még pártján belül is egyedül maradt. Előfordulhatott volna, hogy Maynek nehézségei támadnak a nemzetközi támogatás megszerzésével is, de ez sem következett be, Angela Merkel és Emmanuel Macron is szolidaritásáról biztosította. Némi hezitálás után Washingtonban is foglalkozott az üggyel a kongresszus nemzetbiztonsági bizottsága, majd miután arra a következtetésre jutott, hogy a Kreml állhat a mérgezés mögött, Donald Trump hajlandó volt szankciókat hozni: több magas rangú orosz vezetőtől megtagadták az Egyesült Államokba utazás jogát, bár Adam Schiff, a nemzetbiztonsági bizottság demokrata elnöke szerint ez „szégyenletesen kevés” ellenlépésként.

Putyin tehát egyelőre még jobban elszigetelődni látszik, igaz, az orosz elnök februárban már arról beszélt – amikor több olyan új fejlesztésű fegyvert is bemutatott papíron, amelyek állítólag képesek az amerikai rakétapajzsok kijátszására –, hogy mostantól új alapra helyezik a nemzetközi rendet, és véget kell vetni annak, hogy a Nyugat diktálja a feltételeket. Igaz, még egy olyan verzió is felmerült, hogy a deklaráltan utolsó elnöki ciklusára készülő Putyin háta mögött már megindult az utódlási harc a Kreml különböző érdekcsoportjai között, és ennek keretében az egykori KGB-hez és a mostani titkosszolgálatokhoz kötődő lobbi így akarta demonstrálni erejét.

Malcolm Rifkind szerint a titkosszolgálatok világának sajátos törvényei alapján persze egy-két tudottan ügynök orosz diplomata így is marad Londonban, mégpedig a brit kormány tudtával. Egyrészt még ilyen körülmények között is adódhatnak olyan helyzetek, amikor más fontos ügyekkel kapcsolatban – például terrorcselekmények megelőzésében – a közös érdekek alapján jó, ha megmarad az információcsere. Másrészt azzal, hogy a brit kormány tömegesen utasít ki oroszokat, másokat azonban továbbra is hagy dolgozni az országban, óhatatlanul is gyanúba keveri őket: hiszen mi garantálja, hogy a maradók nem azért úszták-e meg a szankciókat, mert esetleg beszervezettek, és valójában már ők is kettős ügynökök? Ez az a helyzet, amikor annak sem jó, akinek mennie kell, és annak sem nagyon, aki maradhat.